Készült: 2024.03.28.09:37:20 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

43. ülésnap (2018.11.26.), 307. felszólalás
Felszólaló Dr. László Imre (DK)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 2:10


Felszólalások:  Előző  307  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. LÁSZLÓ IMRE (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Mindenekelőtt szeretném elmondani, hogy a Párbeszéd javaslatával maximálisan egyetértek a Demokratikus Koalíció nevében. Szeretném én ezt példával alátámasztani, ami félig elhangzott itt az ülésteremben Rétvári Bence államtitkár úr és Rig Lajos képviselőtársam…  nem azt mondom, hogy párbeszédében, mert az ritkán szokott is megvalósulni. Ajkáról van szó. Ugye, Ajkán minden rendben van, mondta az államtitkár úr rám hivatkozva, hogy hiszen én jelentettem ki ezeket a dolgokat, tehát nem kell közvetlenül a kormánypárti képviselők véleményére hagyatkozni. Azt mondtam, hogy igen, folytatódik a munka, de nem mondtam el a több tízezer embernek, aki Ajka vonzáskörzetébe tartozik, hogy a minimumfeltételben nyolc aneszteziológus helyett csupán három van a kórházban.

No, ez vonatkozik a javaslattal kapcsolatos dologra is, nevezetesen arra, hogy az egészségügyben folyamatosan csökken az ellátás színvonala, egyre bizonytalanabb körülmények között, egyre alacsonyabb szakmai színvonalon történik az ellátás. Azt hiszem, hogy erre kellene fordítani a figyelmet, mert a VIP-ellátás melegéből és biztonságából  nem vonom kétségbe kormánypárti képviselőtársaim jó szándékát ezen a területen  talán hamis következtetésre jutnak. És hogyha már az volt a kampány időszakában meg jelenleg is a jelszó, hogy „Nekünk Magyarország az első!”  nem azt akarom kérdezni, hogy melyikre gondoltak , akkor legalább ezt tartalommal töltsék meg, és legyen úgy, hogy valóban vállalják annak a kockázatát, hogy ahhoz a háziorvoshoz mennek, ahová tartoznak, illetve abban a kórházban gyógyuljanak, ahová lakhely szerint tartoznak, megtudják akkor, hogy mi a magyarok istene. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék soraiban.)




Felszólalások:  Előző  307  Következő    Ülésnap adatai