Készült: 2024.03.29.13:11:29 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

222. ülésnap (2001.09.05.), 10. felszólalás
Felszólaló Dr. Hankó Faragó Miklós (SZDSZ)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka vezérszónoki felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 20:21


Felszólalások:  Előző  10  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Országgyűlés! A kormány előterjesztése alapján a parlament a magyar jogrendszerben eddig teljesen ismeretlen új jogintézményt kíván bevezetni, egy olyan rendszert kíván meghonosítani, amelyet eddig talán csak akciófilmekből ismerhettünk, esetleg a szicíliai maffia működése kapcsán hallhattunk, de hazai jogtörténeti hagyományai nincsenek. Egy három évvel ezelőtti törvénymódosítás kapcsán született ugyan egy kormányrendelet, amely a büntetőeljárásban részt vevők védelméről szól, de az célját és megvalósítási módját tekintve is más, mint a most tárgyalt javaslat, bár természetesen összefüggenek egymással. Mindenképpen indokolt most e rendelet sorsáról is dönteni, mert ellenkező esetben könnyen előfordulhat, hogy ellentmondások keletkezhetnek.

E törvényjavaslatnak a preambulumban is nyíltan vállalt célja hármas. Egyrészt a büntetőeljárásban az igazságszolgáltatást tevékenyen segítők védelme, másrészt a kiemelkedő súlyú, elsősorban a szervezett bűnözés elleni küzdelem, harmadrészt a bűnüldözés és az igazságszolgáltatás érdekeinek hatékony érvényesítése. Bár a normaszöveg nem tartalmazza, de az indoklásból és a bizottsági vitán elhangzottakból, illetve az expozéból világosan megállapítható egy negyedik cél is, amely röviden a nemzetközi, de elsősorban az Európai Unió vélt és valós elvárásainak való megfelelés. Erről már mások is beszéltek természetesen.

A fenti célok mindegyike vállalható, ha az alkotmánnyal és a hatályos jogszabályokkal összhangban áll.

Az első három cél összefoglalóan nem más, mint a hatékony bűnüldözés. Ez természetesen az egész büntetőjogrendnek is célja, de emellett más, legalább ennyire fontos, alkotmányos érdekeknek is érvényesülnie kell az eljárás során, így a tisztességes eljárásnak, a bizonyítás alapelveinek, a közvetlenség elvének, a védelem jogának s a többi, s a többi. Csak olyan törvényt fogadhat el az Országgyűlés, amely a jogállamokban évtizedek, évszázadok alatt kimunkált céloknak együttesen és maradéktalanul képes eleget tenni. Egyetlen alkotmányos alapelvet sem áldozhatunk fel a hatékony bűnüldözés oltárán. A javaslat e feltételeknek nem mindenben képes eleget tenni.

Az előttünk fekvő védelmi program csak a hatékony bűnüldözés céljait kívánja szolgálni, a többi feltételről említést sem tesz, az ellentmondásokat nem oldja fel, egyoldalú szabályozást tartalmaz és részben ellentétes a hatályos büntetőjog egyes rendelkezéseivel.

Nehezen magyarázható az is - és ezt a kormány képviselője az alkotmányügyi bizottsági vitában is elismerte, az előttem szóló is szólt róla -, hogy miért éppen most tárgyaljuk a javaslatot. A második félévi jogalkotási program még decemberi előterjesztéssel kívánta tárgyalni, most pedig azt tapasztaljuk, hogy kapkodva, kutyafuttában tervezi elfogadtatni azt a többség. Alig két héttel ezelőtt vehettük a kezünkbe a közel ötven szakaszból álló előterjesztést, és a jogalkotási programból, illetve más információk alapján tudhatjuk, hogy a kormány a büntetőeljárási és anyagi jogszabályokat jelentős mértékben módosítani kívánja még ebben az évben. Ezek a javaslatok azonos törvényhozási tárgykörbe tartoznak, elválaszthatatlanok egymástól, és semmi nem indokolja, hogy azokat elkülönítve tárgyaljuk. A jogalkotási törvény szerint a tárgyalandó javaslatot egyébként is legalább harminc nappal az Országgyűlés ülésszaka előtt be kellett volna terjeszteni.

