A felszólalás szövege:

ELNÖK: Egy pillanat, még nem működik... - most már igen.

(17.00)

HORN GYULA (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Hölgyeim és Uraim! A javaslatok között szerepel egy olyan, hogy csökkenteni kellene a kormány által javasolt védelmikiadás-növekedést. Én azért is kértem szót, mert megítélésem szerint ez ma már a belpolitika egyik témája, sokan nyilatkoztak ebben, másrészt pedig egyáltalán nem mindegy, hogy hogyan alakul a költségvetési támogatásnak a sorsa a NATO szempontjából sem, tudniillik ez a nemzetközi partnereink állásfoglalását, hozzánk való viszonyát is jelentősen befolyásolja. Hogy mennyire?

Hadd emlékeztessem önöket arra, hogy annak idején a közvéleménynek közösen, az akkori ellenzéki pártok és a mi kormánypártjaink bemutatták azt, hogy ha nekünk meg kellene valósítani azokat a fejlesztéseket, ami a tagsághoz szükséges, ez több mint háromszor annyiba kerülne, mintha semleges ország lennénk vagy egyáltalán kívülállók, a szövetségen belül sokkal, de sokkal olcsóbb a nemzeti védelmi képességnek a biztosítása.

Ami kimarad a mai megnyilatkozásokból és érvekből: egy nagyon fontos megállapodás, alapmegállapodás született a NATO és a Magyar Köztársaság között 1997-ben, ez lett később ratifikálva is. Ez többek között a következőkről szól - csak hogy a politikai részét is érintsem -, ez a megállapodás kimondja azt, hogy

1. a csatlakozás nyomán nem kerül sor sem atomfegyverek telepítésére, sem NATO-csapatok állomásoztatására Magyarországon;

2. rögzítette a NATO azt is ebben a megállapodásban, hogy maximális mértékben figyelembe veszi Magyarország védelmi és gazdasági teherbíró képességét;

3. Magyarország a maga részéről vállalta, hogy természetesen hozzájárul a közös védelemhez, a békefenntartó missziókkal kapcsolatos feladatokhoz, és megteremti a Magyar Honvédség együttműködési képességét.

Ez, hölgyeim és uraim, középtávon azt jelenti, hogy már 2000 elején egy sor olyan középtávú programnak meg kellett volna valósulnia, amely programokat mi vállaltunk abban az említett szerződésben, például a parancsnoki irányító rendszer korszerűsítése, a katonai kommunikáció, a közös légvédelem, a légtérvédelem, Magyarországnak a képzésmegerősítési képessége és így tovább.

De a lényeg ezután következik, ez a megállapodás a Magyar Köztársaság és a NATO között rögzíti a következőt:

1. hozzájárulásunk van a NATO közös költségvetéséhez, ez 0,65 százalék, vagyis Magyarország az összköltségvetés 0,65 százalékát a maga befizetéseivel biztosítja;

2. Magyarország védelmi kiadásai is rögzültek a megállapodásban, ez azt jelenti, hogy 1998 és 2001 között, a '98-as bázison: '98-ban Magyarország a GDP-jének 1,51 százalékát, 2001-ben pedig a GDP-nek 1,81 százalékát biztosítja, emeli, tehát ily mértékben növeli a maga védelmi kiadásait.

Sajnos, az elmúlt évek azt mutatják, hogy ez a megállapodás - elsősorban és döntően magyar részről - nem teljesült, ami alatt értem azt, hogy például voltak olyan évek, 1998-at követően volt olyan év, ahol a katonai kiadások GDP-hez viszonyított értékei nem érték el az 1,3 százalékot. Sőt, hozzá szeretném tenni azt is, hogy ma a legtöbb ország, beleértve például a velünk belépő Lengyelországot és Csehországot, többet fizet, nagyobb költségeket, több eszközt fordít a katonai, honvédelmi kiadásokra, mint Magyarország.

Ebben olyan különösebb keseregnivaló nincsen, mert ki az, aki szereti, ha nőnek a katonai kiadások, biztos, hogy csak kevesen szeretik, de ettől még a tény tény marad. A tény tény marad abban az értelemben is, hogy sajnos ezt a lemaradást nekünk be kell pótolni, és ennek a lemaradásnak a bepótolását is szolgálja az a kormányzati javaslat, hogy 2003-tól kezdődően jelentősen meg kell emelni a védelmi kiadásokat. Ezt azért szeretném aláhúzni, mert ettől függ az ország további szerepvállalása vagy szerepvállalásának lehetősége.

