Felszólalás adatai

DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Biztos Urak! Jelen levő Képviselőtársaim! Kósáné Kovács Magda felszólalásában jelezte, akármennyire is az elmúlt évi adatvédelmi biztosi beszámolóra kívánunk koncentrálni, a mostani történelmi időszak, a mostani állapot kizárja azt, hogy ne tekintsünk vissza az elmúlt hat évre, s ne értékeljük ennek az új intézménynek magyarországi működését, beilleszkedését a hazai alkotmányos és jogrendbe.

Képviselőtársam elsősorban eszmetörténeti aspektusokat feszegetett, kimutatta azt, hogy mekkora volt a jelentősége ennek az intézménynek a hazai közgondolkodásban, hogyan formálta a jogtudatot, hogyan formálta az állampolgári aktivitást, cselekvést.

Én egy másik aspektusát emelném ki ennek az időszaknak, azt, hogy jelentős fordulatot eredményezett az adatvédelmi biztosi intézmény működése a magyar alkotmány- és jogtörténetben, sőt bizonyos értelemben a magyar politika- és köztörténetben is. Első ízben fordult elő a magyar történelemben, hogy a személyes adatok védelmezése meghatározó szerephez jutott, s első ízben fordult elő az is, hogy a közérdekű adatok nyilvánosságát jogi garanciákkal próbálták elérni.

(19.00)

Korábbi felszólalásaimban - amelyek a biztos úr tavalyelőtti, illetőleg tavalyi beszámolójához kapcsolódtak - főként a közérdekű adatok nyilvánosságának kérdéskörével foglalkoztam, már csak azért is, mert az 1999. évet a biztos úr akkori beszámolója a "titkok évének" vagy a "titok évének" nevezte. Nem mondhatjuk azt a mostani beszámoló alapján, hogy a 2000. év a "titok éve" volt, hiszen nagy politikai vihart kavart ügyek nem történtek, noha a korábbi fejlemények utóhatásait azért még érzékelhettük.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a közérdekű adatok nyilvánossága terén minden rendben volt, hiszen történtek események, fejlemények a parlamentben és a parlamenten kívül is, amelyek felvetették azt, hogy valójában mennyire is átlátható az állam tevékenysége, hogyan tudnak az állampolgárok adatokat, információkat szerezni az állam működéséről. S nemcsak az úgynevezett "egyszerű" állampolgár kerülhet abba a helyzetbe, hogy számára az állam átláthatatlanná válik, hanem az országgyűlési képviselők is, miként ezt például két szocialista képviselőtársamnak, Veres Jánosnak és Keller Lászlónak azon kísérletei bizonyítják, hogy ők az Országimázs Központ tevékenységéről megfelelő adatokhoz hozzájussanak.

Amikor arról beszélünk, hogy anómiával - jogsértésekkel - találkozhatunk az állam belső és felső köreiben, akkor természetesen nemcsak a végrehajtó hatalomról van szó, miként erre Lezsák Sándor képviselőtársam utalt, hanem az állam valamennyi szervéről, beleértve természetesen a kormányzást végző főhatalmi szerveket, így a parlamentet is. Tehát amikor ő bírálatot fogalmazott meg Majtényi László beszámolójával kapcsolatosan, akkor figyelmen kívül hagyta, hogy ha egy parlamenti bizottságban történik egyfajta jogsértés, a személyes adatokhoz fűződő jogok megsértése, akkor az ugyanúgy az állam belső köreihez tartozik, mint ha a végrehajtó hatalom valamely szerve vagy központi csúcsintézménye, a kormány követte volna el a személyes adatokkal kapcsolatos jogsértést.

A beszámoló egyértelműen jelzi, hogy a közérdekű adatok nyilvánossága terén már maga a jogi szabályozás sem tekinthető igazán megnyugtatónak, lezártnak. Ellentmondást mutat ki a biztos úr beszámolója az adatvédelmi törvény és néhány, nagyon jelentős részterületet szabályozó törvény között. Itt részterület alatt adatvédelmi szempontból specifikus területet értek természetesen. Kimutatja azt, hogy míg az adatvédelmi törvény s annak alapján az államtitokról és szolgálati titokról szóló törvény kialakít egyfajta konstrukciót - ez utóbbi világosan jelzi, hogyan válhat egy adat például államtitokká -, addig a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény, a rendőrségi törvény, a találmányok szabadalmi oltalmáról szóló törvény, valamint a vámjogról, a vámeljárásról és a vámigazgatásról szóló törvény, ahogy a biztos úr fogalmaz, ex lege, a törvény erejénél fogva nyilvánít adatokat államtitoknak. Éppen ezért szükségesnek tartja a beszámoló, hogy megtörténjen ezeknek a törvényeknek ebből a szempontból a felülvizsgálata, s ennek érdekében az igazságügy-miniszter asszonyhoz már megfelelő ajánlással is fordult, kezdeményezve azt, hogy ezeket a törvényeket ebből a szempontból vizsgálják felül.

