Készült: 2024.03.28.14:29:48 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

81. ülésnap, 34. felszólalás
Felszólaló Dr. Latorcai János (KDNP)
Felszólalás oka javaslat zárószavazás elhalasztására benyújtva
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás ideje 45:05

Felszólalások:  <<  34  >>    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most az esküokmányok aláírására kerül sor. Felkérem Móring József Attila jegyző urat, hogy aláírásra készítse elő az esküokmányokat, dr. Kozma Ákos urat pedig, hogy kézjegyével lássa el azokat. (Megtörténik.  Az esküokmányt aláírató Móring József Attila gratulál dr. Kozma Ákosnak, és átadja az aláírt esküokmány egyik példányát.  Dr. Kozma Ákosnak elsőként Kocsis Máté, majd Kövér László, dr. Semjén Zsolt, Harrach Péter, Gulyás Gergely, dr. Vejkey Imre, Jakab Péter, Ritter Imre és dr. Keresztes László Lóránt gratulál.) Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy az Országgyűlés és a magam nevében dr. Kozma Ákos úrnak eredményes munkát és sok sikert kívánjak (Dr. Kozma Ákos: Köszönöm szépen.), egyúttal megköszönöm kedves vendégeinknek a napirendi ponton való megjelenést. (Taps.)

Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Most a napirend szerinti határozathozatalokkal folytatjuk munkánkat. Ismételten kérem, hogy foglalják el helyüket, ellenőrizzék, hogy kártyájukat megfelelően elhelyeztéke a szavazógépben.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a közneveléssel összefüggő egyes törvények módosításáról és a nemzeti köznevelés tankönyvellátásáról szóló 2013. évi CCXXXII. törvény hatályon kívül helyezéséről szóló T/6457. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/6457/13. számon, összegző jelentését pedig T/6457/14. számon terjesztette elő.

Tájékoztatom önöket, hogy a Házszabály 48. § (4) bekezdése alapján a Párbeszéd képviselőcsoportja a 3. és 5. számú módosító javaslat, az LMP képviselőcsoportja pedig a 7. számú módosító javaslat fenntartását indítványozta. Először ezekről határozunk.

A 3. számú módosító javaslatban Tordai Bence képviselő úr, a 7. számú módosító javaslatban pedig Hohn Krisztina képviselő asszony és képviselőtársai azonos tartalommal terjesztettek elő javaslatot. A frakciók mindkét indítvány fenntartását kezdeményezték, ezért ezekről egy döntéssel határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartjae ezeket a javaslatokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatokat 56 igen szavazattal, 130 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem tartotta fönn.

Az 5. számú módosító javaslat Tordai Bence képviselő úr indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartjae a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 56 igen szavazattal, 130 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem tartotta fönn.

Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fönn, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a Törvényalkotási bizottság T/6457/13. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 130 igen szavazattal, 56 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

(10.30)

Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 51. § (1) bekezdése alapján az előterjesztő kezdeményezte a zárószavazás elhalasztását. Erről az Országgyűlés vita nélkül határoz.

A döntéshozatal előtt megkérdezem Rétvári Bence államtitkár urat mint előterjesztőt, hogy kíváne ezzel kapcsolatban felszólalni. (Dr. Rétvári Bence jelzésére:) Nem kíván. (Arató Gergely: Pedig kíváncsiak lennénk rá!  Közbeszólás az ellenzék soraiból: Hú, de bátor!)

Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elhalasztjae a T/6457. számú előterjesztés zárószavazását. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az előterjesztés zárószavazását 180 igen szavazattal, 4 nem[footnoteRef:1] ellenében, tartózkodás nélkül elhalasztotta. [1: Demeter Márta, Hohn Krisztina, dr. Keresztes László Lóránt és Ungár Péter (LMP) tévesen szavazott.]

(Dr. Szűcs Lajost a jegyzői székben Gelencsér Attila váltja fel.)