Ezt azért is szeretném aláhúzni, mert, hölgyeim és uraim, kemény kritikák jelentek meg a nemzetközi sajtóban, köztük a Foreign Affairsben Magyarországgal kapcsolatban, Magyarország NATO-kötelezettségeinek teljesítésével kapcsolatban. Hadd jegyezzek meg valamit: sajnos, ez kifejezésre jutott amiatt is, hogy egy sor olyan fejlesztési programot, egy sor olyan beilleszkedési, integrálódási programot nem teljesített a magyar kormány, a Magyar Köztársaság kormánya, amit az elején említett szerződésben vállalt.

Egyébként hadd tegyek hozzá valami személyeset: én azért is nagyon sajnálom, hogy így alakultak a dolgok, mert nagy erőfeszítéseket kellett tenni - és közösen tette az ország minden politikai ereje - ahhoz, hogy Magyarország a legelsők között csatlakozhasson a NATO-hoz. Mint ahogy 1994-98 között a mi akkori kormányunk mindvégig, minden egyes lényeges kérdésben egyeztetett, véleménycserét folytatott az ellenzékkel - közöttük az akkori Fidesszel és MDF-fel -, és nemzeti egyetértés alakult ki ebben az ügyben, sajnos a későbbiek során mindazon jelzések alapján, amelyek Brüsszelből érkeztek, a kormány, a jobboldali kormány nem folytatta ezt a gyakorlatot.

Hadd tegyek hozzá még valamit: ennek ellenére én örültem annak, hogy 1997-ben sikeres népszavazást tartottunk, amiben benne voltak úgy az akkori kormányzati, mint az ellenzéki pártok egyaránt. Ezt azért szeretném aláhúzni, mert a legtöbb bírálat, azt hiszem, jogos, megalapozott, és nem azon kéne füstölögni, hogy most miért beszélnek így rólunk, hanem meg kell nézni, milyen alapja van ezeknek a kifogásoknak, kemény bírálatoknak, és annak alapján cselekedni.

Mert hadd jegyezzem meg az igazság kedvéért azt is, hogy Magyarország például a koszovói válsággal kapcsolatos magatartásáért a legnagyobb elismerést kapta a szövetségeseink részéről. Tehát lehetőség van pozitív dolgok felmutatására is, és lehetőség van egy olyan egyetértés megteremtésére, ami azt jelentheti, hogy ha a költségvetés oldaláról és az előbb távirati stílusban említett feladatok oldaláról közelítjük meg mindannyian, itt, ebben a parlamentben ezt a kérdést, akkor biztos, hogy ezzel nemzeti érdeket szolgálunk. Ezt, kérem, vegyék figyelembe, amikor a védelmi képesség, védelmi kiadások kérdése kerül napirendre.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

HORN GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Engedje meg, hogy együttérzésemről biztosítsam, hogy ilyen sokáig itt van velünk.

ELNÖK: Közösen vagyunk itt.

HORN GYULA (MSZP): Én csak azért pöccentem be egy pillanatra, mert itt már többen szóltak, aztán újból szót kértek ugyanabban a témában. Legyünk a többiekre, másokra is tekintettel!

Nos, Hölgyeim és Uraim! Kedves Képviselőtársaim! Meg kell mondanom önöknek, én azt hittem, hogy ez a törvénytervezet-módosítás aztán sima út, mindenki boldogan fogadja, minden feltétel adott ahhoz, hogy egy ilyen nemzeti ügyben nemzeti egység legyen. Ezt alapoztam mindenekelőtt arra, hogy azért ez jelentősen bővíti, szélesíti, erősíti a határon túli magyarságnak nyújtható támogatást; egyetértettek ezzel a legilletékesebbek, vagyis a határon túli magyarok szervezetei; ez végre megfelel az európai elvárásoknak és normáknak; és végül, de nem utolsósorban ez olyan ügy, amely jelentős mértékben erősítheti Magyarország nemzetközi tekintélyét. Mert ne felejtsük el, hogy ha egy-egy feszültségforrást meg tudunk szüntetni, és úgy tudunk előrelépni ebben az ügyben is, hogy meg tudjuk valósítani a kedvezménytörvény céljait, szándékait, akkor ez már biztos, hogy siker.

