Készült: 2024.03.28.20:51:49 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

37. ülésnap (2006.11.24.), 54. felszólalás
Felszólaló Dr. Bőhm András (SZDSZ)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 17:29


Felszólalások:  Előző  54  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. BŐHM ANDRÁS (SZDSZ): Tisztelt Országgyűlés! A költségvetés általános és részletes vitájának is meghatározója, hogy determinált költségvetésről beszélünk abban az értelemben, hogy minden parlamenti képviselőnek, de akik felelősségteljes módon kell ellássák a dolgukat, azoknak feltétlenül minden költségvetési oppozíciójukat, igényüket alá kell rendelniük annak az egyensúlyi követelménynek, ami az ország közelebbi és távolabbi jövőjét egész egyszerűen meghatározza. Igyekszem házszabályszerű lenni, noha ebben a helyzetben nem könnyű, ezért valamennyire elnök úr megértését is kérem. Mert képzeljenek el egy olyan költségvetési vitát, amelynek részletes vitája során jelentős tekintetben lennének módosító javaslatok, lennének indokolt módosító javaslatok, ugyanakkor az az elsődleges elvárás, hogy az ország államháztartási helyzetére tekintettel kell lennünk magának az országnak az érdekében, egész egyszerűen visszahúzódóvá kell tegye azt a felelősségteljes politikust, aki a saját vagy szűkebb környezete érdekében egyébként megfelelő módosító javaslatokkal élne.

Ebben a körben elsősorban most az önkormányzatok, ezen belül Budapest főváros költségvetését érintő kérdésekkel kívánok foglalkozni. Erre a kérdéskörre ugyancsak igaz az, amit ebben a bevezetőnek szánt néhány mondatban elmondtam. Azért, hogy igyekezzem minél inkább házszabályszerű lenni, azokat a kérdéseket emelném ki egyfelől, amelyekhez, ha nem az az általános államháztartási helyzet lenne, amit élünk, akkor megjelennének, mert meg kellene hogy jelenjenek módosító javaslatok, tehát azokat a kérdéseket, amelyek a város, az önkormányzatok és a főváros életét meghatározzák a következő évi költségvetési adatok alapján. Egy másik, kisebb részben pedig létező módosító javaslatot szeretnék értékelni, és ehhez majd a többség támogatását elnyerni.

Az alapkérdés az, hogy az önkormányzatoknál is, Budapest fővárosnál is, nem tagadhatjuk, nem vitathatjuk, hogy a 2007. év rendkívüli nehézségeket rejt magában. Talán a legfontosabb kérdés az oktatási reformhoz kapcsolódó normatívaváltozás. Az oktatással kapcsolatos reformintézkedések most teremtik meg az önkormányzatoknak, így a fővárosnak is azt a kötelezettséget, hogy lépniük kell. Ez a lépéssorozat sokszor kellemetlen, sokszor keserves lesz, de hangsúlyozom, hogy magának az oktatási reformnak az elképzeléseit támogatjuk. Azt gondoljuk, hogy ezeket a reformlépéseket már korábban meg kellett volna tenni, és amikor az önkormányzatok ennek a terhét, politikai felelősségét, következményeit a következő évben viselni fogják, akkor azt kell tudnunk, hogy igen, az a dolgunk, hogy viseljük a politikai felelősségét annak is, hogy ezeknek a reformlépéseknek a megtételére késéssel kerülhet sor.

A következő, ami megjelenne módosító javaslatban, ha nem ez a költségvetési szituáció lenne, amiben, úgy gondolom, egyetértünk, a személyi jövedelemadó helyben maradó részének mértéke, illetve ennek további csökkenése. Önkormányzati politikusok valamennyien egyetértettünk a rendszerváltás kezdetétől abban, hogy önállóan létező, gondolkodó, cselekvő önkormányzat akkor tud igazán hatékonyan működni, ha a helyben lévő, keletkező adóbevételek egyre nagyobb hányadával tudna rendelkezni. Aztán, tudjuk, ahogy a kormányok váltották egymást, az esetek zömében egyre csökkent a helyben maradó rész. Az előző koalíciós kormány ténykedésének következtében 10 százalékra emelődött fel a korábban még csökkentett helyben maradó személyi jövedelemadó-hányad, és ez a költségvetési törvény 2 százalékkal lecsökkenti, tehát ma 8 százalék a helyben maradó személyi jövedelemadó-hányad.

