Felszólalás adatai

ELNÖK: Jó reggelt kívánok. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszöntöm önöket a mai ülésnapunk reggelén; önöket is és mindenkit, aki figyelemmel kíséri a mai ülésnapunkat.

Az Országgyűlés őszi ülésszakának harmadik ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Koppánné Kertész Margit jegyző asszony és Kapronczi Mihály jegyző úr lesznek a segítségemre.

Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy Várhelyi András képviselő úr írásban arról tájékoztatta az Országgyűlés elnökét, hogy szeptember 4-én kilépett a Független Kisgazdapárt frakciójából, és a továbbiakban függetlenként folytatja munkáját.

Bejelentem, hogy a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja Balogh László képviselő urat szeptember 4-én frakcióvezető-helyettesnek megválasztotta.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a büntetőeljárásban részt vevők, az igazságszolgáltatást segítők védelmi programjáról szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése. Az előterjesztést T/4903. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/4903/1-3. számokon kapták kézhez.

Először megadom a szót Kontrát Károly belügyminisztériumi politikai államtitkár úrnak, a napirendi ajánlás szerint 30 perces időkeretben. Öné a szó, államtitkár úr.

DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az igazságszolgáltatással együttműködő tanúk, sértettek és bűnelkövetők programszerű védelmét lehetővé tevő új szabályok kialakítását a hazai bűnügyi helyzet további javítása mellett a nemzetközi elvárások is halaszthatatlanná teszik.

Az európai uniós jogharmonizáció és a szervezett bűnözés elleni fellépés területén az uniós államok között érvényesülő európai joggyakorlat szempontjából e törvény megalkotásának kiemelkedő jelentősége van. A Phare-Twinning-program keretében az Európai Unió irányában a magyar fél elkötelezte magát arra, hogy még ebben az évben megalkotja a védelmi program működéséhez szükséges jogszabályt, és létrehozza az ennek ellátására hivatott egységet. Német partnereink vállalt kötelezettségeiknek megfelelően elvégezték a leendő szolgálat szakembereinek kiképzését.

Ugyanakkor fontos kriminálpolitikai érdek fűződik ahhoz, hogy a rendőrség - elsősorban a szervezett bűnözés elleni küzdelmében - a programszerű védelem jogintézményeit minél hamarabb teljes körben alkalmazhassa. Ugyanilyen érdek fűződik ahhoz is, hogy Magyarország mihamarabb olyan különleges, a programszerű védelemre hivatott rendőri egységgel rendelkezzék, amelyik a nemzetközi tanúvédelemben képes együttműködni a külföldi hatóságokkal.

Tisztelt Országgyűlés! A program keretében alkalmazható egyes különleges intézkedések az érintettek legalapvetőbb jogait és kötelezettségeit érinthetik, ezért szükséges a törvényi szintű szabályozás. A törvény elfogadásával a veszélyhelyzet mértékéhez arányosan igazodó, kétfokozatú védelem modellje teremtődhet meg. A jelenlegi szabályok a komplex védelmi rendszer első fokozataként tekinthetők. A kiemelt súlyú, elsősorban a szervezett bűnözéshez tartozó ügyekben perdöntő bizonyítékokkal szolgáló, ezáltal igen komoly veszélybe kerülő személyek védelme a jelen javaslat szerint folytatódhatna.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a bűnüldöző, illetve az igazságszolgáltatási szervekkel együttműködni kész, komoly veszélyben lévő, sokszor atrocitásoknak kitett személyek bizalmatlanok a jelenlegi védelmi rendszerrel szemben. Szándékunk ezért az, hogy a jelenlegi lehetőségeken messze túllépő, új jogintézményeket felsorakoztató szabályozás révén az igazságszolgáltatást segíteni kész személyeket bátorítsuk az együttműködésre.

A program a konkrét büntetőeljárásokkal párhuzamosan vagy azt követően akkor kezdődhetne, ha a hagyományos védelmi formák már nem vezetnek eredményre. A program személyi hatálya a büntetőeljárásban részt vevő tanúkra, sértettekre és az igazságszolgáltatással együttműködő bűnelkövetőkre terjed ki. A programba - egyben az érintettekre tekintettel - más személyek, elsősorban a közeli hozzátartozók is felvehetők.

A tanúvédelmi programba való belépés feltételeinek sorában szerepel, hogy a védelemre okot adó büntetőeljárásnak kiemelkedő súlyú bűncselekményekkel kell összefüggésben állnia. A program alapvető feladata az érintett megóvása, segítése, sorsának figyelemmel kísérése. Alapvető követelmény, hogy a programba való bekerülés nem szolgálhatja az érintett vagyoni gyarapodását, természetszerűen a korábbi, esetenként luxusszintű életkörülményeket sem kell számára biztosítani. A program keretében nyújtott támogatás kizárólag csak az érintett létfenntartásához, társadalmi beilleszkedéséhez elengedhetetlenül szükséges mértékig terjedhet.

Tisztelt Országgyűlés! A felhatalmazó rendelkezések szerint a kormány az érintett szociális, gazdasági támogatásának szabályait határozhatná meg rendeletében. Az igazságügy-miniszter rendeletben állapítaná meg a büntetés-végrehajtási intézetben fogva tartott érintett programszerű védelmének részletes szabályait.

A szolgálat működésének részletes, technikai jellegű szabályait a belügyminiszter állapíthatná meg utasításban. Az e törvényben meghatározott különleges óvintézkedések részletes szabályait a rendőrség és az intézkedés végrehajtásában vagy támogatás nyújtásában érintett szervek között megkötendő együttműködési megállapodások rögzíthetnék.

Tisztelt Országgyűlés! Az új tanúvédelmi törvény egy átfogó, jobbára a maffia típusú bűncselekmények elleni fellépést szolgáló, már több éve folyó komplex jogalkotási folyamat része. E törvényjavaslat szerves összefüggésben áll a módosuló büntető anyagi jogi, de elsősorban büntetőeljárás-jogi szabályokkal. Ugyanakkor a közelmúltban megszületett új idegenrendészeti törvény már tartalmazza a tanúvédelemmel is összefüggő szabályokat.

A törvényjavaslatban foglalt szabályok hatályosulásával a tanúvédelem intézményrendszere végre teljes körűvé válhatna. A programszerű védelem jelentős mértékben hozzájárulhatna a kiemelt súlyú bűncselekmények felderítéséhez, bizonyításához, visszaszorításához. Ennek érdekében a büntetőeljárásban részt vevő, fenyegetett helyzetben lévő személyek védelmében mindazon eszközt, lehetőséget biztosítaná, amelyeket a jelenleg érvényesülő védelmi mechanizmus még nélkülözni kénytelen. Ezek a szabályok egyúttal jelentős mértékben oldanák az érintetteknek a hatósági védelemmel szembeni, jelenleg még fennálló bizalmatlanságát.

Tisztelt Országgyűlés! A javaslat tovább növelheti a nyomozó hatóságok, az igazságszolgáltatás szerveinek esélyeit a szervezett bűnözés elleni küzdelemben. A szervezett bűnözés elleni küzdelemben jóval tapasztaltabb nyugati államok példái kétségtelenné teszik számunkra, hogy a szervezett bűnözés elleni harc a szabályok alkalmazása során kezdődik. A tapasztalatok nyilvánvalóvá teszik azt is, hogy a különleges rendelkezések nem alkalmasak a megszüntetésre, csupán arra szolgálnak, hogy a szervezett bűnözéssel szembeni küzdelem esélyeit, eredményeit növeljék.

Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a beterjesztett törvényjavaslatot vitassák meg és fogadják el. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A hatáskörrel rendelkező bizottságok jelezték, hogy nem kívánnak előadót állítani.

Tisztelt Képviselőtársaim! Most a képviselőcsoportok vezérszónokainak felszólalására kerül sor, a napirendi ajánlás értelmében 20-20 perces időkeretben.

Elsőként megadom a szót Gyimesi József képviselő úrnak, aki a Fidesz képviselőcsoportja nevében kíván felszólalni; őt követi majd Gál Zoltán képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából.

Öné a szó, képviselő úr.

(9.10)

DR. GYIMESI JÓZSEF, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslatok általános vitájában, tisztelt képviselőtársaim, általában azt a kérdést vizsgáljuk meg, hogy szükség van-e az új szabályozásra, új törvény megalkotására, hiszen a törvények nem önmagukért születnek, hanem azért, hogy mindannyiunk életét tegyék jobbá, biztonságosabbá, és hogy a jogalkalmazó szervek részére törvényes alapot biztosítsanak eljárásukhoz. Felvetődik a kérdés a most tárgyalt törvényjavaslat kapcsán is, hogy szükséges-e a büntetőeljárásban részt vevők, az igazságszolgáltatást segítők fokozottabb védelme. A válasz megadásához meg kell vizsgálnunk, hogy ma milyen védelmet nyújtanak jogszabályaink a tanúk, a sértettek, illetve a bűnbánó tettestársak részére, hiszen a törvényjavaslat elsősorban az ő védettségüket reméli teljesebbé tenni.

A büntetőeljárást lefolytató hatóságoknak - legegyszerűbben megfogalmazva - az a feladatuk és céljuk, hogy az elkövetett bűncselekményeket felderítsék, az elkövetőket felelősségre vonják, illetve az ártatlanul megvádoltakat megvédjék. Ahhoz, hogy ez a tevékenységük eredményes legyen, egy múltbéli eseményt kell felidézniük a rendelkezésre álló és többnyire általuk beszerzett bizonyítékok segítségével. Ezt a tevékenységet a jogászok úgy fogalmazzák meg, hogy a tényállást alaposan és hiánytalanul tisztázni kell. Amikor a nyomozó hatóság, az ügyész és végül a bíróság e feladatát végzi, tehát azt vizsgálja, hogy mi is történt valójában, akkor ezen hatóságok nem tesznek mást, mint a lényeges tényekre vonatkozó bizonyítékokat összegyűjtik, ezeket egyenként és összességükben szabadon értékelik és ezen alapuló meggyőződésük szerint elbírálják. A bizonyítékok mérlegelése - mert ezt a folyamatot így hívják a jogászok - alapján kialakuló meggyőződés a bíróság döntésében, ítéletében jelenik meg, amely az érintettek szabadságát, vagyonát, egyéni sorsát, társadalmi helyzetét évekre, évtizedekre meghatározza, legyen az érintett vádlott vagy az ügy sértettje. Ezért könnyű belátni, hogy a meggyőződést kialakító bizonyítékok hitelességének megőrzése és védelme az igazságszolgáltatás központi kérdése.

A tárgyi bizonyítékok esetében a helyzet egyszerűbbnek tűnik, hiszen a lefoglalt bizonyítási eszközök: okiratok, hajminták, ruhaminták, számítógépes programok, kések, fegyverek - és minden más ebbe a körbe tartozik - szerencsés esetben a hatóság őrizetébe kerülnek, és ők, illetve a szakértők gondoskodnak e bizonyítási eszközök őrzéséről. A bizonyítás más eszközei, így a bizonyítási kísérlet, szemle, helyszínelés, felismerésre bemutatás esetében ezt a garanciát ugyancsak megtaláljuk, hiszen ezen eljárásokat maga a hatóság folytatja le. De ki vigyáz a tanúra, sértettre vagy a terhelő vallomást tevő tettestársra, tehát azokra, akik vallomásukkal segítik az igazság kiderítését?

Mindennapi tapasztalatunk, hogy ma nem szívesen tanúskodnak az emberek; talán kényelemből, talán félelemből elfordítják a fejüket, ha akár közterületen, akár a közös lépcsőházban erőszakos vagy más jogellenes cselekményeket tapasztalnak - nem gondolnak arra, hogy holnap ők is lehetnek áldozatok, és rászorulhatnak arra a segítségre, amelyet a most bajba jutott hiábavalóan remél. Ők vallják a népi bölcsességet: ne szólj szám, nem fáj fejem.

Az emberi közömbösség, a tanúskodástól való idegenkedés megítélésem szerint legalább két okra vezethető vissza. Az egyik könnyen megszüntethető, csak a hatóságoknak kellene tapintatosabban eljárniuk. Azok, akik nem fordítják el a fejüket, akik vállalják a tanúskodással szükségszerűen együtt járó kényelmetlenségeket, tehát az igazságszolgáltatás munkáját segíteni akarók gyakran olyan megalázó helyzetbe kerülnek, amely könnyen elkerülhető lenne. A rendőrautóval kivitt idézés, a rendőrségi várókban és a bíróság folyosóin eltöltött értelmetlen órák, a munkahelyi félreértések mind ebbe a körbe tartoznak. Ki védi meg a bíróság folyosóján a tanút, a sértettet a vele együtt várakozó vádlott vagy rokonai megjegyzéseitől, gyalázkodásaitól, szóbeli fenyegetéseitől? Ehhez törvénymódosítás sem kell, csak tapintat, megértés és néhány belső, igazgatási jellegű intézkedés.

A másik ok a félelem, amely egyre több embert tart vissza attól, hogy tanúvallomás megtételével segítse az igazság kiderítését. Elvárhatjuk-e, hogy észleléseiről, tapasztalatairól hitelesen és valósághűen tájékoztassa a hatóságokat az a tanú, akihez eljutottak már a fenyegetések? Képes-e befolyástól mentesen vallani az igazságról az, akinek álmát névtelen telefonok szakítják meg vagy tudomására hozzák: ismerik iskolába egyedül járó gyermekét? A tanúnak bíznia kell abban, hogy az őt terhelő kötelezettségek számonkérése ellenében, ha arra rászorul, az állam védelmet is képes biztosítani számára.

1999 előtt a büntetőeljárási törvény szinte csak kötelezettségeket rótt a tanúkra, a megjelenési, vallomástételi és igazmondási kötelezettség törvényi előírása, e kötelezettségek egyre súlyosabb szankcionálása, bebizonyosodott, hogy nem vezethet eredményre, szükség van az igazságszolgáltatás oltalma, védelme iránti bizalom kialakítására. E bizalmi viszony nélkül a félelem fog győzni: inkább vállalni fogja a tanú a távolmaradás, a vallomás megtagadása miatti rendbírságot, a valóság elhallgatásával megvalósított hamis tanúzás törvényi fenyegetettségét, mint hogy önmagát vagy családját védtelenül kitegye a megtorlás kockázatának. E bizalmi viszony magától nem jön létre, a tanú védelmét törvényekkel kell biztosítani.

Az 1998-ban hivatalba lépett polgári kormány a tanúvédelem jelentőségét felismerve alkotta meg az 1998. évi LXXXVIII. törvényt. A tanúvédelem új szabályai annak a felismerését tükrözik, hogy a tanúzási kötelezettség maradéktalan és befolyásolásmentes teljesítéséhez jelentős társadalmi érdek fűződik, ezért az állam köteles biztosítani a tanúnak az élethez, a testi épséghez, illetve a személyes szabadsághoz fűződő alkotmányos jogait. Bebizonyosodott, hogy tanúk közreműködése nélkül lehetetlenné válhat a legsúlyosabb bűncselekmények felderítése és bizonyítása, mert a megfenyegetett tanú az esetek többségében egyáltalán nem vagy csak részben tud eleget tenni a törvény által előírt kötelezettségeinek.

