Készült: 2024.03.29.15:36:46 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

269. ülésnap (2005.11.22.), 91. felszólalás
Felszólaló Dr. Mikes Éva (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka vezérszónoki felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 20:49


Felszólalások:  Előző  91  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. MIKES ÉVA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hadd kezdjem szokatlanul azzal, hogy azért nehéz összefoglalóan beszélni erről az előterjesztésről, mert olyan mértékben és olyan módon általánosságokat tartalmaz. Olyan kevés részében tartalmaz konkrétumokat, hogy ennek tükrében sajnos, azt a lejáratott és unos-untalan felemlegetett szólást kell alkalmaznom, hogy azt, hogy mi lesz, látni véljük ebből az előterjesztésből, legalábbis, hogy mit szeretne a jelenlegi kormánytöbbség, csak azt nem tudjuk leszűrni, hogy addig mi lesz.

Akár a vitában viszonyulhatnánk ehhez úgy is, hogy a kitűzött célok, a távlati kitűzött célok egy részében akár egyet is érthetünk, de az oda vezető út tekintetében, illetve annak az eszközrendszernek a tekintetében, amellyel ezeket a célokat el akarjuk érni, igen jelentős értelmezési különbségek, viták vannak köztünk. Azt is előre kell bocsátanom, hogy ezeknek a vitáknak a gócpontját mi sok esetben máshová helyezzük, mint amit ez az anyag előirányoz vagy sugall.

Először is hadd mondjam azt el, hogy egy nagyon nagy időtávról beszélünk, egyrészt 2013-ról, 2020-ról beszélünk, tehát egy több mint egy évtizedes vízióról. Ebben a körülbelül másfél évtizedes időtartományban véli elhelyezni egy fejlett európai ország jövőképét a kormány előterjesztése. Azt gondolom, hogy nem kihagyható, mint ahogy már ezt előrebocsátottam, annak a megemlítése, hogy több kérdést ez az előterjesztés olyan módon tekint eldöntöttnek, mintha ezzel kapcsolatban akár a parlamenti pártok közötti konszenzus, akár tágabb értelemben a területfejlesztés-, vagy a közigazgatás-politika szereplői vagy véleményalkotói konszenzus megtörtént volna, illetve mintha ebben az egyeztetések lebonyolódtak volna. Sőt, mi több, talán egy be nem avatott olvasó számára úgy tűnhet, hogy az ezzel kapcsolatos jogalkotás is megtörtént.

(13.40)

Ezt azért tartom fontosnak kiemelni, mert különösen a határozati javaslat szövege mintegy eldöntöttnek vesz egy lezajlott közigazgatási reformot, a közigazgatás újraalkotását, hiszen a parlamentben évek óta vitássá tett kérdéseket eldöntöttként kezel kistérség, régió, megye tekintetében. Én, noha foglalkozom ezekkel a témákkal, ezeket a konszenzusokat nem észleltem. Nyilvánvalóan ezek, most már kijelenthetjük - és talán ezen a ponton nincs is vita köztünk -, egy következő ciklus lehetséges jogalkotásának kérdései, amelyek természetesen nagymértékben függnek attól, hogy milyen többségű lesz a következő parlament.

Ha megnézzük azokat az említett területi szinteket - mivel ez a fejlesztéspolitika elsősorban onnan közelíthető meg, hogy területben van elhelyezve, erre egyébként többen hivatkoztak is -, amelyekben ezeknek a céloknak a képződését látjuk, amelyekhez azt az eszközrendszert kellene rendelni, amely alkalmas és hivatott arra, hogy ezeket a célokat elérjük, akkor mindegyik mellé kérdőjelet tehetünk. Természetesen, ez evidencia, a legkevésbé kérdőjeles területi egységként legalábbis, az országos szint. Annyiban egyet is értünk, hogy egyfajta országos felelősség, az állam felelőssége a területfejlesztésben vitathatatlan. Hogy egy koordinációs és kooperációs szerepe van a központi szintnek a területfejlesztésben, ez vitathatatlan.

