Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Lázár János áramvonalasításról beszél, miközben központosítás zajlik. Veresné Novák Katalin államtitkár asszony: a hatékony működést fogja szolgálni mindez ‑ mondja a felvezető gondolatokban. Miközben az elmúlt esztendőkben sok esetben volt tapasztalható az, hogy az utalások biztonsága már így is egy picit megingott. Hozzá kell tenni, hogy a pénzbeli ellátásnak, az utalásnak a biztonsága azáltal, amit most önök elkezdenek „építeni” ‑ idézőjelbe tetten ‑, az gyakorlatilag az utalások biztonságát fogja ellehetetleníteni. Majd akkor, amikor ezt megtapasztaljuk, akkor kell szembenézniük és akkor kell elviselniük mindazt, ami ennek következményeképpen bekövetkezik. Mondom, az elmúlt hónapok tapasztalásai már alátámasztották.

Az a rendszer, amit önök zilálnak az elmúlt időszakban, az elmúlt esztendőkben, az ahhoz vezetett, hogy adott esetben a nyugdíjba vonuló emberek hosszú hónapokon keresztül nem kapták meg az ellátásukat. Ugye, nem gondolják komolyan, hogy tisztességgel így lehet élni az életet? Önök, akik a kormány tagjaiként funkcionálnak, vélhetően minden hónapban hozzájutnak a megfelelő illetményükhöz; azok az emberek, akik messze töredékét kapják nyugellátásban, azok meg hónapokat kell hogy várjanak a nyugdíjukra meg az ellátásukra adott esetben. Azt kell hogy mondjam, nem jó utat járnak.

De nézzük magát ezt a törvénytervezetet meg az elmúlt évek történéseit! Ha nyugdíj, akkor nem kerülhetem meg, és nem is kívánom megkerülni az általános vita kapcsán azt, hogy az elmúlt esztendőkben önök 3 ezer milliárd forintot kivontak, elkoboztak a nyugdíjrendszerből. Tudják, ez a magán­nyug­díjpénztári megtakarítások ellopott pénzei. Az a baj, hogy mindezek mellett önök óriási forrásokat vontak ki a nyugdíjrendszerből. Természetesen ezt tették ezáltal, hogy korábbi jogosultságokat szüntettek meg… (A Veresné Novák Katalin asztala felől érkező zajra:) Nem kell ennyire megijedni ezektől a gondolatoktól (Veresné Novák Katalin: Olyan primitív, képviselő úr, hogy egyszerűen megdöbbent, komolyan! Hihetetlen, tényleg!), hogy államtitkár asszony leverje a maga környezetében lévő dolgokat. Nem, nem kell, inkább válaszolni kell a felvetődő kérdésekre majd. Válaszolni kell! (Veresné Novák Katalin: Primitív. Kicsit lejjebb lehetne néha venni a hangnemet. Egyszerűen elképesztő... ‑ Az elnök csenget.)

Minősíteni pedig a saját mondandóját meg a kormánya tevékenységét minősítse! Ön nem azért van itt, hogy az országgyűlési képviselők mondandóját minősítse, hanem azért van itt, hogy válaszokat adjon a feltett kérdésekre. (Veresné Novák Katalin: Nyugodjon meg, fogok!) Csak hogy tisztában legyünk a szerepekkel, államtitkár asszony! (Veresné Novák Katalin: Nagyon köszönöm, hogy kioktat! Nagyon sok alapja van rá!) Kérem szépen!

Az a helyzet, államtitkár asszony, hogy sok esetben ön nincs tisztában azzal, hogy mi az ön dolga. Ugyanúgy, mint ahogy most a törvénytervezet előterjesztése kapcsán is mondja azokat a gondolatokat, amelyeket adott esetben hatalmi szóval a szájába adnak, de nem gondolja végig azt, hogy milyen következményekkel párosulnak mindezek.

