Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Most már 2010 óta van szerencsém költségvetési vitákban részt venni. Egész sor címkét tudok felidézni ezekből az évekből, olyan címkéket, amelyekkel kormánypárti képviselőtársaim az adott évi, illetve a következő évi költségvetést fémjelezték: stabilitás, megkapaszkodás, előrelépés, fejlődés, munka, család, vidék, sőt, ma már hallhattuk, hogy az igazságszolgáltatás költségvetéséről tárgyalunk éppen.Sajnos ezek a címkék azonban a legritkább esetben tükrözték a valóságot, a valós tartalmat, legalábbis rendre ez a tapasztalatunk, pláne, amikor eltelik az az év, amelyről az adott költségvetés szól, és le tudjuk vonni a következtetéseket. Sokkal inkább élethű és a valóságot tükröző címkék lettek volna, ha az elmúlt években, mondjuk, Mészáros költségvetéséről vagy a narancsbárók költségvetéséről beszéltünk volna.

Én szeretném most kiemelni éppen ezért talán az agrárium és a vidékfejlesztés olyan részeit, amelyek szerintem a legégetőbbek, a legnagyobb hiányosságokat mutatják, és a leginkább rámutatnak arra a képmutatásra és ellentmondásra, amit ezen címkék jelentenek.

Amióta az Európai Unió tagja lettünk, azóta nagyjából az agráriumot a mindenkori kormányzat három eszközcsomaggal tudja befolyásolni. Ezek: a jogszabályok, a birtokpolitika és a támogatáspolitika. Mindhárom fő csoportra az a jellemző mások mellett, hogy a költségvetés nagy hatással van ezen lehetőségekre, ezen eszközökre, hiszen a költségvetés is egy jogszabály. Világosan látszik, hogy önök 2021-ben sem gondolkodtak el azon, hogy mondjuk, ilyen jogszabályokat megalkotva, agrárszakmai jogszabályokat megalkotva valós tartalommal, azaz költségvetési forrásokkal felruházva előálljanak. Már a most tárgyalt költségvetés is előrevetíti azt például, hogy jövőre biztosan nem fog megszületni egy valóban a helyben élő családi gazdálkodókat támogató jogszabály, hiszen ennek nincs meg a költségvetési forrása; ahogy a régóta ígért szövetkezeti modell újragondolása, életszerűvé, az európai uniós keretekhez igazított formája sem fog bekövetkezni. Ezek nélkül pedig valódi előrelépés a magyar vidéken, a magyar agráriumban biztosan nem várható.

Az indokolásban láttam néhány félmondatot arra vonatkozóan, hogy hová is tüntették azokat a sorokat, amelyeket a korábbi költségvetések még legalább önálló sorként tartalmaztak. Gondolok itt a hungarikumok támogatására, a magyar méhészek vagy a magyar akvakultúra támogatására. Azért erre a korábbi években sem volt jelentős forrás, nem voltak jelentős sorok, de legalább valamiféle garanciát, valamiféle kiszámíthatóságot jelentettek az adott ágazatban, az adott területen tevékenykedők számára, ha látták azt, hogy az adott sor mekkora összeget tartalmaz számukra. Ehhez képest most egy nagy, egyesített összegből kellene kitalálnunk azt, hogy önök mennyit szánnak majd jövőre, mondjuk, a méhészek támogatására, megsegítésére. Ez mindenképpen aggályos, és összességében, összeadva ezen tételeket is látható, hogy visszalépésről van szó. Nem véletlenül nem merték ezeket az ágazatokat külön sorként most már megnevezni.

Beszéltem már a birtokpolitikáról, mint a másik nagy eszközcsomagról, ami lehetőséget teremtene arra, hogy önök érdemben beleszóljanak abba, hogy mi történik a magyar vidéken. Itt is beszédesek a számok. 3,4 milliárd forintot szánnak jövőre termőföldvásárlásra. Ebből az összegből az ország különböző pontjain különböző mértékű területek jönnek ki, de néhány ezer hektárról beszélünk összességében, összesen ennyire szeretne beleszólni a magyar állam a vidéken történtekbe. Ráadásul, ha hozzávesszük, hogy ezen termőföldvásárlások jelentős része valamiféle beruházás miatt majd valószínűleg egyébként kényszerből fog megvalósulni, semmiféle köze nem lesz a valódi birtokpolitikához, így még szomorúbb képet kapunk. Ebből az összegből, ebből az alig több mint 3 milliárd forintból nyilvánvalóan nem fog megvalósulni a fiatal, pályakezdő gazdálkodók, családok segítése.

Nyilvánvalóan nem fog megvalósulni semmiféle agrár-generációváltást segítő program, amire szintén égetően nagy szükség lenne, és amiről hétről hétre itt a parlamentben egyébként beszélünk, sőt az önök padsoraiból is folyamatosan mint teljesen jogos problémát megemlítenek, de láthatóan eszközöket a megoldására nem kívánnak fordítani.

A harmadik ilyen terület pedig, amire már utaltam, az a támogatáspolitika. Értelemszerűen ennek nagy része, ami a vidékfejlesztést, agráriumot érinti, európai uniós forrás, így most a mai vita keretében erről nincs értelme beszélnünk. De azért azt mindenképp meg kell említeni, hogy például a ma oly sokat dicsért „Magyar falu” programmal mi a helyzet.