Erre mi történik? Minden feltétel adott ‑ a Fidesz elutasítja. Meg kell mondanom Németh Zsoltnak, hogy meglepődtem azon, amit mondott jó múltkor is itt, a parlamentben meg most is, mert ha a lényeget nézi, akkor nem hiszem, hogy azok az ellentétek fennállnának, amiket ő felsorolt.

A másik: arra gondoltam, hogy több mint 75 éve az a vita gyakorlatilag végigkíséri a történelmünket, a magyarság történelmét, hogy hogyan és miként kezeljük a nemzettől elszakított szülőföldjükön élő részek ügyét.

(4.10)

Teljesen egyetértek azzal, amit Dávid Ibolya mondott, kiegészítéseket azért tennék, mégpedig abban az értelemben, hogy mi nem csupán ahhoz tartottuk magunkat, ami a meggyőződésünk és elvünk, hanem ahhoz is, évtizedeken át, és különösen az utóbbi években, hogy az alkotmány is előírja a határon túli magyarság támogatását. És meg kell mondanom, hogy azok a szélsőséges nézetek, felfogások, amelyek korábban megjelentek, ma is léteznek. És meg kell mondanom, hogy ez a 75 év azért azt is mutatja, hogy nagyon sokszor próbálták bizonyos politikai erők aktuálpolitikai célok jegyében kihasználni a határon túli magyarság ügyét. És ebből általában torz dolog keletkezett. Ezt azért kívánom megjegyezni, mert most is léteznek szélsőségesek, akik egész más megoldást kínálnak, mint itt mi, a parlament képviselői, a határon túli magyarság gondjainak az enyhítésére. Sőt, megint újból és újból felerősödnek azok a hangok, amelyek Trianon revízióját követelik, vagy pedig olyan terület-visszacsatolásokat, amelyeknek az égvilágon semmiféle reális lehetősége nincsen.

Tisztelt Képviselőtársaim! És elsősorban a Fideszhez szólok: azért ne felejtsünk el valamit, hogy a dolgok működnek, azzal együtt, hogy mi itt vitatkozunk a törvény módosításáról. Működnek, ami alatt azt értem, hogy 41 iroda működik, több százezer magyarigazolványt adtak ki, és a Medgyessy-kormány hozzáállását mutatja, hogy az első száznapos programban egymilliárd forinttal megemelte a támogatásukat, költségvetésüket azért, hogy ne keletkezzen zavar feladataik ellátásában. Ez is a tényekhez tartozik.

De az is a tényekhez tartozik, hogy sok milliárdra rúg azoknak a pályázatoknak a kért, igényelt összege, amellyel élnek a határon túli magyarok a képzés, oktatás, kulturális élet, a kulturális alkotások vagy azok megőrzésének jegyében. Tehát nincs szó arról, hogy itt a szocialista-liberális kormány valami olyat követett volna el az elmúlt esztendőben, ami ellentétes a határon túli magyarság érdekeivel.

Nekem az a benyomásom, hogy feltehetően a Fidesz azért ellenzi ezt a mostani módosítást, mert ez cáfolja azt, amit a választási kampányban hangsúlyozott akár '98-ban, akár 2002-ben, vagyis azt, hogy mi, ha kormányra kerülünk, nem foglalkozunk, nem törődünk a magyarsággal, a magyarság támogatásával. Hogy ez mennyire a Fidesz felfogásává vált, azt mutatja, hogy a '98-as kampányban azt is megígérték, hogy ha majd kormányra kerülnek, akkor meg fogják szüntetni, fel fogják mondani az alapszerződéseket. (Németh Zsolt: Nem volt ilyen.) Egyébként rázza a fejét Németh Zsolt, örülök, ha megcáfolja.

Az elmúlt hónapok során nagyon sokszor érte az a vád a Szocialista Pártot, illetve a kormánykoalíciót, hogy úgymond, mi nem készítjük elő a törvénnyel kapcsolatos változtatásokat azért, hogy azokat elfogadtassuk, és így tovább. Sőt, a 2002-es választás után azt is a szemünkre vetették, hogy mi hisztériát keltettünk azoknak a lépéseknek a kapcsán, amelyeket a Fidesz-kormány tett. Hadd hívjam fel az önök figyelmét a következőre. Pontosan két évvel ezelőtt, 2001. június 18-án megszületett az MSZP-nek az a memoranduma, ami a következőt tartalmazza: kulcsfontosságú a törvény végrehajtása. Ez csak a szomszédos országok kormányaival, határon túli szervezetekkel ‑ a magyarság határon túli szervezeteivel ‑ és a magyar parlamenti pártokkal együttműködve lehetséges.