A törvény hatálybalépése óta, tehát 1999. március 1-je óta a büntetőeljárási törvény az igazságszolgáltatás kötelezettségévé teszi a védelem biztosítását. Ez a védelem megjelenik az adott büntetőeljáráson belül is, amikor például a törvény lehetővé teszi a tanú személyi adatainak zárt kezelését, szembesítésének mellőzését vagy felismerésre bemutatásnál a felismerő tanú személyének elfedését. A különösen védett tanúra vonatkozó rendelkezések a tanúként kihallgatott személy részére a teljes anonimitást biztosítják. Ezen - nevezzük így: - tárgyalótermen belüli szabályok mellett a törvény lehetővé teszi a személyi védelem elrendelését is.

A polgári kormány a törvényi parancs, illetve felhatalmazás alapján alkotta meg a büntetőeljárásban részt vevők, valamint az eljárást folytató hatóságok tagjai személyi védelme elrendelésének feltételeiről és végrehajtásának szabályairól szóló 34/1999. számú kormányrendeletét, amely személyi védelmet biztosít az eljárásban tanúként részt vevők számára.

(9.20)

A tanú - vagy reá tekintettel más személy - akkor részesíthető személyi védelemben, ha a büntetőeljárásban való részvétele miatt ellene vagy reá tekintettel más személy ellen bűncselekményt követnek el vagy bűncselekmény elkövetése valószínűsíthető. Ez a tárgyalótermen kívüli védelem a magánlakás, egyéb tartózkodási hely védelmét, közlekedési útvonal biztosítását jelenti, a legkülönbözőbb technikai eszközök igénybevételével.

A most tárgyalt törvényjavaslat kiegészíti és teljessé teszi a tanúk, sértettek és az igazságszolgáltatással való aktív együttműködésre vállalkozó terheltek védelmét. A törvényjavaslatban megfogalmazott védelmi program alá a felsorolt személyek csak akkor kerülhetnek, ha megállapodást kötnek a rendőrség szervezetén belül létrehozott szolgálattal. A társadalomra különösen veszélyt jelentő szervezett bűnözés elleni küzdelemben a bűnüldöző hatóságok csak akkor járhatnak el sikeresen, ha a teljes biztonságot tudják garantálni azok számára, akik a felderítésben és a bizonyításban terheltként, sértettként vagy bűnbánó maffiózóként részt vesznek. Csak e bűnöző szervezetek belső életéről hiteles információval rendelkező személyek képesek a bűnszervezet felépítéséről és a szervezett bűnözésről vallomást tenni. Az ő védelmükre az eddigi tanúvédelmi eszközök nem elégségesek.

A törvényjavaslat szerint a védelmi program alkalmazására akkor nyílik lehetőség, ha a fenyegetett helyzetben lévő tanú, sértett vagy terhelt és a hatóság erről külön, írásba foglalt megállapodást köt. A megállapodás kétoldalú jogügylet - ez nagyon fontos rendelkezése a törvényjavaslatnak -, tehát az akarata ellenére senkit nem lehet a program nyújtotta védelem alá vonni, de egyoldalúan senki nem is kényszerítheti ki, követelheti a program alkalmazását. A megállapodás megkötésének alapfeltétele olyan fenyegetettség, veszélyhelyzet létrejötte, amely más módon, például személyi védelemmel, nem hárítható el, hanem e veszélyhelyzet különleges óvintézkedések alkalmazását teszi szükségessé.

A lakóhely, tartózkodási hely megváltoztatása, a névváltoztatás, a személyazonosság megváltoztatása olyan alapvető alkotmányos jogokat érint, amelyeknek a korlátozása csak rendkívül nyomós indokból lehetséges, ezért helyes, hogy a javaslat e különleges óvintézkedések alkalmazását az érintett beleegyezéséhez köti. Felmerül persze a kérdés, hogy a megállapodás alapján tett vallomás mennyire lesz aggálytalan, hiszen olyan ember teszi a vallomást, akinek, illetve a hozzátartozójának az élete veszélyben van, tehát erős kényszert érez arra, hogy e programnak alávesse magát, mert a védelmet a hatóságtól kaphatja meg a különleges óvintézkedések alkalmazásával, ha a védelmi program alá kerül. Az így beszerzett vallomás a szabad bizonyítási rendszerünkben más bizonyítékokkal egybevetendő, és a bizonyító erejét ez az egybevetés fogja megmérni.

A vallomás megtételének megakadályozása vagy a terhelő vallomás miatti bosszú, megtorlás a terheltet a tanú vagy reá tekintettel más személy elleni támadásra indíthatja. A bűnszervezet összetételének, kapcsolatrendszerének, tevékenységének megismerését, illetve a bűnszervezethez tartozók által tervezett vagy már elkövetett súlyos bűncselekmény felderítését vallomásukkal segítők vélhetően e fenyegetettek közé fognak tartozni, feltéve, ha a vallomásuk más bizonyítási eszközzel nem helyettesíthető.

Végezetül: kimondatlanul is az a vallomás hozza létre ezt a fenyegetettséget, amely tartalmában terhelő. Nyilvánvaló, hogy a hatóságoknál önként jelentkező, a terhelt számára hamisan alibit igazoló vagy a tanú által ismert bűnszervezet létét is hamisan tagadó tényállítások esetében a vallomástevő nem szorul a hatóság védelmére - őt nem a szervezett alvilág, hanem az igazságszolgáltatás fenyegeti.

A védelmi program alkalmazását lehetővé tevő törvény nem azért fontos, mert ma a büntetőeljárást segítők széles körét kellene e program alá vonni, hanem azért, mert a felderítetlenül maradt legsúlyosabb bűncselekmények, a szervezett alvilág térnyerése mindannyiunkban félelmet keltenek, a társadalomban kialakult rendet veszélyeztetik. Ezen új jogintézménynek nincs más célja, mint a tanúvédelem többi eszközének, nevezetesen az igazságszolgáltatást segítő tanúk személyének védelme, és ezáltal - hiteles bizonyítékok beszerzésével - az igazság kiderítése.

A nemzetközi ajánlások és egyezmények is arra ösztönzik a kormányt és a Magyar Országgyűlést, hogy a tanúvédelmi programot tegye teljesebbé. Hadd idézzek az emberi jogok európai egyezményéből: "minden bűncselekménnyel gyanúsított személynek joga van legalább arra, hogy kérdéseket intézzen vagy intézhessen a vád tanúihoz, és kieszközölhesse, éspedig ugyanolyan feltételek mellett, mint a vád tanúi esetében, a mentő tanúk megidézését és kihallgatását". Ezt azért idézem, mert a tanúvédelmi programok természetesen felvetik azt a kérdést is, hogy a védelem jogai, a vádlott jogai nem szenvednek-e csorbát, nem kell-e félretennünk évtizedek során megszokott és gyakorolt elveket, a büntetőeljárásban érvényesülő nyilvánosságot és közvetlenséget, hiszen a tanúk meghallgatásának módja, a szembesítés elmaradása látszólag ezeket az elveket sérti.

A nemzetközi, európai fórumok és a strasbourgi bíróság ítéletei is arra vonatkozóan adnak eligazítást egyrészről, hogy ez a két elv egymással kibékíthetetlenül ellentmondásban van, ugyanakkor mérlegelni kell a szervezett bűnözés térnyerésével azt, hogy a védelmi jogok milyen módon és milyen mértékben korlátozódhatnak. A tisztességes eljárásban - mert az európai szóhasználatban így nevezik a védelem jogait garantáló büntetőeljárást - érvényesülnie kell a vádlott jogainak, a védelemhez fűződő, alkotmányos előírásoknak is. E jog korlátait abban látja a nemzetközi bírói gyakorlat, hogy legalább azt a minimumot kell biztosítani a védelem számára, hogy a tanúkhoz, tehát a meghallgatott személyekhez közvetve vagy közvetlenül kérdést intézhessenek, akár védőik útján.

Új szóhasználat a nemzetközi bírói gyakorlatban az is, amikor a vád tanúiról és a védelem tanúiról beszélünk. Ez évtizedes hagyományainkkal is ellentétesnek tűnik, hiszen mindig azt hangsúlyoztuk, hogy nem a védelemnek és nem a vádnak van tanúja, hanem az ügynek, aki az adott ügy kapcsán releváns tényekről tájékoztatja a hatóságot. Meg kell barátkoznunk ezzel a szóhasználattal. A tanúvédelmi program kimondatlanul is azoknak a tanúknak kíván védelmet nyújtani, a fentebb részletesen kifejtettek szerint, akik a hatóság munkáját kívánják segíteni, tehát elsősorban a vád tanúinak.

Felvetődik végezetül az a kérdés, hogy most kell-e megalkotni ezt a törvényt. Alapvetően büntetőeljárás-jogi normáról van szó, és mint tudjuk, ezeknek a normáknak nincs visszaható hatályuk. Ha megvizsgáljuk a tegnapi kormánydöntéseket, a kormány ott is a büntetőjogi normák szigorítása mellett foglalt állást. De a jelenleg folyamatban lévő korrupciós ügyekben ez az elképzelés, tehát a magasabb büntetési tétel alkalmazásának a lehetősége nyilvánvalóan fel sem merülhet. Tehát amikor ezt az új jogintézményt megalkotjuk, akkor nem arra kell gondolni, hogy ez jelenleg nem tűnik égetően szükségesnek, hanem arra, hogy bármikor előállhat az a helyzet, amikor az alkalmazására lehetőség nyílik és kötelességünk mutatkozik.

(9.30)

A Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportja az általam elmondottakból következően támogatja a törvényjavaslatot, és azt kéri az Országgyűlés többi képviselőcsoportjától is, hogy szíveskedjenek támogatni.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz és a MIÉP soraiban.)

ELNÖK: Megköszönöm a képviselő úr felszólalását. A Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja nevében megadom a szót Gál Zoltán képviselő úrnak; őt követi majd Pokol Béla képviselő úr, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportja részéről.

Öné a szó, képviselő úr.

DR. GÁL ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Nem tudom, feltűnt-e önöknek, hogy itt az elmúlt évek során a Belügyminisztérium előadói meglehetősen lakonikusan, rövid időtartamban indokolták az előterjesztéseiket. Ez természetesen lehet akár dicséretes dolog is, azonban úgy gondolom, hogy ennél a törvényjavaslatnál is inkább egyfajta hiányérzetet kelt az emberben; ha nagyon rosszindulatú lennék, azt mondanám, hogy szándékos elhallgatása bizonyos kérdéseknek.

Tudniillik erről a törvényjavaslatról vitatkozva tulajdonképpen a szervezett bűnözésről kellene vitatkoznunk. Ugyanis ez a törvényjavaslat minden bizonnyal nem született volna meg, nem születtek volna meg azok a nemzetközi késztetések, amelyek hatottak ránk, ha nem kellene beszélni a szervezett bűnözés térnyeréséről, annak nemzetközivé válásáról. Hiszen tanúvédelmi szabályaink - mint ahogy azt Gyimesi képviselőtársam elmondta - voltak, vannak is. Itt nyilvánvalóan egy olyan új helyzetre való reagálásról van szó, amely szükségessé teszi, hogy az eddigi szabályok gyökeresen megváltozzanak, más rendszerek jöjjenek létre. Tehát az, hogy egy ilyen tartalmú törvényjavaslat az Országgyűlés elé került, mondom, a szervezett bűnözéssel van összefüggésben. Ahhoz, hogy ezt a törvényjavaslatot is megítélhessük, kellene beszélni a szervezett bűnözésről, és végre őszintén kellene beszélni ebben az országban, mint ahogy hasonló a helyzet az éppen a Gyimesi képviselőtársam által is megemlített, hamarosan az Országgyűlés elé kerülő büntető törvénykönyv-módosítással is, ami az előzetesen beharangozott korrupcióellenes programhoz kapcsolódik.

Egyetértek az államtitkár úr rövid expozéjában elhangzott egyik gondolattal, hogy ezek az eszközök, amelyekről itt most mi beszélünk, és ezek a szabályok nyilvánvalóan szükséges, de közelről sem elégséges feltételei annak, hogy a magyar, és mondhatni, ma már a nemzetközi közvélemény, a magyar társadalom eredményesen vegye fel a harcot a bűnözéssel és azon belül a szervezett bűnözéssel.

A következőkben megpróbálok néhány gondolatot elmondani a szervezett bűnözésről, illetőleg arról a helyzetről, ami ennek kapcsán az országban kialakult, és azokról a felfogásokról, amelyeket többé-kevésbé érezni lehet, mindenekelőtt természetesen, ahogy mi a kormány ez irányú tevékenységét látjuk.

Úgy ítéljük meg, hogy a szervezett bűnözéssel összefüggésben is cáfolhatatlanul kimutatható a kormány torz, felületes és a valódi koncepciót nélkülöző politikája. Arról van szó, hogy az elmúlt három esztendőben más sem történt, mint hogy a szervezett bűnözéssel való fenyegetőzés jegyében a hatóságok plusz hatásköröket kaptak, ezek a hatáskörök, illetőleg alkalmazásuk gyakorlatilag ellenőrizhetetlen; ködös jogi fogalmakra épített hatósági beavatkozások lehetőségei szélesedtek szinte korlátlanul. Ahogy a kormány politikájának más területén is tapasztalhattuk, egy-egy ilyen akció után azonnal beindul a sikerpropaganda, és mindjárt elhangzanak az első győzelmi jelentések.

Emlékeztetni szeretném ennek kapcsán a tisztelt Országgyűlést arra, hogy amikor némi vita és az ellenzék követelésére valamifajta garanciák beépülése után megszületett az úgynevezett maffiacsomag, rá nem sokkal elhangzott a bejelentés az országos főkapitány úr részéről, aztán a belügyminiszter úr részéről, hogy 120 bűnszervezet közül, azt hiszem, 112-t már felszámoltak. Ezek után, azt hiszem, nem meglepetés, hogy a Magyar Köztársaság miniszterelnöke képes volt egy képtelen ostobaságot itt, a parlamentben elmondani, nevezetesen azt, hogy Magyarország hamarosan szervezett bűnözéstől mentes országgá válik. Csak csendesen kérdezem meg, hogy ha ez igaz lenne, akkor nem tudom, hogy erre a törvényjavaslatra szükség lenne-e.

A kérdés itt tehát az, tisztelt Országgyűlés, meg tudja-e valaki valósan mondani, hogy mondjuk, tényleg 120 szervezett bűnözői csoport volt vagy van ebben az országban, amiről az országos főkapitány úr beszélt. A válasz, azt hiszem, az, hogy nem; nem tudjuk, hogy mi mennyi, és sok mindent nem tudunk. Nem tudjuk azt sem, mit jelentenek azok a homályos jogi fogalmak, amelyek bekerültek a magyar jogrendszerbe éppen a szervezett bűnözés elleni küzdelem jegyében, mint például, hogy "a szervezett bűnözéssel kapcsolatba hozható", aztán ebben a törvényjavaslatban megint egy új fogalom jelenik meg, hogy "a szervezett bűnözés vagy nemzetközi bűnözés ismérvei fellelhetők".

