Készült: 2024.03.29.14:57:08 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

93. ülésnap (2003.10.07.), 483. felszólalás
Felszólaló Domokos László (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kétperces felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 2:05


Felszólalások:  Előző  483  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Olyan érvet hozott most be a vitába, amely a mai gazdasági lapokban olvasható, ami a 40 vagy 46 százalékos adósávok felvetését jelenti a személyi jövedelemadó esetében, és egyébként teljesen átforgatja az egész törvényt. Ez már nem az első ilyen bejelentés a mai nap során. Azt gondolom, hogy teljesen inkorrekt olyan adótörvényről vitatkozni, amit már önök is feladnak, hiszen gyakorlatilag ezek az adótörvények, amelyeket most vitatunk - már önök is azt mondják -, nem így fognak kinézni, majd egészen másképp fognak kinézni, közben pedig az ellenzéket bírálják azzal, hogy kritizálja, miközben gyakorlatilag saját maguk is kritizálják a saját kormányuk előterjesztését, és különböző módon szétbombázzák. Most nem kívánom ezt ismertetni, az újságban mindenki elolvashatja, csak ez ma még nincs a Ház előtt. Ma arról kell vitatkoznunk, ami itt van benyújtva, és kérem, hogy ehhez ragaszkodjunk a későbbiekben is, ha eddig nem sikerült az elmúlt órákban.

A másik megjegyzésem a gépjárműadóval kapcsolatban: lehet azt lebecsülni, hogy a gépjárműadó 50 százalékkal emelkedik, mondjuk, egy kistelepülésen, mert általában a kistelepüléseken - szeretném tájékoztatni a képviselő urat - bizony 800 forint az adó. Már akkor is nagyon nagy mértékben emelkedett a múlt évben, amikor az alsó határa meg lett emelve; számukra két év alatt közel száz százalékkal, a kétszeresére fog emelkedni ez a gépjárműadó. Mondhatnánk azt is, hogy igaz az, hogy az önkormányzatoknak szükségük van erre. De mire van szükségük az önkormányzatoknak? Az úgynevezett bérhikirendszerben mibe állították bele? Abba az ígéretrendszerbe az 50 százalékos bérnövekménnyel szemben - rögtön megjelölik ezt -, amely messze nem arról szól, hogy ez egy szabad bevétel lenne az önkormányzatoknak, hanem tulajdonképpen szaladnak az ígéretük, a pénzük után. Azt gondolom, hogy ez nem helyes érv.

Köszönöm.

 




Felszólalások:  Előző  483  Következő    Ülésnap adatai