Ehhez tartottuk magunkat, és ehhez tartjuk a jövőben is. Annál is inkább, mert ezzel ellentétben a Fidesz-kormány nem sietett azzal, sőt nagyon komoly mulasztásokat követett el, hogy a kedvezménytörvénnyel kapcsolatban időben és a szakmai igényeknek megfelelően lefolytassa az egyeztetést a szomszédos országok kormányaival. Nem tette meg. És a mai bajok jelentős része ebből az időszakból és ebből az okból keletkezett és létezik a legnagyobb sajnálatunkra.

És hadd jegyezzem meg ezzel kapcsolatban, hogy mi is foglalkoztunk több helyütt a vállalásainkban azzal, hogy ha kormányra kerülünk, mit teszünk a magyarság érdekében: kormányra kerülve bővíteni fogjuk a szülőföldön nyújtott támogatást. Nos, ezt tesszük ezzel a törvénymódosítással, és ezt tesszük, tettük mindazzal, ami az elmúlt időszakban történt.

Számomra, meg kell mondanom, érthetetlen az, hogy nagyon sokan a politikusaink közül és híveik közül képtelenek megérteni a nemzetközi realitásokat. Képtelenek megérteni azt, hogy olyan adottságaink vannak, beleértve elsősorban a geopolitikai adottságainkat, amelyek szűkre szabják a mozgásterünket. Azt, hogy nekünk minden egyes fontos lépést egyeztetni kell, igenis, Németh úr, figyelembe kell venni a nemzetközi szervezetek várható reagálását, véleményét, álláspontját!

Abból is okulni kell, hogy sajnos a rossz politika nagyon sok kárt okozott ennek az országnak, az egész magyarságnak az elmúlt évtizedek során. Ezért sem szabad soha elfelejteni a nemzetközi elvárások és igények kapcsán, hogy a magyarság mindig nyert, amikor Európához igazodott, és mindig veszített, amikor elfordult tőle. Ez olyan igazság, amelyet sajnos a történelmi események megerősítettek.

Ne felejtsük el azt sem, hogy ha kifeszülnek a szomszédokkal a kapcsolataink, márpedig sok esetben történt ez, ki fizeti meg ennek az árát. Mindenekelőtt az ott élő magyarok. Tehát amikor rendezett viszonyokat akarunk, együttműködni akarunk a szomszédos országokkal, ezzel nemcsak itt a határon belül, hanem a határon túl élő magyarság érdekeit is szolgáljuk. Ezt soha ne felejtsük el! És ez nem megalkuvás, ellenkezőleg, a nemzetközi realitások figyelembevétele és a lehetőségek kihasználása.

Dávid Ibolya elnök asszony itt említette a '94-98 közötti időszakot. Egy dolgot azért szívesen vettem volna, ha megemlékezik az akkor kötött alapszerződésekről mind Romániával, mind Szlovákiával. Sőt, emlékeztetni kívánok arra, hogy előtte a mi segítségünkkel sikerült az Antall-kormánynak elfogadtatnia az Ukrajnával kötött alapszerződést. Nem volt abban az ügyben jobboldali egység! Sőt, nagyon keményen ellene voltak ebben a Házban az alapszerződés megkötésének.

Nos, miért hangsúlyozom ezt? Nemcsak azért, mert ez engem személyesen és közvetlenül érdekel, mert hiszen akasztófával fenyegettek nemegyszer, hanem amiatt is, hogy az alapszerződések valahol nagyon sokat tettek, nagyon sokat segítettek a magyarságnak. És ezt nemcsak mi mondjuk, hanem tessék megnézni az akkori megnyilatkozásokat. Egész Európa, valamint az Egyesült Államok és Kanada, a nemzetközi szervezetek sorsfordítónak minősítették azt, amikor aláírtuk a románokkal az alapszerződést. Meggyőződésem szerint olyan nemzetközi megbecsülést tudtunk szerezni akkor ezekkel az alapszerződésekkel, amelyekre építkezni is tudtunk egyidejűleg, amelyek lehetővé tették azt, hogy Magyarország nemcsak hogy még erőteljesebben tagolódjon a demokratikus nemzetek közösségébe, hanem azt is lehetővé tették, hogy sokkal határozottabban, hatékonyabban és eredményre vezetően tudtuk képviselni a határon túli magyarság érdekeit.