Megkérdezem, tisztelt Országgyűlés, tisztelt államtitkár úr, a szervezett bűnözés melyik ismérveire tetszenek gondolni. Mert sok-sok tudományos meghatározása van ennek, sok-sok nemzetközi ajánlása is van, de tessék nekem megmondani, hogy a hatóság hol találja meg ezeket az ismérveket. A kérdés ebből következően megint az, hogy hány állampolgár bankszámláját vagy netántán kórlapját lehet nyilvántartásba venni, bizalmas információt szerezni róla ilyen ködös jogi fogalmak alapján. Nem tudjuk.

Nem tudjuk, hogy hány állampolgár szerepel ma a legkülönbözőbb hatóságok, bűnüldöző apparátusok nyilvántartásában. Nem tudjuk például azt, hogy a titkosszolgálati eszközök alkalmazását vagy a bizalmas információszerzést engedélyező bírák és ügyészek milyen felfogásban döntenek. Szigorúan vizsgálják-e a javaslatot vagy pedig lazán? Azt hiszem, ez nem mindegy! Nincs ma a társadalomnak képe erről a helyzetről.

Vagy folytathatnánk a sort ugyancsak a miniszterelnök úrnak egy ominózus gondolatával. Ő tudniillik azt mondta a televízió nyilvánossága előtt, hogy ha akarta volna, akár milliárdos megrendeléseket is elintézhetett volna az édesapja cégének. Nyilvánvalóan igaza van a miniszterelnök úrnak, ezt megtehette volna, de azt hiszem, ezt úgy hívják, hogy befolyással való üzérkedés. De ez a dolog egyik oldala.

A másik oldala az, hogy tessék nekem megmondani, egy ilyen bejelentés után egy köztisztviselő, akit mondjuk, vállalkozók bizonyos döntésekre befolyásolni akarnak, mit fog gondolni. Erősíti-e benne a norma következetes megtartásának akaratát és szándékát, vagy pedig esetleg könnyebben fogja fel a dolgokat?

(9.40)

Milyen magatartást sugall egy ilyen bejelentés? Itt tehát arról van szó, tisztelt Országgyűlés, hogy a szervezett bűnözés elleni harc döntő területe, mint minden bűnözés elleni küzdelemnek, maga a társadalompolitika, maga a társadalom mozgása, és azokat a társadalmi körülményeket és mozgásokat kell támadni igazán, csak ez hozhat eredményt, amelyek ezeket a normaszegő magatartásokat indukálják.

Érdemes lenne, ha már a nemzetközi tapasztalatok szóba kerültek, ebből a szempontból egy nemzetközi ajánlást a tisztelt Országgyűlés figyelmébe ajánlani. Itt járt tudniillik az Európa Tanácsnak egy szakértője, tanulmányozta a szervezett bűnözéssel kapcsolatos magyar helyzetet, és több ajánlást fogalmazott meg. Érdemes egyet-kettőt idézni, mert úgy hiszem, jól bizonyítja azt a gondolatmenetet, amit az előbb próbáltam megfogalmazni. Többek között a következőket ajánlja ez a szakértő: "A korrupcióval és a szervezett bűnözéssel szembeni politika hosszú távon csak egy prosperáló és nyitott társadalomban lehet eredményes. Ilyen politika sikere elsősorban a kormánynak a gazdasági és a szociális politikájától függ." Tessék, tisztelt Országgyűlés, összevetni a kormány szociális politikáját ezzel, hogy ebből a szempontból megfelel-e ennek az ajánlásnak!

"Tudomásul kell venni - mondja továbbá ez a szakértői ajánlás -, hogy a feketepiacok a leginkább keresett árukat és szolgáltatásokat nyújtják. Felszámolásuk csak abban az esetben lehetséges, ha a kormány megóvja polgárait a gazdasági, a szociális és a kulturális marginalizációtól, vagyis a társadalmi leszakadástól." Tessék végiggondolni, milyen folyamatok mennek ebből a szempontból végig ebben az országban!

"Ajánlott - szól továbbá ez a javaslat -, hogy a kormány átfogó politikai tervet publikáljon a korrupciós és a szervezett bűnözésre vonatkozó problémák mélyreható elemzésére. Fontos, hogy a nagyközönséget tájékoztassák a kezdeményezésről, a vizsgálat folyamatáról és annak végeredményéről."

Tehát, tisztelt Országgyűlés, nem egyszerűen akadékoskodni akartam, amikor kicsit kifogásoltam az államtitkár úr rövid expozéját, mert szerettem volna erről többet hallani. Arról a koncepcióról, arról a társadalompolitikáról és a közvélemény tájékoztatásáról, ami a szervezett bűnözéssel összefügg, mert enélkül eredményes, szervezett bűnözés elleni fellépés nem lehetséges. Ez a mostani törvényre is teljes egészében vonatkozik.

A Magyar Szocialista Párt már évekkel ezelőtt szorgalmazta egy olyan kriminálpolitikai koncepció közös megfogalmazását itt az Országgyűlésben, amely megpróbálna azokra a társadalmi problémákra is reagálni, amelyek gerjesztik, növelik és szülik a bűnözést és a szervezett bűnözést.

A mi véleményünk szerint tehát a szervezett bűnözés elleni harchoz mindenekelőtt új társadalom- és igazgatáspolitikára van szükség. Ennek az új, a jelenlegitől gyökeresen eltérő társadalom- és igazgatáspolitikának két nagyon fontos eleme van: egyrészt megakadályozni a társadalom kettészakadását és szociális biztonságot nyújtani, másrészt az állami tevékenység minden területén és szintjén megteremteni az átláthatóságot, a nyilvánosságot és a demokratikus ellenőrzöttséget.

Tisztában vagyunk azzal, tisztelt Országgyűlés, hogy a bűnözés új formái és különösen a szervezett bűnözés új eszközöket követel. Nem lehet azonban elfogadni, hogy a társadalom és az egyén nagyobb biztonságát a tekintélyelvűség és a legális állami erőszak ellenőrizhetetlensége és ennek növelése teremti meg. Felfogásunk szerint a nagyobb biztonság előidézhető az egyén és a társadalom szabadságának, alkotmányos jogainak további korlátozása nélkül, sőt csak így idézhető elő.

A harmadik lényeges kérdés maga a bűnüldözés, a bűnüldözés hatékonysága. Azt hiszem, aki egy kicsit ismeri a szakmát, tudja jól, hogy ez a szervezett bűnözéssel kapcsolatos, időnként eltúlzott, misztifikált hangulat, vélemények, nyilatkozatok sok-sok tőről fakadnak. Ebben egyszerre van benne a bűnüldöző szervek részéről esetleges több anyagi forrás szerzésére való törekvés, és ennek indokolásaként fogalmaznak meg bizonyos, sokszor nem valós jelenségeket, és benne van sokszor a szakmai járatlanság, a szakmai elégtelenség is.

A bűnüldözés a bűnözés és a szervezett bűnözés ellen igazán csak egyfajta eszközzel tud fellépni, nevezetesen azzal, hogy kockázatosabbá teszi a bűnözést. Csökkenteni, megváltoztatni bűnüldözési eszközökkel nem lehet. Ehhez azok a társadalompolitikai eszközök kellenek, amelyekről az előbb beszéltem. De hogy kockázatosabbá kell tenni a bűnözést, az egy rendkívül fontos eszköz. Ahhoz, hogy ez a szervezett bűnözés kockázatosabb legyen, eredményesebb és hatékonyabb bűnüldözés szükséges. Nem rendkívüli eszközökről van itt szó, egyszerűen a szükséges anyagi eszközök biztosításáról, a szükséges szakértelem biztosításáról és a szükséges erkölcsi tartásról a bűnüldözők részéről.

Ma egyik sem jellemző a magyar bűnüldöző szervekre, különös tekintettel a rendőrségre. Elégtelen az anyagi ellátása, a fluktuáció különösen a bűnügyi apparátusban rendkívül erős, és meg kell mondani, hogy ma a rendőrség erkölcsi tartása finoman szólva gyenge; nincs igazán tartása, a törvény feltétlen és mindenekelőtt való tisztelete nem jellemző ma a magyar rendőrség minden egyes tagjára. Ez nem von le azoknak az érdemeiből, akik tényleg éjjel-nappal viszonylag kevés pénzért dolgoznak, de maga a testület nem alkalmas arra, hogy egy ilyen igénynek eleget tegyen. S többek között ennek a tanúvédelemnek az egész rendszere, eredményes működése is függ attól, hogy mondjuk, a rendőrségen belül a konspiráció elég erős-e, mert különben az egész nem ér semmit.

Amikor az ember azt tapasztalja, hogy bizonyos eljárásokban döntés nem született, de már kormánypárti lapokban megjelenik a hír, hogy mi lesz, akkor joggal fogalmazza meg azt, hogy talán nincs elég erkölcsi tartás és törvénytisztelet a bűnüldöző apparátusban, és talán - finomabban szólva - a kelleténél erősebben kész a mindenkori politika kezére játszani.

Tehát, tisztelt Országgyűlés, ezek azok a dolgok, amelyeket értékelnünk kell ennek a konkrét törvényjavaslatnak a megítélésénél is. Mint ahogy már elmondtuk, szükségesnek tartjuk ezt a törvényjavaslatot, és bizonyos korrekciókkal támogatjuk. Ezeket a korrekciókat részben már megfogalmaztuk, részben majd meg fogjuk fogalmazni. Csak jelzem, hogy itt van ez a bizonyos, már említett, a szervezett bűnözés és a nemzetközi bűnözés ismérvei. Mi ez? Egyszer végre ki kell mondani, hogy vagy meg lehet fogalmazni - mint ahogy az indokolás utal is rá - jogilag a szervezett bűnözést, vagy pedig nem, és akkor valami mást használjunk, de ez így nem megy.

(9.50)

Aztán itt van ez a "különlegesen súlyos bűncselekmény". Megint egy olyan fogalom jelenik meg a törvényben, ami eltér más, hasonló tartalmú fogalmaktól. Meg kell vizsgálni azt, hogy nem túl széles-e a törvény hatálya alá tartozó, a büntetőeljárásban jelen levő személyek köre. És végezetül, azt hiszem, érdemes lenne azon is elgondolkozni, hogy milyen további bűncselekmények, pontosabban: bűntettek elkövetése kerülhet ide, mert, mondjuk, az emberiség elleni bűntettek vagy a különlegesen nagy kárt okozó gazdasági bűncselekmények olyan típusú bűncselekmények, bűntettek, amelyeknél azok a jelenségek, amelyekről a törvény szól, előfordulhatnak. Csak példaképpen mondom, hogy ezeket érdemes lenne végiggondolni és esetleges módosító indítványokat benyújtani. Azt követően a Szocialista Párt támogatni fogja a törvényt.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Soron következik Pokol Béla képviselő úr, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportja nevében; őt követi majd Hankó Faragó Miklós képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

DR. POKOL BÉLA az FKGP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, ezt a törvényjavaslatot különbözőképpen meg lehet közelíteni. Az előttem szóló két vezérszónok közül az első, úgy érzem, jobban a törvény belső összefüggéseire, részleteire, technikai dolgaira összpontosított, Gál Zoltán képviselőtársam inkább átfogóbban, a büntetőpolitika egészébe helyezte bele, sőt átfogó társadalompolitikai, szociálpolitikai vonzatokat is említett. Engedjék meg, hogy én is inkább általános jelleggel beszéljek róla! Egyrészt azért, mert volt egy bizottsági ülésünk az alkotmányügyi bizottságban, ahol hosszú vita volt, és nyilvánvaló volt, hogy Magyarországon ennek a tanúvédelmi programnak lényegében nincs gyakorlata. Tehát úgy lehet mondani, hogy aki az irodalomból bedolgozta magát, az nagyon ért hozzá, de közvetlen tapasztalatunk itthon nekünk nincs erről. Úgyhogy csak abban lehet bízni, és mint az indoklás, valamint az előkészítő tárca illetékese jelezte a bizottsági ülésen, hogy alaposan foglalkoztak a német gyakorlattal, a német szervekkel együttműködve már maga a szolgálat tagjainak a kiképzése is megtörtént, és a megoldások többsége is onnan származik.

Nos, mivel részleteiben gyakorlatilag nehéz hozzászólni, ezért engedjék meg, hogy én is inkább általánosabb jelleggel szóljak a törvényjavaslatról, mert úgy gondolom, hogy a büntetőpolitika egészében van néhány olyan megoldás, ami nagyon is összefügg ezzel. Nos, tehát én így próbáltam fölépíteni nagyon rövid hozzászólásomat. Arra utalnék, hogy maga a tanúvédelem szükséglete az 1989 utáni rendszerváltás által létrehozott nagyobb egyéni szabadság negatív melléktermékének is tekinthető. Egy diktatúrában, ahol a zárt államhatárok közé szorított állampolgárok élnek, és az állam ezer eszközzel szabadon ellenőrizheti őket, csak igen kis szükséglet van a büntetőeljárásban tanúvédelemre. Csak az állam visszaszorítása és az egyes egyének szabadságának és áthatolhatatlanságának növekedése útján jön ez létre. Ez a szabadság ugyanis a bűnelkövetők nagyobb szabadságát és áthatolhatatlanságát is növeli, és minél nagyobb az egyének lefedettsége az állammal szemben, annál nagyobb szabadságban lubickolhatnak a bűnelkövetők is.

Ebben a szituációban jön létre a tanúvédelem szükséglete, vagyis a szabad társadalmak velejárója ez és nem a diktatúráké. Ennyiben tehát elkerülhetetlennek kell mondani nálunk is, de ha közelebb lépünk a bűnelkövetők szabadságához, amely a tanúk védelmi szükségletének közvetlen kiváltó oka és különösen annak, hogy mekkora ez a szükséglet, akkor azért említeni kell az előzetes letartóztatás intézményét, amely összefügg ezzel a kérdéssel. Tudniillik, minél szűkebb körre szorul vissza az előzetes letartóztatás lehetősége - mint ahogy nálunk is látható volt ez az elmúlt tíz évben az összes bűncselekmény elkövetőinek arányában -, és akár nagyon komoly bűncselekmény-elkövetők is szabadlábon maradhatnak a jogerős elítélésig, annál inkább szükség van a tanúvédelemre. Tudom persze, egy sor más további komponens is belejátszik ebbe, de azért a bűnelkövetők szabad mozgása és a szabadsága az egész eljárás folyamán, ami az előzetes letartóztatás visszaszorulásával függ össze, nagymértékben összefügg a tanúvédelem szükségletével. Ezzel szemben minél szélesebben élnek az előzetes letartóztatással a komoly és különösen az erőszakos cselekményeket feltételező bűncselekményeknél, tendenciájában annál védettebbek maradnak a tanúk, még ha természetesen így is jó néhány esetben szükség van a tanúk védelmére. Látni kell tehát a tanúvédelem ellenoldalát, a bűnelkövetők szabadlábon hagyását és az előzetes letartóztatás visszaszorulását.