A számszaki magyarázat világos és érthető. A magyarázat arról szól, hogy megszűnik a kötelező tartalékképzés, és ezt pótolandó, valószínűleg azonos összegben csökken az szja helyben maradó része. Ehhez azonban két megjegyzés kívánkozik. Az egyik, hogy a kötelező tartalék képzése egy pénzügyi kormányzati trükk volt néhány évvel ezelőtt, amikor egy árvízre való hivatkozással, eseti alkalommal, vis maior hivatkozással az akkori kormány úgy döntött, hogy ezt az összeget tartalékként kell képezni, hogy amennyiben az árvízi következmények elhárítására nincs központi költségvetési forrás, ezt igénybe lehessen venni. Ez a trükk aztán olyan jól sikerült, hogy gyakorlattá vált, és attól kezdve évről évre kötelező tartalékként megjelenik ez az összeg, hogy ha esetleg árvíz vagy más vis maior következik be, akkor ennek a kártalanítására ez az összeg felhasználható legyen.

Már kétszer használtam azt a kifejezést, hogy pénzügyi trükk; nyilvánvaló a véleményem, hogy ez egy megengedhetetlen gazdálkodási forma. Ez túlmegy a szolidaritáson, a kötelező szolidaritáson. Ehhez vagy normatívát kell képezni, vagy pedig valamilyen egyéb megoldást kell hozzá találni. Ezen a címen az szja helyben maradó részének csökkentése elvileg sem helyes, mert abból indulunk ki, hogy a helyben maradó résszel minél több maradjon az önkormányzatnak saját feladatai ellátására, saját döntése szerinti felhasználásra. Másfelől ennek a hiányzó 2 százaléknak az ilyen módon való bepótolása nem sokkal egyértelműbb vagy tisztább a korábban pénzügyi trükknek nevezett megoldásnál. Ugyanakkor itt is elsődlegessége van a költségvetés egyensúlyi kérdéseinek, az egyensúlyi programnak. Tehát tudomásul kell venni, hogy ez a megoldás is ezt a célt szolgálja, ugyanakkor, még egyszer jelzem, ha nem ilyen költségvetési helyzetben gondolkodnánk, vitatkoznánk, akkor itt biztos, hogy megjelenne egy módosító javaslat ennek a helyzetnek a tisztázása céljából.

Rendkívül komoly feladatokat rónak az önkormányzatokra, így a fővárosi önkormányzatra is a közszféra bérével kapcsolatos korlátozó intézkedések. Ezzel kapcsolatban teljes az egyetértés, mert az önkormányzatoknak végig kell gondolniuk, hogy ebben a pénzügyi helyzetben a saját túlélésük, működőképességük fenntartása érdekében bizony súlyos, nehéz intézkedéseket kell meghozni. Ha tetszik, a joggal elvárható, értelmes, sok helyen évek óta hurcolt teherhez most egy pénzügyi kötelezettség, egy pénzügyi kényszer is járul, amikor nem lesz választási lehetőség, meg kell lépni azokat a lépéseket, egyszerűen költségvetési kényszer okából, amit sok önkormányzat évek óta halogat, mert ezek nem népszerű feladatok.

Egyetértés van abban, és sem elméletileg, sem praktikus okokból nem kifogásolható a címzett támogatásokkal kapcsolatos változás, ami azt jelenti, hogy az Európai Unióhoz való kapcsolódásunkat követően a korábbi kormányzati címzett támogatások helyett az európai uniós pályázati rendszerben, annak az átlátható, ellenőrizhető formájában kell az önkormányzatoknak részt venni a különböző nagyobb projektek, fejlesztési elképzelések finanszírozásában és lebonyolításában.

