Készült: 2024.03.29.16:03:32 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

174. ülésnap (2020.12.07.),  215-216. felszólalás
Felszólalás oka Napirend utáni felszólalások
Felszólalás ideje 5:15


Felszólalások:   213-214   215-216   217-218      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

HAJDU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Már a Ház előtt egy alkalommal szóltam választókerületem, Rákospalota és a közigazgatási határán húzódó első magyar vasútvonallal kapcsolatos helyi problémáról. Ez a helyi probléma az Újpestet és Rákospalotát kettéválasztó, egyben Istvántelek néven Rákospalota és Újpest közös vasúti megállója, az a vasúti megálló, amely lehetőséget ad a két településrésznek vagy a főváros ezen részének, hogy a Veresegyház, illetve a Vác irányából érkező vonatokon, elővárosi vasútként, a munkába járás 15-16 perc alatt megoldható legyen a Nyugati pályaudvarig. Ha ezt autóval kellene megtenni, a fenntartható fejlődés elveivel ellentétesen, akkor 45 perc az M3-ason, és körülbelül 45-50 perc alatt lehet Újpest irányában ezt az utat megtenni, és még ráadásul parkírozót is kell keresni. Tehát a megállónak, az elővárosi vasútnak jövője van, sőt még inkább jövője van.Mi a gondom ezzel, és miért hoztam ide ismételten ezt a témát? Azért hoztam ide, mert azonnali kérdésként is föl lehetett volna vetni  tartok tőle, hogy meg is fogjuk tenni vagy meg fogom tenni, hiszen Varju László, előttem ülő országgyűlési képviselőtársammal közösen érintettek vagyunk ebben a témában , de a mai nap is látva, hogy hogyan zajlottak az azonnali kérdések, annak a szakmai válaszától tartva, többre tartanám a napirend utáni hozzászólást, kicsit kifejtve a probléma súlyosságát és fontosságát.

A probléma az, hogy 110 éve működik ezen a helyen, az istvántelki megállóban egy felüljáró, egy gyalogos-felüljáró az utasoknak, akik ideérkeznek, és aki innen utazik el. Ez a felüljáró elhasználódott, felújításra szorult volna már évek óta, majd bejelentés nélkül ez év júniusában lezárták a felüljárót, és azóta a Dugonics utcai felüljárón nem lehet átjárni, hanem az utasok a könnyebbet, a szellemesebbet választották, tulajdonképpen egy magyar szabadalmat, a három pár sínt tartalmazó vasútállomáson gyalogosan baktatnak át a kavicsok között, és már a kavicsokat egészen jól kitaposták, és kerestek utat maguknak, kivágták persze ehhez a kerítést, szellemes emberek, és így utaznak gyerekekkel, állatokkal, idős emberek, mozgássérültek, ez a közlekedési módjuk. Ez egy olyan szabadalom, amelyet a MÁV-nak köszönhetünk.

Én írásban tettem föl kérdést a vagyonkezelő tárca nélküli miniszter asszonynak, a miniszter asszony, államtitkárán keresztül, elutasító választ adott, azt mondta, hogy le fogják bontani, nemhogy felújítanák. Ugyanakkor van egy alternatív szervezet Budapesten, a Budapest Fejlesztési Központ, amelynek Vitézy Dávid a vezérigazgatója, számára is írtam, mert mint kiderült, a budapesti vasútfejlesztések hozzá tartoznak. Ő pedig, megértve szakmailag is ezt a problémát, azt a választ írta, hogy az elővárosi vasútfejlesztési tervek most készülnek, és ennek a felújítása, úgy tűnik, úgy látja, nem teljesen egyértelműen, de azt mondta, hogy ez a felújítás megfontolandó.

(15.20)

A címe, amit én adtam ennek a kis napirend utáninak, az, hogy a bal kéz és a jobb kéz. Tehát tulajdonképpen a szakmai kéz az egyik, az tudja, hogy azt meg kellene csinálni, a másik kéz pedig tudja azt, hogy inkább Belgrád-Budapest vasútvonal-építést csinálunk 700 milliárd forintért, mint Budapesten élőket vagy a környezetet és a fenntartható fejlődést segítő felüljárónak a megépítését.

Tehát ez egy speciális MÁV műszaki megoldás, és tulajdonképpen egy közlekedési botrány, hogy legitim módon mindenki tudja, hogy a síneken járnak át az emberek, körülbelül 1000-1100 ember utazik naponta, és ezeknek az embereknek nincsen megoldás. Másodszor jelzem ezt e Házban. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a DK soraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Szintén napirend utáni felszólalásra jelentkezett Varju László képviselő úr, DK-képviselőcsoport: „Mi történik Újpesten?” címmel. Öné a szó, képviselő úr.




Felszólalások:   213-214   215-216   217-218      Ülésnap adatai