Az ártatlanság vélelme az a jogelv, amelynek végletekig feszítése senkit nem engedne bezárni, mielőtt nincs jogerős ítélet, és minél inkább érvényesülni tud ez, annál inkább növekszik a tanúvédelem szükséglete. Ezt a fejtegetést csak azért említem, mert a hazai politikai életben is vannak olyan jogpolitikai csoportok, akik folyamatosan sürgetik az előzetes letartóztatás további radikális szűkítését. Itt most a másik oldal tárul a szemünk elé, a tanúk és az áldozatok kiszolgáltatottsága, de ezen túl a társadalom nagy részének potenciális áldozattá válása is ennek a következménye.

Az ártatlanság vélelme az okozott problémák ellenére azonban nagyon fontos, és szabad jogállamban el kell viselnünk az általa okozott negatív hatásokat is. Én is csak a doktrinér túlhangsúlyozással szemben idéztem fel ezeket az összefüggéseket; bár az tény, hogy a társadalom eltérő rétegei másképp állnak szemben a bűnelkövetőknek biztosított nagyobb szabadsággal és garanciákkal. A gazdagabb társadalmi csoportok, akik elit negyedekben, esetleg őrökkel védett lakóparkokban laknak, inkább hajlamosak magukévá tenni azokat az ideológiákat, amelyek a liberálisabb büntetőpolitikát hirdetik, és akár tüntetni is hajlandók értük. Ám azok a társadalmi csoportok, akik a nagyvárosok elslumosodott negyedeiben vagy a falvak megélhetési bűnözőinek szomszédságában, azokkal összezártan élnek és minden órában kiszolgáltatottak a velük lakó bűnözőknek, kevésbé lesznek a liberális büntetőpolitika és a bűnelkövetők szabadságának és garanciákkal ellátásának hívei.

Látni kell tehát, hogy a rendpárti büntetőpolitika vagy a liberális büntetőpolitika egészen az ultraliberális büntetőpolitikáig társadalmi rétegenként eltér. Azt gondolom, ha átfogó szintre emelkedünk, és a büntetőpolitika egészébe ágyazzuk be a tanúvédelmet, akkor ilyen összefüggések is fölmerülnek, mint az előzetes letartóztatás vagy a másik: a magyar börtönviszonyok. Pontosan nem is tudom a számot, '89-től napjainkig az összes bűncselekmény évenkénti növekedését, azt hiszem, két éve még 500 ezernél tartottunk, most nem tudom, 600 ezer körül vagyunk, de talán 7-8-9-szeresére növekedett '89 óta. Tehát miközben többszörösére növekedett a bűncselekmények száma és ezen belül is - a statisztikák mutatják - a keményebb, a súlyosabb bűncselekményi fajták növekednek nemcsak számszerűen, hanem úgy lehet mondani, hogy szigorodik, keményedik, súlyosbodik az elkövetett bűncselekmények típusa is, ahhoz képest nem épült új börtön, illetve az a korrekció, ami az elmúlt években létrejött.

Tehát röviden: itt merül fel, hogy maga a büntetőpolitika mögötti instrumentális rendszer, az eszközrendszer és itt legközvetlenebbül a börtönrendszer egésze alkalmatlan. Most is 130-150 százalékos túlzsúfoltsággal működnek a börtöneink. Többek között ebből is fakad, hogy lényegében a bűnelkövetők, a megsokszorozott bűnelkövetők nagy része szabadlábon van, az utcán jár. A tanúvédelemnél nem szabad erről elfelejtkezni. Ezért értettem egyet Gál Zoltán képviselő úrral, hogy ha átfogóbb összefüggésbe helyezzük, akkor itt is olyan dolgokat lehet mondani, illetve lehet fölvetni, amelyek nagyon is a tanúvédelem egész problémáját érintik.

Ha közelebb lépek a törvény részmegoldásaihoz, akkor ki szeretném emelni azt a polgári jogi viszonyt, ami a lényege ennek a tanúvédelmi programnak. Itt a védett tanú és a szolgálat között egy polgári jogi jogviszony jön létre, és ahogy a rendes polgári jogi szerződéseknél, itt is meg lehet támadni ezt a szerződést, tehát vitatni lehet a másik fél kötelezettségvállalásának a teljesítését, és a bíróság elé lehet fordulni. A 7. § (4) bekezdése a Fővárosi Bíróságot jelöli ki erre. Hadd jelezzem, nagyon szkeptikus vagyok ezzel szemben, és fölmerül jogtechnikailag, hogy helyes volt-e ezt a megoldást választani. Tudniillik, ez olyan speciális viszony - a személyazonosság megváltoztatása, de legalábbis névcsere vagy kiköltöztetés -, tehát oly lényegesen eltér a mindennapi gyakorlattól, amiben a polgári jogi viszonyok működnek, hogy fölmerül, helyes-e. Például jelzi a következő, azt hiszem, az utolsó bekezdés, a 7. § (5) bekezdése, hogy amennyiben az egyik fél vitatja a másik fél kötelezettségvállalását és a bírósághoz fordul, akkor letétbe kell helyezni a bíróságnál a megállapodást.

(10.00)

Ebből persze következik, ha polgári jogi szerződés, a bíróság elé kerül, akkor e viszonyban, aminek a lényege a szupertitkosság, megbomlik a titkosság, és ha picit is megbomlik, akkor vége az egésznek. Csak felmerül bennem, hogy ez mutatja, hogy nem fog ez menni. Itt merül fel, hogy lehetett volna esetleg más technikai eszközt választani, nem polgári jogi viszony keretébe beágyazni, hanem valami mást találni; nyilván akkor az egészet másként kellett volna felépíteni. De felmerül bennem, és ez csak egy példa volt, hogy ez a "letétbe helyezi a bíróságnál" szerintem a lényegét fogja megtámadni ennek a viszonynak, illetve illuzórikussá teszi a titkosság további létét.

Itt merül fel, hogy esetleg nem lehetett volna-e valamilyen más jogi technikai eszközt használni. Részleteiben ugyan nem foglalkoztam vele, ellenben az indoklás mutatja, a bizottsági vitában is felmerült, hogy német gyakorlókkal nagyon alaposan, sőt kifejezetten közvetlen összeköttetésben, a szolgálat felkészítése révén folyamatos konzultációk történtek. De ha az ottani gyakorlatban ez megy - bár előttem üres, tehát nem tudom pontosan a mikéntjét -, akkor bízni lehet benne, hogy nálunk is menni fog, de mondom, mivel polgári jogi viszonyra épül ez a speciális viszony, számomra ez egy vitás kérdés.

Még egy másik kérdést hadd említsek. A bizottsági vitában felmerült és egy ellenzéki párt jelezte is, hogy nem fogják megszavazni ezt a törvényjavaslatot. Tudniillik ez a védelmi program olyan büntetőeljárás-jogi, sőt polgári eljárásjogi változtatásokat is magával hoz, amelyeket majd a következő törvénymódosításokban látni fognak. Itt merült fel, hogy össze kellett volna kötni ezzel, tehát nem kellett volna most ezt elfogadni, hanem későbbre vinni. Engem meggyőzött ellenben az indoklás - és bízom benne, hogy minden frakció meg fogja szavazni -, tudniillik az az indoklás, hogy olyan kötelezettséget vállalt el Magyarország, hogy nyár végéig nekünk ezt el kell fogadni. Sőt, bizonyos pénzügyi szankciók is lettek volna, ha tovább csúsztatjuk. Miközben tehát jogtechnikailag, törvényhozás-technikailag tényleg én is úgy gondolom, hogy valójában az összetartozó törvényeket csomagban kell egymásra tekintettel elfogadni, mert jobban lehet látni az egyes dolgok kihatásait, de mivel fennáll ez az, úgy lehet mondani, nemzetközi szükség és nemzetközi szorultságunk, amit ez a kötelezettségvállalásunk okoz, úgy gondolom, felül kell emelkedni ezen a valóban jogos kifogáson, és bízom benne, hogy minden frakció meg fogja szavazni.

Hadd jelezzem a végén, hogy támogatásra érdemesnek tartom tehát ezt a törvényjavaslatot, és bízom benne, hogy mindenki meg fogja szavazni a plenáris ülésen. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

ELNÖK: Megköszönöm a képviselő úr felszólalását. Felszólalásra következik Hankó Faragó Miklós képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportja nevében; őt követi majd Horváth Balázs képviselő úr, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja részéről.

Öné a szó, képviselő úr.

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Országgyűlés! A kormány előterjesztése alapján a parlament a magyar jogrendszerben eddig teljesen ismeretlen új jogintézményt kíván bevezetni, egy olyan rendszert kíván meghonosítani, amelyet eddig talán csak akciófilmekből ismerhettünk, esetleg a szicíliai maffia működése kapcsán hallhattunk, de hazai jogtörténeti hagyományai nincsenek. Egy három évvel ezelőtti törvénymódosítás kapcsán született ugyan egy kormányrendelet, amely a büntetőeljárásban részt vevők védelméről szól, de az célját és megvalósítási módját tekintve is más, mint a most tárgyalt javaslat, bár természetesen összefüggenek egymással. Mindenképpen indokolt most e rendelet sorsáról is dönteni, mert ellenkező esetben könnyen előfordulhat, hogy ellentmondások keletkezhetnek.

E törvényjavaslatnak a preambulumban is nyíltan vállalt célja hármas. Egyrészt a büntetőeljárásban az igazságszolgáltatást tevékenyen segítők védelme, másrészt a kiemelkedő súlyú, elsősorban a szervezett bűnözés elleni küzdelem, harmadrészt a bűnüldözés és az igazságszolgáltatás érdekeinek hatékony érvényesítése. Bár a normaszöveg nem tartalmazza, de az indoklásból és a bizottsági vitán elhangzottakból, illetve az expozéból világosan megállapítható egy negyedik cél is, amely röviden a nemzetközi, de elsősorban az Európai Unió vélt és valós elvárásainak való megfelelés. Erről már mások is beszéltek természetesen.

A fenti célok mindegyike vállalható, ha az alkotmánnyal és a hatályos jogszabályokkal összhangban áll.

Az első három cél összefoglalóan nem más, mint a hatékony bűnüldözés. Ez természetesen az egész büntetőjogrendnek is célja, de emellett más, legalább ennyire fontos, alkotmányos érdekeknek is érvényesülnie kell az eljárás során, így a tisztességes eljárásnak, a bizonyítás alapelveinek, a közvetlenség elvének, a védelem jogának s a többi, s a többi. Csak olyan törvényt fogadhat el az Országgyűlés, amely a jogállamokban évtizedek, évszázadok alatt kimunkált céloknak együttesen és maradéktalanul képes eleget tenni. Egyetlen alkotmányos alapelvet sem áldozhatunk fel a hatékony bűnüldözés oltárán. A javaslat e feltételeknek nem mindenben képes eleget tenni.

Az előttünk fekvő védelmi program csak a hatékony bűnüldözés céljait kívánja szolgálni, a többi feltételről említést sem tesz, az ellentmondásokat nem oldja fel, egyoldalú szabályozást tartalmaz és részben ellentétes a hatályos büntetőjog egyes rendelkezéseivel.

Nehezen magyarázható az is - és ezt a kormány képviselője az alkotmányügyi bizottsági vitában is elismerte, az előttem szóló is szólt róla -, hogy miért éppen most tárgyaljuk a javaslatot. A második félévi jogalkotási program még decemberi előterjesztéssel kívánta tárgyalni, most pedig azt tapasztaljuk, hogy kapkodva, kutyafuttában tervezi elfogadtatni azt a többség. Alig két héttel ezelőtt vehettük a kezünkbe a közel ötven szakaszból álló előterjesztést, és a jogalkotási programból, illetve más információk alapján tudhatjuk, hogy a kormány a büntetőeljárási és anyagi jogszabályokat jelentős mértékben módosítani kívánja még ebben az évben. Ezek a javaslatok azonos törvényhozási tárgykörbe tartoznak, elválaszthatatlanok egymástól, és semmi nem indokolja, hogy azokat elkülönítve tárgyaljuk. A jogalkotási törvény szerint a tárgyalandó javaslatot egyébként is legalább harminc nappal az Országgyűlés ülésszaka előtt be kellett volna terjeszteni.

A jelenlegi kormányzat egész büntető jogalkotási szemléletén végigvonul az a gondolkodásmód, hogy a bűnözés elleni hatékonyabb fellépésnek egyetlen módja a jogszabályok szigorítása lehet. Ennek jegyében számos alkalommal módosította a parlament a Btk.-t, a büntetés-végrehajtásról szóló jogszabályt, és ezt tervezi tenni a már korábban elfogadott, de még hatályba nem lépett eljárási törvénnyel is. Mindig úgy, hogy a büntetések folyamatosan szigorodtak és a hatóságok egyoldalúan többletjogokat szereztek, titkos módszerekkel megfigyelhetnek bárkit, mindent ellenőrizhetnek, garanciális jogok párhuzamos telepítése nélkül. Nem egy olyan újonnan megalkotott bűncselekménytípus került be a Btk.-ba az elmúlt években, amelyekből azóta talán egyet sem vagy egyet-kettőt követtek el. Nem született még például egyetlen olyan jogerős ítélet sem Magyarországon, amely bűnszervezet létét megállapíthatta volna, bár látható, hogy néhány folyamatban lévő eljárás kapcsán nagyon szeretnék ezt elérni a hatóságok.

Mindez jelentős ellentmondásban áll azzal a belügyminiszteri és rendőrségi vezetői propagandával, amely szerint a bűnüldözési statisztikák egyre kedvezőbbek, a bűnözés a legtöbb területen visszaszorulóban van. Vagy a folyamatosan igényelt szigorítások nem indokolhatók, vagy a kedvező statisztikák nem felelnek meg a valóságnak. Az elmúlt években egyetlenegy olyan jogszabály vagy intézkedés sem született, legalábbis nyilvános forrásokban ilyennel nem találkozhattunk, amely a legsúlyosabb bűncselekményekkel kapcsolatban a jogállamiság eszköztára más elemeinek hatékonyabb felhasználását szolgálnák, elsősorban a megelőzés és a törvényes felderítés terén.

A bűnszervezetek elleni fellépésnek bizonyítottan leghatékonyabb módja a nyílt nyomozást megelőző titkos felderítés, az ilyen szervezetekbe való beépülés, informátorok alkalmazása. A megelőzés egyébként is mindig hatékonyabb, mint a megtorlás. Azok a személyek, akik a hatóságok munkáját segíteni képesek, éppen ebben a stádiumban vannak a legnagyobb veszélyben, a legkiszolgáltatottabb helyzetben, e törvényjavaslat pedig kizárólag a nyílt büntetőeljárás idejére vagy az azt követő időszakra fogalmaz meg egy vegyesen polgári és közigazgatási jogi jellegű beavatkozást.