Amiről szeretnék szólni, az az, hogy talán azok a parlamenti képviselők, akik személyükben vagy egyéb módon szorosabb kapcsolatban állnak az önkormányzatokkal, a 2007. év közepe táján fognak rájönni arra, hogy amit nem tudtunk kölcsönösen megoldani évek óta, az önkormányzatok finanszírozási reformját, ha szabad reform szót mondani, illetve szerkezeti átalakításának kényszerét, érdemes lesz az ezzel kapcsolatos politikai vitát a jövő év őszén újból lefolytatni. Ugyanis egész egyszerűen kétségesnek tartom a működőképesség fenntartását abban a költségvetési szituációban, amiben az önkormányzatok működni fognak. Amennyiben ebben ésszerűség, átgondoltság nem kerül bele ebbe a rendszerbe, akkor nagyon nehéz helyzetek alakulnak ki. Azt hiszem, minden parlamenti képviselő a patkó valamennyi oldalán meg fogja érteni, hogy legalábbis a vitát újból kell kezdeni a jövő év közepén.

(10.10)

(Az elnöki széket dr. Világosi Gábor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Amikről szólni szeretnék, azok most már szorosan véve a Fővárosi Önkormányzattal kapcsolatos kérdések. Nagyon nehéz lélektani helyzetben kezdi a költségvetési vitát egy fővárosi képviselő, amikor a költségvetés bemutatásakor az önkormányzati részt illetően igazából minden szinten két hatalmas szám kerül kimutatásra az önkormányzati szféra egészét illetően: hogy a fejlesztési oldalon a fejlesztési növekmény jelentős részét az úgymond budapesti metró, illetve a tömegközlekedés támogatása képezi, és amennyiben ezt a két forrásösszeget levonjuk a fejlesztés bővüléséből, akkor elég minimális az a fejlesztési forráshányad, amely az önkormányzati szféra egészét illeti. Miért nehéz ez a helyzet? Egyfelől azért, mert természetes, gondolkodás hiányában természetes reakciója minden más önkormányzati érdekeltnek, vagy ha tetszik, nem fővárosi képviseletet ellátó érdekeltnek, hogy azt mondja: ha ilyen nehéz a költségvetési helyzet általában, akkor mi indokolja azt, hogy a Fővárosi Önkormányzat fejlesztési elképzeléseit ilyen magas összegben támogassa az állami költségvetés?

Két megjegyzés kínálkozik. Természetesen sem idő, sem ok, sem hely nincs most abba a vitába belekezdeni, hogy a metróberuházás, illetve a tömegközlekedés fenntartása - ami magyarul BKV-t jelent - nem budapesti ügy, egész egyszerűen nem budapesti ügy. Ugyanúgy, ahogy az autópálya-építések ügye nem a kapcsolódó, ott lévő néhány város ügye, úgy, ahogy a Balatonnal kapcsolatos ügyek nem annak a három megyének az ügyei, amelyek a Balaton partján vannak, úgy a budapesti metró, a 4-es metró létesítése nem budapesti ügy, hanem az egész országnak az ügye. Másfelől, költségvetési vitához inkább illeszkedően hadd mondjam el azt, hogy félretéve az előbbi elméleti vitát - nem az: beszélgetést -, a budapesti, a Fővárosi Önkormányzatnak a maga működtetési költségei ugyanúgy fennmaradnak, függetlenül attól, hogy a fejlesztésekhez milyen állami források állnak rendelkezésre. Tehát azok a feszítő gondok, az intézményfenntartással, -működtetéssel kapcsolatos kiadások, az oktatási és más intézmények sorsával kapcsolatos döntések, a normatívák szűkös volta a Fővárosi Önkormányzatot pontosan ugyanúgy érinti, a nagyságrend miatt még sokkal inkább, legalábbis összegszerűségében, mint az ország bármely önkormányzatát. Tehát attól, hogy a budapesti 4-es metró finanszírozására iksz milliárd elköltésre kerül, attól még ugyanúgy kétséges, hogy ipszilon milliárd megvan-e bizonyos városi feladatoknak az ellátására. Ennek a tekintetbe vételét is kérem tehát mindazoktól a képviselőktől, akikben ezzel kapcsolatos kétely esetleg felmerülhetett volna.

