Felszólalás adatai

MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! E késői órán már túl sokan nincsenek, az ellenzéki képviselői oldalon éppen egyetlenegy képviselő ül, csak hogy képletessé tegyem, mi van a teremben, hogy mennyire érdekli az ellenzéket a költségvetés. Balla úr, akkor önnek fogalmazom meg a mondanivalómat. Azt hallottam, hogy (Ivanics Ferenc visszatér az ülésterembe.) az ellenzéki képviselőtársaim mindenre többet szeretnének költeni. Én ezt megértem. Ha este hazamegy, lefekszik, reggel felkel, csengessen be a szomszédjába (Pelczné dr. Gáll Ildikó visszatér az ülésterembe.), és kérdezze meg a szomszédasszonyát, hogy ha kevesebb pénzt kap, akkor mit fog csinálni. Ő azt fogja mondani, hogy azt úgy fogom beosztani, hogy a lehető legjobb legyen a családomnak. Közben megjött az alelnök asszony is, már többen hallgatják (Pelczné dr. Gáll Ildikó: Mint felszólalásra is jelentkezett, igen.) - így van. Tehát egyszerűen meg kell kérdezni a szomszédot, hogy kevesebb pénzből hogyan gazdálkodik, bár szerintem elég, ha a feleségét megkérdezi, ha ő osztja be a konyhapénzt.

Azt gondolom, ez az egész vita arról szól, hogy ha kevesebb pénz van, akkor bizony kevesebbet tudunk elkölteni. Hadd mondjak néhány számot: 2009-ben, úgy terveztük még a válság előtt, hogy 27 690 milliárd lesz a magyar bruttó hazai termék. A válság hatására ennél látványosan kevesebb lesz, mintegy 7 százalékkal. Ez 25 790, azaz 2000 milliárd forint bruttó hazai termék esik ki 2009-ben. 2010-re az előttünk lévő törvénytervezet, vagyis a költségvetés 26 300 milliárd bruttó hazai termékkel számol. A GDP-csökkenés mértéke így 7,5 százalék. A költségvetést így mindenképp óvatosan kellett tervezni, illetve takarékosra, és számolni azokkal az állandó kiadásokkal, hogy lehetőleg azok, akik már eddig is 2005 óta megszenvedték azt a restrikciót vagy - hogy úgy mondjam - a konvergenciapályához való felzárkózás gazdasági hatásait, minél kisebb hátrány érje. Így gondolkodott a kormány és a kormánypárti koalíció.

Több pénzt nem költhetünk el. Ennek nagy kockázata van. Ha több pénzt költünk, meginog a pénzpiacok bizalma. Azt már láttuk, hogy mihez vezet a pénzpiacok bizalmának a megrendülése. Tudjuk, hogy milyen gyorsan tud 300 fölé menni egy euró, és tudjuk azt is, hogy megugrik ilyenkor az infláció, illetve a kamatok. Ez nem vállalható pálya. Nekünk nem vállalható pálya, ezért most ideterjesztettünk a parlament elé egy olyan költségvetést, amelyről úgy gondoltuk, hogy a lehető legjobban osztottuk el azt a pénzt, amely rendelkezésünkre áll. Természetesen, ha önöknek vannak jobb ötleteik, hogy hogyan lehet jobban elkölteni, azt gondolom, mi ebben rugalmasak leszünk. Ilyet még nem hallottunk, csak azt hallottuk, hogy mire költenének többet. Nem hallottuk azt, hogy ezt miből szeretnék elvenni. A költségvetés egy kötött műfaj. A költségvetés bevételről és kiadásról szól.

Ha a bevételeink 26 300 milliárdnál mint bruttó hazai termék megállnak, a kiadásainkat nem bővíthetjük efölé. Egyébként a rendszerváltás óta Magyarország mindig többet költött el, mint amit megtermelt. Azt gondolom, hogy ezzel szakítani kell. Úgy látjuk, hogy a pénzpiacok is csak olyan időszakban finanszíroznak olyan országot, amely többet költ, mint amit megtermel, amikor nagy pénzbőség van a világpiacon. Amikor nincs, akkor pont ezek az országok azok, amelyek a legnagyobb vesztesei lehetnek ennek a pénzügyi likviditásproblémának.

