Készült: 2024.03.28.15:45:46 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

261. ülésnap (2017.11.27.), 239. felszólalás
Felszólaló Dúró Dóra (Jobbik)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka Önálló indítvány indokolása
Videó/Felszólalás ideje 5:06


Felszólalások:  Előző  239  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Bizonyára csak egy tévedés áldozatai lettek azok a kormánypárti képviselők, akik leszavazták ezt az indítványt, hiszen szembementek a korábbi frakcióvezetőjük, illetve a KDNP esetében a Harrach Péter, illetve Rogán Antal által aláírt ötpárti nyilatkozattal.

2013-ban minden akkori parlamenti párt frakcióvezetője aláírt egy megállapodást, amit a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány hozott tető alá. Ennek a mindegyik párt által aláírt nyilatkozatnak az egyik mondata így szól: vállaljuk, hogy kormányon és ellenzéki szerepben is támogatjuk a népesség növelését célzó javaslatokat. Innentől kezdve nem lehetne olyan képviselő, aki egy családtámogatási rendszer bővítéséről szóló határozati javaslatot elutasít. Az önök frakcióvezetői vállalták, hogy ennek megfelelően fognak eljárni.

Látjuk most már, hogy mit ér az önök szava akár családtámogatási kérdésekben is. Nem lehet komolyan venni azt, hogyha aláírnak egy ötpárti nyilatkozatot, mert képesek homlokegyenest az ellenkezőjét cselekedni a bizottságban is, és minden bizonnyal holnap ezt fogják tenni a plenáris ülésen is. Holott ez a javaslat egy olyan kiérlelt jobbikos javaslat, amely egyébként a részletek kidolgozását teljes egészében a kormányra bízza. Nem arról van szó tehát, hogy konkrét intézkedéseket szeretnénk önökre erőltetni; ilyen javaslataink is vannak természetesen, hogy hogyan kellene akár a mostani rendszert átalakítani vagy egyes elemeit megváltoztatni, de ez csak a kereteket szabja meg, és a kormányra bízza ennek megvalósítását.

Azért is lenne közös felelősségünk és közös kötelességünk, tisztelt képviselőtársaim, mert mindazon intézkedések ellenére, amit a kormányzat meghozott az elmúlt időszakban, a probléma egyre nagyobb. A népességfogyás üteme a legfrissebb KSH-jelentések alapján is növekszik. Ismét kevesebben születtek, és ismét többen haltak meg. Tehát miközben önök azt mondják, részben joggal, hogy mennyit tesznek a családok támogatása érdekében, akkor látni kell, hogy ennek mi az eredménye. És az az eredménye, hogy a népességfogyás üteme növekszik, és kevesebb gyerek születik évről évre, az önök kormányzása alatt is, tisztelt képviselőtársaim.

Készült reprezentatív felmérés arra vonatkozóan, hogy a népességfogyást hogyan ítéli meg a társadalom, hiszen gyakran hallunk olyan sztereotípiákat, miszerint ez az embereknek nem fontos kérdés, vagy úgy gondolják, hogy a népességfogyással nem is érdemes foglalkozni. Erre rácáfol az a reprezentatív kutatás, amelynek az eredményeit, illetve az erre a kérdésre adott válaszát szeretném önökkel ismertetni. Nevezetesen, miszerint azzal a kérdéssel, hogy a magyarság legnagyobb problémáinak gyökere a népességfogyás, a válaszadók többsége, 59 százaléka egyetért, tisztelt képviselőtársaim. 59 százalék úgy gondolja, hogy a legnagyobb problémák gyökere a népességfogyás. Ezért közös kötelességünk és a választók iránti felelősségünk is, hogy tegyünk minden egyes javaslatunkkal, minden egyes ilyen előterjesztés támogatásával azért, hogy ez csökkenjen.

És a kormányzat politikájáról is megkérdezték az embereket, ez is egy reprezentatív kutatás, hogy „ön szerint a magyar népesedési válság kezeléséhez elegendő‑e a kormányzat jelenlegi családpolitikája?”. És képzeljék el, itt pedig a válaszadók még nagyobb többsége azt mondta, hogy nem, további intézkedésre van szükség. Az emberek 78 százaléka gondolja úgy, tisztelt képviselőtársaim, hogy az, amit önök az elmúlt időszakban tettek, nem elegendő ahhoz, hogy ezt a válságot kezelni tudja Magyarország és a Magyar Országgyűlés.

Éppen ezért, ezekre hivatkozva is, nyújtja be a Jobbik azt a 12 pontból álló határozati javaslatot, amely az élet legkülönbözőbb területein segítené a családokat. Mert igen, szeretnénk például inflációkövetővé tenni a családtámogatásokat. Önök rendszerint hivatkoznak arra, hogy óriási eredménynek tartják, hogy a nyugdíjrendszer, a nyugdíjak inflációkövetőek. Ugyanezt a családok nem érdemlik meg? Nem érdemlik meg azt a kiszámíthatóságot, hogy ha van egy adott összegű családtámogatás, akkor az a jövő évben sem fog a reálértékéből veszíteni? Például amióta bevezették az adókedvezményt, 2011 óta bizony nagyon sokat veszített az értékéből. De szerepel ebben adókedvezmény, bérlakásépítési program, áfacsökkentés, a tömegközlekedés ingyenessé tétele, vagy említhetném a bölcsődei gondozási díj eltörlését, amit önök vezettek be. Ez egy olyan megszorítás volt, ami azokat a családokat érinti, ahol az édesanya visszamegy dolgozni. Tehát önök nemcsak bővítették a családtámogatásokat, hanem szűkítettek is rajtuk néhány területen. Ez a javaslat ezt is orvosolná. Kérem, hogy támogassák. Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiból.)




Felszólalások:  Előző  239  Következő    Ülésnap adatai