Évfordulók – 225 éve született báró Wesselényi Miklós

1796. december 30-án született báró Wesselényi Miklós erdélyi arisztokrata és földbirtokos, a főrendiház és a Magyar Tudományos Akadémia tagja, az „árvízi hajós”.  

Fiatal nemesként hasonló hatások érték, mint barátját, Széchenyi Istvánt. Tudatosult benne, hogy hazája leszakadóban van Európa nyugati felétől, ezért energiáit a magyar társadalmi és politikai viszonyok megváltoztatására kezdte koncentrálni. A reformkorban olyan kezdeményezések kötődtek a nevéhez, mint az első vívókör létrehozása és javaslattétel egy magyar nyelvű színház megalapítására, valamint részt vett a Széchenyi kezdeményezte Nemzeti Casino létrehozásában is.

A közéletben a jobbágyfelszabadítás támogatója volt, és birtokain a nemesség tagjai közül elsőként szabadította fel jobbágyait. Az 1830-as pozsonyi országgyűlést követően hamar a főrendi ellenzék egyik vezéralakjává vált. Az 1838-as nagy pesti árvíz idején személyesen vett részt a mentésben, amiért Vörösmarty Mihálytól az „árvízi hajós” nevet kapta. Nem sokkal ez után szembaj hatalmasodott el rajta, ettől kezdve idejét a gyógykezelések foglalták le. A politikai életbe az 1848-as forradalom után tért vissza, amikor – már vakon – jelentős szerepe volt abban, hogy az erdélyi országgyűlés kimondta az uniót Magyarországgal. Majd betegsége miatt külföldre ment. 1850 tavaszán hazaindult, de útközben tüdőgyulladást kapott, és április 21-én elhunyt.

Ifjabb báró Wesselényi Miklós 1835. január 29-én kiosztja a kősajtón nyomott cenzúrázatlan Országgyűlési Naplót.
Ifjabb báró Wesselényi Miklós 1835. január 29-én kiosztja a kősajtón nyomott cenzúrázatlan Országgyűlési Naplót
Forrás: Országgyűlési Könyvtár

Az Évfordulók sorozat korábbi cikkei itt érhetők el.