Ezt egyébként maga az anyag is, a koncepció is taglalja. És igazán nem akarnék én itt a kákán is csomót keresni, de éppen a koordinációs fejezet kapcsán azért hadd említsem meg, hogy a szöveg szerint az országos területpolitikának négyes funkciója kell, hogy legyen, amit fel is sorol. Majd így folytatódik az anyag: “…ahhoz, hogy a területfejlesztési politika országos szinten a fenti hármas funkciót maradéktalanul be tudja tölteni…ö - azt gondolom, ez a szemelvény önmagában véve arra is szemelvény, hogy ez a területi szint a koordinatív funkcióját egyébként hogyan tudja betölteni. Ez egy ilyen akaratlan baki lehet ebben az anyagban. Ezt úgy szoktuk nevezni, hogy ráutaló magatartás.

Ha az országos szintű felelősségekről beszélünk, akkor arra is kell egy mondatot szánnunk, hogy a költségvetési konzekvenciája, úgy tűnik - a sokfajta célkitűzésnek, amelyek ebben megfogalmazódnak az elvek szintjén -, nincsen. Hiszen bármilyen szép mondatokat mondhatunk a regionális szintekről, bármilyen szép mondatokat mondhatunk decentralizációról, jelen pillanatban a költségvetési előterjesztésben ennek sok nyomát nem találjuk. Hiszen még az előző évihez képest is csökken és kevésbé felhasználható az a forrás, amelyet decentralizáltan a területi szinteken lehet a fejlesztésekre fordítani, vagy pedig amelyekről a területi szinteken lehet döntést hozni.

Szeretném még azt előrebocsátani, hogy a területfejlesztés történetisége tárgyában többen hivatkoztak az előző területpolitikai koncepcióra, területfejlesztési koncepcióra, amelyik '98 tavaszán született, és amelyik arról is nevezetes, hogy tartalmazza azt a területfejlesztési statisztikai régiós felosztást, amelyben az országot mind a mai napig fejleszteni óhajtjuk. Noha az azt övező szakmai anyagok természetesen ennek egyfajta tapasztalati szintű átgondolását is tartalmazzák, ez mind a mai napig nem történt meg.

Ugyanígy, és talán furcsa első pillanatban, hogy ezt megemlítem, az ország megyéinek felsorolását és az ország területének megyékre osztását is egy országgyűlési határozat tartalmazza, csak az éppen 1990-ben született. Ezt azért mondom, mert az a véleményem, hogy az, hogy soha nem kérdőjeleződött meg például a megyék területe, vagy ez az országgyűlési határozat, annak nyilvánvalóan az is az oka, hogy ez mind országgyűlési, mind pedig önkormányzati választási szinten is területi választási alapegység.

A területfejlesztési régiók esetleges felülvizsgálatáról folyamatos szakmai viták zajlanak, ezeknek a területe most újfent változatlanul belefoglalódik ebbe az anyagba. És furcsa módon a kistérség, amelyik a kormány előterjesztéseiben rendkívül kiemelkedő szerepet játszott az elmúlt években, jogalkotási szempontból ma a legerősebb pozicióban lévő térség a magyar jogrend szerint, hiszen egy törvényben, egy törvény mellékletében jelenik meg az ország kistérségi felosztása. Én úgy gondolom, erről is érdemes lenne elgondolkodni és dönteni, akár elméletileg és elvileg is dönteni arról, hogyan, milyen módon és a jogalkotásnak milyen szintjén, milyen előkészítés után és mellett kell az országot területi egységekre felosztanunk.

Mondom ezt azért, mert bár kétségtelenül viták vannak az ország regionális felosztása tekintetében is, ezeknek a vitáknak a mostani hőfoka és a jellege vagy a hangossága nem igazán mérhető a kistérségi felosztás elvi megalapozottságához, illetve jelenlegi rendszeréhez, és mégis a kistérségi felosztás az, amelyik törvényi megerősítést tudott kapni. Azért fontos erről beszélnünk, mert az alapvető célok elérésében nem lehet attól elvonatkoztatni, hogy vajon maga a területi felosztás megfelel-e annak a kívánalomnak, hogy ebben az adott területi felosztásban ezek a célok elérhetőek legyenek.

