Készült: 2024.04.19.21:52:58 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

27. ülésnap, 24. felszólalás
Felszólaló Pánczél Károly (Fidesz)
Felszólalás oka elhangzik az interpelláció/kérdés/azonnali kérdés
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás ideje 3:06

Felszólalások:  <<  24  >>    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

PÁNCZÉL KÁROLY (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Miniszter Úr! Medgyessy Péter a megszokott nyelvi pallérozottsággal az első száz napra vonatkozóan ezt ígérte: az egészségügyben dolgozók és más közalkalmazottak bérét október 1-jével 50 százalékkal megnöveljük. Semmi kétség, a bérek 50 százalékos emeléséről beszélt. Azóta a közalkalmazottak kézhez vették a fizetésüket, és ismét tapasztalhatták, mennyit ér a miniszterelnök szava. Százezrek látják úgy, hogy csúnyán becsapta őket. Ahogy a miniszterelnöktől tanultuk: borítékban kell gondolkodni. Ám ebből a borítékból kinek kevesebb, kinek több hiányzik; sőt, sokaknak októberben semmivel sem lett vastagabb. Mégis, Medgyessy Péter és miniszterei még mindig az 50 százalékos béremelés dicsőségét zengik, és úton-útfélen a bérnövekedés történelmi jelentőségéről beszélnek.

Miniszter Úr! Medgyessy Péter korábban azt nyilatkozta: nem arról voltam híres, hogy kémelhárító vagyok, hanem arról voltam ismert talán, hogy pénzügyi szakember vagyok. Nos, ez mára már megfordult. De nyilván a szocialista rendszert kiszolgáló titkos ügynökként is értenie kellett a számtanhoz. Így a polgárok százezrei joggal érzik úgy, hogy Medgyessy Péter pontosan tudja a béremelés körüli igazságot, és szégyenletesen hazudik nekik. Ennél már csak az a nagyobb csúfság, hogy amikor október 5-én a kormány áttekintette a béremelés helyzetét, és látta, hogy a kormányfő hazugságban maradt, úgy döntött, hogy az intézményvezetőket keveri gyanúba, a béremelések elsíbolásának gyanújába. Így aztán a kormányülést követő sajtótájékoztatón szégyenszemre önt, miniszter úr, megbízta, hogy kormányzati zöld számon tehetnek panaszt a dolgozók, ott akár munkaügyi ellenőrzést is kezdeményezhetnek saját intézményük ellen.

Miniszter Úr! Arcpirító, ahogy erkölcsi csapdát állítanak a becsapott közalkalmazottak százezreinek. A közalkalmazottak ugyanis becsapva érzik magukat, mert nem a bér egészét emelték, hanem csak az alapbért; mert feltétel nélküli 50 százalékos béremelést ígértek, de utóbb már csak átlagról beszéltek, és a közalkalmazottak számottevő része kevesebbet kapott; mert minden közalkalmazottnak szólt az ígéret, de az egészségügyben dolgozók közül sokan egy fillér béremelésben sem részesültek. Medgyessy Péter azt ígérte, hogy ad, de a pedagógusoktól a béremeléssel egyidejűleg elvette a korábbi keresetkiegészítést, és elvette a kiemelkedő munkát végzők magasabb javadalmazási lehetőségét. S mindennek betetőzésére, amit ad, azt idén és jövőre az adóban két kézzel veszi vissza. Erről miért nem beszél a miniszterelnök úr?

Kérdezem: mennyi hiányzott a közalkalmazottak borítékjából, hogy a mindenkinek beígért 50 százalék teljesüljön? Kérdezem: mikor kapják meg a pedagógusok, az egészségügyben dolgozók az ígért mértékű béremelést?

Köszönöm. Várom válaszát. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

Felszólalások:  <<  24  >>    Ülésnap adatai