(4.20)

Tudniillik arról van szó, hogy ezek az államok, amelyek velünk együtt meghonosították az európai közös politikai értékeket, felfogták azt, hogy ezek az alapdokumentumok megnyitották az utat a történelmi megbékélés számára. Nagyon jól tudták a velünk foglalkozó tudósok, politikusok, hogy a történelmi sérelmek hihetetlen nagy gondot jelentenek ebben a közép-kelet-európai térségben és benne Magyarország, illetve szomszédai számára.

Ezt már jeleztük ezekkel és jelezzük az alapszerződésekkel, tudniillik az elvei jó része ott van a kedvezménytörvényben, megjelennek ezek az elemek, amit mi rögzítettünk az alapszerződésekben, de azt kívántuk jelezni, hogy igenis képesek vagyunk, túl tudunk lépni a történelmi sérelmeken, amelyek valahol itt mindenkinél hat. És ezzel, hogy túl tudunk lépni a történelmi sérelmeken, stabilizálni tudjuk Európának ezt a sarkát, ahol mi élünk.

Hölgyeim és Uraim! Nem tudom, hogy tudják-e, eljutott-e önökhöz, hogy ma a nyugati partnereink döntő többsége azért becsül bennünket, mert Magyarország stabilizáló szerepet tölt be itt, a közép-kelet-európai térségben. És nagyon sok nemzetközi partnerrel tárgyaltunk, vitatkoztunk még a kedvezménytörvény ügyében is.

Az önök miniszterelnöke ismerte el a nyilvánosság előtt, hogy Brüsszelben is, Strasbourgban és a különböző nemzetközi szervezetekben milyen nagy támogatást próbáltunk vagy igyekeztünk szerezni az alapszerződések elfogadtatásához. Ez nem volt könnyű. És nagyon sokan vélekedtek úgy józan, nem elfogult külföldi partnerek, hogy sajnos a stabilizáló szerep a korábbi években meggyengült, és most újból erősödik; és Magyarország olyan szerepet tölthet be, amely megfelel mind az Európai Unió, mind a NATO, mind a többi szervezet követelményeinek.

Hölgyeim és Uraim! Hadd említsek meg valamit még, ha már mindannyian politizálunk. Azt hiszem, nincs közöttünk vita arról, hogy a trianoni, majd a párizsi békeszerződés mérhetetlenül igazságtalan volt, katasztrofális, rosszindulatú ‑ mert az is benne volt vastagon ‑, és végső soron nagyon is igazságtalan. Ezt mi kifelé is, a nemzetközi tárgyalásokon is képviseltük. Erről dokumentumok is vannak. Ezt azért szeretném aláhúzni, mert például a német újraegyesítés kapcsán is hangsúlyoztuk, hogy a sors a németeket végül is kárpótolta az elmúlt évtizedekért. A sors igazságot tett. Nekünk nem tudom, hogy tesz-e, és mikor fog igazságot tenni. Azt hiszem, nemigen számíthatunk erre. Nos, ez a párizsi békeszerződés jellegében is teljesen új abban az értelemben, hogy nem jóvátétel, amelyet törlesztéssel le lehet tudni, hanem gyakorlatilag hosszú-hosszú, időtlen időkre konzerválja a békeszerződés által elszenvedett veszteségeinket. Ugyanakkor sajnos az a helyzet, hogy állandósítja a feszültségeink lehetőségeit, forrásait ‑ legalábbis potenciális forrásait ‑ a szomszédokkal fennálló viszonyban.

Nekem az a határozott meggyőződésem, hogy igazából egyetlen szomszédos ország sem biztosítja maradéktalanul ‑ és a hangsúly a „maradéktalanulö-on van ‑ az ott élő magyarság jogait úgy, ahogy a nemzetközi szerződések azt előírják. Ennek ellenére nekünk oda kell igazodni, az európai normákat és igényeket kell figyelembe venni, nem pedig a mi egyes politikusaink hagymázas felfogásához, ábrándjaihoz vagy halva született elgondolásaihoz.