Több ízben elmondtam már, és azt gondolom, hogy ennél a témánál talán nem hátrányos, ha újfent elmondom, hogy a kistérségi felosztás tekintetében semmifajta normativitás nem tapasztalható, sem az ország településhálózata szempontjából, sem a gazdasági potenciál szempontjából, sem a településszám szempontjából, sem a vonzáskörzetek szempontjából fontos és mindenhol maradéktalanul érvényesülő elveket nem találunk ebben a felosztásban. Hadd hivatkozzak csak arra a példára, hogy míg Debrecen nagyvárosként önmagában véve egy településként egy kistérség, addig más nagyvárosok több tucat kistelepüléssel alkotnak kistérséget. Vagy hogy hogyan és milyen módon van, illetve nincs tekintettel ez a felosztás akár a nagyvárosi agglomerációkra; vagy hogyan szeli akár keresztbe a budapesti agglomerációt is. Tehát azt gondolom, hogy ha ezeket az elveket egy településhálózatban, illetve központokban és alközpontokban gondolkodva akarjuk megalkotni, akkor ezekre a szempontokra mindenképpen tekintettel kell lenni.

Ugyanígy az állami koordináció témakörében kell megemlítenünk azt, hogy már többen - természetesen az ellenzéki kisebbségi vélemények kifejtésekor - hivatkoztak arra, hogy ma ebben a kormányban többféle súlypontja van a területfejlesztésnek, és sokszor viszonylag nehezen állapítható meg az, hogy meghatározott területfejlesztési vélemények súlypontja vagy forrása hol található a kormányon belül.

Ugyanehhez a problémához társítható a területen megjelenő különböző szakemberhálózatok kérdésköre, amelyek koordinációjáról beszél ez az anyag. De én azt gondolom, hogy a koordináció mögé kellene lépnünk egy lépést és azt kellene megfontolni, hogy összehangoltan, pontosan milyen célokra, milyen módon, milyen képzettségű és milyen létszámú szakembergárda szükséges. Hiszen csak példálózva, a kistérségek különböző saját alkalmazottaitól kezdve a kistérségi megbízotti hálózaton keresztül, a Promei Kht. által most szerveződő hadseregnyi kistérségi, vagy nem is tudom, milyen tanácsadókig azt kell mondanunk, hogy meglehetősen komoly kapacitások helyeződhetnének a térségekbe, ha ezeknek a megfelelő koordinációja, illetve a szakmai átgondoltsága lenne.

A megyék tekintetében érdekes a határozati javaslat viszonyulása ehhez a kérdéshez, mert mint ahogy említettem, a régiók tekintetében is eldöntöttnek, vagy legalábbis az anyag szerint mintegy eldöntöttnek tüntet fel nagyon fontos és jelentős kérdéseket, hiszen a határozati javaslat előrevetíti a regionális demokrácia kialakításához szükséges feltételek megteremtését, ami nyilvánvalóan máshogy nem értelmezhető - ahogy erre több utalás is történt -, mint a regionális önkormányzatok kérdése.

Ugyanakkor a megye tekintetében három pontban taglalja a megye szerepét, amit ha az állítmányokat vesszük sorrendbe, akkor a megye közreműködik, részt vesz, majd felszívódik, mert integrálódik a regionális szintű intézményrendszerbe. Ez egy szép pálya, nyilvánvalóan ahhoz képest, hogy kinek mi a véleménye erről a kérdéskörről, de azt hiszem, hogy ez nagyobb horderejű döntés annál, sem minthogy egy ilyen jellegű határozati javaslatba, mintegy bújtatva ebben egyetértsünk, illetve ne értsünk egyet, mert ez számunkra ilyen módon nyilvánvalóan elfogadhatatlan.