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Honvédségnél rendszeresíthető beosztások számáról szóló H/6454. számú határozati javaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a határozati javaslat benyújtott szövegéről határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a H/6454. számú határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a határozati javaslatot 133 igen szavazattal, 49 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik az Amerikai Egyesült Államok fegyveres erői magyarországi állomásozásának engedélyezéséről szóló H/6354. számú határozati javaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a határozati javaslat benyújtott szövegéről határozunk. Felhívom szíves figyelmüket, hogy a határozati javaslat elfogadásához az Alaptörvény 47. cikk (2) bekezdése alapján a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a H/6354. számú határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a határozati javaslatot 162 igen szavazattal, 3 nem ellenében, 19 tartózkodás mellett elfogadta.

Most soron következik a képviselők mentelmi jogával összefüggésben egyes törvények módosításáról szóló T/6212. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk. Ezzel kapcsolatban felhívom szíves figyelmüket, hogy az Alaptörvény meghatározza a törvényjavaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseinek körét. Ezek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kettőharmadának igen szavazata szükséges. Erre figyelemmel a zárószavazásra két részletben kerül sor.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/6212. számú törvényjavaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit 153 igen szavazattal, 26 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Ház! Most a törvényjavaslat egyszerű többséget igénylő részeiről határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/6212. számú törvényjavaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit 153 igen szavazattal, 27 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik a közigazgatási bíróságokról szóló törvény hatálybalépésének elhalasztásáról szóló T/6295. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk. Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Alaptörvény meghatározza a törvényjavaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseinek körét. Ezek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kettőharmadának igen szavazata szükséges. Erre figyelemmel a zárószavazásra két részletben kerül sor.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/6295. számú törvényjavaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

(10.40)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit 187 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

Most a törvényjavaslat egyszerű többséget igénylő részeiről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/6295. számú törvényjavaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit 187 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

Tisztelt Ház! Soron következik a Magyarország 2020. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló T/6361. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/6361/15., összegző jelentését pedig T/6361/16. számon terjesztette elő.

Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján az LMP képviselőcsoportja a 8. számú módosító javaslat fenntartását indítványozta. Először erről szavazunk. A 8. számú módosító javaslat Keresztes László Lóránt frakcióvezető úr és társai indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartjae a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 56 igen, 131 nem szavazattal, tartózkodás nélkül nem tartotta fenn.

Tisztelt Képviselőtársaim! Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fenn, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy a házszabály 48. § (2) bekezdése alapján a Fidesz képviselőcsoportja a T/6361/15. számú összegző módosító javaslat 66. pontjáról külön szavazást kezdeményezett. Először határozunk az összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő részéről, majd a külön szavazásra kért pontról, és csak ezután döntünk az összegző módosító javaslat további pontjairól.

Most az összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő 34. pontjáról döntünk. Felhívom szíves figyelmüket, hogy ennek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Kérdezem ezért a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadjae a T/6361/15. számú összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő 34. pontját. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő pontját 131 igen, 28 nem és 28 tartózkodó szavazattal elfogadta.

Most az összegző módosító javaslat külön szavazást kért, egyszerű többséget igénylő 66. pontjának elfogadásáról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/6361/15. számú összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő 66. pontját. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosítójavaslat-pontot 131 igen, 25 nem és 31 tartózkodó szavazattal elfogadta.

Most az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjairól határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/6361/15. számú összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjait. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjait 131 igen, 31 nem és 25 tartózkodó szavazattal elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Alaptörvény meghatározza az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseinek körét. Ezek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Erre figyelemmel a zárószavazásra két részletben kerül sor.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/6361/19. számú egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit 131 igen, 36 nem és 19 tartózkodó szavazattal elfogadta.

Tisztelt Ház! Most az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseiről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/6361/19. számú egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit 131 igen, 36 nem és 19 tartózkodó szavazattal elfogadta.

Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Soron következik a médiaszolgáltatással kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló T/6355. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/6355/22., összegző jelentését pedig T/6355/23. számon terjesztette elő. Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján a Jobbik képviselőcsoportja a 3., 4. és 12. számú módosító javaslat fenntartását indítványozta. Először ezekről szavazunk.