Az imént említett szigorítási tendencia és az előttünk fekvő védelmi program is nyílt elismerése annak, hogy a rendőrség hiába leplezi le a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetőit, azok bűnkapcsolatai olyan erősek maradnak és lehetnek, hogy képesek a terhelő vallomást tevők megfélemlítésére, üldözésére, esetleg megsemmisítésére is. Elismerése ez annak is, hogy a rendőrség a védett tanú vagy a bűnbánó maffiózó vallomásán kívül a bizonyítás más törvényes módszereivel és eszközeivel nem képes biztosítani az igazság teljes felderítését a súlyos bűncselekmények esetében. A védelmi programnak, amelyre valamilyen formában szükség lehet, a leghatékonyabb módja az lenne, ha a bizonyítás más eszközei is hatékonyan alátámasztanák az ítéleti tényállást, nem csak a védett személyek vallomásai.

A javaslaton végigvonuló szemlélet nem más, mint az előző rendszerből jól ismert és a nyomozó hatóságok egyes képviselőinek szemléletében máig is mélyen gyökerező személyi bizonyítás, beismerő vallomás mindenhatóságának továbbélése, felerősödése.

(10.10)

Ez a szemlélet és a védelmi program végrehajtásának a rendőrség ellenőrizhetetlen monopóliumává tétele óriási veszélyeket rejt magában, mert ez elvezethet a bűnbánó maffiózók és a rendőrök elfogadhatatlan és ellenőrizhetetlen kapcsolatainak kialakulásához, és innen már csak egy lépés lehet a koholt bizonyítékok kreálása, amelyre sajnos nem nehéz példát találni a közelmúlt magyar jogtörténetében. Felelős törvényhozóként nem hagyhatjuk figyelmen kívül e veszélyeket.

Az alkotmányossági aggályok mellett más jogszabályi összeütközéseknek is könnyű nyomára bukkanni a javaslatban. A védelmi program tervezete egyaránt tartalmaz polgári és közigazgatási jogi elemeket, hiszen a magánszeméllyel megkötendő szerződés deklaráltan egy polgári jogi aktus, a másik oldalon szereplő nyomozó hatóságra vonatkozóan pedig közigazgatási szabályok érvényesülnek, de egyik sem maradéktalanul és következetesen. Ezek súlyán és arányán talán lehet vitatkozni, de az vitathatatlan tény, hogy a hatályos büntetőeljárási kódex 60. §-ának (1) bekezdésében foglaltak szerint "a bizonyítékok felderítése, összegyűjtése és biztosítása során e törvény rendelkezései szerint kell eljárni". A 62/A. § szerint "a tanú életének és testi épségének vagy személyes szabadságának védelme, valamint annak érdekében, hogy a tanú a vallomástételi kötelezettségének eleget tegyen és a vallomását megfélemlítés nélkül tegye meg, a tanút az e törvényben meghatározottak szerint védelemben kell részesíteni".

A fenti rendelkezések összevetéséből nem lehet más következtetésre jutni, csak arra, hogy egy esetleges védelmi program kereteit a büntetőeljárási törvényben kell rögzíteni, vagy egy teljesen önálló javaslat esetén az előbb idézett rendelkezéseket kell megváltoztatni. Ez akkor sem lehet másképpen, ha az előttünk fekvő javaslat két új szakasszal egészítené ki a büntetőeljárási törvényt, de érintetlenül hagyná a hatályos rendelkezéseket, így ezzel a problémát nem oldja meg, csak törvényi ellentmondást keletkeztet.

További elvi garanciális kifogásként fogalmazható meg az egész védelmi program ellenőrizetlensége, ellenőrizhetetlensége. Az erre irányuló észrevételemre és kérdésemre a bizottsági vitában a kormány tisztelt képviselője azt válaszolta: "Valóban fontos az a gondolat, hogy ezen szolgálat tagjait ellenőrizni kell mindenképpen. A belső ellenőrzés, a rendvédelmi szervek védelmi szolgálata ellenőrző tevékenységének éppen ezért kiemelkedő szerepe van." Nos, ez édeskevés. A javaslat a nyomozó hatóságok törvényes működésének ellenőrzésére feljogosított ügyészség számára pusztán azt teszi lehetővé, hogy előzetesen jóváhagyja a rendőrségnek a védelmi programban részt vevő magánszemély személyazonosságának megváltoztatását. Egyetlen érdemi rendelkezés vagy utalás sincs arról, hogy az ügyész általános ellenőrzési joga a program alkalmazása során érvényesülhetne. Egy teljesen új, hagyományok nélküli jogintézmény bevezetése nem az általános ellenőrzési jog elvetését, hanem új, további garanciákat biztosító, speciális ellenőrzési formák bevezetését indokolná. Szó sem esik a javaslatban arról sem, hogy az érintett érdekében eljárhat-e ügyvéd. Nem nehéz elképzelni, hogy a hatóságok ezek alapján miként fognak reagálni, ha az érintett ügyvéddel szeretné képviseltetni magát.

E hiányosságok megmagyarázhatatlanok. A program rejtve maradásához természetesen fontos érdek fűződik, hiszen ellenkező esetben értelmét veszti. De ha a programról esetenként, a vallomást tevő nyilvántartásból való törlése okán, tudomást szerezhet a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, az APEH, az anyakönyvi hivatal, a földhivatal, a cégbíróság és még egy sor más hatóság, ezenkívül a védett személy törvényes képviselője, gondozója, gyámja, más közeli családtagja, ahogy ezeket a tervezet ugyanígy tartalmazza, akkor nem lehet aggályos az ügyvédi képviselet. Az érintett személynek egyébként is elemi érdeke lesz, hogy csak a számára legmegbízhatóbb ügyvédet kérje fel a közreműködésre, hiszen ellenkező esetben az életét veszélyezteti. E szabályok mellőzése a javaslatból nyilvánvalóan azt eredményezné a gyakorlatban, hogy a programot végrehajtó rendőrség kategorikusan elzárkózna majd az ügyvédi közreműködés lehetőségétől.

A nagy számú elvi garanciális probléma mellett még több gyakorlati kifogás fogalmazható meg. A szerződést kötő magánszemély teljes kiszolgáltatottsága végigvonul a javaslaton. E kört kezdjük talán azzal, hogy a védelmi programban való részvételt még csak nem is kezdeményezheti közvetlenül az érintett. Kérhet ilyet, de nem illeti meg a kezdeményezés joga. A javaslatban szó sincs arról, hogy esetleg azok, akik fontos ügyekben érdemi információkkal látják el a hatóságokat, és ennek kapcsán támadásoktól kell tartaniuk és a védelemre pedig alkalmasak, azoknak igénye lehetne erre a védelemre. Meghatározott törvényi feltételek megfogalmazása helyett a teljesen egyedi mérlegelés diszkriminációhoz és visszaélésekhez vezethet.

A jelentős részben átvenni kívánt német szabályozás tudomásom szerint sokkal méltányosabban kezeli ezt a problémát, bizonyos esetekben már-már alanyi joggá teszi a védelemben való részesülést. A külföldi példából nem szégyen tanulni és azt átvenni. De ez csak akkor korrekt, ha az minden érintett szempontjából méltányosan történik. Úgy gondolom, a javaslatban ez nem így van.

A tervezet rögzíti, hogy a felek magánjogi megállapodása keletkezteti a programban való részvételt, de a 7. § és különösen az ahhoz fűzött indoklás kizárja a polgári törvénykönyv alkalmazásának lehetőségét vitás esetekben, mert úgy rendelkezik, hogy "a védelemmel kapcsolatos jogok és kötelezettségek kizárólag a törvényből" - azaz a most elfogadandó törvényből - "és e magánjogi természetű megállapodásból fakadnak, abból származtathatók". Ez egyébként a részletes indoklás 11. oldalának utolsó előtti bekezdése.

Ezek után enyhén szólva formális és nem érdemi rendelkezés a felek közötti jogvita lefolytatására felhatalmazni a Fővárosi Bíróságot. Nem nehéz elképzelni, hogy egy ilyen jogvitában mennyire egyoldalú lesz a bizonyítási eljárás, ha lehet erről majd egyáltalán beszélni. Kérdéses, hogy egyáltalán milyen eljárási és anyagi jogszabályok alapján dönt majd a bíróság, milyen jellegű bizonyítást folytathat le. A döntésének végrehajtásáról ki és hogyan gondoskodik? Ha döntésében a hatóságokat marasztalja, akkor mi lesz a biztosítéka a hatóságok számára kedvezőtlen döntés végrehajtásának? A kérdések sorát lehetne még megfogalmazni, amelyre nincs semmilyen válasz, pedig ezekre kizárólag a törvény adhatna választ.

Az esetleges jogviták során a tanú vagy az elkövető még csak a szerződés tartalmát sem ismerheti meg, hiszen a 7. § (5) bekezdése alapján csak a bíróság kap egy másolatot a szerződésről, ha a vita bírói szakba kerül. A javaslat mellékletében szereplő legalább tízoldalas szerződésre a programban részt vevő évekkel később képtelen lesz visszaemlékezni, így a szerződés értelmezése és betartásának ellenőrzése a hatóság monopóliuma marad. Nem is lehet abban a helyzetben, hogy vitassa a szerződés betartásának kérdéseit, hiszen már régen nem fog emlékezni annak pontos tartalmára.

Még súlyosabb problémát jelent az, hogy a szerződés aláírásával egy időben vagy azt követően nagyon rövid időn belül a tanú vagy a bűnbánó elkövető a maga részéről maradéktalanul teljesíti a maga kötelezettségeit, hiszen megteszi a terhelő vallomását, elárulja esetleges bűntársait, cserébe azonban semmilyen biztosítéka nincs és nem lesz arra, hogy a rendőrség is teljesíti majd a kötelezettségeit. A III/III-as időkből is pontosan tudhatjuk, hogy az úgymond egyszerű rendőrségi besúgók milyen kiszolgáltatott helyzetben voltak és vannak a rendőrségnek, pedig ők csak alkalmanként szolgáltatnak kisebb, esetleg nagyobb jelentőségű információkat. Ehhez képest a védelmi programban részt vevők a terhelő vallomásuk megtételét és legbonyolultabb esetekben a személyazonosságuk megváltoztatását követően elvesztik személyiségüket. Minden napjuk és az életük a rendőrség kezébe kerül, tökéletesen kiszakítják őket a korábbi társadalmi környezetükből.

Teljességgel tehetetlenek lesznek, ráadásul nagyon könnyen megszűnhet a rendőrség oldalán a motiváció a szerződés betartására, hiszen ha a közreműködő a maga feladatát teljesítette, a vallomását megtette, könnyen lehet, hogy a szerződés betartására és a vallomástevőre nem lesz szüksége továbbra a hatóságnak. Ezután nemcsak a környezet számára, de a valóságban is el lehet tüntetni, likvidálni lehet a szerződés aláíróját, hiszen ez nem veszélyezteti a lehetséges további vallomástevők együttműködéstől való elzárkózását, mert a külvilág nem is fog tudomást szerezni arról, hogy valaki miért tűnik el egyik napról a másikra örök időkre.

Az érintett valódi nevét és adatait minden létező nyilvántartásból törölni fogják, és ezt nagy valószínűséggel a közeli hozzátartozóival is meg kell majd tenni. E pillanattól kezdve viszont a volt bűntársai vagy azok, akikre terhelő vallomást tett, pontosan tudni fogják, hogy az illető miért tűnt el nyomtalanul. A rendőrséggel együttműködő személy számára tehát ettől kezdve nincs visszaút, mert tudni fogja, hogy lelepleződése esetén mi várhat rá.

(10.20)

Ehhez képest a program megszűnésére vagy felmondására vonatkozó rendelkezések közel egy tucat ok felsorolásával kizárólag a vallomástevő személy magatartását szankcionálják, részben teljesen kimunkálatlan módon vagy félreérthetően. Egyetlen példa erre: például a 35. § (2) bekezdésének a) és b) pontja szerint a szolgálat a megállapodást felmondja, ha a tanú, sértett nem tesz vallomást vagy korábbi vallomását visszavonja, illetve a terhelt nem tesz vallomást vagy korábbi vallomását visszavonja.

Ez a megfogalmazás elképesztő helyzeteket teremthet. Mindannyian tudjuk, hogy a jogszabályban a kijelentő mód a legszigorúbb kötelezettséget jelenti, azaz a szolgálat nem is mérlegelheti a megállapodás fenntartását vagy felmondását, ha az érintettek visszavonják a vallomásukat. Pedig ha bizonyítási eljárás során a körülmények megváltoznak, akkor számos esetben indokolt lehet egy korábbi vallomás visszavonása vagy megváltoztatása. Az érintett vallomástevő azonban, ha nem szeretne kiesni a program nyújtotta előnyökből és nem szeretné kockáztatni az életét, akkor sem vonhatja vissza és változtathatja meg korábbi vallomását, ha ezzel még hatékonyabban segítené az eljárást, és akár teljesen ésszerűtlenné válna korábbi vallomása. A változtatásra nincs törvényes mód.

Érdemi felelősséget akkor sem vállal magára a program gazdájaként működő rendőrség, ha nem szándékosan, hanem egy mulasztás, egy hiba folytán járul hozzá a vallomástevő, együttműködő személy lelepleződéséhez, mert a lelepleződés bármilyen okból történik, az érintett személyre nézve csak végzetes következményekkel járhat. Erre a problémára sem ad választ a javaslat.

Méltánytalan és igazságtalan helyzetet teremthet az a körülmény is, hogy amíg a büntetőeljárások többségére jellemző az abban részt vevő terheltek bűnbánó magatartása, a hatóságokkal valamilyen szinten történő együttműködése, a tanúk részéről másokra nézve terhelő vallomások megtétele, mégis csak nagyon keveseknek fog megadatni, hogy a védelmi program oltalma alá kerülhessenek. Ezt senki nem tudhatja és senki nem számíthatja ki előre, így az e program kezdeményezésére szinte kizárólagosan jogosult rendőrség egyoldalú megítélésén múlik majd, hogy kik részesülhetnek ebben a kegyben. A sor még sokáig folytatható lenne.

A fenti kifogások mellett már-már eljelentéktelenednek az előterjesztés azon formai hiányosságai, hogy a jogalkotási törvény egyértelmű előírásai ellenére nem kaptunk érdemi tájékoztatást a törvényjavaslat elfogadásának várható hatásairól, várható költségeiről. Talán évente 2,2 milliárd forintot jelent ez majd az adófizetők pénzéből, de ez korántsem biztos, mert csak a bizottsági ülésen hangzott el mindez szóban. Arról nem is beszélve, hogy a felhatalmazó rendelkezések között felsorolt, a törvény végrehajtását célzó kormányrendelet, igazságügy-miniszteri rendelet és belügyminiszteri utasítás tervezetének egyikét sem kaptuk meg.

A törvényi szabályozás újszerűségére és a szükséges garanciák hiányára való tekintettel pusztán e jogszabálytervezetek hiánya is elegendő lenne ahhoz, hogy a tervezetet ne támogathassuk. E javaslat esetleges elfogadása nem más, mint egy kiszámíthatatlan ugrás a sötétbe. A bűnüldözés vélt hatékonyságának növelése oltárán a kormány és a parlamenti többség egy sor más alkotmányos alapelvet készül feláldozni. Mi ehhez egyelőre nem tudunk hozzájárulni ilyen formában.

