Készült: 2024.03.28.15:23:28 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

48. ülésnap (1999.02.10.), 28. felszólalás
Felszólaló Donáth László (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 15:34


Felszólalások:  Előző  28  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DONÁTH LÁSZLÓ (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Bocsássák meg, ha a kegyeleti jelleghez nem igazán illő szóval kezdem. Úgy érzem magam, mint egy tiszteletbeli kisgazda, mert a kisgazdapárti képviselők minden szavával egyetértettem, amit nem egészen értek, de tudomásul szolgál.

Azonban egy pozitív megjegyzést tennék, mielőtt mélyebben belemennék - talán hozzájuk hasonlóan, bár más ponton - ebbe a törvényjavaslatba, amely a temetőről szól. A pozitívuma az, hogy egyáltalán ezzel a kérdéssel ezen a szinten foglalkozni akar, és nem szűkítően, nem kirekesztően, nem lehatárolóan, hanem a lehető legtágabb ölelésre. Ennyiben illeti dicséret az egykori - Pintér urat megelőző - belügyminisztert és az ő kodifikátorait, akik ezt az anyagot előkészítették, illetve önt, aki ezt immáron beterjesztette.

Azonban hadd térjek ki egy formai nehézségre, amely itt senki által fel nem vettetett, és ezek szerint látszólag elhanyagolható: ez pedig a szóhasználat. A törvényjavaslat konzekvensen, minden esetben elhunytról beszél. Nagyon szerettem volna megismerni a kodifikátort vagy a beterjesztő képviselőjét - aki arra az ülésre egy kicsit később jött, ezért már nem tudtam megvárni -, hogy első olvasat után megkérdezzem tőle: vajon tudja-e, hogy ez a szó mit jelent, honnan származik, miért használja. A köznyelvben mint eufemisztikus, finom, a dolgok lényegét kicsit elfedni kívánó szóként ismerjük. Hozzá kell tennem, hogy a TESZ-ben - a Történelmi Etimológiai Szótárban - utánanézve kiderült, hogy ez egy régi magyar szó - jóllehet az igazi magyar szó a "halútt", "ú"-val -, 1210 előttről már megtalálható, Pannonhalma körüli helységnévként is szerepel, és főnévként az első a Jókai kódexben fordul elő.

(11.20)

Azonban az elmúlt 200 évben kivétel nélkül költői minősítéssel szerepel a szótárakban. Magyarul egy olyan, mégiscsak finom, megkülönböztető szóról van szó, amely egy ilyen szigorú keretet szabó jogszabályban talán időnként előfordulhat, de semmiképpen sem lenne helyes általános szóként használni. Nem utolsósorban azért - hiszen nem kizárólag nyelvészkedni szeretnék -, mert a "halott" szó semleges. Ezt onnan ellenőrizhetik képviselőtársaim, hogy egyetlenegy "elhunyt" szókapcsolat nem létezik, nem tudunk elhunytat siratni, exhumálni, kísérni. Ez mindig a "halott" szóhoz kapcsolódik, tehát a magyar nyelv természetes működése hordozza - ennyit erről. Figyelmükbe ajánlanám ezeket a magyar nyelvvel foglalkozó és e szóra is vonatkozó emlékeket.

Azonban innen kellett nekem továbblépnem. Lehet, hogy belügyminiszter úr úgy érzi, ez egy méltatlan megközelítés, de egy nagytiszteletű kollégám ül itt még, talán az ő kedvéért mégis elmondhatom. Egy kérdésem van csak. Mondja meg nekem, belügyminiszter úr: ki vagy mi a halott? Abban az esetben lehet tudniillik a halottról és a halotthoz kapcsolódó temetésről, temetőről érdemben, a lényeget tekintve fogalmazni és gondolkodni, ha ezt definiálni tudjuk. Természetesen a kérdés egy méltatlan argumentum ad hominem, hiszen az Alkotmánybíróság egy jóval korábbi esetben elhárította magától azt a feladatot és felelősséget, hogy az élőt meghatározza, az életet meghatározza, értelemszerűen akkor a halottról sem tud mit mondani. Az Igazságügyi Minisztériumban, ahol érdeklődtem, találtunk egy Btk.-módosítást a szervkereskedelem kapcsán, ahol érdekes módon a kodifikátor sajátos, mondjuk így, vallásos meggyőződését tükrözi egy ékezet, amikor arról beszél, hogy a halott testét nem lehet eladni - mintha a halottnak lelke is lenne. Félre ne értsenek, az én meggyőződésem szerint a halott hallott, nincs külön entitása a lelkének, tiszteletben tartva mindazok meggyőződését, akik erről másképpen gondolkodnak.

