Készült: 2024.03.29.16:13:44 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

254. ülésnap (2005.10.11.), 32. felszólalás
Felszólaló Pokorni Zoltán (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka vezérszónoki felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 15:38


Felszólalások:  Előző  32  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

POKORNI ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Ha jól tudom, akkor ezt a mai vitanapot a kormánypártok kezdeményezték, az SZDSZ és 78 képviselő. Nem nagyon látom a 78 képviselőt a teremben, de nyilván önök fogják képviselni a többiek álláspontját is. Mi készséggel állunk a beszélgetés vagy akár a vita elé, ha önök ezt óhajtják.

Ami itt elhangzott: a Fidesz visszaállamosít, jujjuj, mi lesz ebből! Nézzük csak, hogy mi történt eddig, hiszen volt államosítás a demokratikus Magyarország történetében, ez kétségtelen; a polgári kormány idején közösségi tulajdonba került, ha önöknek így jobban tetszik, állami tulajdonba került az M1-es autópálya. Van valami probléma? Nincs. Állami tulajdonba került újból a csillebérci tábor. Van ezzel valakinek valamilyen problémája? Nincs.

Újból állami tulajdonba került a kanadai befektetők által kisíbolt ferihegyi terminál, amit egyébként most 400 milliárdért akarnak eladni, a repteret. Ha nem vettük volna állami tulajdonba, nem tudnának mit árulni. Ez okoz önöknek problémát? Úgy látom, nem. Állami tulajdonba került, az Alitaliától visszavásároltuk a Malévet. Problémát okoz ez önöknek? Mit árulnának akkor 150-160 milliárdért? (Horn Gábor: Nem visszavásárolták, hanem visszaadták, mert benne volt a szerződésben!) Úgy tudom, önök is államosítottak, bár először eladták a Tokaj Kereskedőházat Leisztinger Tamásnak, és utána, tisztes haszonhoz juttatva a híres befektetőt, újból állami kézbe vették a Kereskedőháznak azt a részét.

Toller képviselő úr, szocialista képviselő, Pécsett tervezi a MiZo, a vízmű önkormányzati tulajdonba vételét. (Horn Gábor: Elég nagy marhaság is!) Ez a mumus, amiről beszélünk. (Kuncze Gábor: Nagy baromság is!)

Amiről önök beszélnek, hogy ki határozza majd meg, hogy mi a törvénytelen, mi tekinthető korrupciónak. Az azért bizonyos, hogy korrupciónak tekinthetjük azt, ha a Kiss Péter miniszter úr által felügyelt KVI jogi igazgatója két Audit kér egy szerződés ellenjegyzéséért. Ebben talán nincs közöttünk vita. (Kiss Péter: Nem én felügyelem, ezt is rosszul tudod!) És hogy egy kicsit jobban bízzanak a demokratikus intézményekben, azért a magyar jogszabályok meg tudják mondani, hogy mi az, ami korrupció, mi az, ami törvénybe ütköző és törvénytelen.

Nézzük a másik, egy kicsit valóban messzebbre néző, a múltba is visszamerengő eszmefuttatást Kiss Péter úr, illetve Dióssy államtitkár úr részéről, amely a privatizáció egészét kívánja megítélni. Kiss Péter miniszter úr úgy fogalmazott, hogy a privatizáció sikere az ország sikere. Lehet így is látni, én nem vitatom, de ha hihetünk az előző felszólításoknak, hogy beszéljünk komolyan, sőt beszéljünk őszintén, akkor lássuk be, hogy a magyar privatizáció másfél évtizednyi története korántsem nevezhető sikertörténetnek. (Kiss Péter: Beszéltem is róla!) Merthogy mi is volt a célkitűzés a rendszerváltozás idején, 1990-ben?

Valóban két cél: az egyik, hogy a magánosítás - mert akkor az Antall-kormány még magyarul beszélt: tehát magánosítás - folyamatával piaci szereplők jöjjenek létre, a lehetőséghez képest magyar piaci szereplők; a másik cél pedig az volt, hogy az állam vállalkozói vagyonának értékesítésével fizethessük vissza vagy radikálisan csökkenthessük az államadósságot. Mi valósult meg ebből? Az állam vállalkozói vagyonának 90 százalékát eladtuk, eladták a kormányok az elmúlt 15 évben. Az államadósság pedig maradt, mint tudjuk, most a bruttó hazai össztermék több mint 60 százalékát teszi ki. Ezt tekinthetjük sikernek?

A másik: létrejött-e az erős magyar vállalkozói réteg, illetve középosztály a privatizációnak köszönhetően? Nézzük csak meg a magyar privatizáció egyik szomorú sajátosságát, tudniillik azt, hogy míg másutt a külföldi befektetők arányát általában 50 százalék alatt tartották a privatizációt végző országok, beleértve a volt szocialista országokat is, beleértve a privatizációt folytató boldogabb sorsú nyugati országokat is, Magyarországon ez az arány 70 százalék fölötti. Tehát a vevők általában nem a magyar középosztályból, nem a magyar vállalkozói rétegből kerültek ki.