Azonban azt is látnunk kell, hogy a közérdekű adatok nyilvánossága nem kizárólagosan jogi kérdés. Van a beszámolónak egy rendkívül fontos mozzanata - én úgy érzem, hogy az eddigi felszólalók figyelmét talán elkerülte, vagy más kérdéskörökre koncentráltak -, ez pedig az a válasz, amelyet az adatvédelmi biztos a legfőbb ügyész lemondásával kapcsolatosan adott.

Azt állította az adatvédelmi biztos, hogy nem keletkezett adat, hiszen nem volt indoklási kötelezettség, és a legfőbb ügyész úr, a korábbi, nem indokolta a lemondását. Ennek következtében nem is nyílt lehetőség a közérdekű adat megismerésére.

De ez csak a szó alkotmányjogi és közigazgatás-jogi értelmében volt így, mert szociológiai és politológiai értelemben nagyon is keletkezett adat, s ezt már nem tudja kezelni az adatvédelmi törvény, az információszabadsághoz való jog, az adatvédelmi biztosi intézmény sem. Amikor tehát aggódunk, hogy az állam túlzottan átláthatóvá válik, akkor látnunk kell, hogy ez csak a jogi dokumentumokban levő adatokra vonatkozik, és ebből a körből mindenképpen kiesnek a politikai háttérfolyamatok. Márpedig az állam igazi titkai ebben a körben keletkeznek!

Talán ez is oka lehet annak, hogy nagyon kevesen kívánnak élni az információszabadsággal kapcsolatos jogukkal. Érzik azt, ha nem is mindig tudják, hogy ha meg is kapnak valamilyen formális adatot, ez nem azt jelenti, hogy a lényeget megismerik. Az állami politikai tevékenység ma is, éppúgy, mint az elmúlt korszakokban - és nemcsak az elmúlt negyven évben, hanem az azt megelőző évszázadokban is -, zárt tevékenység volt. Az állam szeret "fait accompli" helyzetet teremteni, hogy amikor már megtörtént valami, akkor az állami döntést, az állami érdek érvényesítését ne lehessen kétségbe vonni.

A közérdekű adatok nyilvánosságával kapcsolatos fejtegetésem után nagyon röviden utalnék arra, hogy véleményem szerint aktivista volt-e az adatvédelmi biztos úr, avagy sem. Ez a kérdés ma is szóba került. Álláspontom az, hogy nem beszélhetünk aktivizmusról. Az adatvédelmi biztos konzultál, panaszokat vizsgál, jogszabálytervezeteket véleményez, csak nagyon kivételes esetben indít ellenőrzést hivatalból.

Ugyanakkor az a párt, amely kifogásolja az adatvédelmi biztos aktivizmusát, a Fidesz a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvényjavaslat 1992 tavaszi vitáján egy jóval aktívabb adatvédelmi biztosi intézményt kívánt bevezetni. Olyan adatvédelmi biztosi intézményt, amelynek alapján a biztos az adatvédelmi nyilvántartásokba bejegyezhet, törölhet, aktív konstituáló jogokkal rendelkezett volna. Ezt az elképzelését akkor a Fidesz nem tudta keresztül vinni.

Nagyon sajnálom, hogy Rubovszky képviselőtársam, a Fidesz vezérszónoka már nincs jelen; ő akkor nem a Fidesz színeiben politizált. Nem ártana, ha megnézné, hogy Tirts Tamás és Szájer József akkor hogyan foglaltak állást: nem volt abban az évben aktívabb harcosa az információszabadságnak a Fidesznél! Ez egyértelműen kiderül a korabeli dokumentumokból. Véleményem szerint akkor a Fidesz ebben a kérdésben pozitív funkciót töltött be. Talán figyelembe kellene vennie azt, hogy az akkori pozitív lépéseit a mostani álláspontjával ne rontsa le.

Egyébként zárógondolatként csak jelezném: a Magyar Szocialista Párt elfogadja a beszámolót, támogatja az abban foglaltakat, és köszönetet mond Majtényi László adatvédelmi biztos úr elmúlt hatéves tevékenységéért.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)