Készült: 2024.04.19.22:33:14 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

217. ülésnap (2009.06.15.), 173. felszólalás
Felszólaló Mandur László (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka Az OGY nem veszi tárgysorozatba
Videó/Felszólalás ideje 13:10


Felszólalások:  Előző  173  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk munkánkat. Kérem, foglalják el helyüket. Ellenőrizzék, hogy a képviselői kártyáik el vannak-e helyezve a kártyaolvasó berendezésben!

Mielőtt a határozathozatalokra térnénk, egy jelenlét-ellenőrzést fogunk tenni természetesen. Látom, még vannak képviselők, akik nem találták meg a helyüket, úgyhogy kérem, hogy foglalják el a helyüket. Tehát jelenlét-ellenőrzés következik az ismert módon. Mind a három gomb felett a "jelenlét" szó szerepel, bármelyiket megnyomják, az jelenti azt, hogy itt vannak természetesen. Kérem, ennek megfelelően nyomják meg a gombot! (Göndör István: Bármelyiket nyomjátok meg! - Derültség. - Megtörténik.) Köszönöm szépen.

193 képviselő van jelen, az 50,1 százalék, ahogy a táblán is láthatják. Közben újabb képviselők érkeztek. Kérem, hogy foglalják el helyüket! (Jelzésre:) Valaki jelentkezett, hogy nem jó a gépe? A szavazásnál helyre fog állni a rend természetesen. Ha nem, akkor kérem a képviselő urat, jelezze, ha a szavazásnál sem működik a gép.

Folytatjuk munkánkat. Tisztelt Országgyűlés! Részletes vitára bocsátások következnek.

Indítványozom, hogy az Országgyűlés bocsássa részletes vitára a közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról szóló T/9817. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az előterjesztést 203 igen szavazattal, 4 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta, tehát részletes vitára bocsátotta a törvényjavaslatot.

Indítványozom, hogy az Országgyűlés bocsássa részletes vitára a vagyonadóról szóló T/9818. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az előterjesztést 201 igen szavazattal, 10 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett részletes vitára bocsátotta.

Indítványozom, hogy az Országgyűlés bocsássa részletes vitára a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló T/9635. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az előterjesztést 208 igen szavazattal, 1 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett részletes vitára bocsátotta.

Indítványozom, hogy az Országgyűlés bocsássa részletes vitára a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény pénzforgalmi intézményekkel és a pénzforgalmi szolgáltatással összefüggő módosításáról szóló T/9636. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az előterjesztést 205 igen szavazattal, 3 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett részletes vitára bocsátotta.

Indítványozom, hogy az Országgyűlés bocsássa részletes vitára a nemzeti vízvagyon privatizációjának megakadályozása érdekében az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény módosításáról szóló T/9712. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az előterjesztést 193 igen szavazattal, 16 nem ellenében, tartózkodás nélkül részletes vitára bocsátotta.

Indítványozom, hogy az Országgyűlés bocsássa részletes vitára a nemzetközi jellegű felsőoktatási intézményekről szóló T/9329. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az előterjesztést 206 igen szavazattal, 3 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett részletes vitára bocsátotta.

Indítványozom, hogy az Országgyűlés bocsássa részletes vitára a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény módosításáról szóló T/9700. számú törvényjavaslatot.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az előterjesztést 209 igen szavazattal, 1 nem ellenében, tartózkodás nélkül részletes vitára bocsátotta.

Indítványozom, hogy az Országgyűlés bocsássa részletes vitára a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló T/9584. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az előterjesztést 187 igen szavazattal, 22 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett részletes vitára bocsátotta.

Indítványozom, hogy az Országgyűlés bocsássa részletes vitára a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló T/9796. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az előterjesztést 182 igen szavazattal, 27 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett részletes vitára bocsátotta.

Indítványozom, hogy az Országgyűlés bocsássa részletes vitára az egyes képviselői juttatások és kedvezmények megszüntetéséről szóló T/9797. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az előterjesztést 188 igen szavazattal, 19 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett részletes vitára bocsátotta.