Köszönöm a figyelmet.

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Hozzászólásra következik Horváth Balázs képviselő úr, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja nevében; őt követi majd Fenyvessy Zoltán képviselő úr, a MIÉP képviselőcsoportjából.

Öné a szó, képviselő úr.

DR. HORVÁTH BALÁZS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az általános vita megkezdése előtt értelemszerűen nem fogok belemenni részletekbe, a törvény egészéről és egy koncepcióváltásról mondom el a Fórum álláspontját azzal, hogy az imént elhangzott felszólalásból én azt a következtetést vontam le, hogy valóban célszerű egy törvényjavaslatot nagyon alaposan átnézni, mert konzekvensen az volt az álláspontom, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége imént kifejtett véleménye nem egy hiteles törvényjavaslati szövegen alapul.

Az általános vita előtt általánosságokról, de nem széthulló általánosságokról beszél az ember, pontosan ezért az előadás szerkezeti felépítésével, az MSZP előadásának szerkezeti felépítésével én a magam részéről egyetértettem, egyetértek. Egészen tág kontextusba, keretbe kell helyezni ezt a törvényjavaslatot, és az a törvényalkotási programbeli technikai aggály, amely két előadásban is felmerült, hogy nem egy egységes törvénycsomag formájában került elénk, ez egy kormányzati szándék, ez egy törvényalkotási program része, és erről az előterjesztő Belügyminisztérium és a törvényjavaslat megalkotói értelemszerűen nem is tehetnek. Tehát fölösleges olyan Nessus-inget rájuk húzni, amelyet nem rájuk szabtak.

Tisztelt Ház! A szigorodó büntető igazságszolgáltatási politika kiváltó oka az - egyébként ez mindenütt és mindenhol megfigyelhető tendencia -, hogy a bűnözés egyre emelkedik. A média ezt hatványozottan és egyoldalúan sulykolja a lakosság tudatába, amely ezentúl számos őt ért negatív tapasztalata miatt azzal a jogosnak tűnő követeléssel fordul a pártpolitikusok, a pártok felé, hogy ne nézzék az eseményeket ölbe tett kézzel. Ez a nyomás készteti a törvényalkotókat arra, hogy a büntetési tételeket szigorítva tegyenek eleget a bizonyos fokig manipulált közvéleményi elvárásoknak.

Persze van más megoldás is, és a Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselőcsoportja, de az én személyes véleményem is az, hogy a polgári kormány bűnüldözési politikája jó úton jár akkor, midőn az esetek nagy részében - és itt megállok egy pillanatra, mert nem minden szigorítással értek egyet, őszintén megmondom, bár nagy részében egyetértek -, tehát indokolt szigorítás mellett előtérbe helyezi az úgynevezett áldozatsegély-törvények megalkotását. De - és most itt tartunk - következő lépésként pedig a fenyegető veszély elhárítására elfogadott és elfogadandó szervezett bűnözés elleni törvénycsomag megalkotásának keretén belül a bizonyítási eljárás hatékonyságára helyezi a súlyt.

Köztudott és elfogadott, hogy a gyors és eredményes felderítés milyen komoly visszatartó és meghatározó erejű visszatartó erővel bír. A bizonyítás egyik meghatározó eszköze a sértetti és a tanúvallomás, mások mellett. Ezért szükséges a büntetőeljárásban részt vevők védelme a célból, hogy az igaznak megvallása miatt semmilyen vonatkozásban hátrány ne érhesse őket. E célt szolgálja tulajdonképpen a T/4903. számú törvényjavaslat a büntetőeljárásban részt vevők, az igazságszolgáltatást segítők védelmi programjáról.

A törvényjavaslat céljával egyetértünk, azt szakmai szempontból nagyon jónak tartom, tartjuk, és ezért a magunk részéről elfogadjuk és a tisztelt Háznak elfogadásra ajánljuk. Pontosan ezért értek messzemenőkig egyet a miniszteri expozéval, mert a törvényjavaslat szakmai aspektusból megközelítve önmagáról beszél, természetesen akkor, ha valaki figyelmesen és összefüggéseiben vizsgálva olvassa el - nem Rejtő Jenőt olvas az ember ilyenkor -, és azért volt szerintem elfogadható és jó a miniszteri expozé, mert arról az összefüggésrendszerről beszélt egyrészt, amelybe kell helyezni e törvényjavaslatot elfogadása során, másrészt pedig kitért egy olyan rendkívül lényeges kérdésre, amelyről én is fogok néhány mondatot ejteni, persze indirekt módon, a költségvetési vonzatról és a személyi háttérről, a szervezeti háttérről. Ennek rendkívül komoly jelentősége van.

Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Az egyik legrégebbi magyar hites helyi esküszöveg így szól: "Az igazat nem hamisítom, a hamisat nem igazítom." Persze könnyű akkor ilyen veretes mondatban megfogalmazott fogadalmat tenni, ha az igaz meg nem hamisítása miatt nem fenyegeti az érintetett személyében, családjában, önmagában vagy egzisztenciájában reparálhatatlan hátrány. Pontosan ezért kívánunk védelmet nyújtani az igazmondóknak a rendelkezésünkre álló teljes eszköztár igénybevételével.

Elnök Asszony! Tisztelt Ház! E törvényjavaslat súlyos üzeneteket hordoz a társadalom, azon belül a bűnelkövetők felé. Ezt az üzenetet így foglalhatnám össze: az igazság kiderítésében közreműködő, azt segítő polgár mögött ott áll az egész társadalom, az igazságszolgáltatás, a bűnüldözés minden lehetséges eszközével, és megakadályozza azt, hogy a bűnelkövető az igazmondót bármilyen jellegű hátrányban részesítse.

(10.30)

Ezért a törvényjavaslat garantálja az érintett biztonságos körülmények között történő elhelyezését. Itt egy taxációt ad egyébként a törvényjavaslat: a személyi védelem igénybevételét, a személyi adatzárlat elrendelését - nem akarok pongyolán fogalmazni, tudom, hogy ez pongyola fogalmazás -, a névváltoztatást, a személyazonosság megváltoztatását, és mindezeket a szükségekhez képest nemzetközi együttműködés keretében is megvalósíthatónak tartja és lesz tartható.

E fenti taxációból kiderül az, hogy a hatóság minden törvényes eszközt felhasznál azért, hogy a közreműködő, helyesebben érintett - a törvényi szóhasználatot kölcsönvéve - semmiféle hátrányt ne szenvedjen el. A törvényjavaslat az első pillanatban egyszerűnek, logikusnak, áttekinthetőnek és mindenekelőtt célirányosnak tűnik. Az ilyen tartalmú törvények azok, amelyekről helyes és megalapozott véleményt csak az idő múltával alkothatunk, hiszen működtetésük lesz a meghatározó.

Új jogintézményről van szó. Pontosan ezért én nem veszem magamnak - nem is venném - azt a bátorságot, hogy bizonyos technikai jellegű kérdések, egyáltalán a modus alakításához hozzászóljak, belenyúljak, ha azok nem meghatározóak, pontosan azért, mert számomra most még kiszámíthatatlan az alkalmazás, a működtetés milyenje. Ehhez csak segítséget tudunk most nyújtani.

Tehát a működtetése hallatlanul nehéz és bonyolult, hiszen az élet szinte minden vonatkozásában a természetes személyre jellemző kapcsolatrendszert alakítja, azokba belenyúl. Alkalmazása rendkívül körültekintő munkát, zárt fegyelmet és nem utolsósorban szigorú titoktartást igényel.

Szükséges tehát a kétharmados többséggel elfogadott törvényekbe is belenyúlni, és ezért természetes az az elvárás, hogy minél nagyobb konszenzussal, támogatottsággal fogadja el az Országgyűlés. E támogatás megszerzéséhez a magunk részéről is kérjük az ellenzék, például a Magyar Szocialista Párt szavazatainak támogatását.

Ahogy az imént mondtam, a törvény eredményes működtetéséhez a szolgálat rendkívül fegyelmezett munkája szükséges, de óhatatlanul felmerül az óvintézkedéssel érintett személy támogató közreműködése. Ezt felismerve a törvényalkotó, a civil jog területéről kölcsönvett fogalmat emelve a törvényjavaslatba, előírja az érintettel történő megállapodás szükségességét, azzal azonban, hogy még sürgősségi intézkedésre is csak akkor kerülhet sor, ha a megállapodás megkötése valószínűsíthető.

A magam részéről azt a tényt, hogy valóban rendhagyó módon e kifejezetten büntető attitűdű törvényjavaslatba beemelünk egy civil jogi fogalmat, kategóriát, nagyon helyesnek és szükségesnek tartom, és pontosan ellentétes következtetést vonok le ebből, mint amit egyesek az imént elhangzottak szerint levonnak. Ugyanis ez implicite azt jelenti, hogy a bűnüldöző és az őrző, a szolgálat ebben az esetben egyenjogú és közreműködést feltételező és kérő partnernek tekinti a védelem alá helyezettet. Talán gyakorlatilag nem pontos e meghatározás, e definíció, de az ügyfél egyenrangúságát, egyenjogúságát viszi be ezen egyébként rendkívül zárt és óriási fegyelmet, titoktartást igénylő törvényjavaslatba, biztosítva értelemszerűen azt a jogorvoslati lehetőséget a megtámadásra, melyről a törvényjavaslat szól, azzal, hogy az én olvasatomban a végrehajtással kapcsolatban teljesen egyértelmű rendelkezés van; igaz, hogy elég sokszor elolvastam a törvényjavaslatot.

Álláspontom szerint a törvényjavaslat megad minden olyan garanciát az érintett részére, továbbá vele családjogi, polgárjogi vagy egyéb jogviszonyban álló személynek, melyek alapján még a személyazonosság megváltoztatása esetén is a más részéről jelentkező jogos igény érvényesítése nem válik lehetetlenné - most visszacsengettem az imént elmondottakra.

Az elfogadandó törvény célszerű alkalmazásának feltétele a megfelelő szervezeti háttér kiépítése, erről államtitkár úr a személyi garanciák ismeretanyag elsajátítása kapcsán beszélt, amely viszont költségigényes, ezért kérjük - továbbmegyek: de el is várjuk - a költségvetéstől, hogy a törvényben rögzített feladatok eredményes elvégzése érdekében megfelelő fedezetet, illetve előirányzatot a Belügyminisztérium költségvetésében biztosítson. Már most közlöm, hogy a költségvetéssel kapcsolatos - zárszámadás s a többi - törvények megalkotása során a Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselőcsoportja e fedezet biztosítására, ezen előirányzat biztosítására különös gondot fog fordítani.

Ahogy említettem az imént önöknek, a törvényjavaslat üzenete súlyos, közöljük ismételten a bűnözőkkel, hogy nemcsak büntetni tudunk, de az igazság kiderítése érdekében közreműködőket minden eszközzel meg is védjük, nem hagyjuk őket magukra.

Döntsenek tehát, és én erre kérem önöket, abban a kérdésben, hogy igaz-e még az a mondás, vagy meghatározó - a jövőben legalábbis - jelentésváltozáson fog átmenni: "Szólj igazat, betörik a fejed!"

Végül, de nem utolsósorban, államtitkár úr, kérjük a Belügyminisztériumot, önöket, hogy támogassák néhány technikai jellegű - vélem azt, hogy kisebb jelentőségű - módosító indítványunk elfogadását.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)

ELNÖK: Megköszönöm képviselő úr felszólalását, és a vezérszónoki felszólalások körében utolsóként, de nem utolsósorban természetesen megadom a szót Fenyvessy Zoltán képviselő úrnak, a MIÉP képviselőcsoportja vezérszónokának. Öné a szó, képviselő úr.

DR. FENYVESSY ZOLTÁN, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő törvényjavaslat megítélésem szerint egy jelentős lépést tesz a hagyományos jogelvekkel ellentétes irányba, a tanúvédelem és az igazságszolgáltatás egyéb közreműködőinek a védelme területén.

A korábbi hagyományos, ha úgy tetszik, konzervatív jogelv abból indul ki, hogy a bűnelkövetőnek kell rejtőzködnie, bujkálnia, álcáznia magát a büntető igazságszolgáltatás elől, sőt: adott esetben az országból elmenekülnie. Ezzel szemben az igazságszolgáltatás tisztviselői biztonságban érezhették magukat mind a hivatalukban, mind a magánéletükben egyaránt. Ugyanilyen biztonság illette meg a tanúkat, és az igazságszolgáltatás egyéb közreműködőit jogszerű magatartás tanúsítása esetén.

Ennek a jogelvnek az érdekében az igazságszolgáltatás akadályozása esetén a bűnözőt helyezték hamarabb előzetes letartóztatásba, mintsem hogy a tanút és a családtagjait rejtegessék, személyazonosságát megváltoztassák, új lakást, házat, munkahelyet szerezzenek neki és családjának külföldön, valamint új identitásba való beilleszkedését anyagilag, pénzügyileg segítsék a tőlük idegen környezetben.

A jelenlegi törvényjavaslat az előbbi szerepek felcserélése irányába tesz lépést. A tanút vagy adott esetben az igazságszolgáltatás egyéb szereplőjét - például bíró, ügyész, nyomozó, vizsgáló, szakértő, ügyvéd és így tovább -, valamint családtagjait bujtatja, rejtegeti, személyazonosságát megváltoztatja, hogy elvonja őket a sok esetben szabadlábon lévő bűnözők bosszújától. Az állam magánjogi szerződés keretében vállalja ezt a felfejlesztendő tanúvédelmi szolgálata révén, mint egy őrző-védő kft.

E két jogelv egybevetéséből látható, hogy a hagyományos, konzervatív jogelvek híveinek a viszonya a bűnüldözéshez alapvetően offenzív jellegű. A tanú vonatkozásában szigorúan kötelez és tilt. Kötelezi a tanút az igazmondásra és szigorúan bünteti a hamis tanúzást, a hatóság félrevezetését és a hamis vádat.

(10.40)

Veszély esetén keményen alkalmazza az előzetes letartóztatást, ami megfosztja az bűnözőket az aktív retorziótól.

Az úgynevezett progresszív, haladó nézeteket képviselők a bűnözéssel szemben a defenzív eszközök alkalmazásának a hívei. Ennek egyik eleme a jelenlegi törvényjavaslat. A tanút vagy az igazságszolgáltatás más emberét bújtatni rendeli, rejteni kell őket a szabadlábon védekező vagy már elítélt, de szabadlábon lévő bűnözők haragja elől; adott esetben a családjával együtt meg kell változtatni a személyazonosságát, vagy ha az állam ennek ellenére sem képes őt megvédeni a bűnözők haragjától, akkor külföldre kell őket kitelepíteni, és valahol állampolgárságot kell szerezni nekik. Mivel azonban ilyen magatartásra egy demokratikus és az emberi jogokat tisztelő államban senkit nem lehet kötelezni, ezért az állam ezt egy olyan magánjogi szerződés keretében végzi, állapodik meg a veszélyeztetett személlyel, amelynek sok része bizony nem eléggé tisztázott.