Így, ha leveszem az ékezetet, akkor megvan a definíció. (Közbeszólás: A hulla.) Nem a hulla. A hulla a tetem, az egy kicsit más dolog. De mindjárt megérti képviselő úr, hogy mire gondolok. Nekem definiálni kell, hogy kivel van dolgom. Én azt mondom, halott testtel van dolgom, halott emberrel van dolgom. Van élő ember, például ön, és van halott ember. Innen származik a személyiségi jog. Ha én ezt kimondom, és nem mondom azt, hogy a cadaver, a hulla, a tetem, a szemét, hulladék, ahogy egy másik magyar szóban az alapszó benne foglaltatik, az kizárólag eltakarítandó valóság.

Éppen ezért, bár nem hinném, hogy valóban a Belügyminisztérium vagy az Igazságügyi Minisztérium feladata lenne ilyen mélységben definiálni a "dolgot", mégis azt hiszem, az összes további indítvány, akár az '56-os sírokat fölemlegető, nemzeti sírkertet megemlítő javaslat vagy Mécs Imre szavai csak akkor érthetőek igazán, ha én nemcsak a mohácsi csatamezőre tekintek úgy, mint nemzeti kegyhelyre, tekintet nélkül arra, kinek a csontja nyugszik ott, mert tudom, hogy csontokon járok, hanem ettől függetlenül is.

A definíció hiánya nem mentesít az alól, hogy sajnos jó pár pontatlan mondat szerepel, amelyeket természetesen ki lehet javítani módosító indítvánnyal, de valóban jobb lett volna egy előzetes verziót megkapni vagy meglátni. Nem nekem, mert nekem ez elegendő itt és most, hanem azoknak a kollégáimnak, ideértve nemcsak az evangélikus lelkészeket és nemcsak a történeti felekezetek képviselőit vagy éppen a zsidó felekezet képviselőit, akiket érdemben érint a dolog. Hiszen ha a belügyminiszter úr kinyitja ezt a törvénytervezetet, egy nagyon furcsa dolgot talál, rögtön a 3. § a) és b) bekezdésében. Ez megint csak logika, de fontos. Arról van szó, hogy definiálja a törvénytervezet a temetőt és a köztemetőt, és nem definiálja a felekezeti temetőt, miközben tudjuk, hogy abból legalább annyi van, mint köztemetőből. Vagy azt mondja - erre már történt utalás kisgazdapárti képviselők részéről -, hogy a felekezeti temetőre is azt kell irányadónak tekinteni, amit a törvénytervezet a temetőről mond. De ebben az értelemben mégis csak meg kell különböztetni.

Hogy mennyire meg kell különböztetni, akkor érezzük igazán, ha tudjuk azt, hogy a felekezet nemcsak felekezet, a felekezet adott esetben nemzetiség. Én nem mehettem be a budakalászi pravoszláv temetőbe, mert oda csak pravoszláv pap mehet be. Vállalta a kollégám, hogy eltemeti az egyébként felvidéki, cipszer származású, egykori pravoszláv ember özvegyét annak kettős sírjába, azzal a feltétellel, hogy én mint lutheránus pap, nem megyek be a temetőbe. Én elfogadtam, ez az ő helyi szokásuk, tiszteletben tartom. Az egy más kérdés - hogy még egy kicsit árnyaltabb legyen, hogy az egyház mennyire súlyos valóságot jelent ebben a kérdésben -, hogy mivel az eredeti, tehát a férj, aki már akkor meghalt, bulgár volt, és Budakalászon szerb pravoszláv temető van, ezért a szerb pópának engedélyt kellett kérnie, hogy a bulgár pravoszlávot eltemethesse, kvázi félig velem együtt, a szerb pravoszláv temetőben.

Ha ilyen a valóság, és ezt mi tiszteletben tartjuk sok oknál fogva, akkor azt hiszem, minimális igény, ha azt kérem a kodifikátortól, hogy ebben a 3. §-ban bizony nevesítse a felekezeti temetőt mint olyat.

Mondok egy másik példát, még mindig a nemzeti kisebbségnél vagy etnikai kisebbségnél maradva: tudjuk jól, hogy Magyarországon egyre több kínai él. Lehet, hogy ez nem örvendetes, lehet, hogy örvendetes, ebben nem kívánok állást foglalni. Azt is tudom, mint aki már több mint 500 embert eltemetett, hogy ahol élnek emberek, ott meg is halnak. Aki meghal, ebben az esetben egy külön kultúrához, nyelvhez és valláshoz is tartozó csoportról lévén szó, igényt formálhat temető létesítésére. Ez azt jelenti, hogy ebben az esetben a Magyarországon lakó kínaiak, ha temetőt akarnak létesíteni - erről nem tudok, de föltételezhető -, akkor ők milyen temetőt létesítenek: magántemetőt, felekezeti temetőt, kisebbségi temetőt? Én a felekezeti definíciónak ebben az alpontjában fontosnak tartanám ennek a megjegyzését is.