(13.50)

A kistérségi szintről már több tekintetben elmondtam a véleményemet. Ugyanide kell azt a véleményt elhelyeznünk, hogy a kistelepülések működőképességének megtartása egy rendkívül fontos szál lenne akár a kistérségi szemszögből tekintve ezt, akár a mikrokörzet szemszögéből tekintve ezt. Mert azt gondolom, a kistelepülések felszámolódása - ami egyébként elvileg és elméletileg is rendkívül nagy probléma ma Magyarországon - nyílvánvalóan egy sor olyan költség-, illetve településszerkezetbeli problémát is okoz, amely ellen csak olyan módon lehet felvenni a harcot, ha a kistelepülési közszolgáltatások, illetve a kistelepülési lehetséges fejlődés, illetve fejlesztési rendszer megalkotásával és integrációjával sokkal kiemeltebben foglalkozunk annál, mint ahogy az anyag ezt tartalmazza. Noha ebben a ciklusban a területfejlesztési törvény újraalkotása is megtörtént - nagyon sok vitánk volt ezzel kapcsolatban, majdnem annyi vitánk volt ezzel kapcsolatban, mint a többcélú kistérségi társulásokkal kapcsolatos törvény, illetve BM azt követő eljárásai tekintetében, amivel nagyon sok tekintetben természetesen mind a mai napig nem érthetünk egyet -, mégis azt kell mondjam, hogy olyan előremutató fejlődés vagy olyan lépés konszenzuálisan pedig végképp nem történt, amelyik azokat a feladatokat vagy azokat a terheket, amelyek ebben az anyagban megfogalmazódnak, viselni képes területfejlesztési tanácsok létét feltételezné.

Hadd idézzem név nélkül egy rendkívül jó, kamarai gazdasági szakember véleményét, aki azt mondta, hogy jelen pillanatban mind a regionális, mind a megyei területfejlesztési bizottságok gyakorlatilag szanálási bizottságként működnek, és sajnos nem tehetek mást, mint hogy ezzel egyet kell értenem. Látnunk kell azt, hogy az országban többé-kevésbé gyakorlatként jelenik meg az, hogy nem kisebb és nagyobb térségi fejlesztésben, nem regionális, nem megyei fejlesztésben, hanem ezen források elosztásában, de nem térség- vagy fejlesztési szemléletű elosztásában, hanem különböző, ugyan helyi kompromisszumokat, de nem a fejlesztés érdekeit tartalmazó elosztásokban és megállapodásokban folynak szét azok a források, amelyek egyáltalában ehhez rendeltetnek. Hadd tegyem hozzá, hogy az én véleményem szerint ennek egy nagyon fontos, talán az egyik legfontosabb oka, hogy sikerült azt előállítani, hogy ugyan természetesen nominálértékben azok a források, amelyek megjelennek a régióknál és a megyéknél - különösen, mondjuk, egy magánember szemszögéből -, nagyok, de ahhoz abszolút elégtelenek, hogy valódi és jelentős fejlesztéspolitikát lehessen ezzel helyben űzni. Ez azért rendkívül fontos, mert itt a szegények pazarlása az, ami tetten érhető.

Tehát alapvetően állást kell abban foglalnunk, hogy milyen mértékben országos felelősség a területfejlesztés, vagy pedig milyen mértékben decentralizált felelősség. A kormány válasza erre a decentralizáció. Akkor viszont azokat a forrásokat, amelyek ezen a szokásos osztozkodáson túl érdemi fejlesztéseket irányozhatnának elő, ehhez a rendszerhez hozzá kell rendelni. Ez nem történt meg, és ebben a költségvetésben, ami 2006-ra előttünk áll, még kevésbé történik meg.

