Készült: 2024.04.19.20:48:25 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

158. ülésnap (2004.06.14.), 92. felszólalás
Felszólaló Dr. Kökény Mihály (MSZP)
Beosztás egészségügyi, szociális és családügyi miniszter
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kérdés megválaszolva
Videó/Felszólalás ideje 2:04


Felszólalások:  Előző  92  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Úr! Mindenekelőtt szeretném önnek elmondani, és itt a tisztelt Háznak is, amit már az elmúlt hetekben többször elmondott a miniszterelnök úr és a pénzügyminiszter úr, hogy nem tervezünk semmiféle megszorításokat, nincs erre semmilyen szükség. És mint ahogy más területen, az egészségügy területén sincs ilyen szándék.

(14.40)

Egyébként meg az a dolgunk idén és a következő két esztendőben is, hogy a kormányprogramban meghatározott feladatok végrehajtását folytassuk. Ön említette a reformot, az ellátásszervezésről szóló tervezeteket. A vita elején vagyunk e tekintetben. A nyári hónapokat arra használjuk, hogy konzekvens vitát folytassunk szakmai szervezetekkel és a politikai erőkkel is.

A célmodellben következetesek és elszántak vagyunk, az eszközökben és a módszerekben pedig helye van minden konstruktív ötlet befogadásának. Én tehát nem vagyok jós a tekintetben, hogy számos olyan, eddig vitatott részletkérdésben majd mi lesz az a pontos megoldás, ami idekerül a Ház elé. Én a képviselő úrtól is örömmel veszem azokat a javaslatokat, amelyek nem azt a célt szolgálják, hogy csípőből elutasítsunk mindent, hanem hogy mi a megoldás annak érdekében, hogy egy megfelelő érdekeltségi rendszert, egy hatékonyságot javító rendszert alakítsunk ki az egészségügyben.

Azt gondolom, hogy miután az az út zárva van, hogy adót vagy járulékot növeljünk, nyilvánvaló, hogy nem akarunk az egységes, szolidarisztikus társadalombiztosításon változtatni, akkor meg kell találni közösen a megoldást, és az egy percben majd még a többi kérdésére visszatérek, képviselő úr.




Felszólalások:  Előző  92  Következő    Ülésnap adatai