A másik érdekes sajátossága a magyar privatizációnak, hogy ezek a vevők nem egy esetben külföldi államok tulajdonában lévő cégek. Gondoljunk a Fővárosi Csatornázási Művekre, gondoljunk az elektromos szolgáltatók nagy részére, gondoljunk a legutóbb eladott Antenna Hungáriára!

Amiről itt az előbb önök beszéltek, hogy állami vagyon, természetesen én sem hiszem azt, hogy önök el akarnák adni a Parlamentet, a Duna medrét vagy a minisztériumokat, bár hallottunk olyan megfontolásokat, hogy majd lízingelik a minisztériumok épületét, de ezt tegyük félre - a vállalkozói vagyonról beszélünk természetesen. Míg Nyugat-Európában ez az arány durván 70:30 százalék, 70 százalék a magán és 30 százalék az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon, addig Magyarország e tekintetben túlprivatizált, túlfutott, pápábbak vagyunk a pápánál, 90 százalékban van magánkézben, és már csak 10 százalék az, ami az állam kezében, közös kézben van.

 

(10.10)

Lehet persze beszélni arról, hogy kinek a sikere, kik jártak jól az elmúlt másfél évtizedben a privatizáció magyar történetében. Nem hiszem, hogy ezt a vitát önök szívesen lefolytatnák, hogy kinek hány szállodája van, kinek milyen cégei teremtődtek az elmúlt évtizedekben. Tegyük is ezt félre, nem célom és nem tisztem senkinek a zsebében turkálni. A kérdés nem ez. Szerintem nem annyira közös siker, bizony, egy szűk réteg sikere ez, és nem Magyarország egészéé.

A kérdés ma már az, amire válaszolnunk kell, hogy mi az, ami megmaradjon állami kézben. Itt egymásnak ellentmondó kijelentéseket hallottunk a kormánytagoktól is és a kormánypártoktól is. Kuncze Gábort még nem hallottuk, érdeklődéssel várom. Az elnök úrtól egyszer Kóka miniszter úrral közösen tartott sajtótájékoztatójából egy mondat ütötte meg a fülemet, színtiszta kapitalizmust akarunk, mondta Kuncze Gábor, de lehet, hogy Kóka Jánoshoz kötődik ez a mondat.

Nézzük az eddig elhangzott nyilatkozatokat: van, aki azt mondja, hogy lezárult a privatizáció, és ami most közkézen van, ami most közös tulajdonban van, az már maradjon ott. Dióssy államtitkár úr, ha jól tudom, önt az SZDSZ delegálta a kormányba, nyersebben fogalmaz. A MÁV privatizációját említi mint előttük lévő feladatot, a Postáét, a Volán-társaságokét, a Magyar Villamos Műveket, benne a Paksi Atomerőművet is, a tőzsdére vitele esetén, kisebbségi vagy többségi privatizációról beszélünk, a Budapest Airportot, illetve a kórházak működtetését említette az államtitkár úr. Az MSZP nevében felszólaló képviselőtársunk a Postánál már kérdőjeleket tett néhány helyen; nem tudható pontosan. Molnár Albert államtitkár úr egyet emelt ki ebből a nagyívű felsorolásból, hogy mi az, amit ő nem akar privatizálni: az erdőket. Ebben egyetértünk, bár hozzáteszem, elég fukar kezekkel mér, ha csak az erdő az, amit hosszú távon közösségi tulajdonban akar tartani.

Ajánlom magunknak, talán előrébb jutunk, hogy azt a hiábavaló szócséplést, hogy az állam jó tulajdonos vagy a magán jó tulajdonos, vagy azt a fajta litániaszerű megközelítést, hogy az állam mindig rossz, a magán mindig jó, tegyük félre. Mert azt látjuk Nyugat-Európában, hogy nem ideológiai kérdésként, nem lenini brosúraként közelíti meg ezt a kérdést, hanem praktikusan azt nézi, hogy hol jó a magántulajdonos szerepe, és hol jó az állam mint tulajdonos szerepe - mert van ilyen. Nyugat-Európában nem szokás, van rá példa, de nem szokás magánkézbe adni olyan természetes monopóliumokat képviselő közműveket, ahol a természetes monopólium magánkézben éppen a piacot veszélyezteti.

Németországban, Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban nem divat, nem szokás magánkézbe adni alapvető közműveket; hogy egyszerűsítsük a dolgot, olyat, amiből csak egy van, ahol par excellence módon nem jelenik meg a piaci versengés. A magántulajdonos, amennyiben ezt a természetes monopóliumot birtokolja, akkor bizony a többiekkel szemben monopolhelyzetben van, és ön is, ön is, mi valamennyien kiszolgáltatottjai vagyunk ennek a magánszereplőnek, ennek a monopolhelyzetben lévő piaci szereplőnek. Ezért tartják közösségi tulajdonban például többségében az áramszolgáltatást, a tömegközlekedés jelentős részét, beleértve egyébként a repülőterek jelentős körét is.

