Készült: 2024.03.28.14:43:39 Dinamikus lap

Bizottságok által tárgyalt irományok 2006-2010

Bizottság: Európai ügyek bizottsága
Európai ügyek bizottság által tárgyalt irományok
  Irományszám Irománycím Benyújtók Bizottsági
állapot
Kijelölés
dátuma
1 H/11542 A nem magyar állampolgár természetes személyek, illetve a jogi személyek általi, mezőgazdasági földterület megszerzésére vonatkozó tilalom meghosszabbításának szükségességéről Herbály Imre (MSZP), Godó Lajos (MSZP), Demendi László (MSZP), Bedő Tamás (MSZP), Borenszki Ervin (MSZP), Dr. Magda Sándor (MSZP), Vécsi István (MSZP), Paizs József (MSZP), Csontos János (MSZP), Dr. Karsai József (MSZP), Frankné dr. Kovács Szilvia (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
2 T/11371 Az Európai Unióról szóló szerződés K.3. cikke alapján létrejött, az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló Egyezmény és az azt kiegészítő jegyzőkönyvek, valamint az Európai Unióról szóló Szerződés 35. Cikkének (2) bekezdése alapján megtett nyilatkozat kihirdetéséről kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
3 T/10807 Az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok között az utas-nyilvántartási adatállomány (PNR) adatainak a légi fuvarozók általi feldolgozásáról és az Amerikai Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériuma részére történő továbbításáról szóló megállapodás kihirdetéséről és a légi közlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény módosításáról kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
4 T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
5 T/10526 A közösségi vámjog végrehajtásáról szóló 2003. évi CXXVI. törvény, a Vám- és Pénzügyőrségről szóló 2004. évi XIX. törvény, valamint a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
6 T/10525 Az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó egyes adótörvények módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
7 T/10380 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
8 J/9401 A Magyar Köztársaság európai uniós tagságával összefüggő kérdésekről és az európai integráció helyzetéről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
9 T/9355 A szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
10 T/9257 A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
11 T/8717 A Módosított Európai Szociális Karta kihirdetéséről kormány (szociális és munkaügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
12 T/6950 Az Európai Parlament magyarországi képviselőinek jogállásáról szóló 2004. évi LVII. törvény módosításáról Lendvai Ildikó (MSZP), Dr. Navracsics Tibor (Fidesz), Dr. Semjén Zsolt (KDNP), Dr. Kóka János (SZDSZ), Herényi Károly (MDF) bizottsági tárgyalás befejezve  
13 T/6753 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény módosításáról kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
14 T/6750 Az Európai Közösség létrehozásáról szóló szerződésnek az áruk szabad áramlását biztosító rendelkezéseihez kapcsolódó kölcsönös elismerés alkalmazásáról kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
15 T/6690 Az Európai Unió, az Európai Közösség, a Svájci Államszövetség és a Liechtensteini Hercegség között az Európai Közösség és a Svájci Államszövetség közötti, a Svájci Államszövetségnek a schengeni vívmányok végrehajtására, alkalmazására és fejlesztésére irányuló társulásról szóló megállapodáshoz való csatlakozásról szóló Jegyzőkönyv kihirdetéséről kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
16 T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
17 T/6444 A Magyar Köztársaság Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között a bűncselekmények megelőzése és az ellenük való küzdelem terén folytatott együttműködés fokozásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
18 T/6443 A villamos energiával összefüggő egyes kérdésekről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
19 T/6380 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
20 T/6147 A minősített adat védelméről kormány (a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
21 T/6133 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetésének végrehajtásáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
22 T/6065 Az Európai Unió 2011-es magyar elnökségének ellátásával összefüggő feladatok finanszírozásáról Firtl Mátyás (KDNP), Nógrádi Zoltán (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
23 J/5597 A Magyar Köztársaság európai uniós tagságával összefüggő kérdésekről és az európai integráció helyzetéről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
24 T/5300 Egyrészről az Európai Közösségek és tagállamaik, másrészről a Montenegrói Köztársaság közötti Stabilizációs és Társulási Megállapodás kihirdetéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