Szóval, a lényeg a dologban, hogy akkor, amikor önök ellátások sokaságát szüntették meg, most mindegy, hogy a rokkant- vagy a baleseti nyugdíjak kérdésköréhez nyúlunk hozzá vagy bármilyen más előrehozott nyugdíjak dolgához, a rugalmasság megfékezését szolgáló ügyekhez, akkor önök azzal együtt, hogy 65 évre emelték 2010 decemberében, akkor legitimizálták ‑ egy népi kezdeményezéssel ellentétben ‑ a nyugdíjkorhatárt, akkor gyakorlatilag egy olyan rendszert állítottak életbe, ami 2022-től már mindenki számára csak a 65 éves kor elérését követően engedi meg a nyugdíjba vonulás lehetőségét. Nem megyek mélyebben bele a történetbe, de az elmúlt hét esztendőben még olyan ügyeket is képviseltek, amely tekintetében azok esetében, akik a 65‑ön túl voltak és képesek voltak, munkavállalási készséggel, képességgel, szándékkal, akarattal bírtak és volt fogadókészség a munkájukra, még azokat is büntették a másik oldalon a tekintetben, hogy munkatevékenységet végezhessenek. Szóval, fokozatosan kivonultak gyakorlatilag a szociális biztonság finanszírozásából.

Mint mondtam, a legelítélhetőbb tevékenység igazából az, hogy korábban megszerzett jogosultságokat elvettek az emberektől. És eközben gyakorlatilag teljesen szétverték azt a nyugdíjbiztosítási ágazati igazgatási szervezeti rendszert, amely hosszú időn keresztül, évtizedeken keresztül jól, elfogadhatóan és az emberek elégedettségével párosulva működött.

(14.10)

És ezt a folyamatot folytatják tovább. Megnehezítették az ügyintézés menetrendjét, gyengítették annak színvonalát, az ellenőrizhetőségét és sok minden egyéb mást. Most, amikor november 1-jétől beolvad a Magyar Államkincstárba a Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság, az az érthetetlen helyzet áll elő, hogy egy közel száz éve működő struktúrát, és ebben a formában, amiben most létezik, nagyjából negyedszázad éves struktúrát szüntetnek meg, zilálnak szét.

Az, hogy önök végleg felszámolják ezt a rendszert, gyakorlatilag azt jelenti és azt igazolja vissza, hogy az önök számára a nyugdíjrendszer fenntarthatósága vagy épp annak a biztonsága, az ágazati függetlensége semmit nem jelent. A nyugdíj megállapítását végző ellátórendszereket, szervezeti egységeket előbb benyomták a kormányhivatalokba, a kormányhivatalok főosztályi szerkezetébe. Egy következő lépésként a kijelölt járási hivatalokhoz rendelték mindezt. Tudja, az a baj, hogy ezeknél a járási hivataloknál ma hiányzik adott esetben a szakmai, nagyon sok tekintetben az ügyviteli és a mindezeket támogató informatikai rendszer is, annak a feltételrendszere is.

Tudom, messze van még az az őszi idő, amikor szembesülni kell majd ezekkel a kérdésekkel, csak amikor majd az informatikai problémák sokasága okán az emberek nem fogják a nyugellátásukat megkapni, nem fogják kézbe kapni ezeket a forrásokat, akkor kell majd megfelelő válaszokat adni, akkor kell majd elmondani az embereknek, hogy miért is van ez. Azért, mert áramvonalasítottunk, azért, mert központosítottunk, azért, mert felszámoltunk olyan rendszereket, amelyek hosszú időn keresztül biztonsággal működtek.

Önök megszüntetik azt a központi ‑ nem központosított ‑ szakigazgatást, ami ennek a feltételrendszerét biztosította. Ezzel bizonyos értelemben a spe­ciális nyugdíjakat érintő nyugdíjellenőrzési rendszereket is felszámolják. Tudja, annak a követelménynek sem tudnak megfelelni, amelyek a korábbiakban elvárásként fogalmazódtak meg, hogy a nyug­ellátáshoz kapcsolódó költségek tisztán és világosan láthatók legyenek. Már csak azért sem tudnak megfelelni, mert nem egy egylépcsős, hanem egy át­té­teles, többlépcsős rendszeren keresztül kívánják mű­ködtetni ezt a rendszert, mint mondtam, a kormányhivatalok főosztályától a járási hivatalokhoz eljutva, majd a MÁK-ba integrálva az egész történetet.