Önök a legutóbbi évek nyugat-európai privatizációjáról beszéltek. Azért figyeljenek oda, hogy Chirac elnök úr most jelöli ki annak a 30 francia vállalatnak a körét, ahol azt gondolja, hogy az állam eszközeivel is védeni kell a francia cégeket az ellenséges kivásárlástól. Visszaállamosításról mint sztálini csökevényről beszélnek; figyeljenek oda, hogy Angliában a 70-es években magánosított vasúttársaságok részbeni visszaállamosításáról folyik a vita egy baloldali kormány esetében. Ó, a kommunista Blair! Figyeljenek oda, hogy Kaliforniában, egy másik híresen sztálinista országban Schwarzenegger arról beszél, hogy vissza kellene venni állami tulajdonba, résztulajdonba az elektromos szolgáltatók jelentős részét, mert összeroppant egy kontinensnyi áramszolgáltatás, az áramkimaradások erre hívták fel a figyelmet, hogy ennek van határa.

Mi erről a határról beszélünk, hogy nem lehet végtelenségig vinni a magánosítást, van egy olyan elméleti kör, praktikusan megfogható cégekből álló kör, amelynek hosszú távon közös tulajdonban kell maradnia. Ahogyan egy önkormányzatnak van törzsvagyona, egy államnak is van nemzeti vagyona. Mi ezt javasoljuk, hogy fontoljuk meg, fontolja meg a parlamentben ülő négy politikai párt, hogy van-e ilyen kör. Mi azt mondjuk, hogy van. A szocialisták nyilatkozatait hallva szintén azt halljuk, hogy van. Az SZDSZ nyilatkozatait hallva azt halljuk, hogy nincs. Ez világos, tiszta, markáns álláspont hosszú évek óta. (Kuncze Gábor közbeszól.) Az MDF álláspontja szintén az, hogy van egy ilyen kör.

A második kérdés, hogy folytatjuk-e ezt a napi politikai huzakodást a választások közeledtével, hogy most el akarják adni a paksi erőművet, vagy nem akarják eladni. El akarják-e adni a villamos szolgáltató alaphálózatot, vagy nem akarják eladni? Hol azt mondják, hogy igen, hol azt mondják, hogy nem. Hol szóba kerül a Posta értékesítése, hol szóba kerül a MÁV földarabolása, hol pedig ezt tagadják. Tegyük ezt félre! Alkossunk egy kétharmados jogszabályt, nemzeti vagyonszerződést, ahol garanciát adunk a választópolgároknak, akárki is kerül kormányra 2006-ban.

Ebben feltehetően nem jutunk közös nevezőre. Mi azt gondoljuk, hogy jobbat tenne Magyarországnak egy polgári kormányzás által vitt gazdaságpolitika, önök pedig ragaszkodnak a hatalomhoz, tehát ezt tegyük félre. De akárki is kerül kormányra, akárki is lesz a pénzügyminiszter 2006 áprilisa után, ne fordulhasson elő még egy olyan helyzet, hogy az elhibázott gazdaságpolitika okozta költségvetési lyukakat, szakadékokat olyan cégek elkótyavetyélésével igyekeznek betömködni, ami hosszú távon valamennyi magyar állampolgár biztonságát kockára teszi, kockáztatja.

Nemcsak Veres János kezét akarjuk megkötni, hanem Varga Mihályét is. Ne nyúlhassanak könnyű kézzel a nemzeti vagyonhoz a napi gazdaságpolitika, költségvetési politika hiányait pótlandó, mert a jövőnket élik fel vagy kockáztathatják. A kérdés az, hogy önök az ígéreteken túl, a szavakon túl hajlandók-e tenni is, az ígéreteken túl hajlandók-e egy kétharmados jogszabályba foglalt garanciát adni a magyar választóknak, hogy nemcsak a választások napjáig nem akarják eladni a Postát, az erőművet, hanem hosszú távon sem.

Ez a mi javaslatunk, ezt tesszük le az asztalra, ceterum censeo azt javaslom, hogy a vita végén azért fontolják meg ezt. Elkészítettük ennek változatait, szeretném átadni Kiss Péter miniszter úrnak - Kuncze elnök úr most hová tűnt a teremből? (Kuncze Gábor a szélső padsorból integet.) Ott készülődik; tehát Kuncze elnök úrnak, illetve Herényi frakcióvezető úrnak, olvassák végig, fontolják meg. A lehetőség, ami ebben leledzik, hogy a választások közeledtével nem privatizációs csatározás, áldatlan szócséplés lesz jelen ebben a Házban sem, illetve talán a választási kampányban sem, hanem ezt a kérdést ki tudjuk venni a választási kampány harcaiból, az egymásra mutogatásból. Javaslom, olvassák el, és ha egyetértenek vele, akkor fogjunk össze ebben a kérdésben.

Köszönöm. (Taps az ellenzéki padsorokban. - Pokorni Zoltán különböző színű dossziékat ad át Herényi Károlynak, Kiss Péternek, Kuncze Gábornak felnyújtja a szószékre, majd dr. Orbán Viktornak is átnyújt egyet.)




Felszólalások:  Előző  32  Következő    Ülésnap adatai