Hogy a szóhasználatnál maradjak: a konzervatívok és a haladók közötti viszony és vita lényege vulgárisan az, hogy a veszélyes bűnözők menjenek-e előzetes letartóztatásba, és a tanúk meg egyéb közreműködők maradjanak-e nyugodtan otthon, vagy a kemény bűnözők elől minden érintettnek bujkálnia kell, és adott esetben családjával együtt külföldre kell menekülnie ideiglenes vagy végleges jelleggel. Ki megy, és ki marad? Aki megy, az miért megy, és aki marad, az miért marad? Miért lehet a bűnözőknek maradni és fenyegetni vagy illegalitásba kényszeríteni az igazságszolgáltatás közreműködőit, sőt adott esetben családjával együtt emigrálásra késztetni őket?

A haladók és a konzervatívok között nincs vita abban, hogy a költségeket mind a két variáció esetén az állam vállalja; veszélyes bűnözők esetén a hagyományos jogelvet vallók által javasolt bableves, priccs és pokróc költségeit a fogdahelyiségben ugyanúgy az állam állja, mint egy külföldre telepített család lakás-, munkahely- és egzisztenciateremtésének a költségeit.

Álláspontunk szerint téved az előterjesztő, amikor azt gondolja, hogy egy ilyen kis országban, mint Magyarország, egy, mondjuk, közepes egzisztenciával rendelkező családot el lehet rejteni névváltoztatással és az ehhez kapcsolódó nyilvántartási adatok megváltoztatásával. Ezek az emberek és családtagjaik szerepelnek leginkább a személyiadat- és lakcím-nyilvántartásban, a személyiigazolvány-nyilvántartásban, az anyakönyvi nyilvántartásban, az útlevél-nyilvántartásban, a gépjárművezetőiengedély-nyilvántartásban, tulajdonosként a gépjármű-nyilvántartásban, az ingatlan-nyilvántartásban, gyakran a cégnyilvántartásban, a társadalombiztosítási és adónyilvántartásban, szociális és egészségi nyilvántartásban, katonai nyilvántartásban - és vég nélkül lehetne sorolni a nyilvántartásokat. Tagjai lehetnek magánnyugdíjpénztáraknak, egyesületeknek, pártszervezeteknek, presbitériumoknak, tűzoltó-egyesületeknek és mindenfélének, szerepelhetnek még esetleg a bűnügyi vagy az idegenrendészeti nyilvántartásban is. Iskolás korú gyerek családtagok az osztálynaplótól kezdve az iskola tanuló-nyilvántartásán át az önkormányzat nyilvántartásán keresztül mindenhol szerepelnek, csecsemőkorú gyermeket a védőnő és az önkormányzat tart nyilván. Lehet a családnak életbiztosítása, akár több is. Lehetnek folyamatban lévő peres ügyek is bíróságokon, alperesi és felperesi minőségben egyaránt.

Ennyi helyről nyomtalanul eltűnnie egy közepes egzisztenciát birtokló családnak rendkívüli konspirációt igényel a kiépítendő tanúvédelmi szolgálat és a család számára egyaránt. Ugyanakkor ez a kiterjedt konspiráció végzetszerűen magával hozza a dekonspirációt, egy titkosszolgálati szervezettségű bűnszervezet ugyanis könnyen dekonspirálja ezeket a nyilvántartásokat.

Magyarországon tehát nehéz családostól nyomtalanul eltűnni. Akik ma Magyarországon eltűnnek valahonnan, és más néven, máshol vegetálnak, azok leginkább a társadalom perifériájára sodródott személyek, akik ezt különféle okokból önként, mindenféle állami segítség nélkül teszik. A mi felfogásunk szerint ezért nem az igazságszolgáltatás ilyen jellegű bujkálása lenne a büntetőeljárás igazi következménye, sőt az ilyen jelenség még mellékkövetkezményként is igen nehezen fogadható el. Szerintünk offenzív magatartással kell támadni a bűnözést, és ebben a harcban nem szabad az állam polgárainak illegalitásba vonulva, a bűnözők elől személyazonosságot változtatni vagy emigrálni állami támogatással. Nem menekülni vagy bujkálni kell a bűnözők elől, hanem folyamatosan támadni és üldözni a bűnözést.

Pokol Béla is megemlítette, hogy szűkös börtönviszonyaink miatt nagyon sok elítélt van szabadlábon, várva a bevonulását vagy éppen az eltűnését a hatóságok elől, valóban veszélyeztetve ezáltal a tanú vagy az igazságszolgáltatásban közreműködő más személyek és családjaik életét, testi épségét. De akkor az-e a jó megoldás, hogy a tanút és más közreműködőt, illetve családjaikat illegalitásba küldjük akár itthon, akár külföldön? Vagy inkább az elítélteket kellene jól megérdemelt helyükre, a rács mögé juttatni? Ehhez persze meg kellene teremteni a feltételeket.

Külön problémát jelent, ha kiskorú a védett személy, aki tanúja vagy véletlenül tudója lesz valaminek - ezzel is foglalkozik a tervezet. Ez valóságos csapás a családnak. A helyzetet bonyolíthatja, ha a gyermeknek nevelőapja van az anyja ismételt házasságkötése révén, ilyenkor a vér szerinti szülő hozzájárulására is szükség van a személyi adatok megváltoztatásához. Problémát okoz, hogy egy identitásában változott családnak előzetesen rokoni és baráti köre is szokott lenni.

Ez a tervezet az elfogadása esetén tulajdonképpen nagyon nehezen lesz végrehajtható, Magyarország közege nem alkalmas a végrehajtásra. A végrehajthatóság nehézségeinek példái a végtelenségig sorolhatók. Tudom, hogy elsősorban amerikai példára kerül ez beépítésre, ahol sokkal könnyebb a keleti partról átköltözni a nyugatira, 50 tagállam közül valamelyikben elrejtőzni, de Magyarország akkora, mint ott az 50 tagállam közül egy. Itt, ezen a pici országon belül elbújni nem ugyanaz, mint az Amerikai Egyesült Államokban.

A törvényjavaslat megemlíti, hogy európai uniós csatlakozásunkhoz ennek a törvénynek az elfogadása okvetlenül fontos. Az ilyen indokolások napjainkban elengedhetetlen feltételei a törvényhozás támogatása elnyerésének, ugyanakkor a tervezet - részletes indokolásának a végén - ismerteti különféle európai országok egymással ellentétes tanúvédelmi gyakorlatát. Jelenleg tehát Európában nincs egységes tanúvédelmi gyakorlat - és most nevezzük röviden csak "tanúvédelminek" azt az eljárást, amely nemcsak a tanút, hanem egyéb közreműködőket is véd -, és mivel Európában nincs ilyen egységes gyakorlat, Magyarországnak nincs mihez csatlakoznia.

A tervezet több európai uniós ország egymástól eltérő gyakorlatát ismerteti röviden. Két jelentős ország, Németország és Olaszország egymással ellentétes gyakorlatot honosított meg, továbbá sok más európai uniós országban nincs is külön törvényben szabályozva ez a kérdéskör.

A törvényjavaslat főbb elemeiben a német példát követi. Az olasz gyakorlat alapvetően az úgynevezett bűnbánó maffiózókat célozza meg, ezeket a börtönben elkülöníti, a családjukat szigorúan izolálja. A magyar jogirodalom nyelvezetében a "bűnbánó maffiózó" jogi terminus technicus alatt a tettét megbánó bűnelkövetőt kell érteni.

(10.50)

Ezek az emberek valamilyen oknál fogva, például az elszenvedett sérelmek törlesztése vagy valamilyen kedvezmények kiérdemelése miatt együttműködnek a bűnüldöző szervekkel. Vallomásaikat a hatóságok jegyzőkönyvezik. Ha a hatóság olyan információt kap egy tettét megbánó bűnelkövetőtől, amely veszélyeztetheti őt és a családját, akkor neki kedvezményes szabadulást ígérnek, adott esetben a családját is mentik, rejtegetik, őrzik, izolálják a külvilágtól. Őt magát is elkülönítik a börtönön belül. A bíróság a kemény esetekben a börtönökön belül kialakított bunker jellegű tárgyalótermekben tárgyal és ítélkezik. A bírákat is páncélozott kocsikon viszik oda, rendőrségi kísérettel. A bunkerbíráskodás sem tudott azonban jelentős eredményeket felmutatni a szervezett bűnözés visszaszorítása területén. Állami szervek békeidőben való bunkerba szorulása egyéb hátrányokkal is jár a társadalom közérzetére, ami ugyanis háborús időkben a légitámadásokkal magyarázható, az békeidőben a hatóságok magabiztosságának a hiányát érzékelteti a lakossággal.

A német példa ezzel ellentétes gyakorlatot követ, és ez a gyakorlat lényegében nagyban hasonlít a most tárgyalásra kerülő törvényjavaslat tartalmához. Nagyon precízen törekedik megváltoztatni a személyazonosságot. A tanúvédelmi szerződés megkötése előtt rendezni kell minden polgári vagy köztartozást - ez az új személyazonosság megszerzésének alapfeltétele. A hatóság ugyanis el akarja kerülni annak a látszatát is, hogy például nagy összegű adótartozás átvállalásával megvásárolta a tanú vallomását.

Nagy jelentősége van a legendagyártásnak. Nem csupán jogi segítségre van ugyanis szükség egy új személy identitásának megteremtéséhez, ezen az állami jogsegély-szolgálati tevékenységen túlmutatóan pszichológus és szakszociológus közreműködésére is szükség van. Ők készítik el a legendát, ami az új környezetben a család előéletére vonatkozik. Ennek ellenére azonban, legenda ide, legenda oda, nagyon sokan nem alkalmasak a tanúvédelmi programba való beszervezésre, vagy pszichológiai okokból, vagy nem olyanok a körülményeik. Apróbb, kiskorú gyermek családtagok például nem képesek következetesen tartani magukat a legendához, és széltében-hosszában kotyognak, s más problémák is lehetnek.

A családok személyi identitásának a megváltoztatása vagy emigráltatása sok esetben nem csupán az állami érdek hiánya, a nehezen megvalósíthatóság, a költségesség vagy az életszerűtlenség szempontjából opponálható. Az emberi arculat hiánya, az emberi ábrázat megléte is számon kérhető egy-egy törvényjavaslat tárgyalásakor. Az ilyen igény megfogalmazása alapvetően a konzervatív, keresztény alapokon nyugvó, nemzeti elkötelezettséget erősen hordozó parlamenti képviselőcsoportok feladata.

Tisztelt Ház! Mindannyian tudjuk, hogy Magyarországon jelenleg is van tanúvédelem, tulajdonképpen mindig is volt. A törvényjavaslat tartalma alapvetően a büntetőeljárás-jog területén mozog. A büntetőeljárásról szóló törvény ismeri a büntetőeljárás során keletkezett egyes iratok zárt kezelésének szabályait, ismeri az új szabályozás szerint a különösen védett tanú és hozzátartozója fogalmát, rendelkezik a büntető igazságszolgáltatás egyéb szereplőinek a védelméről is.

A törvény felhatalmazza a kormányt, hogy a védelem kérdésében rendeletet alkosson. A rendőrségről szóló törvény is rendelkezik az érintettek vonatkozásában a megelőzési védelemről, személyi védelemről és objektumvédelemről. Ezen kérdések szabályozásáról kormányrendelet is intézkedik: ez a büntetőeljárásban részt vevőknek, valamint az eljárást folytató hatóság tagjainak személyi védelme elrendelésének feltételeiről és végrehajtási szabályairól szóló 34/1999. számú kormányrendelet.

A büntetés-végrehajtásról szóló jogszabályok lehetőséget biztosítanak a veszélyeztetett elítélt biztonságos elkülönítésére, más elítéltek bosszújának a megelőzése céljából. Az érintett elítéltet szükség esetén más büntetés-végrehajtási intézetbe is át lehet szállítani, és ott el lehet különíteni. Az úgynevezett tanúvédelem tehát nem szűz terület a magyar jogrendszerben, bár ez a formája természetesen új, hanem annak a szabályozása már jelenleg is eurokonform - hiszen a sokféle európai szabályozás miatt nem is lehet eurokonformitásról beszélni.

Mivel a törvény alapvetően büntetőeljárási szabályozást érintő javaslat, a MIÉP-frakcióban felmerült, hogy miért nem ezeket a kodifikált szabályokat módosítja vagy egészíti ki a törvényjavaslat a gyakorlatban használható elképzelésekkel. A kodifikáltan egységes szerkezetbe foglalt jogi rendezés ugyanis elősegíti mind a jog alkalmazását, mind az oktatását, mind a tartósságát. Ebben a parlamenti ciklusban frakciónk részéről többször visszatérő kifogás volt a kodifikáció igényének mellőzése - ez jelenleg is probléma. Nem látjuk indokoltnak, hogy a büntetőeljárás már meglévő kodifikált szabályozása mellett egy másik törvényi szintű szabályozás kerüljön bevezetésre, az amúgy is nehezen áttekinthető, széttagolt jogrendszerünkben. A hasznosítható elképzelések megléte esetén a már alkalmazott és meglévő kodifikált szabályozást kiegészítve, abba beleillesztve célszerű azokat a gyakorlatba átültetni.

Az előzőekben megfogalmazott kifogásokra tekintettel a Magyar Igazság és Élet Pártjának frakciója jelen formájában nem tudja támogatni az előterjesztést; szükségesnek tartjuk ugyan, hogy az állam biztosítsa a szabadlábon védekező szervezett bűnözés elől az érintett családok számára a megfelelő védelmet. Igen súlyos ügyekben elképzelhetőnek tartjuk, hogy ha az érintett családot a hatóságok idehaza nem tudják megvédeni, akkor új személyazonosság felvétele mellett az államnak biztosítania kell az érintett családok központilag szervezett emigrálását is. Ilyen esetben is biztosítani kell azonban a külföldön történő egzisztenciateremtés, a nyelvtanulás, továbbtanulás, vállalkozásalapítás, a megfelelő munkahelytalálás, lakásvásárlás és egyebek költségeit. A MIÉP-frakció a végső döntését a fenti kifogások miatt majd a módosító indítványok elfogadásának ismeretében fogja meghozni.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk.

Most az írásban előre jelentkezett felszólalóknak adom meg a szót, a napirendi ajánlás szerint 15-15 perces időkeretben. Elsőként Balogh László úr, az MSZP képviselője következik.

DR. BALOGH LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Nem vitatható, hogy erre a törvényre szükség van, alapvetően két ok miatt. A törvény megalkotásának egyik indoka az, hogy a bűnözés terén megjelenő új vagy fenyegetővé váló jelenségekre a jogalkotónak reagálnia kell. Márpedig a bűnözés egyre szervezettebbé és emiatt egyre veszélyesebbé válik.

A szervezett, maffia jellegű bűnözés egyik velejárója a személyi bizonyítás erőszakos, megfélemlítésen alapuló támadása. Tehát szükség van olyan eszközökre, amelyek hatásosabb védelmet biztosítanak egyrészt a tanúk, a tettestársak, másrészt a velük családi vagy más szoros kapcsolatban állók részére. Szükség van a szabályozásra azért is, hogy az állam védelmet tudjon nyújtani azoknak, akik olyan információk átadására képesek, amelyek birtokában az állam biztonsági, bűnüldözési és igazságszolgáltatási érdekei hatékonyabban érvényesíthetők.