A 3. számú módosító javaslat Szilágyi György képviselő úr indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartjae ezt a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 56 igen, 131 nem szavazattal, tartózkodás nélkül nem tartotta fenn.

A 4. számú módosító javaslat is Szilágyi György képviselő úr indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartjae ezt a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 57 igen, 129 nem szavazattal, tartózkodás nélkül nem tartotta fenn.

A 12. számú módosító javaslat is Szilágyi György képviselő úr indítványa. A fenntartásához minősített többség szükséges. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartjae ezt a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 57 igen, 130 nem szavazattal, tartózkodás nélkül nem tartotta fenn.

Tisztelt Képviselőtársaim! Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fenn, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Arra figyelemmel, hogy ennek az 5-10., a 13., a 15-19., a 21., a 23-37., a 39-41., a 43-45., a 48. és a 49. pontjainak elfogadásához minősített többség szükséges, a határozathozatalra két részletben kerül sor.

(10.50)

Először a minősített többséget igénylő részekről határozunk, amelyek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Kérdezem ezért a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/6355/22. számú összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő pontjait. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő pontjait 131 igen, 56 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta.

Most az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjairól határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/6355/22. számú összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjait. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjait 130 igen, 57 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Alaptörvény meghatározza az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseinek körét. Ezek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Erre figyelemmel a zárószavazásra két részletben kerül sor.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/6355/25. számú egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit 131 igen, 56 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta.

Most az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseiről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/6355/25. számú egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit 131 igen, 56 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az egyes törvényeknek az épített és a természeti környezet védelmével, valamint a kulturális örökségvédelemmel összefüggő módosításáról szóló T/6350. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/6350/8. számon, összegző jelentését pedig T/6350/9. számon terjesztette elő.

Tájékoztatom a tisztelt Házat, hogy a házszabály 48. § (2) bekezdése alapján az előterjesztő a T/6350/8. számú összegző módosító javaslat 20. pontjáról külön szavazást kezdeményezett.

Először határozunk az összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő részéről, majd a külön szavazásra kért pontról, és ezután döntünk az összegző módosító javaslat további pontjairól.

Most az összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő 13. pontjáról döntünk. Felhívom figyelmüket, hogy ennek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Kérdezem ezért a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/6350/8. számú összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő 13. pontját. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő pontját 153 igen, 34 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta.

Most az összegző módosító javaslat külön szavazásra kért, egyszerű többséget igénylő 20. pontjának elfogadásáról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/6350/8. számú összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő 20. pontját. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosítójavaslat-pontot 131 igen, 51 nem szavazat és 5 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjairól határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/6350/8. számú összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjait. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjait 129 igen, 34 nem szavazat és 22 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Felhívom figyelmüket, hogy az Alaptörvény meghatározza az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseinek körét.

Ezek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/6350/11. számú egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit 131 igen, 34 nem szavazat és 22 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseiről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/6350/11. számú egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit 131 igen, 34 nem szavazat és 22 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Képviselőtársaim! Soron következik a hosszú távú részvényesi szerepvállalás ösztönzéséről és egyes törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló T/6343. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/6343/17. számon, összegző jelentését pedig T/6343/18. számon terjesztette elő.

Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján az LMP képviselőcsoportja az 5., a 6. és a 7. számú módosító javaslat fenntartását indítványozta. Először ezekről határozunk.

Az 5. számú módosító javaslat Schmuck Erzsébet és Csárdi Antal képviselőtársaink indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartjae ezt a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 59 igen és 127 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül nem tartotta fenn.

A 6. számú módosító javaslat is Schmuck Erzsébet és Csárdi Antal képviselőtársaink indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartjae ezt a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 56 igen és 131 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül nem tartotta fenn.

A 7. számú módosító javaslat Schmuck Erzsébet és Csárdi Antal képviselőtársaink indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartjae ezt a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

(11.00)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 57 igen szavazattal, 130 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem tartotta fenn.

Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fenn, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Arra figyelemmel, hogy ennek 37. pontja elfogadásához minősített többség szükséges, a határozathozatalra két részletben kerül sor.

