Készült: 2024.03.28.21:48:07 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

198. ülésnap (2005.02.14.), 215. felszólalás
Felszólaló Dr. Kelemen András (független)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 5:27


Felszólalások:  Előző  215  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. KELEMEN ANDRÁS (független): Tisztelt Ház! A miniszter úrtól szép szavakat hallottunk. Egyébként könnyű dolga volt, mert az egyezmény szövege teljességgel elfogadható. Ugyanakkor a független képviselők, valamint közöttük az MDF-ből kizárással és kilépéssel kialakult Nemzeti Fórum nevében szólva állíthatom, hogy a magyarországi szerb és a szerbia-montenegrói magyar kisebbség jogainak védelmével foglalkozó egyezmény tárgyában elénk terjesztett törvényjavaslat a szerbiai magyarverések fényében nem más, mint szépségflastrom a vérző seben. Épp az európai parlamenti tényfeltáró bizottság délvidéki látogatása bizonyította, hogy a szerb politika milyen nehezen akar tanulni, hogy továbbra sem megoldani, hanem elkenni törekszik a magyarok panaszát. Így az egyezmény kihirdetése kapcsán sem mondhatok mást, mint amit annak megerősítésével kapcsolatban mondtam, vagyis, hogy ebben a helyzetben a Magyar Országgyűlés elé hozni ennek az egyezménynek a megerősítését nem más, mint a jelenlegi kormány nemzeti kérdések iránti érzéketlenségének újabb bizonyítéka, egyszerűbben: igen nagy fokú tapintatlanság.

Magam már 2003 februárjában feltettem azt a kérdést az akkori külügyminiszternek, hogy szándékozik-e fellépni a magyarverések ellen, felemlítve akkor a fenyegető feliratokat, szoborrongálásokat, magyarok házai elleni támadásokat, menekülő magyarok eszméletlenre verését. Erre azt a választ kaptam a külügyminiszter úrtól akkor, hogy az általunk kezdeményezett magyar-szerb kétoldalú kisebbségvédelmi egyezmény aláírása, 2003 októbere után - idézem - : “a szerződés létrejöttétől méltán várjuk egyebek között a magyar származású szerb állampolgárok sérelmére elkövetett közvetlen fellépések számának csökkenésétö. Ezek a rendkívül finomkodóan közvetlen fellépéseknek és semmiféleképpen sem atrocitásoknak nevezett bűncselekmények azonban - tudjuk - büntetlenül folytatódtak, hiszen ez a válasz 2003 februárjában történt.

(19.00)

Valamennyien emlékszünk, hogy a szerb fél részéről felvetett lehetőség, mely szerint elfogadnák a szerbiai magyarok magyar állampolgárságának a megadását, milyen ijedelmet keltett a Medgyessy-kormánynál, ugyanakkor az európai uniós csatlakozásunkkal kapcsolatosan életbe lépett vízummegszorítások azt eredményezték, hogy éppen a magyarok kapcsolattartása nehezedett meg az anyaországukkal. A határátlépés könnyítésének a lehetőségével éppen csak a december 5-i állampolgársági népszavazás hatására és annak nyomán kezdett foglalkozni a jelenlegi magyar kormány.

A magyar diplomácia hang nélkül beletörődött a milosevicsi nemzetiségi politika eredményeibe, hogy úgy mondjam, nem állt ki az elűzött szerbek visszatelepítéséért szülőföldjükre, nem reagált arra, amit ez az egyezmény így fogalmaz meg a 2. cikkely (5) bekezdésében, idézem: “A nemzeti kisebbségek által lakott területeken nem hoznak olyan intézkedéseket, amelyek megváltoztatják a lakosság összetételét.ö Megtörtént. Megtörtént a célzatos betelepítés a magyarok lakta településekre, a Vajdaságba közel 300 ezer emberé, és ezek után megfogalmazni a lakossági összetétel megváltoztatásának tilalmát, ez szomorúan nevetséges. Ha a magas tárgyalófelek tényleg így gondolják, akkor történjék a szerb lakosság telepítése a szerbek közé, és a szerb menekülteket ne tegyék a magyarok elűzésének eszközeivé. Én egyszerűen azt sem értem, hogy a hazai szerb kisebbség már csak a saját jól felfogott érdekében is miért nem tiltakozott a szerb vezetőknél, a szerbiai vezetőknél a vajdasági kisebbségellenes támadások ellen.

A világos beszéd, az egyértelmű állásfoglalás hiánya miatt ki kell mondanunk, hogy a második világháború végén történt délvidéki magyarirtás nem pusztán történelmi esemény, a szerbeket magyar helységekbe betelepítő és a múltat eltitkolni igyekvő hatalmi reflex az igazi oka annak, hogy mind a mai napig rendszeresen előfordul, hogy a meggyilkoltak emlékkeresztjét is elpusztítják. A rossz lelkiismeretből fakadó indulat táplálja továbbra is azt a törekvést, amely kiűzni törekszik a magyarokat egykori országunk elcsatolt területeiről.

A hivatalos Magyarország azzal, hogy támogatást nyújt Szerbiának a kényes kérdések elleplezésében, mind a két ország lakosainak árt, hozzájárul a szerb politika olyan helyzetértékeléséhez, amely például a Hágai Nemzetközi Bírósággal szembeni vonakodást hazafiasságnak minősíti, így a magyar kisebbség elleni atrocitásokat is így minősíti, sőt. (Az elnök a csengő megkocogtatásával a hozzászólási időkeret leteltét jelzi.)

Mindezeket tekintetbe véve ennek a magyar-szerb kisebbségi egyezménynek a mostani helyzetben történő megerősítését a leghatározottabban elutasítom. Előbb tetteket várunk, elmarasztaló ítéleteket a magyarellenes támadások ügyében, akkor válik a szöveg hitelessé.

Köszönöm a figyelmüket. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Igaza van! - Taps az ellenzék padsoraiban.)




Felszólalások:  Előző  215  Következő    Ülésnap adatai