25 T/5124 Egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről a Tádzsik Köztársaság közötti partnerség létrehozásáról szóló, 2004. október 11-én aláírt Partnerségi és Együttműködési Megállapodás kihirdetéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
26 T/5123 Az Európai Közösségek saját forrásainak rendszeréről szóló 2007/436/EK, Euratom tanácsi határozat kihirdetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
27 H/4858 A 2007-2020 közötti időszakra vonatkozó energiapolitikai koncepcióról kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
28 H/4679 A Lisszaboni Szerződés kihirdetéséhez kapcsolódóan az Európai Unióról szóló szerződés 2. cikkéről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
29 T/4678 Az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Közösséget létrehozó szerződés módosításáról szóló lisszaboni szerződés kihirdetéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
30 T/4677 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
31 H/4671 A 2007-2020 közötti időszakra vonatkozó energiapolitikai koncepcióról kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
32 T/4558 A Magyar Köztársaság Kormánya és Ukrajna Miniszteri Kabinetje között a kishatárforgalom szabályozásáról szóló Egyezmény kihirdetéséről kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
33 T/4150 Az Európai Unió, az Európai Közösség és a Svájci Államszövetség között, a Svájci Államszövetségnek a schengeni vívmányok végrehajtására, alkalmazására és fejlesztésére irányuló társulásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
34 T/4012 A Bolgár Köztársaságnak és Romániának az Európai Gazdasági Térségben való részvételéről szóló Megállapodás kihirdetéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
35 T/3971 Az Országgyűlés és a Kormány európai uniós ügyekben történő együttműködésről szóló 2004. évi LIII. törvény módosításáról Lendvai Ildikó (MSZP), Dr. Navracsics Tibor (Fidesz), Dr. Semjén Zsolt (KDNP), Dr. Eörsi Mátyás (SZDSZ), Herényi Károly (MDF) bizottsági tárgyalás befejezve  
36 T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
37 T/3660 A közellátás biztonsága szempontjából kiemelkedő jelentőségű vállalkozásokat érintő egyes törvények módosításáról kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
38 T/3606 A Belga Királyság, a Németországi Szövetségi Köztársaság, a Spanyol Királyság, a Francia Köztársaság, a Luxemburgi Nagyhercegség, a Holland Királyság és az Osztrák Köztársaság között a határon átnyúló együttműködés fokozásáról, különösen a terrorizmus, a határon átnyúló bűnözés és az illegális migráció leküzdése érdekében létrejött Szerződés (Prümi Szerződés) kihirdetéséről, valamint ehhez kapcsolódóan egyes törvények módosításáról kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
39 T/3578 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
40 T/3245 A foglalkoztatói nyugdíjról és intézményeiről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
41 T/3164 Az Európai Unió, valamint az Izlandi Köztársaság és a Norvég Királyság között az Európai Unió tagállamai, valamint Izland és Norvégia közötti átadási eljárásról szóló Megállapodás kihirdetéséről kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
42 T/3163 Az Európai Unió, valamint az Izlandi Köztársaság és a Norvég Királyság közötti, az Európai Unió tagállamai között 2000. május 29-én létrejött kölcsönös bűnügyi jogsegélyegyezmény és az ahhoz csatolt 2001. évi jegyzőkönyv bizonyos rendelkezéseinek alkalmazásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről kormány (igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár) bizottsági tárgyalás befejezve  
43 T/3031 A Schengeni Végrehajtási Egyezmény keretében történő együttműködésről és információcseréről kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
44 T/2935 A menedékjogról kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
45 T/2934 Az európai területi együttműködési csoportosulásról kormány (önkormányzati és területfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
46 T/2917 Az egyrészről az Európai Közösség és tagállamai, másrészről az Amerikai Egyesült Államok közötti légiközlekedési megállapodás kihirdetéséről kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
47 T/2909 A műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól kormány (a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
48 T/2908 A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény jogharmonizációs célú módosításáról kormány (a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
49 T/2840 A Magyar Köztársaság és a Szlovén Köztársaság között az egymás nevében a vízumok és tartózkodási engedélyek kiadásában diplomáciai és konzuli képviseleteik útján történő kölcsönös eljárásról szóló Megállapodás kihirdetéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
50 J/2760 A Magyar Köztársaság európai uniós tagságával összefüggő kérdésekről és az európai integráció helyzetéről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