Az, amit ma szélsőségesek megfogalmaznak, nem más, mint egy nemzetveszejtő politikának a meghirdetése. És nagyon jól tudjuk, hogy ezt az országot elsősorban a külső csapások taszították bele abba az elmaradottságba, amelynek a nyomait ma is érezzük, és amelyek nehézzé teszik itt, Magyarországon is, hogy tényleg felzárkózzunk végérvényesen a fejlett államok közösségéhez. Ebben óriási szerepe volt az akkori Nyugat rossz politikájának, hogy gondosan ügyeltek arra, hogy rossz szövetségest válasszanak, és gondosan ügyeltek arra is, hogy olyan nemzetközi lépéseket tegyenek, amelyek idegenek az európai szellemiségtől és az európai igényektől. Úgyhogy mindazok, akik ma gyengítik a magyarságot, mindazok, akik nem akarják tudomásul venni, figyelembe venni azt, hogy a nemzetközi realitásokhoz kell igazodnunk, óriási veszélyt jelentenek, és óriási károkat okoznak Magyarország, a magyarság érdekeinek.

Az módosítson bármiféle szerződést ‑ és ezt hangsúlyozni kell, mert nekünk nagy a felelősségünk mint a parlament tagjainak és politikusoknak ‑, csak az módosítson szerződést, akinek ehhez megvan az ereje. Nemcsak hogy nincs ehhez erőnk ‑ nem is lesz soha. Szembe kell nézni ezzel a ténnyel!

Miként azt is figyelembe kell venni, hogy akkor lehet valami óriásit lépni, valamit változtatni ezen a beszorított helyzeten, ha ehhez nemzetközi partnereket találunk. Ilyen partner nincs, és meg merem kockáztatni azt a kijelentést, hogy nem is lesz ilyen partner, amelyik ebben lép. Ezért mi a fontos? Az, hogy az adottságokból, a helyzetből kiindulva fogalmazzuk meg a törekvéseinket és határozzuk meg a lépéseinket. Ez a döntő, és ezt mutatja, ezt fejezi ki ez a törvény, illetve ez a törvénymódosítás is.

Emlékeztetni kívánok arra, hogy volt az alapszerződésnek olyan következménye is, hogy gyengült a magyarsággal szembeni ottani ellenszenv, és hozzájárult ahhoz egészen, hogy a magyarok még kormányzati szerephez is jutottak.

Én nem tudok, ha már a témáról szó van, elmenni amellett, ahogy a szlovák kormány áll az egész ügyhöz. Nem értem, hogy a huszonegyedik században hogyan helyezkedhet egy kormány, amelyik rövidesen tagja lesz a NATO-nak és az Európai Uniónak, ilyen álláspontra, amelyik nem képes megszabadulni attól, hogy a magyarokat ‑ még a francia forradalom kiáltványában megfogalmazottak szerint is minden embernek joga közösségben gyakorolni a jogait ‑ rögtön szeparatizmussal, elszakadási törekvésekkel és egyebekkel bélyegezzék meg. Abszurdum! Ez elfogadhatatlan! Elfogadhatatlan, mert azok a szerződések, amelyeknek Magyarország részese és Szlovákia is, nem tiltják azt, hogy valóban az európai normáknak megfelelően kezeljük a kisebbségek ügyét. De nem is ez a fő gond.

A fő gond igazából az, hogy nem értem az álláspontjukat azért sem, mert mi segíteni akarunk a magyar nemzetiségű szlovák állampolgárokon ‑ mert ők azok ‑ kép­zésükben, oktatásukban, kulturális értékeik gyarapításában és megőrzésében, egyáltalán a civilizált élet feltételeinek javításában. Örülniük kellene emiatt az ottani kormány képviselőinek. Örülniük kellene, hogy egy nemzeti kisebbséget támogatásban részesítünk.

Hozzá szeretném tenni, hogy mi mindig hangsúlyoztuk a németek, a szlovákok és mások felé, hogy nagyon szívesen látjuk itt őket, és segítsenek itt az itt élő németség, szlovákság és mindenki másnak a boldogulásában. Ez európai, nem pedig az, hogy igazából még meg sem ismerkedtek egy tervezettel, rögtön elutasítják.