Korábban azt várták el joggal, és mindenki azt várta el, hogy a nyugellátáshoz kapcsolódó finanszírozás költségei tisztán és világosan láthatók legyenek. A kormányhivatalok kiadásai nem az alapokat terhelik. Mint mondtam, többszörös áttéten keresztül épülnek be a rendszerbe. De a legnagyobb problémát abban látom, hogy működő rendszereket számolnak fel önkényes és olyan célok érdekében, amelyek még valójában nem is láthatóak vagy nem is érzékelhetőek. Szétvernek egy igazán jól működő, hatékony rendszert. Nem tudom, mi a motiváció. Nem látom azt, hogy miért teszik mindezt, de azt érzem, hogy az, amit csinálnak, nagyon sok esetben nagyon sok kárt fog okozni nagyon sok mindenkinek, és ez nincs így rendjén.

Nincs így rendjén, mert önöknek nem az a dolguk, hogy azoknak az embereknek a biztonságát kockáztassák és veszélyeztessék, akik megdolgozott évtizedek munkájának eredményeképpen nyugellátásban részesülnek, hanem az lenne a dolguk, hogy arról gondoskodjanak, hogy még véletlenszerűen se fordulhasson elő olyan helyzet, hogy ennek ők a kárvallottjaivá váljanak.

Győzzön meg engem! Mutassa meg nekem, Európában hány olyan működő rendszer van, amely erre az önök által javasolt rendszerre hasonlít, amely ennek a működési jóság fokát támasztaná alá! Én nem ismerek ilyen rendszert ma Európában. Azt gondolom, hogy nem jó utat járnak. Azt gondolom, hogy az, amit az elmúlt években e tekintetben tesznek, nem hasznot és hozamot termel az emberek számára, hanem veszélyt és kockázatot jelent. Szétzilálni mindig könnyebb bármit, mint összerakni, de úgy összerakni, mint ahogy mondtam, hogy az a valamikor dolgozó, ma pedig nyugdíjban lévő emberek érdekét szolgálja. Egy jól működő rendszert megalapozatlanul szétbombázni, meggyőződésem szerint bűn, főleg akkor, amikor az élet be fogja igazolni sajnos azt, amiről beszélek.

Azt akarom mondani, államtitkár asszony, hogy az, amit önök csinálnak, értelmezhető hungari­kum­ként, csak olyan hungarikumként, ami nem jó, ami nem eredménnyel párosul, ami nem az emberek érdekét szolgáló. Önök már korábban eldöntötték, hogy mely szervezeteket ‑ mindegy, hogy ez egészségbiztosítási, nyugellátási tevékenységgel kapcsolatos szervezet ‑ kívánják halálra ítélni. Azt nem tudom csak, hogy miért. Azt nem tudom csak, hogy miért zárják ki ezeknek a működő rendszereknek a hozzáférhetőségéből közvetlen formában az embereket. Azt nem tudom, hogy miért cél az, hogy mindent központosítsanak, és olyan formában működtessenek, amely az ellenőrizhetetlenség kérdéskörével is párosítható.

Úgy látom, hogy a kormány valójában ezzel a lépésével beismeri azt, hogy számára a nyugdíj vagy épp a nyugdíjak működtetésének a rendszere csupán egy költségvetési tétel, amely a Kincstárba elhelyezve a feladatot elvégzi. Ennyit ér az önök számára a nyugdíjrendszer vagy annak a fenntarthatósága, annak a biztonsága, annak az ágazati függetlensége.

Összegezve tehát azt szeretném elmondani ‑ nem megismételve, hanem inkább megerősítve ‑, hogy az az átalakításai folyamat, amely az áramvonalasítás jegyében zajlik, amely persze valójában kézzelfogható központosítással párosul, és amely előreláthatóan minden valószínűség szerint nagy kockázatokkal bír a tekintetben, hogy a biztonságos nyugellátások tekintetében mindenki számára azt biztosítsa, amit elvárnak tőle, ezt teszi kockára, ezt kockáztatja, az nem egy jó pálya, az nem egy jó út.

Azt szeretném, ha ezeket megfontolnák, ezeket átgondolnák, és nem, mondhatom nyugodt lelkülettel, hebehurgya módon, öncélúan alakítanák és formálnák a folyamatok, a rendszerek, a struktúrák átalakítását. Inkább azt kérem öntől, hogy ezeket fontolja meg, mint hogy ingerülten válaszol a képviselői kérdésekre, vagy épp nem válaszol rájuk, hanem majd a végszó kapcsán mond el véleményeket. Arra meg igazából nagyon nem vagyok kíváncsi. Ha menet közben hajlandó válaszolni, azt meghallgatom jó szívvel, és arra én is válaszolok újra önnek. Köszönöm szépen, elnök úr.