A jelenlegi kormányzat egész büntető jogalkotási szemléletén végigvonul az a gondolkodásmód, hogy a bűnözés elleni hatékonyabb fellépésnek egyetlen módja a jogszabályok szigorítása lehet. Ennek jegyében számos alkalommal módosította a parlament a Btk.-t, a büntetés-végrehajtásról szóló jogszabályt, és ezt tervezi tenni a már korábban elfogadott, de még hatályba nem lépett eljárási törvénnyel is. Mindig úgy, hogy a büntetések folyamatosan szigorodtak és a hatóságok egyoldalúan többletjogokat szereztek, titkos módszerekkel megfigyelhetnek bárkit, mindent ellenőrizhetnek, garanciális jogok párhuzamos telepítése nélkül. Nem egy olyan újonnan megalkotott bűncselekménytípus került be a Btk.-ba az elmúlt években, amelyekből azóta talán egyet sem vagy egyet-kettőt követtek el. Nem született még például egyetlen olyan jogerős ítélet sem Magyarországon, amely bűnszervezet létét megállapíthatta volna, bár látható, hogy néhány folyamatban lévő eljárás kapcsán nagyon szeretnék ezt elérni a hatóságok.

Mindez jelentős ellentmondásban áll azzal a belügyminiszteri és rendőrségi vezetői propagandával, amely szerint a bűnüldözési statisztikák egyre kedvezőbbek, a bűnözés a legtöbb területen visszaszorulóban van. Vagy a folyamatosan igényelt szigorítások nem indokolhatók, vagy a kedvező statisztikák nem felelnek meg a valóságnak. Az elmúlt években egyetlenegy olyan jogszabály vagy intézkedés sem született, legalábbis nyilvános forrásokban ilyennel nem találkozhattunk, amely a legsúlyosabb bűncselekményekkel kapcsolatban a jogállamiság eszköztára más elemeinek hatékonyabb felhasználását szolgálnák, elsősorban a megelőzés és a törvényes felderítés terén.

A bűnszervezetek elleni fellépésnek bizonyítottan leghatékonyabb módja a nyílt nyomozást megelőző titkos felderítés, az ilyen szervezetekbe való beépülés, informátorok alkalmazása. A megelőzés egyébként is mindig hatékonyabb, mint a megtorlás. Azok a személyek, akik a hatóságok munkáját segíteni képesek, éppen ebben a stádiumban vannak a legnagyobb veszélyben, a legkiszolgáltatottabb helyzetben, e törvényjavaslat pedig kizárólag a nyílt büntetőeljárás idejére vagy az azt követő időszakra fogalmaz meg egy vegyesen polgári és közigazgatási jogi jellegű beavatkozást.

Az imént említett szigorítási tendencia és az előttünk fekvő védelmi program is nyílt elismerése annak, hogy a rendőrség hiába leplezi le a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetőit, azok bűnkapcsolatai olyan erősek maradnak és lehetnek, hogy képesek a terhelő vallomást tevők megfélemlítésére, üldözésére, esetleg megsemmisítésére is. Elismerése ez annak is, hogy a rendőrség a védett tanú vagy a bűnbánó maffiózó vallomásán kívül a bizonyítás más törvényes módszereivel és eszközeivel nem képes biztosítani az igazság teljes felderítését a súlyos bűncselekmények esetében. A védelmi programnak, amelyre valamilyen formában szükség lehet, a leghatékonyabb módja az lenne, ha a bizonyítás más eszközei is hatékonyan alátámasztanák az ítéleti tényállást, nem csak a védett személyek vallomásai.

A javaslaton végigvonuló szemlélet nem más, mint az előző rendszerből jól ismert és a nyomozó hatóságok egyes képviselőinek szemléletében máig is mélyen gyökerező személyi bizonyítás, beismerő vallomás mindenhatóságának továbbélése, felerősödése.

 

(10.10)

 

Ez a szemlélet és a védelmi program végrehajtásának a rendőrség ellenőrizhetetlen monopóliumává tétele óriási veszélyeket rejt magában, mert ez elvezethet a bűnbánó maffiózók és a rendőrök elfogadhatatlan és ellenőrizhetetlen kapcsolatainak kialakulásához, és innen már csak egy lépés lehet a koholt bizonyítékok kreálása, amelyre sajnos nem nehéz példát találni a közelmúlt magyar jogtörténetében. Felelős törvényhozóként nem hagyhatjuk figyelmen kívül e veszélyeket.