Először a minősített többséget igénylő részről határozunk, melynek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/6343/17. számú összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő 37. pontját. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő pontját 153 igen szavazattal, 34 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Mivel az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjairól kell most határoznunk, ezért kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/6343/17. számú összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjait. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjait 153 igen szavazattal, 33 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Most, tisztelt képviselőtársaim, a zárószavazás következik. Felhívom szíves figyelmüket arra, hogy az Alaptörvény meghatározza az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseinek körét. Ezek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Erre figyelemmel a zárószavazásra két részletben kerül sor.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/6343/19. számú egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit 131 igen szavazattal, 33 nem ellenében, 22 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseiről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/6343/19. számú egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit 131 igen szavazattal, 34 nem ellenében, 22 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Ház! Soron következik a kutatás, fejlesztés és innovációs rendszer intézményrendszerének és finanszírozásának átalakításához szükséges egyes törvények módosításáról szóló T/6359. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról (Közbeszólások az MSZP soraiból: Hol a miniszter?  Szégyen! -Az MSZP, a DK, az LMP, a Párbeszéd képviselőinek és a független képviselőknek egy része MORE THAN ACADEMY feliratú pólót visel.) történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/6359/8. számon, összegző jelentését pedig T/6359/9. számon terjesztette elő. Tájékoztatom önöket, hogy a Házszabály 48. § (4) bekezdése alapján a Párbeszéd képviselőcsoportja a 4. számú módosító javaslat fenntartását indítványozta. Először erről határozunk.

A 4. számú módosító javaslat Hiller István, Mellár Tamás és Kunhalmi Ágnes indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartjae ezt a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 53 igen szavazattal, 131 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett nem tartotta fenn. (Közbeszólások az ellenzék soraiból, köztük: Szégyen, gyalázat, fogalmatok sincs róla!  Szégyelljétek magatokat!)

Tisztelt Ház! Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fenn, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a Törvényalkotási bizottság T/6359/8. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 131 igen szavazattal, 53 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Felhívom szíves figyelmüket arra, hogy az Alaptörvény meghatározza az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseinek körét. Ezek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Erre figyelemmel a zárószavazásra két részletben kerül sor.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/6359/10. számú egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit 131 igen szavazattal, 53 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett elfogadta. (Közbeszólás az ellenzék soraiból: Szégyelljétek magatokat!)

Most az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseiről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/6359/10. számú egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés (Dr. Vadai Ágnes közbeszól.) az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit 131 igen szavazattal, 53 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett elfogadta. (Arató Gergely: Szégyelljétek magatokat! Tudománygyilkosok!)

Most soron következik a babaváró támogatás igénylésével, valamint a nagycsaládosok személygépkocsi-szerzési támogatásával kapcsolatos eljárások illetékmentességének megteremtése érdekében az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról szóló (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Erre büszkék lehettek!) T/6684. számú törvényjavaslat zárószavazása. Emlékeztetem önöket, tisztelt képviselőtársaim, hogy tegnapi döntésünknek megfelelően a törvényjavaslatot házszabálytól eltéréssel tárgyalja az Országgyűlés.

Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/6684. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 182 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett (Taps a kormánypártok soraiban.), ellenszavazat nélkül elfogadta.

Tisztelt Képviselőtársaim! A határozathozatalok végére értünk. Most kétperces technikai szünetet tartunk annak érdekében, hogy a képviselőtársaim, akik távozni szeretnének, el tudják hagyni az üléstermet. (Rövid szünet.)

(11.10)

Arra kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy foglalják el helyüket annak érdekében, hogy folytatni tudjuk a munkánkat.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításával és a nemdohányzók védelmével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. A Lázár János fideszes képviselőtársunk által benyújtott előterjesztés T/6576. számon a Ház informatikai hálózatán mindenki számára elérhető.

Először megadom a szót Lázár János úrnak, a napirendi pont előterjesztőjének, 30 perces időkeretben. Parancsoljon, képviselő úr! Öné a szó.

Felszólalások:  <<  34  >>    Ülésnap adatai