Felszólalás adatai

DR. MAGYAR BÁLINT (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A beterjesztők nevében bátran kijelenthetem, hogy nyitottak vagyunk azokra a javaslatokra, azoknak a javaslatoknak a döntő többségére, amelyet akár Bárándy Gergely képviselőtársam, akár pedig Pelczné Gáll Ildikó képviselőtársam megfogalmazott. Fontos lenne, hogy ez a törvényjavaslat széles konszenzussal kerüljön elfogadásra.

Vannak olyan tényei az életnek, amelyekről nem szoktunk beszélni, és rejtve maradnak. A nők elleni erőszak tipikusan ilyen. Ha megnézzük a médiát, ha megnézzük azt, hogy a parlamentben az elmúlt húsz évben mikkel foglalkoztunk, akkor a helyzet tényleges súlyának nem megfelelően kezeltük ezt a kérdést. Valójában egy olyan alapvető emberi jogi kérdésről van szó, ahol azzal kell szembenéznünk, hogy a társadalom nagyobbik felét potenciálisan sokkal nagyobb mértékben éri erőszak, mint a másik felét. Nem lehet eltekinteni azoktól a tényektől, hogy a bántalmazottak 95 százaléka nő a családon belüli erőszak esetében, és még a maradék 5 százalékban is azt kell mondanom, miután nagyrészt a családon belüli erőszak elszenvedői az idősebb generáció közül kerülnek ki, az, hogyha férfi a bántalmazott, még egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem férfi a bántalmazó maga ebben a helyzetben.

Tehát természetesen amikor jogszabályokat alkotunk, akkor minden körülményre tekintettel kell lenni, de a szociológiai tény szembeötlő és itt üvölt, csak egyszerűen a fülünket befogtuk, nem vagyunk hajlandók ezzel szembenézni. Valójában egy férfiak uralta társadalomban élünk, ahol erről nem szokás beszélni, mert szégyellnivaló az a mindennapos erőszak, ami a családokon belül is megnyilvánul; a családokon kívüli erőszakról természetesen beszélünk.

Amikor törvényeket hozunk, akkor természetesen tekintetbe kell venni azt, hogy az alkotmány keretein belül mozogjunk, hacsak nem az alkotmányt kívánjuk megváltoztatni, de az alkotmány jó néhány érték és elv együttese, olykor ezek az elvek szembekerülnek egymással, és világosan dönteni kell, hogy az emberi méltósághoz, az emberi élethez fűződő jogok felülírják-e a tulajdonhoz fűződő jogokat. Ilyen értelemben ez egy erkölcsi kérdés. Ez elől az erkölcsi kérdés elől és erkölcsi választás elől nem térhetünk ki, minthogy a múltban sem tértünk ki. A parlament eddig mindig az utóbbit választotta. Ha általában a nők életéről volt szó és a férfiak tulajdonáról, akkor a férfiak tulajdonát választotta a nők életével szemben. Azért mondom ezt ilyen élesen, mert most nem tudom, hányadszor kerülünk ezzel a kérdéssel szembe, és a 2006. évi törvénymódosítás vagy törvényalkotás a hozzá fűzött reményeket nem váltotta be.

Az egyik kérdés az, hogy vajon korlátozható-e a tulajdonhoz való joga a bántalmazónak, és milyen mértékig. Nyugodtan elfogadunk olyan korlátozó jogszabályokat, amelyek mondjuk, a közlekedésben a kerékbilincsről szólnak. Senki nem szól egy szót sem, hogyha egy tilosban parkoló autóra ráraknak egy kerékbilincset, miért nem biztosít az állam egy másik kocsit az illetőnek, hogy szabadon hazamehessen vele, miért korlátozza a saját maga által többnyire leadózott jövedelméből kifizetett autó használatát. Vagy hogyha éppen részegen vezet valaki, és megszondáztatják, akkor kiszállítják az autóból, rögtön elveszik a jogosítványát, és azt mondják, köszönjük szépen, ennyi volt.