Itt ma sokan vágyakról beszéltek, voltak, akik felelősséggel, voltak, akik felelősség nélkül. Én tudom, hogy a kormányoldalnak erről felelősen kell nyilatkozni, hisz holnap azon számok mögött, amelyeket a költségvetésben beterveztünk, gazdasági-társadalmi tartalmak vannak. Ott intézmények vannak, és fizetést kell adni az ott dolgozóknak, és szociális ellátást kell juttatni; kevesebb pénzből kevesebbet tudunk.

Mi azt mondtuk, hogy ha az önkormányzati szférában, mondjuk, ez az 50 milliárdos csomag, amit hazai forrásból fejlesztésre fordítottak, egy évre kihagyható, ez sokkal kisebb probléma, mintha ezt a szociális ellátási szférából vonnánk ki. Rá kell kényszerítenünk a magyar állami vállalatokat, a MÁV-ot vagy az önkormányzatot, a BKV-t vagy egyéb cégeket, hogy igenis attól, hogy valami állami, nem kell, hogy hatékonytalanul - de ez rossz szó -, nem kell, hogy veszteségesen működjön, és nem kell, hogy olyan kiadási struktúrája legyen, amilyet itt a napokban a sajtóban is hallunk. Ezért a MÁV-tól is elvárunk 40 milliárd forintot, hogy tegyen hozzá a közös erőfeszítésünkhöz, és bizony takarítson meg 40 milliárdot - van miből megtakarítani. De ezekben a kérdésekben legyünk partnerek!

Az 1930-as évek gazdasági világválsága utáni legmélyebb gazdasági válságát éli a világ. Valamennyi ország azon küzd, hogy minél kisebb problémával ússza meg ezt a válságot. Ha kevesebb van, az elosztható kevesebb, akkor ennyit kell elosztani. Az államháztartás központi alrendszerében a bevételek 12 658 milliárd forintra rúgnak, a kiadás 13 529 forint, így a központi alrendszernek 870 milliárd hiányt terveztünk. Az Egészségbiztosítási Alapot 50 milliárd hiánnyal, a nyugdíjalapot gyakorlatilag ugyanannyival, mint amennyi kiadással, és az önkormányzatoknál van még egy 190 milliárdos deficit, amely 3035 milliárd bevétel és 3225 milliárd kiadás egyenlegeként jelenik meg. Így összességében az államháztartást 1060 milliárd, tehát közel 1000 milliárd, a 26 300-hoz képest 3,8 százalékos hiánnyal terveztük.

Megtanultuk azt, hogy súlyos árat kell fizetni az egyensúlytalanságért. Azt gondolom, ezt ma már mindenki tudja Magyarországon, és azt is tudja mindenki, hogy nincsenek csodák. Azt is látjuk, hogy az egykulcsos adót bevezető országok sem állnak jobban, mint azok az országok, amelyek a hagyományos adórendszereket választották. Jelenleg az államháztartási hiány Magyarországon 4,1 százalék az I.-VIII. hónap vonatkozásában. Év végére számítunk 3,8 százalékra, így az önkormányzatokkal együtt teljesíteni tudjuk a 2009-es hiánytervünket. Ez azért fontos, mert ezt a pénzpiacok nagyon árgus szemekkel nézik.

A napokban látott napvilágot: a Standard & Poor's - a világ egyik legnagyobb hitelminősítője - negatív kilátásról stabilra változtatta a magyar államadósság besorolását. Ezek nagyon pozitív jelek. Ezek azt jelentik, hogy csökkenhetnek a pénzpiacokhoz kötődő költségeink. Ez jól látszik egyébként a Magyar Nemzeti Bank kamatán is, hisz jelenleg 7,5 százalék már, nemrég még 10 százalék fölött volt ez a jegybanki alapkamat. Sőt, a pénzpiacok az állampapír-eladásoknál már beáraztak egy 7 százalék körüli kamatot, ami azt jelenti, hogy esélye van további kamatcsökkentésnek, ha ezen a pályán megyünk tovább. De most nem szabad megtorpanni. Nem szabad megtorpanni, mert annak nagyon sok vesztese lesz.

A World Economic Forum hazánk gazdaságának versenyképességét a 62.-ről az 58.-ra léptette elő. Azt gondolom, azért hozok direkt külső adatokat, nehogy az legyen, hogy itt megpróbáljuk javítani a helyzetet. Tudjuk, hogy nagyon sokan élnek Magyarországon rosszul, szegénységben, és nagyon sok a munkanélküli, különösen a válság vonatkozásában, de a kormány számos olyan programot indított, amivel enyhítünk ezeken a nehézségeken.