Az alkotmányossági aggályok mellett más jogszabályi összeütközéseknek is könnyű nyomára bukkanni a javaslatban. A védelmi program tervezete egyaránt tartalmaz polgári és közigazgatási jogi elemeket, hiszen a magánszeméllyel megkötendő szerződés deklaráltan egy polgári jogi aktus, a másik oldalon szereplő nyomozó hatóságra vonatkozóan pedig közigazgatási szabályok érvényesülnek, de egyik sem maradéktalanul és következetesen. Ezek súlyán és arányán talán lehet vitatkozni, de az vitathatatlan tény, hogy a hatályos büntetőeljárási kódex 60. §-ának (1) bekezdésében foglaltak szerint "a bizonyítékok felderítése, összegyűjtése és biztosítása során e törvény rendelkezései szerint kell eljárni". A 62/A. § szerint "a tanú életének és testi épségének vagy személyes szabadságának védelme, valamint annak érdekében, hogy a tanú a vallomástételi kötelezettségének eleget tegyen és a vallomását megfélemlítés nélkül tegye meg, a tanút az e törvényben meghatározottak szerint védelemben kell részesíteni".

A fenti rendelkezések összevetéséből nem lehet más következtetésre jutni, csak arra, hogy egy esetleges védelmi program kereteit a büntetőeljárási törvényben kell rögzíteni, vagy egy teljesen önálló javaslat esetén az előbb idézett rendelkezéseket kell megváltoztatni. Ez akkor sem lehet másképpen, ha az előttünk fekvő javaslat két új szakasszal egészítené ki a büntetőeljárási törvényt, de érintetlenül hagyná a hatályos rendelkezéseket, így ezzel a problémát nem oldja meg, csak törvényi ellentmondást keletkeztet.

További elvi garanciális kifogásként fogalmazható meg az egész védelmi program ellenőrizetlensége, ellenőrizhetetlensége. Az erre irányuló észrevételemre és kérdésemre a bizottsági vitában a kormány tisztelt képviselője azt válaszolta: "Valóban fontos az a gondolat, hogy ezen szolgálat tagjait ellenőrizni kell mindenképpen. A belső ellenőrzés, a rendvédelmi szervek védelmi szolgálata ellenőrző tevékenységének éppen ezért kiemelkedő szerepe van." Nos, ez édeskevés. A javaslat a nyomozó hatóságok törvényes működésének ellenőrzésére feljogosított ügyészség számára pusztán azt teszi lehetővé, hogy előzetesen jóváhagyja a rendőrségnek a védelmi programban részt vevő magánszemély személyazonosságának megváltoztatását. Egyetlen érdemi rendelkezés vagy utalás sincs arról, hogy az ügyész általános ellenőrzési joga a program alkalmazása során érvényesülhetne. Egy teljesen új, hagyományok nélküli jogintézmény bevezetése nem az általános ellenőrzési jog elvetését, hanem új, további garanciákat biztosító, speciális ellenőrzési formák bevezetését indokolná. Szó sem esik a javaslatban arról sem, hogy az érintett érdekében eljárhat-e ügyvéd. Nem nehéz elképzelni, hogy a hatóságok ezek alapján miként fognak reagálni, ha az érintett ügyvéddel szeretné képviseltetni magát.

E hiányosságok megmagyarázhatatlanok. A program rejtve maradásához természetesen fontos érdek fűződik, hiszen ellenkező esetben értelmét veszti. De ha a programról esetenként, a vallomást tevő nyilvántartásból való törlése okán, tudomást szerezhet a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, az APEH, az anyakönyvi hivatal, a földhivatal, a cégbíróság és még egy sor más hatóság, ezenkívül a védett személy törvényes képviselője, gondozója, gyámja, más közeli családtagja, ahogy ezeket a tervezet ugyanígy tartalmazza, akkor nem lehet aggályos az ügyvédi képviselet. Az érintett személynek egyébként is elemi érdeke lesz, hogy csak a számára legmegbízhatóbb ügyvédet kérje fel a közreműködésre, hiszen ellenkező esetben az életét veszélyezteti. E szabályok mellőzése a javaslatból nyilvánvalóan azt eredményezné a gyakorlatban, hogy a programot végrehajtó rendőrség kategorikusan elzárkózna majd az ügyvédi közreműködés lehetőségétől.

A nagy számú elvi garanciális probléma mellett még több gyakorlati kifogás fogalmazható meg. A szerződést kötő magánszemély teljes kiszolgáltatottsága végigvonul a javaslaton. E kört kezdjük talán azzal, hogy a védelmi programban való részvételt még csak nem is kezdeményezheti közvetlenül az érintett. Kérhet ilyet, de nem illeti meg a kezdeményezés joga. A javaslatban szó sincs arról, hogy esetleg azok, akik fontos ügyekben érdemi információkkal látják el a hatóságokat, és ennek kapcsán támadásoktól kell tartaniuk és a védelemre pedig alkalmasak, azoknak igénye lehetne erre a védelemre. Meghatározott törvényi feltételek megfogalmazása helyett a teljesen egyedi mérlegelés diszkriminációhoz és visszaélésekhez vezethet.