Két konkrét ügy, két konkrét módosító javaslat, mindkettőnek a támogatását kérném a tisztelt parlamenttől. Az egyik a 254. és az ehhez kapcsolódó 595. számot viselő módosító javaslat, amely az útfelújításokkal - hadd fogalmazzak így egyszerűen - kapcsolatos módosító javaslat, amely 2,5 milliárdos összeget jelöl meg az egész országra nézve a módosító javaslatban szereplő felosztási mód szerint a földutak, illetve a szilárd burkolatú utak helyreállításával, javításával kapcsolatban. Természetszerűleg ennek a módosító javaslatnak a támogatását kérem, de hadd jegyezzek meg itt is egy olyan, nem részletkérdést, hanem fontos kérdést, ahol megjelenne módosító javaslat részemről, ha nem az a helyzet lenne, amelyre a bevezetőben utaltam. A költségvetési törvény kizárja a több évre, következő évre áthúzódó kötelezettség vállalását az útfelújítások terén. Ezzel kapcsolatban hadd mondjam el, hogy ez a rendelkezés, azt gondolom, téves; közgazdasági szempontból téves, költségvetési szempontból helyes, és éppen azért nem jelenik meg a módosító javaslat.

Hadd számoljak be a Fővárosi Önkormányzatnak arról a tapasztalatáról, hogy amikor az elmúlt év során úgy jelentek meg a közbeszerzési pályázatok, hogy több évre vonatkozóan adhattak be pályázatot, nyerhettek el megbízásokat, az hihetetlen mértékben csökkentette a vállalási díjakat. Miért? Mert a vállalkozóknak is érdeke, természetszerűleg érdeke, hogy a saját forrásait, kapacitását több évre lekösse, hogy biztos munkát tudjon. Ennek az árcsökkentő eredménye, nem kétséges, igen jelentős. Ez a szigorítás, hogy a következő évre való kötelezettségvállalás nem lehetséges, ezt az árcsökkentő előnyt természetesen el fogja tüntetni. Ezért mondom, hogy közgazdaságilag ez a lépés valószínűleg nem helyes, de költségvetési szempontból, azt kell hogy mondjam, elfogadva az egyensúlyi kérdések elsődlegességét, helyes, és nem jelenik meg az ezzel kapcsolatos módosító javaslat a költségvetési törvény tárgyalásakor.

A másik jelentős módosító javaslat, amely egy fontos kérdést rendez - és ehhez úgyszintén a tisztelt Ház támogatását kérem -, az 580. ajánlási szám alatt megjelenő módosító javaslat, amely részint abszolút fejlesztésbarát indítvány, részint természetesen nagyvárosi és így budapesti érdekeket is szolgál. Ennek a lényege az, hogy az adóerő-képesség számításakor a saját forrásból végzett fejlesztések, amely saját forrásba természetesen nem számít be az államtól bármilyen címen kapott támogatási összeg, 25 százaléka visszaigényelhető legyen az adóerő-képesség számításánál, ami, azt gondolom, az ésszerű, célszerű önkormányzati gazdálkodás komoly segítője lehet. Tehát ha egy önkormányzat tudja azt, ha egyáltalán képes rá a gazdasági körülményei között, hogy saját forrásából fejlesszen, ne működésre költsön, ne fölösleges kiadásokra tüntesse el a közvagyont, hanem fejlesszen, akkor ez a fejlesztési szándéka, vállalása térüljön meg az adóerő-képesség elszámolása körében azzal, hogy e költekezés egynegyede, 25 százaléka ott elszámolható legyen. Ebben kérném mindenképpen a tisztelt Ház egyetértését és támogatását.

Egyébként pedig a következők során nyilván a gyakorlat fogja bebizonyítani, hogy a költségvetéssel kapcsolatos, mondjuk így, tartózkodó magatartás megtérült-e, indokolt volt-e. Én a magam részéről nagyon bízom benne, hogy igen, és egyelőre teljes a bizalom a költségvetés eredményességében, aminek érdekében kockázatot is, felelősséget is hajlandók vagyunk vállalni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:  Előző  54  Következő    Ülésnap adatai