Készült: 2024.03.28.13:00:12 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

202. ülésnap (2005.02.28.), 334. felszólalás
Felszólaló Domokos László (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kétperces felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 2:07


Felszólalások:  Előző  334  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Göndör képviselő úr nagyon szép szavakat mondott el, a bizottsági ülésen ki is derült, hogy van egy-két javaslat arra, hogy a 2003-2007 közötti kiegészítések többséget kapjanak, és ez a Babák Mihály által elmondott, közösen benyújtott módosító javaslatra is vonatkozik. Arra kérem mint befolyásos frakcióvezető-helyettest is, hogy akkor ne csak a bizottságban, hanem a kormány támogatásával is biztassák meg ezt a javaslatot, és eleve ne kelljen külön szavazni a Házban, hanem egy tömegben lehessen a kormány által támogatott sorba belevinni. Hiszen akkor ezek szerint mód van arra, hogy mégiscsak meglegyen a bővítés, és valóban a kormányhatározat 2015-ig való megvalósítása esetén ennek a pénzügyi hátterét is megteremtsék azáltal, hogy az előkészítés meglegyen.

Annyiban szeretnék még ehhez hozzászólni, amiről Babák Mihály nem szólt, hogy ma benyújtottunk egy javaslatot - hallva azt, hogy bizonyos érzékenységek vannak az ügy körül -, hogy Tiszakürt település legyen az a viszonyítási pont, amely Kecskemét irányába egy másik szakasszal egészül ki. Gondolom, Lezsák Sándor sem problémázik azon, hogy Kecskemét-Békéscsaba vagy Tiszakürt-Kecskemét, vagy Tiszakürt-Szarvas és aztán Szarvas és Békéscsaba közötti három szakaszban nevesítsük az előkészületeket. Tehát ilyen irányú módosító javaslat lesz, amely esetleg segíti a konszenzus kialakítását, erre szeretném felhívni a figyelmet.

Másrészről viszont az is valóban tény, hogy jó néhány előkészítésben előrébb kellene haladnunk, mint amelyre éppen az adott pillanatban pénz látszik. Mi csak az tudjuk mondani sajnálattal, hogy valóban 2006-ig ennek a szakasznak a megépítése is tervbe volt véve. Most ott tartunk, hogy jó esetben 2015-ig befejezik.

Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiból.)




Felszólalások:  Előző  334  Következő    Ülésnap adatai