És itt jön a következő kérdés, amikor mindig felvetik, hogy ezt ne lehessen megoldani, hogy vajon a bántalmazottnak milyen jogai vannak. Magyarul: az államnak van-e olyan kötelezettsége, hogy elszállásolja az illetőt? Vajon a rendőrségnek, ha valakit rajtakap azon, hogy részegen vezet, kötelessége-e az illetőt taxisként hazaszállítani? Nem. Ha valaki betör egy üzletbe, és élelmiszert akar onnan elvinni, kötelessége-e az államnak vagy a rendőrségnek vizsgálni, hogy éhes volt-e az illető, evett-e az elmúlt napon, mert ha éhes volt, akkor valamilyen módon biztosítani kell azt, hogy jóllakjon, mert mégsem hagyható, hogy tovább folytassa.

Vajon amikor a tettenérésnél - mert erről van szó adott esetben -, amikor a rendőrség intézkedik a törvénytervezetünk szerint - analóg példákat keresek -, egy betörésnél mondhatja-e azt a betörő, a bűnelkövető, hogy igen, most engem tetten értek, én most fellebbezek, addig ne csináljanak semmit, én még kirámolom ezt az üzletet, és várom, amíg a bírói eljárás majd intézkedik. Nem, a rendőr intézkedhet.

A következő ellenvetés az szokott lenni, hogyan gondoljuk azt, hogy a rendőr el tudja dönteni azt, hogy azonnali távoltartást, ideiglenes távoltartást rendel el. Eközben a rendőrnek joga van arra, hogy a törvény keretei között a saját belátása szerint az adott helyzetben, mondjuk, fegyvert használjon, de arra nincsen joga, hogy egy másik helyzetben felmérje azt, hogy van egy bántalmazott, akit meg kell védeni, ezért ott helyben intézkedjen, és a távoltartást ideiglenesen helyben elrendelhesse.

Természetesen nem szeretnénk azt, hogyha ez a törvényjavaslat elfogadása esetén az alkotmányossági problémákon megbukna. Tehát azok a javaslatok mindkét oldalról, MSZP-s és fideszes képviselőtársaim oldaláról, amelyek arra irányultak, hogy próbáljuk ezt összhangba hozni a magyar joggyakorlattal, nevezetesen, hogy az ideiglenes távoltartás 72 órára szólhasson, amit a rendőrség elrendel, ezzel szemben rögtön fellebbezést lehessen benyújtani magánál a rendőrségnél, a rendőrség kezdeményezze a bírói eljárást, ezt rendes bírói eljárásban lehessen kiszabni, és adott esetben ne lehessen ezt egy be nem látható hosszúságú büntetőeljárás végéig előre megszabni, hanem ennek szabjunk egy 30 vagy 60 napos határidőt, és utána meg kelljen ismételni ezt a döntést, ami lehetővé teszi a mérlegelést, ezzel mi egyetértünk és támogatjuk.

Természetesen azt is támogatjuk, hogy a bántalmazónak felvilágosítást adjanak arról, hogy milyen lehetőségei vannak arra, hogy a lakhatása biztosítva legyen, de azt már nem, hogy ez kötelezettsége legyen az államnak, és csak akkor léphessen életbe az intézkedés a bántalmazott védelmében, ha egyébként el tudjuk helyezni a bántalmazottat. Erre nincsen szükség.

Felmerül az is, hogy itt a megelőzésre is szükség van - természetesen. De amikor mondjuk, a büntető törvénykönyvet módosítjuk, akkor sem arról beszélünk, hogy általában a társadalom erkölcsi állapota milyen, hanem egy cselekmény büntetőjogi szankcióiról intézkedünk. Természetesen a családon belüli erőszak megelőzésének ezernyi formája van, s fontos, a neveléstől kezdve egészen a média szerepén át lehet a skálát szélesre húzni, hogy hol van ezen a téren teendőnk. De a megelőzés, higgyék el, csak akkor lehet hatékony, hogyha a motiváció a másik oldalon, a bántalmazott oldalán is megjelenik, hogy igenis, lehetnek szankciói ennek a cselekménynek.

(17.50)

A csapdahelyzet abban rejlik, hogy a büntetőjog önmagában nem elég, és ugye, ezt jelentette a 2006-os szabályozás kudarca, hiszen ha otthagyom a bántalmazó személyt a bántalmazott közelében, akkor tovább fenyegeti, tovább bántalmazza, és arra kényszeríti az illetőt, hogy visszavonja a feljelentését. Nem lehet egyszerűen pszichésen bírni - sem pszichésen, sem fizikailag -, egy ilyen közegben élni, amíg a büntetőeljárás hosszan zajlik.