Azon települések tekintetében, amelyekről információval bírok, és amelyek igényeit valós mértékben fel tudom mérni, ott azt tudom mondani, hogy a „Magyar falu” program által érintett lehetőségeket összeadva, nagyjából a települések igényeinek 7 százalékára lesz elég ez a „Magyar falu” program. És itt nem valamiféle földtől elrugaszkodott, hatalmas, valótlan igényekről lenne szó, hanem a mindennapi, legapróbb fejlesztésekről, akár néhány méter járda kijavításáról beszélek. Tehát a magyar települések, kisebb, közepes települések összigényeinek mintegy 7 százalékát fogja tudni talán kielégíteni a „Magyar falu” program.

Ha az én rálátásom valós, akkor ez nagyon aggasztó, ha pedig nem, akkor örömmel veszem, ha a vitába beszállnak, kijavítanak, és egy érdemi beszélgetést tudunk arról folytatni, hogy valóban mennyire is elég az a „Magyar falu” program, amit itt folyamatosan felmagasztalnak. És ha még mellé tesszük  ezt csak úgy zárójelben , hogy micsoda megszorítások következnek most az önkormányzatok számára, akkor bizony az a 7 százalék is jócskán elolvadhat még.

Mindebből tehát látható, hogy a kormány döntött, és a korábbi irányvonalat követi, azt a fajta dél-amerikai modellt, ahol a természeti erőforrásokat egy szűk elit kezébe összpontosítják, és nem igazán foglalkoznak azzal, hogy a széles vidéki tömegek számára milyen megélhetési lehetőségek maradnak.

Módosító indítványaimban előirányoztam például a Nébih eszközfejlesztését. Ez is évről évre visszatérő probléma. A Nébih és az illetékes államtitkár saját bevallása szerint arra is képtelenek vagyunk például, hogy egy mézről vagy borról megállapítsuk azt, hogy hamise, miközben erre egyébként a technológia meglenne. Igyekszem itt forrást biztosítani ezen költségvetési módosítóval. Ez már önmagában egy jelentős piacvédelmet jelentene a hazai méhészeknek és borászoknak.

(Dr. Simicskó Istvánt a jegyzői székben  Móring József Attila váltja fel.)

Néhány gondolat talán a lovashelyzetről. Hatalmas lendülettel álltak neki egy nemzeti lovasprogram kormányzati szintre emelésének és elfogadásának, aztán a gyakorlatban ez nagyon gyorsan azzá vált, hogy néhány kormányközeli vállalkozó beszállhatott a felújításokba, a bizniszbe, és semmilyen, az átlag magyar ember számára, a lovasélet számára valódi előrelépést ez nem jelentett. Olyannyira, hogy már eljutottunk oda, hogy az a közmondás vagy az a saját magunkról kialakított kép, hogy lovas nemzet lennénk, olyannyira hamis, hogy Szlovákiában már nagyságrendekkel többen tudnak, mondjuk, lovagolni vagy vannak napi kapcsolatban a lóval. Úgyhogy komoly lemaradások vannak ezen a területen. Nagyon sajnálom, hogy a költségvetés itt évről évre képtelen megugrani saját magát, képtelen előrelépést elérni.

Az időkeretem hiányában ezek voltak a legfontosabb sarokpontok, amelyeket le akartam szögezni, és amelyekre fel akartam hívni a figyelmet, ami a magyar agráriumot és vidéket illeti; és néhány szó szűkebb hazámról, Győr-Moson-Sopron megyéről is még hadd essen.

(14.30)

Lehet, hogy elfogult vagyok, én ezt vállalom, de szerintem kevés olyan területe van az országnak, ahol egységben gondolkodva vagy egységes turisztikai desztinációban gondolkodva ennyire komoly előrelépési lehetőségek lennének. Figyeljük a trendeket, látjuk a saját szokásainkon is, hogy a turizmus abba az irányba tolódik el, ahol egy család igyekszik a rendelkezésre álló néhány nap vagy hét alatt a lehető legtöbb mindent megtekinteni egy adott régióban. Mivel nincs tengerünk, ez Magyarországra nézve még hatványozottabban igaz, és nagyon vegyes képet mutat az is, hogy az érdeklődők, a turisták bizony mire kíváncsiak. Nagyon kevesen vannak azok, akik csak az épített, kulturális örökséget, vagy csak a természetet kívánják megtekinteni, sokkal vegyesebb általában a kép. És éppen ezért hangoztatjuk és mondjuk azt, hogy egységben kell gondolkodni, és egy olyan desztinációt kell létrehozni, ahol mindezt megkapják az érdeklődők, a turisták.

Ahogy említettem, a régióm erre rendkívül alkalmas lenne. Még tíz perc is kevés lenne ahhoz, hogy csak címszavakban felsoroljam azt, hogy Győr-Moson-Sopron megye és vonzáskörzete mennyi attrakciót lenne képes  és képes is egyébként  nyújtani, de amíg ezt az állam nem foglalja össze egy keretbe, és nem alakítunk ki egy egységes képet, addig ez kevéssé lesz vonzó a turisták számára. Erre vonatkozóan is nyújtottam be jó néhány módosító indítványt, és abban bízom, hogy legalább az érintett kormánypárti országgyűlési képviselők megszavazzák a saját körzetükre vonatkozó építő jellegű módosító javaslatokat. Köszönöm, elnök úr. (Taps a Jobbik padsoraiból.)