(4.30)

Hölgyeim és Uraim! Nagyon kérem azt a Fidesztől ‑ mert jó lenne ebben a nemzeti ügyben nemzeti egységet felmutatni ‑, hogy gondolja végig az álláspontját, gondolja meg azt, hogy abban a helyzetben, amelyben vagyunk ‑ olyan helyzetben, amely Magyarországnak nagyon sok tekintetben nehéz feladatokat jelent ‑, bizonyítsuk kifelé is, nemcsak a hazai közvéleménynek, hanem a nemzetközi közvéleménynek is, hogy valóban a realitásoknak megfelelően kezeljük ezeket a fontos ügyeket, így a határon túli magyarság boldogulását, és ebben a magyarországi politikai erők, a mértéktartó és mértékadó politikai erők egységesek. Ezzel segítenénk, ezzel erősítenénk a magyarság és Magyarország nemzetközi megbecsülését.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

HORN GYULA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselők! Végignézve mindazt, ami megjelent vagy elhangzott erről az ügyről, azt tudom mondani, hogy senki sem gyarapodik azzal, ami történt. A legfőbb gondnak azt tartom, hogy akad-e valaki, aki hitelesítené azoknak a listáknak a tömegét, amelyek elárasztották a közvéleményt. Sőt, azon is gondolkodtam, vajon akad-e tisztességes bíró, aki vállalja ezeknek a listáknak a hitelesítését. Aligha hiszem. Emlékeztetőül azt szeretném hangsúlyozni: már megjelentek olyan bírálatok is, amelyek szerint az egyes kormányok nem tettek ebben a tekintetben eleget a kötelességüknek.

Én a következőkre szeretném emlékeztetni önöket és a tisztelt nézőket. Magyarország egyáltalán nem adós az átvilágítással. Hozzá szeretném tenni rögtön, hogy ez pártok felett álló dolog volt, annak megfelelően döntött mindig a parlament, ahogyan az éppen működő kormány azt előterjesztette. Így történt ez 1994 tavaszán, amely a köztisztségeket betöltő személyek átvilágítására vonatkozott. Nos, így volt ezután az a döntés, amit az általam vezetett kormány tett, és végül gyakorlatilag most eljutottunk oda, hogy 2005. december 31-éig végre kell hajtani a még hátralévő átvilágításokat. Ehhez rögtön hozzátenném azt is, hogy természetesen mindannyian, akik megfelelő tisztséget töltöttünk be, alávetettük magunkat ennek az átvilágítási procedúrának.

Egyébként csak együtt tudok érezni azokkal az emberekkel, akiket ennek az ügynek a kapcsán hírbe hoztak, nem is szólva azokról, akik sajnos már nem tudnak védekezni, vagyis akik már nem élnek, de ott szerepelnek a listán.

Az első, amit mindebből kiindulva javasolni szeretnék: a beterjesztett határozati javaslatot úgy módosítsuk, mondjuk ki benne, hogy a parlament hiteltelennek tekint minden olyan listát, amelynek a szerzője és az eredete tisztázatlan. Nemigen tudunk másképp túljutni ezeknek a listáknak a tömegén és mindazon, ami történt.

A másik, amit javasolok a határozati kezdeményezésben megfogalmazni, az az egyházakat illeti. Azt javasolom, szerepeltessük ebben a határozatban azt, hogy mi az egyházak belügyének tekintjük mindazt, ami ezzel kapcsolatban történt és felszínre került. Bízzuk az egyházakra az ügyek rendezését. Nem hiszem, hogy ennek az indokát ki kellene fejtenem.

Meg kell mondanom, sajnos utólag nem lehet tudni és bizonyítani azt, hogy ki milyen célokból került be ezekbe a nyilvántartásokba, ráadásul viszont határozottan felmerül annak a lehetősége is, hogy az alkotmányban foglalt személyiségi jogok védelmének igenis nem felel meg a határozattervezet, vagy meg kell erősíteni ebben az értelemben is.

Azért szeretném mindezt aláhúzni, mert teljesen igazat adok azoknak, akik azt mondják, nem csupán arról van szó, hogy az emberek igazságérzetét ne sértsük, és végre tegyük rendbe ezeket a dolgokat, ami itt szükséges, hanem arról is szó van, ami egész Európában, sőt szerte a világban nagyon fontos elem: a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni harc nem nélkülözheti azokat a hálózatokat, amelyeket az ügynökök hoznak létre.

(12.10)

Minden valamirevalóbb, mármint amelyik tényleg komolyan veszi országa terrorizmusveszélyét és a szervezett bűnözést, mindegyik ilyen védelmi eszközt alkalmaz, meggyőződésem szerint erre nekünk is szükségünk van. Tehát semmiképpen sem jó ezeket a biztonsági szolgálatokat gyengíteni, ez nekünk áll érdekünkben, államérdek, az országnak áll érdekében.