Ezért természetesen ezekre a megelőző lépésekre szükség van, és amikor ez megjelenik, és világossá válik a bántalmazó számára, hogy a távoltartás intézménye hatékonyan tud működni, merem állítani - ezt mutatják a nemzetközi példák is -, akkor jelenik meg a motiváció, hogy elmenjen pszichológushoz, családsegítő szolgálathoz, vagy a mediációt igénybe vegye s a többi. Akkor van sokkal nagyobb esélye arra, hogy a párkapcsolatot - rendszerint párkapcsolaton belüli erőszakról van szó - helyre lehessen állítani, mert akkor van egy ösztönzés arra, hogy megváltozzon. Hiszen ha következmények nélkül terrorizálhatja a családját, adott esetben fizikai bántalmazás nélkül, csak a gyermek fenyegetésével zsarolja meg az asszonyt a családon belül, azzal fenntarthatja azt a helyzetet, amelyet most éppen szankcionálni szeretnénk, és el kellene kerülni.

Azt látom, hogy azok a módosító javaslatok, amelyeket Bárándy képviselő úr itt felvázolt, nagyon sok vonatkozásban egybeesnek azokkal a kifogásokkal, amelyeket Pelczné Gáll Ildikó képviselőtársam is jelzett. Ezekre a módosító javaslatokra mi nyitottak vagyunk. Még azt is meg tudom érteni, hogy amit angolul domestic violence-nek hívunk, a magyar köznyelv családon belüli erőszaknak, a képviselők egy része a családot - hogy mondjam - sokkal inkább egy értékközösségnek tartja, mint szociológiai intézménynek. Erről lehetne vitatkozni, de nem ez a lényege a javaslatnak. Ha találunk megfelelő más elnevezést, azt is lehet használni.

A probléma az, hogy az a kör, amit lehatárolunk, jogilag elég pontos legyen ahhoz, hogy... Ugye, nem beszélhetünk önmagában a leggyakoribb dologról, a partner- vagy párkapcsolaton belüli erőszakról, mert másról is szó van. Nem beszélhetünk csak családon belüli erőszakról, mert hivatalosan más személyek is, akik kapcsolatba kerülnek egy családdal, de még jogi értelemben nem a család tagjai, nem hozzátartozók, azok is belekerülnek ebbe. Ha megtaláljuk azt a terminológiát, amely ilyen típusú értékbeli érzékenységet nem sért, másfelől ugyanakkor jogilag pontosan lehatárolja azt a kört, amelyre ez a szabályozás kiterjed, akkor mi erre is nyitottak vagyunk.

A lényeg az, hogy minél előbb fogadjuk el ezt a törvényt. Ugyanis látni kell azt, hogy nem pusztán arról van szó, hogy több mint 50 személy hal meg családon belüli erőszak következtében évente, hanem... - nehéz meghalni, ahhoz általában nagyon sok verés kell, ahhoz nagyon sok agresszió kell. Ez a jéghegy csúcsa ebben a történetben, és ahogy Sándor Klára képviselőtársam is jelezte, általában átlagosan a negyvenedik erőszakos cselekmény, bántalmazási esemény után fordulnak valamilyen segítségért a bántalmazottak.

Ez a törvény, ez a javaslat lehetővé teszi azt is, hogy bátrabban fordulhassanak, hogy a hatóságokat, a köztársaság intézményeit ne plusz kockázati tényezőnek tekintsék azok, akik ezt a bántalmazást elszenvedik, mert tudják, hogy csak a saját kockázatukat és veszélyes helyzetüket rontják, hogyha ezzel az eszközzel élnek, és segítségért fordulnak - a jelenlegi szabályozás szerint -, hanem valódi védelmet élvezhessenek, valódi védelemben részesülhessenek a bántalmazókkal szemben.

Köszönöm szépen még egyszer a konstruktív hozzáállást, és tegyünk meg minél többet, hogy minél előbb elfogadhassuk ezt a javaslatot. (Taps az MSZP padsoraiban.)