Sokan foglalkoztak vele, és nagyon kiemelt témának tartom én is egyrészt a fejlesztési pólusok kérdését, másrészt pedig hadd említsem meg ebben ikertémaként - mert szerintem óhatatlanul idetartozik - a felzárkóztatás kérdését. A fejlesztési pólusok tekintetében engedjék meg, hogy időm fogytán csak annyit mondjak erről, hogy nyilvánvalóan ennek van egyfajta elméleti háttere, van ennek egyfajta Nyugat-Európában látható, megvalósult gyakorlata. Azt gondolom, hogy mint eszköz a fejlesztési pólus képzése egy használható eszköz, de azt gondolom, hogy sem elméleti kifejtettségében, sem pedig az ebben az anyagban való megjelenésében nem tekinthetjük ezt olyan szintűnek vagy olyan készültségi fokúnak, hogy ez parlamenti tárgyalásra érett lenne. Itt egyébként van egy természetes átfedés a fejlesztéspolitikai koncepció és a területfejlesztési koncepció között, mégpedig annyiban, hogy fejlesztéspolitikai koncepció nevesíti is ezt a 8, 7 vagy 9 - attól függ, hogyan számoljuk a településeket - fejlesztési pólust. Én azt gondolom, hogy ebben jó és célszerű lenne valamifajta konszenzust kialakítani, és konszenzus nélkül ezt ebben a két iker határozati javaslatban ilyen módon nem átnyomni a parlamenten.

A felzárkóztatás kérdése: azt gondolom, ez a legneuralgikusabb pontja az előttünk álló feladatoknak. Ha fejletlen kistérségekről vagy az anyag szerint fejlettségben súlyosan elmaradt térségekről beszélünk, akkor ezek még konszolidált szóhasználatnak tűnnek. Tudomásul kell venni, hogy ma Magyarországon kistérségi szinten a fejlettségben olyan módon és olyan hatalmas messzeségben lemaradt térségeket találunk, amelyek egyszerűen Közép-Európában tűrhetetlenek. Nem látom azt az eszközrendszert, amely ezen kistérségek esetében valódi kitörési pontot vagy valódi kezelhetési lehetőséget kínál, noha tudomásul kell venni, hogy az itt felhalmozódó feszültségek mindenképpen kezelendők, hiszen itt nem egyszerű lemaradásokról van szó, hanem olyan mértékű, zárványban létező elmaradottságokról, amely zárványokat egy közép-európai, az Európai Unióba gazdaságilag és társadalmilag integrálódó ország egyszerűen nem vihet tovább magával.

Végül, így utolsó percben pécsiként és dél-dunántúliként nem állom meg, hogy régiók jövőképével és víziójával ne foglalkozzak. Mind a hét fejlesztési régióra egyfajta jövőképet megfogalmaz a határozati javaslat az anyag végén, ahol természetesen a szlogenek szintjén lehet azzal vitatkozni, hogy ezeknek a fejlesztési régióknak valóban ez-e az útjuk, de legalább jól hangzik a fejlesztési régiók tekintetében. Van benne minden a zöld régiótól az innovációig és a fenntartható fejlődéstől kezdve minden, mi szem-szájnak ingere, több mondatban, 5-6-7-8 sorban. A dél-dunántúli régió a határozati javaslat szerint a következő vízióval, hosszú távú, másfél évtizedes jövőképpel rendelkezik: a dél-dunántúli régió hosszú távú jövőképeként egy természet és ember közeli, otthonos déli régió víziója rajzolható meg, ahol íze van az életnek. (Derültség az ellenzéki pártok soraiban.)

Nos, egy olyan nagyváros, Pécs polgáraként és képviselőjeként, ahol az ország legnagyobb vagy második legnagyobb egyeteme van - ez időnként változik -, amelyik világörökség-helyszín (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), ezer- vagy kétezer éves város, potenciális kulturális főváros - és nem számon kérve, minisztertől természetesen nem számon kérhető a helyi felelősség, mert országos a felelősség -, kaposváriként, dél-dunántúliként azon kívül, hogy íze van az életnek, miniszter úr, nem kellene valamit a dél-dunántúli régióval kezdeni?

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)




Felszólalások:  Előző  91  Következő    Ülésnap adatai