Indítványozom, hogy az Országgyűlés bocsássa részletes vitára a közbiztonság és a közrend védelmében, illetve fenntartásában közreműködő szervezetekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló T/9555. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az előterjesztést 207 igen szavazattal, 1 nem ellenében, tartózkodás nélkül részletes vitára bocsátotta.

Indítványozom, hogy az Országgyűlés bocsássa részletes vitára a büntetőeljárások időszerűségének javítása céljából a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosításáról szóló T/9553. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az előterjesztést 209 igen szavazattal, 1 nem ellenében, tartózkodás nélkül részletes vitára bocsátotta.

Indítványozom, hogy az Országgyűlés bocsássa részletes vitára a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló T/9554. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az előterjesztést 209 igen szavazattal, nem szavazat nélkül és 2 tartózkodás mellett részletes vitára bocsátotta.

Tisztelt Országgyűlés! A Házszabály 98. § (5) bekezdése alapján a KDNP képviselőcsoportja indítványozta, hogy az Országgyűlés döntsön a Latorcai János, Semjén Zsolt és Rubovszky György képviselők által H/9623. számon a családok csődvédelméről szóló törvényjavaslat elkészítését kezdeményező országgyűlési határozati javaslat tárgysorozatba-vételéről. Az indítvány tárgysorozatba-vételét a költségvetési bizottság május 12-ei ülésén elutasította.

A tárgysorozatba-vételről az Országgyűlés az előterjesztő legfeljebb ötperces felszólalása után határoz. A tárgysorozatba-vétel tárgyában képviselőcsoportonként egy képviselő és az elsőként felszólalásra jelentkező független képviselő (Derültség a függetlenek soraiban.) legfeljebb két perc időtartamban felszólalhat, majd az előterjesztő a felszólalásra legfeljebb két perc időtartamban válaszolhat.

(17.50)

Az előterjesztők részéről megadom a szót - amennyiben a teremben tartózkodik - Rubovszky György képviselő úrnak, aki indokolni kívánná a tárgysorozatba-vételi kérelmet. (Derültség az MSZP soraiban. - Közbeszólások az MSZP soraiból: Halljuk! - Majd visszajön!) Úgy látom, hogy nincs a teremben, így természetesen nem tudok neki szót adni.

Viszont kötelességem megkérdezni, hogy a teremben tartózkodik-e Soltész Miklós képviselő úr, aki írásban előre jelezte felszólalási szándékát. (Soltész Miklós nem tartózkodik a teremben.) Úgy látom, hogy szintén nincs a teremben, tehát nem tudok neki szót adni.

Egyáltalán kérdezem, hogy kíván-e valaki szólni ebben a vitában. (Nincs jelentkező.) Köszönöm szépen.

Tisztelt Országgyűlés! Most a döntéshozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, tárgysorozatba veszi-e a H/9623. számú határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 15 igen szavazattal, 192 nem szavazat ellenében, 3 tartózkodás mellett a tárgysorozatba-vételt elutasította.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Honvédség részletes bontású létszámáról szóló 106/2007. (XII. 6.) országgyűlési határozat módosításáról szóló országgyűlési határozati javaslat határozathozatala. Önök az előterjesztést H/9711. számon kapták kézhez. Mivel a határozati javaslathoz módosító javaslat nem érkezett, részletes vitára sem kerül sor. Így a határozathozatal következik.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a H/9711. számú határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az előterjesztést 194 igen szavazattal, 16 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a NATO-nak a 2009. évi afgán választások biztosításában történő közreműködésével kapcsolatos magyar katonai szerepvállalásról szóló kormánydöntésről, valamint a Magyar Honvédségnek az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők tevékenységében való közreműködéséről szóló beszámoló, valamint az ehhez kapcsolódó - honvédelmi bizottság által előterjesztett - országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája és a határozathozatal. Önök az előterjesztéseket J/9872. és H/9936. számon kapták kézhez.

Megadom a szót Szekeres Imre honvédelmi miniszter úrnak, a beszámoló előterjesztőjének, 20 perces időkeretben. Miniszter úr, öné a szó. Parancsoljon!




Felszólalások:  Előző  173  Következő    Ülésnap adatai