Az idő nagyon szalad, csak megemlítek még néhány fontos tényt. Említették képviselőtársaim a boncolóhelyiséget. Nemcsak az önkormányzat, kicsi önkormányzat esetében jelent ez problémát, miniszter úr, hanem minden felekezeti temető esetében problémát jelent. Szegények az egyházak, minden támogatás mellett szegények. Olyan összeggel megterhelni őket, amely igazából teljességgel fölösleges, nem lenne helyes. Ugyanakkor az sem lenne helyes, ha az egyházak azért lennének kiemelve ebből a körből, mert egyházak. Úgy kéne rendezni a törvénynek ezt a vitás pontot, hogy meghatározza egy külön miniszteri rendeletben azokat a temetőket, ahol feltétlenül létesíteni kell boncolóhelyiséget.

A 4. § (2) bekezdése, a tulajdonjog-megszerzés: itt szintén az egyház vagy más fenntartó esetében probléma merül föl. A 11. §-nál említeném meg a garanciális szabályokat, amelyeket be kellene építeni a megszüntetés folyamatába, olyan esetekre, amikor a tulajdonos, fenntartó, működtető egyház vagy más jogi személy. A nemzeti kegyeleti bizottságot én is rendkívül fontosnak tartom, Mécs Imrével együtt, azzal, hogy ennek a törvénynek legalább arról kellene rendelkeznie, hogy ki delegálhat ebbe a kuratóriumba vagy bizottságba tagokat, és nem nyitva hagyni egy immár törvényen kívüli, ellenőrizhetetlen időre és térre ennek a kérdésnek a megválaszolását.

(11.30)

Egészen finom, de nem stilisztikai jelentőségű probléma a nyilvántartó könyv. A nyilvántartó könyv megegyezik az egyházak halotti anyagkönyvével, egyetlenegy adat tér el a kettő között. Úgy gondolom, hogy ha már ilyen pontos és precíz nyilvántartást kíván vezettetni e törvény a temetőkkel, akkor ezt a pluszadatot érdemes lenne bevenni: az apa neve, amelyről tudjuk, hogy nem feltétlenül tartozik hozzá a személyazonosításhoz, de ebben az esetben analóg módon az egyházi, illetve a temetői nyilvántartás átfedné egymást.

Hadd említsem még meg, hogy valóban problematikus az a bizonyos temetői szolgáltatás a kórházban vagy egészségügyi intézmény közelében. Kivételesen teljesen egyetértek azokkal, akik ezt generálisan kritizálták. Mint gyászolókkal gyakorta foglalkozó ember csak praktikusan hadd jegyezzem meg, hogy nem lehet azt sem megcselekedni, hogy azt mondjam - mint egy kórházi portás -: "Kedves uram vagy hölgyem, menjen 500 métert jobbra, aztán egy kicsit balra, és majd ott talál egy temetői vállalkozót". Ezt a kérdést megint csak az irgalom vagy az emberség okán, vagy a kegyelet okán kell szabályozni, vagy nagyon pontosan, taxatíve felsorolni, hogy milyen információkat kell elhelyezni, de akkor ott szerepeljen a telefonszám is, szerepeljen a nyitvatartási idő is, vagy pedig a 200 métert kisebbre kell venni.

Ezekiel próféta könyvéből egy idézettel fejezem be, amely számomra ezt a problémát a helyére teszi; így hangzik: "Járják be a vándorok a Földet, és aki emberi csontra jel, jelet állítson mellé." Ez egy különös, nagy víziónak a része, nagytiszteletű kollégám azt is tudja, hogy mi a kontextusa. Én is így gondolom, mint ez az egykori próféta, hogy ebben a halotti közösségben, amely számomra mégis az élet közössége, és a temető sokkal inkább az élet és az élők háza, mint pusztán csontmező, rendkívül fontos, hogy a törvénycsináló a maga számára kritikusan jelölje ki azt a szűk kis teret, ahol szabályozni akar, és minden mást hagyjon szabadnak annak érdekében, hogy az élők tényleg úgy lehessenek együtt az élőkkel, ahogy ők akarnak. Köszönöm. (Taps.)




Felszólalások:  Előző  28  Következő    Ülésnap adatai