(19.50)

A kockázatok a költségvetésben igazából az állami tulajdonú cégek veszteségében foglalhatók össze, vagy az önkormányzati szféra kiszámíthatatlan gazdálkodásában, a presztízsberuházásokban, mert azt nagyon jól tudjuk, hogy 528 milliárd forintra nőtt az önkormányzati szektor kötvénykibocsátása. Igen, bizony az állam takarékoskodik, hisz az idén a magyar kormányzat mintegy 150 milliárddal kevesebbet tervez magának jövő évi elköltésre. Bizony az önkormányzatoknál nem látni az erre vonatkozó önakarat megjelenítését.

Miért kell az egyensúly? Ma már tudjuk, hogy mibe kerül az, ha egy országban megborul az egyensúly. Ezt látják Írországban is, látják Észtországban, a balti országokban is, és mi itt Magyarországon is tudjuk, hogy ennek ára van. Elértük azt, hogy most már 2008 óta az elsődleges államháztartási egyenleg pozitív. 2008-ban 0,4 százalék bruttó hazaitermék-arányos elsődleges államháztartási egyenleget produkált Magyarország, ez az idei évben várhatóan 0,6 százalék körül fog alakulni.

Aminek itt valamennyien felelősei vagyunk a jövő vonatkozásában, az, hogy nem fogtunk össze - ahogy ezt nagyon sok országban megtették - a nagy ellátórendszerek reformjában. Higgyék el, hogy nagyon sok problémája lesz bárkinek, aki kormányra kerül, az egészségüggyel, az oktatással, az önkormányzati rendszerrel. Meggyőződésem, hogy ezt kizárólag konszenzusos alapon lehet, erőből ezeket nem lehet megcsinálni. Majd egyszer önök is rájönnek erre.

Az egyensúly törékeny, és minden olyan nyilatkozat, egyéb befolyásolja, amely az árgus szemmel figyelő pénzpiaci szereplőknek valamiféle információt jelent. Azt mindenesetre jó látni, hogy csökkenő kamatokkal állunk szemben. És talán el kell mondani az embereknek, hogy ne higgyenek a szirénhangoknak, hogy lehet ezt máshogy is csinálni. Ha mi azt mondjuk, hogy bizony ezen a nadrágszíjon egyet kell húzni, és valaki azt mondja, hogy kettőt lehet engedni, nyilván afelé fog elmenni a többség, aki azt mondja, hogy engedni lehet, mert az egyszerűbb, és talán könnyebbnek látszik. Csak, amikor odaérünk, hogy kiengedjük ezt a kettőt, utána majd hármat kell visszahúzni rövid idő múlva, ezt ne felejtsék el.

Én azt hallottam itt a vitában, hogy mire mennyit szeretnének költeni, és mire milyen kevés van. Nem hallottam még senkitől, hogy honnan venné el azt a többletet. Tehát jó lenne, ha a vita további szakaszában rátérnénk arra a műfajra, hogy a költségvetés kétoldalú: bevétel és kiadás. Ha a kiadásokat növeljük, hisz így kell majd beadni a módosításokat is... - bár tudom, hogy ellenzéki képviselőtársaim egy-egy 500 milliós tételt hatszázszor szoktak elosztani, tehát vannak már azért tapasztalataink e vonatkozásban, de ez egy virtuális bevétel, amit elosztanak, ezt nyilvánvalóan komolytalannak gondolják önök is. Tehát még egyszer mondva: a nagy ellátórendszerek reformja, a kórházak, az önkormányzatok, az állami vállalatok megregulázása, azt gondolom, jelentős feladat elé állít bennünket.

Volt szó itt a gazdaságról is. Én azt gondolom, hogy a gazdaságot békén kell hagyni úgy, ahogy van. Brutális alkalmazkodás látszik a magyar gazdaság szerepelőinek a teljesítménye nyomán. Ha megnézzük, hogy a folyó fizetési mérleg hogy alakul: 2008-ban még 8 milliárd euró volt a folyó fizetési mérleg hiánya, ami bruttó hazaitermék-arányosan 8,4 százalékot jelentett, 2009-ben ez 2,8 milliárd euróra csökken, harmadára csökken a folyó fizetési mérleg hiánya. Én azt gondolom, ha van szám, amely kifejezi, hogy egy ország milyen módon alkalmazkodik a világgazdasághoz, akkor az épp a folyó fizetési mérleg.