A jelentős részben átvenni kívánt német szabályozás tudomásom szerint sokkal méltányosabban kezeli ezt a problémát, bizonyos esetekben már-már alanyi joggá teszi a védelemben való részesülést. A külföldi példából nem szégyen tanulni és azt átvenni. De ez csak akkor korrekt, ha az minden érintett szempontjából méltányosan történik. Úgy gondolom, a javaslatban ez nem így van.

A tervezet rögzíti, hogy a felek magánjogi megállapodása keletkezteti a programban való részvételt, de a 7. § és különösen az ahhoz fűzött indoklás kizárja a polgári törvénykönyv alkalmazásának lehetőségét vitás esetekben, mert úgy rendelkezik, hogy "a védelemmel kapcsolatos jogok és kötelezettségek kizárólag a törvényből" - azaz a most elfogadandó törvényből - "és e magánjogi természetű megállapodásból fakadnak, abból származtathatók". Ez egyébként a részletes indoklás 11. oldalának utolsó előtti bekezdése.

Ezek után enyhén szólva formális és nem érdemi rendelkezés a felek közötti jogvita lefolytatására felhatalmazni a Fővárosi Bíróságot. Nem nehéz elképzelni, hogy egy ilyen jogvitában mennyire egyoldalú lesz a bizonyítási eljárás, ha lehet erről majd egyáltalán beszélni. Kérdéses, hogy egyáltalán milyen eljárási és anyagi jogszabályok alapján dönt majd a bíróság, milyen jellegű bizonyítást folytathat le. A döntésének végrehajtásáról ki és hogyan gondoskodik? Ha döntésében a hatóságokat marasztalja, akkor mi lesz a biztosítéka a hatóságok számára kedvezőtlen döntés végrehajtásának? A kérdések sorát lehetne még megfogalmazni, amelyre nincs semmilyen válasz, pedig ezekre kizárólag a törvény adhatna választ.

Az esetleges jogviták során a tanú vagy az elkövető még csak a szerződés tartalmát sem ismerheti meg, hiszen a 7. § (5) bekezdése alapján csak a bíróság kap egy másolatot a szerződésről, ha a vita bírói szakba kerül. A javaslat mellékletében szereplő legalább tízoldalas szerződésre a programban részt vevő évekkel később képtelen lesz visszaemlékezni, így a szerződés értelmezése és betartásának ellenőrzése a hatóság monopóliuma marad. Nem is lehet abban a helyzetben, hogy vitassa a szerződés betartásának kérdéseit, hiszen már régen nem fog emlékezni annak pontos tartalmára.

Még súlyosabb problémát jelent az, hogy a szerződés aláírásával egy időben vagy azt követően nagyon rövid időn belül a tanú vagy a bűnbánó elkövető a maga részéről maradéktalanul teljesíti a maga kötelezettségeit, hiszen megteszi a terhelő vallomását, elárulja esetleges bűntársait, cserébe azonban semmilyen biztosítéka nincs és nem lesz arra, hogy a rendőrség is teljesíti majd a kötelezettségeit. A III/III-as időkből is pontosan tudhatjuk, hogy az úgymond egyszerű rendőrségi besúgók milyen kiszolgáltatott helyzetben voltak és vannak a rendőrségnek, pedig ők csak alkalmanként szolgáltatnak kisebb, esetleg nagyobb jelentőségű információkat. Ehhez képest a védelmi programban részt vevők a terhelő vallomásuk megtételét és legbonyolultabb esetekben a személyazonosságuk megváltoztatását követően elvesztik személyiségüket. Minden napjuk és az életük a rendőrség kezébe kerül, tökéletesen kiszakítják őket a korábbi társadalmi környezetükből.

Teljességgel tehetetlenek lesznek, ráadásul nagyon könnyen megszűnhet a rendőrség oldalán a motiváció a szerződés betartására, hiszen ha a közreműködő a maga feladatát teljesítette, a vallomását megtette, könnyen lehet, hogy a szerződés betartására és a vallomástevőre nem lesz szüksége továbbra a hatóságnak. Ezután nemcsak a környezet számára, de a valóságban is el lehet tüntetni, likvidálni lehet a szerződés aláíróját, hiszen ez nem veszélyezteti a lehetséges további vallomástevők együttműködéstől való elzárkózását, mert a külvilág nem is fog tudomást szerezni arról, hogy valaki miért tűnik el egyik napról a másikra örök időkre.

