Készült: 2024.04.19.21:11:43 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

97. ülésnap (2015.09.21.), 238. felszólalás
Felszólaló Dr. Rétvári Bence (KDNP)
Beosztás Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka interpelláció szóban megválaszolva
Videó/Felszólalás ideje 4:14


Felszólalások:  Előző  238  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Azok esetében, akik kiskorúként, gyermekként érkeznek Magyarországra, Magyarországnak a modern kori népvándorlás megindulása óta következetesen vallott, de korábban is vallott álláspontja az, hogy nem lehet gyermek és gyermek között különbséget tenni. Aki a zöldhatáron vagy bárhogyan érkezik Magyarországra, és nincsen egy felnőtt korú képviselője, gondozója, azok ugyanolyan ellátásra jogosultak, mint a magyar gyerekek, így tehát a népvándorlás folyamán érkező, elvileg vagy jogilag illegális bevándorlónak minősülő kiskorúak esetében ugyanaz a gyermekvédelmi ellátás jár, mint ami a magyar gyermekeknek jár.

(18.30)

Éppen ezért kialakításra is került két intézmény, amely őket külön tudja fogadni, egyrészről Fóton a Károlyi István Gyermekközpont Kísérő Nélküli Kiskorúak Otthona, másrészről pedig a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatónak a hódmezővásárhelyi gyermekotthona specializáltan az ő fogadásukra áll rendelkezésre, hiszen nyilvánvalóan külön figyelmet kell hogy kapjanak.

Hozzátehetjük, hogy ezeknek nyilván kisebb volt a kapacitása az elmúlt időben, ezért ezeknek a kapacitását növelni kellett. Képviselő úr egyik kérdése az, hogy meddig növelheti ezt a kormányzat. Addig fogjuk növelni nyilvánvalóan, ameddig erre igény van. Egy több mint százfős bővítésre került sor az elmúlt hónapokban; már a modern kori bevándorlási hullám megindítása után indítottuk ezt a fejlesztést. Ezen túlmenően a kitagolások következtében üressé váló gyermekotthonok esetében további több száz férőhelyet tudunk adott esetben felszabadítani ‑ erre a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság természetesen már el is készítette a terveket -, és ha arra is szükség van, akkor az egykori balatonőszödi kormányüdülőben is be tudjuk rendezni azokat az otthonokat, ahova a kísérő nélküli kiskorúak érkeznének. A mai napon ez a szám még nem akkora, hogy ilyesfajta problémával fenyegetne. Bár jó pár ezer fiatal fordult meg ezekben az intézményekben ‑ legalább 3192 -, ezek többsége pár nap után továbbállt, és nem tartózkodott ott hosszú távon. Jelen pillanatban is pár tucatnyi azoknak a gyerekeknek a száma, akik ilyen intézményben vannak. A múlt héten körülbelül 17-en voltak, ezen a héten pedig körülbelül egy 35-ös számot lehet mondani így a hét elején, ahány gyerek ebben az egyébként száz fő fölötti kapacitással rendelkező intézményben van.

Igyekszünk őket teljes mértékben ellátni, otthont adunk nekik, tehát az elhelyezésükről gondoskodunk. Napi ötszöri étkezést kapnak, ruházattal látjuk el őket, egészségügyi ellátáshoz juttatjuk őket, amennyiben ez szükséges, és az oktatáshoz való hozzáférést is biztosítjuk. Mivel ezeknek a gyermekeknek az elsöprő többsége afgán, nevezetesen 90 százalékuk afganisztáni, 4 százalékuk szír, 3 százalékuk koszovói, 1 százalékuk pedig szomáliai, pakisztáni és további országokból érkezett, ezért tolmácsokat és pszichológusokat is beállítottunk, hogy ők is segítsék ezeknek a gyermekeknek az oktatását és a magyar­országi beilleszkedését. Ezen túlmenően igyekszünk a kulturális szokásaiknak megfelelő étrendet kialakítani és az ételeket is így elkészíteni. Akik felnőnek, azoknak fiatal felnőttként további gyermekvédelmi szakellátásra biztosítunk utógondozói lehetőséget, lakhatásukról, tanulmányaik folytatásáról gondoskodunk, a munkába állásukhoz igyekszünk a lehető legnagyobb mértékű segítséget nyújtani.

Azt viszont el kell mondani, hogy ezekben az intézményekben elsősorban nem 6-8 vagy akár 11-12 éves gyermekeket kell elképzelni. 95 százalékban olyan fiatalokról van szó, akik önmagukat 14-18 éveseknek mondják. Hogy valóban ennyi-e vagy pedig idősebb, azt nyilván nem áll módunkban ilyen rövid úton megállapítani. Aki azt mondja magáról, hogy 18 év alatti, az természetesen bekerülhet ebbe a preferált ellátási körbe. Ugyanakkor, ahogy mondtam, a többségük már messze nincs ezekben az intézményekben, nincs Magyarországon, de aki ott van, annak Magyarország minden fent említett szolgáltatást biztosít. Köszönöm szépen.




Felszólalások:  Előző  238  Következő    Ülésnap adatai