A külkereskedelmi mérleg 3 milliárd, én ma ki merem jelenteni, hogy jelentősen 3 milliárd euró fölött lesz az idén, hisz az I-VIII. hónap külkereskedelmi mérlegének többlete már 2,6 milliárd euró, a legutolsó hónap, július 547 millió euró többlettel zárt.

Varga Mihály képviselő úr mondott olyan dolgokat, amiket, azt gondolom, hogy nem gondolt komolyan, és hozzá mindenképp méltatlan ilyen számok elhangzása, amiket elmondott. Azt mondta, hogy jelenleg nincs egy olyan makrogazdasági szám sem, ami jobb lenne, mint 2002-ben. Én most ezeket megnéztem, és nem a KSH adatait használtam, hanem az Európai Bizottságét, tehát utána lehet nézni. Ha a folyó fizetési mérleget nézzük, akkor 2002-ben ez mínusz 7 százalék volt, ez most 3-3,5 százalék, tehát fele. Az államháztartási hiány 9 százalék volt 2002-ben, milyen furcsa, most 3,4 százalék volt. A külkereskedelmi mérleg hiánya több mint 3 milliárd euró volt, inkább a 4-hez volt közel 2002-ben, ma úgy tűnik, hogy plusz 3 milliárd euró fölött lesz. Az infláció '98 és 2002 között több mint 9 százalék volt, most 5 százalék az infláció. A külső finanszírozási igénye a magyar gazdaságnak 6,7 százalék volt 2002-ben, most, 2009-ben 1,4 százalék lesz. Miről beszélünk?

Azt gondolom, hogy mindenkinek valami felelősséggel kellene tartozni azért, hogy milyen számokat mond el az embereknek. Varga Mihály egyértelműen hamis számokat mondott el. Talán van két olyan adat egyébként, ami valóban jobb volt, ez az államadósság szintje, amely valamivel alacsonyabb volt, 58 százalék volt 2002-ben, most valóban 58,4 százalék volt. A lakáshitelek mértéke, hogy mennyi állami: 494 milliárd volt 2002-ben, ez most 3875 milliárd. Ez azt mutatja, hogy nagyon sok pénzt tettünk bele az elmúlt időszakban a lakásproblémák megoldásába.

De ha az exportot nézem, 5,9 százalék volt a dinamika 2002-ben, 2002 óta mindig 10 százalék fölött volt, inkább 15 százalék volt az exportdinamika. Vagy a magyarországi működőtőke-befektetés 3,2 milliárd euró volt 2002-ben, ez az idén 4,4 milliárd lesz, tehát 30 százalékkal több. A tőkeállomány 34 milliárdról 66 milliárdra, duplájára nőtt. Én azt gondolom, hogy ha valaki valamit meg akar indokolni, és hamis számokat mond, akkor hamis az az értékítélet is, amit abból levont.

Még egyetlenegy gondolattal szeretnék foglalkozni. Nagyon sokszor hallom úton-útfélen azt, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozásunk nem jelentett előnyt Magyarországnak. A 2010-es költségvetésben ki van dolgozva, hogy 922 milliárd forintnyi uniós forrással számolunk, ehhez persze Magyarország hozzátesz 188 milliárd forintot, így durván 1100 milliárd forint lesz az uniós és a hazai forrással a beruházásokra fordítható összeg, és 220 milliárdot kell befizetnünk az Unió közös kasszájába. Ha levonjuk a 922-ből a 220-at, 700 milliárd forint összegnek megfelelő értékkel vagyunk pozitív szaldóban az Európai Unióhoz való csatlakozás után, tehát 700 milliárd forint pluszban vagyunk az Európai Unióhoz képest, amelyet ha arra használunk fel, hogy a magyar gazdaság még versenyképesebb legyen, akkor azt gondolom, hogy valamennyien jót teszünk.

Arra kérem képviselőtársaimat, hogy tegyenek jobbító javaslatokat. Mi letettünk egy étlapot, ezen lehet változtatni. Mi készek vagyunk a vitára, de ha valaki kiadást mond, mondjon mellette bevételt is, hogy miből venne el természetesen arra.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)