Meg kell mondanom önöknek, sok nemzetközi példa szolgál arra, hogyan kell ilyen ügyeket, a múltat kezelni, és miként lehet a felszakadt sebeket gyógyítani. Hivatkozhatunk nyugodtan a spanyolországi és a portugáliai példára, ahol megegyezés történt a különböző pártok között abban az értelemben, hogy ami a múltat illeti, azt közösen lezárjuk, és amire fogadalmat teszünk, az az, hogy együtt építjük az országot. Meggyőződésem szerint abban is van hiány, hogy bemutassuk, mi történik ebben az ügyben, mondjuk, Németországban vagy Csehországban, vagy Lengyelországban, mert szinte egyik sem hasonlítható pontosan össze mindazzal, ami nálunk végbemegy. Egy biztos, sok olyan nemzetközi példát találhatunk, ha körülnézünk, amelyik azt mutatja, hogy sok helyütt más a rendezés gyakorlata, miként mások azok az elvek is, amelyekre ezek a gyakorlatok épülnek. Ezt azért szeretném aláhúzni, mert sok minden elhangzott.

Hadd tegyek hozzá még valamit! Bármelyikünk, szocialista párti képviselő, közéleti ember vállalja mindazt, amit a múltban tett és képviselt. Nem hiszem, hogy 2005 elején azt kell bizonygatni, hogy ki mit tett ezért az országért. Ezt azért szeretném hangsúlyozni, mert sajnos ennek a társadalomnak, az embereknek egyik gyengesége, hogy nem erős oldaluk a múlttal való normális viszony, a múlt kezelése. Ezért is lenne fontos ezt a kérdést lezárni.

A másik, amit aláhúznék, az az, hogy 1989 őszén, amikor megállapodtak, hogy az átmenethez milyen feltételek, milyen törvények s a többi szükségesek, akkor megállapodtak a résztvevők, úgy az Ellenzéki Kerekasztalnál, mint más, kétoldalú formában a kormánnyal azokban az intézkedésekben, amelyeket sürgősen meg kell hozni. Nem volt viszont arról szó, hogy mit kezdjünk az elszámoltatással, föl se merült, nem volt egyáltalán szó arról, hogy ez téma lehet, ez napirendre kerülhet a későbbiekben, az első szabad, demokratikus választásokat követően, mint ahogy nem volt szó 1989 végén a kárpótlási rendszer bevezetéséről sem. Tehát mindazok, akik részt vettek a rendszerváltás végigvitelében, ezen elemek nélkül foglalkoztak az átmenet biztosításának legkülönbözőbb ügyeivel. Hozzá szeretném tenni rögtön, hogy az átalakulás Magyarországon nem forradalommal ment végbe. De egy-két dolog biztos: az egyik, hogy Magyarország ebben a közép-kelet-európai térségben úttörő szerepet töltött be. Itt jelentek meg először törvények a politikai és gazdasági vállalkozás szabadságáról, a többpártrendszerről és több minden másról. És nem véletlen, hogy az utánunk jövő hatalom, kormány elismerte mindazok tevékenységét, akik tettek azért, hogy Magyarország vér és vas nélkül jusson túl a rendszerváltáson. Ezt azért is tartom fontosnak, mert ma is időszerű. Nem egymás ellensége vagyunk, hanem egymás ellenfele vagy partnere.

Sajnos nagyon megromlott a viszony az egyes politikai pártok képviselői között, és ez előbb vagy utóbb, de mindenképpen országunk érdekeinek a rovására megy. Ezért is tartom fontosnak, hogy megegyezésre tudjunk jutni - visszatérve erre az ügyre, a napirendi pontra - olyanokban, amelyek biztosítják itt az emberek zavartalan életét egyfelől, azoknak az embereknek, akiket a mai világban nagyon sok megrázkódtatás ér. Nekünk dolgunk, a parlamentnek, ezen belül a kormánynak, hogy megteremtsük azokat a lehetőségeket, amelyek valamelyest biztosítani tudják a békés élést és a békés egymás mellett élést a különböző politikai erők között.

Mindezeket az elemeket szíves figyelmükbe ajánlom képviselőtársaimnak, és javasolom azt is, hogy olyan döntést hozzunk, amely végérvényesen be tudja fejezni ezt a múltba merengést, amely be tudja fejezni mindazt, ami eddig a közéletben, a sajtóban és másutt megjelent egyeseknek - úgymond - a felelősségéről. Egyformán vagyunk felelősek mindazért, ami ebben az országban történik, és hogy olyan döntés szülessen az Országgyűlésben, amely valóban mindenkinek az érdekeit képviseli.

Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)