Az érintett valódi nevét és adatait minden létező nyilvántartásból törölni fogják, és ezt nagy valószínűséggel a közeli hozzátartozóival is meg kell majd tenni. E pillanattól kezdve viszont a volt bűntársai vagy azok, akikre terhelő vallomást tett, pontosan tudni fogják, hogy az illető miért tűnt el nyomtalanul. A rendőrséggel együttműködő személy számára tehát ettől kezdve nincs visszaút, mert tudni fogja, hogy lelepleződése esetén mi várhat rá.

 

 

(10.20)

 

Ehhez képest a program megszűnésére vagy felmondására vonatkozó rendelkezések közel egy tucat ok felsorolásával kizárólag a vallomástevő személy magatartását szankcionálják, részben teljesen kimunkálatlan módon vagy félreérthetően. Egyetlen példa erre: például a 35. § (2) bekezdésének a) és b) pontja szerint a szolgálat a megállapodást felmondja, ha a tanú, sértett nem tesz vallomást vagy korábbi vallomását visszavonja, illetve a terhelt nem tesz vallomást vagy korábbi vallomását visszavonja.

Ez a megfogalmazás elképesztő helyzeteket teremthet. Mindannyian tudjuk, hogy a jogszabályban a kijelentő mód a legszigorúbb kötelezettséget jelenti, azaz a szolgálat nem is mérlegelheti a megállapodás fenntartását vagy felmondását, ha az érintettek visszavonják a vallomásukat. Pedig ha bizonyítási eljárás során a körülmények megváltoznak, akkor számos esetben indokolt lehet egy korábbi vallomás visszavonása vagy megváltoztatása. Az érintett vallomástevő azonban, ha nem szeretne kiesni a program nyújtotta előnyökből és nem szeretné kockáztatni az életét, akkor sem vonhatja vissza és változtathatja meg korábbi vallomását, ha ezzel még hatékonyabban segítené az eljárást, és akár teljesen ésszerűtlenné válna korábbi vallomása. A változtatásra nincs törvényes mód.

Érdemi felelősséget akkor sem vállal magára a program gazdájaként működő rendőrség, ha nem szándékosan, hanem egy mulasztás, egy hiba folytán járul hozzá a vallomástevő, együttműködő személy lelepleződéséhez, mert a lelepleződés bármilyen okból történik, az érintett személyre nézve csak végzetes következményekkel járhat. Erre a problémára sem ad választ a javaslat.

Méltánytalan és igazságtalan helyzetet teremthet az a körülmény is, hogy amíg a büntetőeljárások többségére jellemző az abban részt vevő terheltek bűnbánó magatartása, a hatóságokkal valamilyen szinten történő együttműködése, a tanúk részéről másokra nézve terhelő vallomások megtétele, mégis csak nagyon keveseknek fog megadatni, hogy a védelmi program oltalma alá kerülhessenek. Ezt senki nem tudhatja és senki nem számíthatja ki előre, így az e program kezdeményezésére szinte kizárólagosan jogosult rendőrség egyoldalú megítélésén múlik majd, hogy kik részesülhetnek ebben a kegyben. A sor még sokáig folytatható lenne.

A fenti kifogások mellett már-már eljelentéktelenednek az előterjesztés azon formai hiányosságai, hogy a jogalkotási törvény egyértelmű előírásai ellenére nem kaptunk érdemi tájékoztatást a törvényjavaslat elfogadásának várható hatásairól, várható költségeiről. Talán évente 2,2 milliárd forintot jelent ez majd az adófizetők pénzéből, de ez korántsem biztos, mert csak a bizottsági ülésen hangzott el mindez szóban. Arról nem is beszélve, hogy a felhatalmazó rendelkezések között felsorolt, a törvény végrehajtását célzó kormányrendelet, igazságügy-miniszteri rendelet és belügyminiszteri utasítás tervezetének egyikét sem kaptuk meg.

A törvényi szabályozás újszerűségére és a szükséges garanciák hiányára való tekintettel pusztán e jogszabálytervezetek hiánya is elegendő lenne ahhoz, hogy a tervezetet ne támogathassuk. E javaslat esetleges elfogadása nem más, mint egy kiszámíthatatlan ugrás a sötétbe. A bűnüldözés vélt hatékonyságának növelése oltárán a kormány és a parlamenti többség egy sor más alkotmányos alapelvet készül feláldozni. Mi ehhez egyelőre nem tudunk hozzájárulni ilyen formában.

Köszönöm a figyelmet.

 




Felszólalások:  Előző  10  Következő    Ülésnap adatai