51 T/2756 A biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
52 T/2755 A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló 1999. évi CXXIV. törvény módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
53 H/2596 Az Európai Unió közös energiapolitikájáról Németh Zsolt (Fidesz), Dr. Nagy Andor (KDNP), Balla György (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
54 H/2172 Az Emberi Jogok Európai Bírósága ítéleteinek végrehajtásáról és a Kormányképviselet tevékenységéről Alkotmányügyi bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
55 T/2082 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
56 T/1746 A nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló 1996. évi XXXVIII. törvény és az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2003. évi CXXX. törvény módosításáról kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
57 T/1745 A fogyasztóvédelmi jogszabályok alkalmazásáért felelős nemzeti hatóságok eljárására és együttműködésére vonatkozó közösségi jogi aktusok végrehajtásához szükséges törvénymódosításokról kormány (szociális és munkaügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
58 T/1549 A Cseh Köztársaságnak, az Észt Köztársaságnak, a Ciprusi Köztársaságnak, a Lett Köztársaságnak, a Litván Köztársaságnak, a Magyar Köztársaságnak, a Máltai Köztársaságnak, a Lengyel Köztársaságnak, a Szlovén Köztársaságnak és a Szlovák Köztársaságnak az Európai Gazdasági Térségben való részvételéről szóló Megállapodás, valamint az Európai Gazdasági Térségről szóló Megállapodás kihirdetéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
59 T/1299 A szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
60 T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
61 T/1143 Az Európai Unióról szóló szerződés K.3 cikke alapján létrehozott, a vámigazgatási szervek közötti kölcsönös jogsegélyről és együttműködésről szóló, Brüsszelben, 1997. december 18-án kelt Egyezmény kihirdetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
62 T/1139 A gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVIII. törvény módosításáról kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
63 T/1101 Az államot megillető szavazatelsőbbségi részvény jogintézményének megszüntetéséről és egyes törvényeknek a megszüntetéssel összefüggő módosításáról kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
64 T/1097 Az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok között az utas-nyilvántartási adatállomány (PNR) adatainak a légi fuvarozók általi feldolgozásáról és az Amerikai Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériuma részére történő továbbításáról szóló Megállapodás kihirdetéséről kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
65 T/1094 Az Európai Védelmi Ügynökség és annak személyzete részére biztosított kiváltságokról és mentességekről szóló, az Európai Unió tagállamai kormányainak a Tanács keretében ülésező képviselői határozatának kihirdetéséről kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
66 T/881 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
67 T/826 A géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény módosításáról kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
68 T/317 Az Európai Közösség és azok tagállamai, valamint az Albán Köztársaság, Bosznia-Hercegovina, a Bolgár Köztársaság, a Horvát Köztársaság, az Izlandi Köztársaság, Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság, a Norvég Királyság, Szerbia és Montenegró, Románia és az ENSZ igazgatása alatt álló Koszovó között az Európai Közös Légtér (EKLT) létrehozására irányuló többoldalú Megállapodás kihirdetéséről kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
69 T/316 Az európai szövetkezetről kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
70 T/239 Egyes törvények mentelmi jogra vonatkozó rendelkezéseinek módosításáról kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
71 T/238 Az országgyűlési képviselők és az európai parlamenti képviselők összeférhetetlenségére vonatkozó törvényi rendelkezések módosításáról kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
72 T/231 Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
73 J/185 A Magyar Köztársaság európai uniós tagságával összefüggő kérdésekről és az európai integráció helyzetéről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
74 J/87 A Magyar Köztársaság európai uniós tagságával összefüggő kérdésekről és az európai integráció helyzetéről kormány (az európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
75 J/65 A társulási megállapodás végrehajtásának előrehaladásáról és a további végrehajtásra szolgáló kormányzati intézkedési terv megvalósulásáról, valamint Magyarországnak az Európai Unióba történő integrációja helyzetéről (2001) kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve