Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

HORVÁTH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Sokan azt mondták, hogy ez az út vége, én pedig azt mondom, hogy bizonyos szempontból ez az út eleje. Méghozzá abból a szempontból, hogy végre hajlandók vagyunk egy égető problémáról őszintén beszélni. Mert az a helyzet, hogy tilos volt az őszinte beszéd erről az ügyről. És azért nem szólal meg sok szülő, egyébként érintett szülő, mert tilos volt. Mert ha megszólalt volna, akkor abban a pillanatban ott termettek volna mindenféle aktivisták és újságírók, és rögtön elmondták volna, hogy ő rasszista. Nem én kezdtem el cigányozni most a vita kapcsán, de az a helyzet, hogy nem lehetett őszintén beszélni, és egyébként azért is maradt el sokáig ennek a kérdésnek a kezelése, mert tiltott volt az erről való őszinte beszéd. És azért volt tiltott sokáig, mert a mainstream média és egyébként baloldali politikusok meg liberálisok abból indulnak ki, hogy mindig csak és kizárólag csak a kisebbség szenvedhet el sérelmet a többség részéről. Azt soha nem lehetett kimondani, hogy van olyan helyzet, amikor a kisebbség sérti meg a többség jogait. És ha tartósan sérti meg a többség jogait, akkor a többség egyébként kihátrál. Merthogy a közbeszédben a többség nem érezte úgy, hogy őt bárki is meg tudná védeni, mert ez a fajta beszéd nem volt.

És ugye, az sem igaz, hogy nem ismerték előbb. Hát, Arató képviselő úr is, ha máskor nem, akkor államtitkársága idején biztos, hogy találkozott azokkal az esetekkel, amelyek egyébként Hadházon, Ózdon, Budapesten, Mándokon történtek, meg amikor ön államtitkár volt, a területért felelős államtitkár, találkozott azzal is, hogy hányszor, de hányszor kérték a pedagógusok különféle szervezetei, hogy a parlament vagy a szakbizottság foglalkozzon ezzel a kérdéssel.

Abból a szempontból viszont ezt a vitát értékesnek tartom, hogy végre eljutottunk oda, még akkor is, ha van közöttünk éles vita, hogy végre feszegetjük az igazságbeszéd területét. És arra jó volt Gyöngyöspata, nyilván mélységesen nem értek egyet azzal, amit elmondott Gyöngyöspata kapcsán, de Gyöngyöspata arra igenis jó volt, hogy volt egy erős szembesítés, ami már a komfortzónán túlment. De az a helyzet, hogy mindig is szükség van arra, és addig nem fogunk előrébb menni, amíg nem az igazság és nem a valós élet tényeit hozzuk ide, hanem különféle koncepciókat.

(15.50)

Mert nem igaz az…  és ha valaki megint marketingre használja ezt a vitát, és nem bír szabadulni attól a kényszerétől és rögeszméjétől, hogy újból elmondja, az Orbán-kormány diktatórikus, ha valaki azt gondolja, hogy rendre-sorra egyenlőségjelet kell tenni a rend és a diktatúra közé, az olyan szegényes fogalomhasználattal rendelkezik, hogy nem tudja, hogy a rendnek nem a diktatúra az ellentéte, hanem a rendetlenség. A renddel szemben az anarchia áll. A renddel nem áll szemben semmiféle szabadság, és nem áll szemben semmiféle igazság. De ha valaki oda lyukad ki, hogy azt mondja, kapituláció, meg hogy lemondtunk mindenkiről, meg hogy a szegény családokat büntetjük, s a többi, akkor ő nyilvánvalóan elkanyarodott és letért az őszinte beszéd útjáról.

Például, ha azt mondjuk, hogy a szegény családok segítése, akkor vegyük elő megint Gyöngyöspatát. Miután Gyöngyöspatán, amikor még nem szövetségben voltak a Jobbikkal, megcsinálták a nagy balhét 2011-ben, utána mi is történt? Az történt, hogy a cigány gyerekek onnantól kezdve ingyen kaptak étkezést, elindult a Start-mintaprogram, soha annyi cigány ember nem dolgozott Gyöngyöspatán, mint azóta, van egy új bölcsőde, ahova döntően cigány gyerekek járnak, van egy teljesen felújított óvoda, szintén tele cigány gyerekekkel, van egy iskola, ahova csak a tavalyi évben 240 millió forint érkezett, van ingyentankönyv és van ingyenétkezés minden rászoruló cigány gyermeknek. Mondják már meg, ha ez nem a szegény családokkal való törődés, ha ez nem a gyereknevelés megkönnyítése, akkor mégis micsoda! Lehet, hogy másnak nevezik, de azt nem mondhatják el, hogy a szegény családokat odadobtuk, nem törődünk velük, és így tovább, és így tovább.

De van egy alapállás. S még valami: még az én időmben is úgy volt az iskolában, hogy ha az lett volna, hogy kapok egy intőt, akkor azt kívántam volna, hogy inkább kapjak egy pofont, mert azt nem kell hazavinni. Mert ha elmondom otthon, hogy az iskolában kaptam egy nyakast, akkor otthon fogom kapni a másikat. Csak hát az a helyzet, hogy ez elmúlt. Egyébként nem a szocializmus vívmánya volt, képviselő úr az, hogy nem volt iskolai erőszak. Mert ön úgy hozta fel, hogy bezzeg a szocializmusban ilyen nem volt. Tudja, azelőtt sem volt. Az én nagyapám kántortanító volt a Felvidéken a két világháború között, és akkor sem volt. Pedig voltak szegény gyerekek, higgye el nekem! Soha nem volt olyan, hogy a pedagógus halálra kereste volna magát, és soha nem volt olyan, hogy ezekbe a kistelepülési iskolákba csak gazdag gyerekek jártak volna, és ne lettek volna szociálisan gyenge helyzetben lévő vagy szegény gyerekek az ilyen iskolákban. Az soha nem volt kiadva parancsba, hogy a tanárt szeretni kell, de a tanárnak kijárt a tisztelet. Ma arról is szólnak az ilyen írások, hogy azt ki kell érdemelni. Nem, az elismerést kell kiérdemelni, a tisztelet jár az iskolában a pedagógusnak.

S még egy, és ebben egyetértek Dúró Dóra képviselő asszonnyal: egyszer vegyük már észre, hogy a többségnek is vannak jogai. A többséget önök közül, a baloldalon ülők közül egy-ketten hajlamosak mindig lenézni. Valami dölyfös felsőbbrendűségi érzéssel a többséget mindig lenézik. Egyébként a kisebbséget sem tekintik nagykorúnak, de önök szerint a kisebbség az, akit védeni kell. S az elmúlt évtizedek politikája és őszintétlen beszéde mögött az is volt, hogy sokszor bizony jó volt a gettósítás, mert sokszor, például 2011-ben Gyöngyöspatán az igen jól szolgálta a politikai érdekeket. S aki ma abban a nevezetes kártérítési perben azt jutalmazza és azt díjazza pénzzel, azt a modellt, ami arról szól, hogy az iskolakerülés és az erőszak kifizetődő, az továbbra is amellett van, hogy maradjon csak meg ez a szétszakítottság. Mert micsoda mintákat, micsoda modelleket népszerűsít az, ami mellett lelkesen kiállnak?! Ezek romboló, tényleg megosztó modellek.

Hogy mindenhova rendőrt teszünk? Hát, nem olvasták el. Csak oda, ahova kérik. Ahol arra szükség van, oda menjen. Elmondtuk az elején, hogy ez nem egy kizárólagos eszköz, nem vagy-vagy, hanem és-és. Ha valaki figyelmesen végighallgatta államtitkár urat, ő elég részletesen beszélt erről. Miért kell lebutítani tudatosan? Mert azt tudom, hogy értik a törvényjavaslatot, hiszen értelmes, okos emberek önök. Miért kell tudatosan, szánt szándékkal lebutítani a törvényjavaslatot, miért kell arról beszélni, amiről nem szól? Miért kell pánikot kelteni?

A felelősség kérdése. Varga-Damm képviselő asszonyra reagálva mondom, hogy a felelősség mindannyiunké, az egész társadalomé. Nekünk, törvényhozóknak valamivel nagyobb a felelősségünk. A személyes példamutatásnál  és ebben igazat adok neki  erősebb eszköz nincs. Egyébként a szimbolikus tanáralakjainknak is mindig a legnagyobb erősségük volt a személyes hitelesség és a példamutatás. Ha abban egyetértünk, hogy ebben a társadalomnak és mindannyiunknak felelőssége van, akkor kezdjük magunkon, hölgyeim és uraim, itt a parlamentben. Képviselő asszonynak is tudom mondani, hogy akkor adjuk meg egymásnak a tiszteletet. Nem kell beordibálni, nem kell beleülni a miniszterelnök székébe, nem kell hangosbemondóval ordibálni, elállni az utat, nem kell a földre vetnie magát senkinek sem egy székházostromnál, nem kell nekirohanni az ajtónak, mert úgyis zárva van. Akkor szépen kezdjük el magunkon. Mindenkinek van ebben felelőssége.

A pánikkeltésre visszatérve pedig eszembe jut egy évekkel ezelőtti példa. Ez egy gyöngyösi példa, ahol gyerekgyilkosság történt úgy, hogy a szülők módszeresen halálra éheztették a gyereküket. Akkor nem marketingszempontból hoztam ide ezt az ügyet. Miről volt szó? Arról volt szó, hogy a szülő kényére-kedvére eszközként ne dughassa el a gyereket zárt ajtók mögé, ne legyen az, hogy kizárja a védőnőt, hogy nem viszi el az orvoshoz a gyereket, hogy nem működik együtt a köznevelési intézménnyel, és adtunk jogosítványt, igen, kényszerítő jogosítványt is, hogy ha kell, akkor a gyerek életének a védelmében például karhatalmi segítséget lehessen igénybe venni, hogy bemenjenek a lakásba. Akkor is volt rettenetes pánikkeltés, képviselő asszonyok a baloldalról szórólapoztak, e-maileztek, tüntetést szerveztek a Parlament elé, elmondták, hogy rendőr fogja berúgni a családi otthon küszöbét, szétszakítjuk a családokat, és azzal, hogy előírtuk, hogy kötelező együttműködni a szülőknek a köznevelési intézményekkel, micsoda tragédiákat fogunk okozni. Nem okoztunk tragédiát. Viszont azt tudom, hogy már volt olyan gyerekélet, amelyik azért menekült meg, mert ez a törvénymódosítás megszületett.

Azt gondolom, hogy mindenféle rágalom és mindenféle hisztériakeltés ellenére ha már egy gyerekéletet megmentettünk, akkor volt értelme a törvénymódosításnak. S ha ezzel a törvénymódosítással megmentünk egy tanárt vagy több tanárt, több gyereket attól, hogy lerohanják, letarolják, megsemmisítsék, és nem csak fizikailag, mert akiről kiteszik a Facebookra az őt megalázó, keményen, brutálisan megalázó képsorokat, azt a személyiségében letarolják ország-világ előtt, nos, ha ezt el tudjuk kerülni csak pár esetben ezzel a törvénymódosítással, akkor megérte.

Sok mindenről lehet beszélni, de van egy alapállás, ahogy elkezdtem az elején, amit mindenkinek be kell tartani.

(16.00)

Lehet, hogy a KRESZ-szabályok néha változnak, de a piros, az piros, ahova kiteszik a pirost, ott meg kell állni, meg ahova kiteszik a stoptáblát, ott meg kell állni. És van egy olyan határozott jelzés, amely azt mondja: kérem szépen, a legalapvetőbb iskolai követelmény, az alapkövetelmény, még mielőtt bárki beadja a gyerekét az iskolába, garanciát kell hogy vállaljon azért, hogy a gyereke tanárral és diákkal szemben nem erőszakoskodik, nem alázza meg, nem félemlíti meg és nem bántalmazza. És ezt az alapszabályt mindenkinek, egyébként szociális helyzetre való tekintet nélkül, származásra való tekintet nélkül be kell tartania, mert ha nem tartja be, akkor következményekkel kell számolnia.

Azzal zárnám, amivel az elején kezdtem: rend a lelke mindennek. Én hiszek ebben a mondásban. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)