A szabályozás másik indoka az európai uniós jogharmonizáció. Az uniós országok joganyagának ugyanis része a büntetőeljárásban részt vevők, az igazságszolgáltatást segítők védelmi programja. A nemzetközi bűnözés elleni harc hatékonyabbá tehető, ha ez a szabályozás a csatlakozni kívánó országok joganyagában is megtalálható.

Szükséges tehát a törvény megalkotása. Az azonban tény, hogy a Ház az idevonatkozó joganyagról teljesebb képet kapott volna akkor, ha a tervezet a büntetőeljárási törvény és a büntető törvénykönyv módosításával együtt kerül az Országgyűlés elé.

(11.00)

Vegyünk egy példát a büntető törvénykönyvvel kapcsolatosan! Egyrészről tényleg szükséges a fenyegetett vagy más módon befolyásolni kívánt tanúk védelme, ugyanakkor indokolt lenne megváltoztatni a büntető törvénykönyv azon rendelkezéseit, amelyek a fenyegetőkre vonatkoznak, a fenyegetőket büntetik.

A hamis tanúzásra felhívás, amely szokásos és tipikus bűncselekmény a tanúk befolyásolására, a legenyhébben büntetendő vétségek közé tartozik, ami miatt általában pénzbüntetés kiszabására kerül sor. Ha a tényállást módosítanánk és a büntetést szigorítanánk, ezzel talán csökkenthető lenne a védelmi programba bekerülők száma.

A büntető törvénykönyv módosításával kapcsolatos másik példám: a büntető törvénykönyv a hozzátartozók között nem sorolja fel a gyerek állandó felügyeletével megbízott személyt, a tervezet igen. A két jogszabályt nyilván összhangba kell hozni. A tervezet a büntetőeljárásban részt vevők között említi a tanú ügyvédjét. A hatályos büntetőeljárási törvényben ilyen nincs, ezért azt kell mondanunk, hogy itt se legyen. Majd ha bekerül a büntetőeljárási törvénybe, itt is lehet szabályozni, addig nem.

Mikor lehetne még hatékonyabb a szabályozás? Akkor, ha a program a maga teljességében nemcsak a magyar állampolgárokra volna alkalmazható. Ha a törvény a gyakorlatban is beválik, a jövőre nézve megoldást kellene találni arra, hogy - még egyszer mondom - a maga teljességében a program minden eleme külföldi állampolgárokra is alkalmazható legyen, ha a magyar állam biztonsági, bűnüldözési és igazságszolgáltatási érdekei ezt megkívánják. Ennek az az indoka, hogy Magyarországon a maffia jellegű bűnözés főszereplői gyakran külföldiek. A bűnözésnek az a szintje, ahol már érdemleges információk nyerhetők, akkor lesz elérhető, ha a védelem korlátozás nélkül a külföldiekre is kiterjeszthető. Ezen érdemes elgondolkodni, és ha megoldható, a szabályozás kiegészítését meg kell tenni.

Amivel viszont mindenképpen ki kell egészíteni a tervezetet, az a kívülálló, normális életet élő, jogkövető állampolgár védelmét szolgáló tilalom, amely kimondja, hogy a védelmi programban részt vevők adatait nem lehet úgy megváltoztatni, hogy azok létező, élő személy adataival megegyezzenek. Az egész program nem ér annyit, hogy a bűnözők esetleges bosszúja ártatlan embereket érjen el csak azért, mert a személyi adataik megegyeznek.

Szintén ki kell egészíteni a törvényt a tanúvédelmi szolgálat pontos helyének meghatározásával a rendőrségi hierarchián belül, hiszen nem mindegy, hogy egy ilyen fontos szervezet mennyire lesz független, kinek lesz alárendelve, ki fogja irányítani, kik tudnak majd és mennyit a szolgálat munkájáról. Ki kell egészíteni a tervezetet azzal is, hogy ki lesz, mely szervezet lesz jogosult a szolgálat tevékenységének ellenőrzésére.

Tisztelt Ház! Egy törvény akkor jó, ha a gyakorlatban alkalmazható. A program gyakorlati alkalmazhatóságának próbaköve a titkosság biztosítása. Ez a törvény akkor lesz jó, ha a titok titok marad. De vajon az marad-e, megvannak-e ennek a feltételei? A tervezet bírósági, más és viszonylag nagy számú hatósági, közjegyzői és a többi eljárások igénybevételét írja elő, ami már önmagában a titkosság ellen hat.

De gondoljunk csak az adatkezelők, adatgazdák magas számára, ahol az érintett valódi és hamis adatai megtalálhatók. Vagy ami még ennél is kirívóbb, néhány esetben a tervezet megengedi az érintett oda-vissza ingázását a régi és az új adatai között, ami viszont a legnagyobb mértékben veszélyezteti a titkosságot. Ez tehát a leggyengébb láncszem.

A titkosság fenntartására két megoldás kínálkozik. Az egyik az, hogy a védelmi programot és a vele kapcsolatos eljárást egy törvényileg meghatározott szűk körön belül kell tartani. A másik megoldás: a tervezetből ki kell hagyni vagy módosítani kell azokat a szakaszokat, ahol a titkosság sérülhet. Felvethető például, hogy az érintett és a szolgálat közötti megállapodásból keletkező viták eldöntéséhez szükséges-e a bírói út.

A kiskorú érintettekre vonatkozó szabályozást úgy kell alakítani, hogy az garantálja a titkosságot, de ugyanez vonatkozik a nyugellátást, a társadalombiztosítást, az egészségügyi szolgáltatásokat és az adózást érintő szabályokra is. A visszaesés értékelésénél a megváltozott személyazonosságú személy korábbi és jelenlegi adatai is napvilágot látnak. Ez dekonspiráció a jogszabály erejénél fogva.

Szóval, ha jogelvek ütköznek, akkor a szabályozásnak el kell döntenie, hogy melyikhez alkalmazkodik. Jelen esetben az egyenlő elbírálás elvét alkalmazza-e, vagyis, ha valaki visszaeső, azt minden esetben és mindenkinél értékeli, vagy azt mondja, hogy a társadalomnak nagyobb érdeke fűződik ahhoz, hogy fel lehessen törni a maffiabűnözés reteszét, és ha ehhez a védelmi program titkossága kell, akkor biztosítja; vagyis sem a visszaesés esetén, sem más esetben nem engedi meg, hogy a régi és az új személyazonosság egymás mellett és egy időben nyilvánosságra kerüljön. Ha ez megtörténik, akkor az a program végét jelenti.

Ahhoz, hogy a program szavatolni tudja a titkosságot és az érintettek biztonságát, arra lenne szükség, hogy az érintettek a különösen védett tanúk pozíciójába kerüljenek. Az érintetteknek ne kelljen a bírósági tárgyalóteremben megjelenniük ahhoz, hogy vallomást tegyenek. Olyan technikákat kellene alkalmazni, mint például a zártláncú videokonferencia, amikor az érintett nincs jelen, és a képét, valamint a hangját is eltorzítják. Ugyanis a jelenlegi bírósági épületek alkalmatlanok az érintettek hatékony elkülönítésére.

Tisztelt Ház! Néhány helyen a tervezet szabályozása logikátlan, módosításra szorul. Például az 5. § egyik bekezdése lehetővé teszi, hogy a büntetőeljárás alatt minden eljáró hatóság kezdeményezheti a megállapodást, ugyanakkor a büntetőeljárás befejezése után ezt a jogot már csak az eljárt nyomozó hatóságnak adja meg. Nem lehet tudni, miért zárja ki e körből a tervezet például a büntetés-végrehajtást felügyelő ügyészt vagy a büntetés-végrehajtási bírót. Az ügyvivő kiválasztását a tervezet kizárólag az érintettre bízza. Meg kellene gondolni, hogy maga a törvény zárja ki, hogy a büntetett előéletű személy vagy az, aki büntetőeljárás hatálya alatt áll, ne lehessen ügyvivő. A szolgálatnak pedig meg kellene adni azt a jogot, hogy a rizikóvizsgálatokat indokolt esetben az ügyvivővel szemben is elvégeztethesse, és adott esetben kizárhassa a programból.

Tisztelt Ház! Beszédem elején leszögeztem, hogy a törvényre szükség van, de néhány módosításra is, amelynek elfogadása segíteni fogja a törvény gyakorlati alkalmazását.

Köszönöm szépen. (Taps.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, ki kíván még felszólalni ebben a témakörben. Gyimesi József úr jelentkezett, a Fidesz képviselője.

Megadom a szót.

DR. GYIMESI JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslat általános vitájában, úgy tűnik, a frakciók között az az álláspont alakul ki, hogy a törvényjavaslat az általános vitára nemcsak alkalmas, hanem módosító javaslatokkal a részletes vita nyomán is elfogadhatóvá válik.

Nem is kívánom ezért szorosan a törvényjavaslathoz kapcsolódóan a további gondolataimat kifejteni, kizárólag a Szocialista Párt vezérszónokának egy, nem az általános vitába illő és egyébként illetlen megjegyzésére kívánok reagálni, amelyben egy miniszterelnöki interjúból idézett a szövegkörnyezetéből kiragadva, de egyébként az idézett mondat értelmét ellentétére változtatva, és ezt a mondatot úgy értékelve, mintha annak a mondatnak, amely tagadó értelmű, és amely feltételes módban nyert megfogalmazást, és amelynek az a lényege, hogy ma olyan miniszterelnöke van az országnak, aki a kormányzati teendőivel foglalkozik, és nem pedig - és ez is elhangzott az interjúban - üzletek közvetítésével... Szóval, ezt az ilyen értelemben megfogalmazott és az interjúból kiragadott mondatot nem volt helyes és nem lett volna szabad a Szocialista Párt képviselőjének e teremben elmondania.

(11.10)

Csupán azért szóltam, mert úgy éreztem, hogy ezen ízetlen és kicsit kampányízű mondat kapcsán az észrevételeimet meg kell tennem. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Gál Zoltán úrnak, az MSZP képviselőjének.

DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nem lepett meg Gyimesi képviselőtársam hozzászólása, istenigazából nem tudta cáfolni azt az összefüggést, ami miatt ezt az idézetet itt elmondtam. Tartalmilag nagyon pontosan mondtam el, még akkor is, ha nem szó szerint idéztem.

Mellékesen megjegyzem, azt hiszem, Gyimesi képviselőtársam sem dicséretnek szánta azt a megállapítását, hogy a miniszterelnök nem üzlettel foglalkozik, hanem kormányoz. Azt hiszem, ez természetes dolog. Itt egyszerűen arról van szó - ezért hoztam szóba a témát, és az egész fejtegetésemnek ez egy lényeges mondandója volt -, hogy ha a kormányzat nem olyan magatartást sugall a társadalom felé, amelyben a törvénysértés elítélendő, súlyos jelenség, amikor megvonja a vállát egy-egy kritikus megjegyzés miatt, amikor nevetnek kormányzati tényezők, amikor itt, a parlamentben ellenzékiek szóvá tesznek bizonyos dolgokat, ez nem azt erősíti a társadalomban, hogy érdemes jogkövetőnek lenni, lehet boldogulni jogkövetéssel is, hanem azt a helyzetet erősíti, ami a szervezett bűnözés egyik forrása, hogy bizonyos társadalmi rétegek képviselői kitörési lehetőséget, ha úgy tetszik, közösséget csak bűnszervezetekben, bűnbandákban találnak. A kérdésnek ez a lényege, tisztelt képviselőtársam.

El kell mondanom, hogy ebből a szempontból - most nem akarok sok-sok ügyet felsorolni, szóba kerültek már ezek a parlamentben - ez a fajta magatartás megítélésem szerint nemhogy használna, hanem nehezebbé teszi azt a közös célt, amiről itt mindnyájan beszéltünk, a szervezett bűnözés elleni eredményes harcot.

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Gyimesi József úr, a Fidesz képviselője. Megadom a szót.

DR. GYIMESI JÓZSEF (Fidesz): Gál képviselő úr is nyilván érezte, hogy elég erőltetett a logikai lánc, amelyet a mondatfűzése során összekapcsolni és összetartani szándékozott. Ma nem olyan kormánya van az országnak, amely olyan magatartást sugallna, amilyenre ön gondolt. Én azt tudom mondani, hogy ki mint él, úgy ítél - ma több bölcsesség, szólás elhangzott az ülésteremben -, és kérem a képviselő urat, hogy természetesen ne személyre vonatkoztassa ezt a mondást, hanem arra a kormányzati ciklusra, amely 1994-98 között érvényesült és hatalmon volt Magyarországon.

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Gál Zoltán úr, az MSZP képviselője.

DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, az a vita kezdődik el most itt köztünk, ami gyakorlatilag három éve folyik ebben a parlamentben, és valószínűleg nem fogjuk tudni egymást meggyőzni. Sorolhatnék a képviselő úr hozzászólása után - mert a személyeskedésre nem kívánok válaszolni - ügyeket, az útépítéstől kezdve a Happy Endig, sok mindent, ami arra vonatkozik, hogy ez a kormány nem feltétlenül törvénytisztelő. Ezek bizonyítékok, és ezért ez a kormány vagy egyes tagjai még csak felelősséget sem éreznek. Itt erről van szó, tisztelt képviselőtársam, és erre sajnos nagyon sok példát lehetne mutatni. Ezek a jelenségek valahol összesűrűsödnek egy olyan társadalmi felfogássá, amely sajnos elég erős ebben az országban, hogy boldogulni a törvényen kívül lehet csak igazán.

ELNÖK: Hozzászólásra következik Juharos Róbert úr, a Fidesz képviselője.

DR. JUHAROS RÓBERT (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Magam is Gál képviselő úr felszólalására szeretnék pár mondat erejéig reflektálni. Elsősorban a vezérszónoki hozzászólása késztetett engem is hozzászólásra, hiszen az a vita, hogy van-e a kormánynak programja, elképzelése a szervezett bűnözés elleni harccal kapcsolatosan, lassan már három éve folyik közöttünk.

Míg ennek a koncepciónak a létét kérik rajtunk számon rendszeresen, addig ma már elmondható, hogy valójában tettek sorozatával tudjuk alátámasztani mindazt, amit egyébként a kormányprogramban vállaltunk. Olyan törvények kerültek ebben a Házban elfogadásra és ma már részben végrehajtásra is, mint a Btk. átfogó módosítása, a büntetőeljárások kodifikálása, a maffiacsomag, amely bár vitatott volt, de a sikere, azt hiszem, nem kérdőjelezhető meg.

Ezt egyébként én mint józsefvárosi képviselő, azt gondolom, alappal is állíthatom, hiszen számos példát tudnék a törvény sikerességéről hozni a gyakorlat oldaláról. De ide tartozik például a maffiaellenes központ felállítása, vagy a szabálysértési kódex újrakodifikálása, és azt gondolom, ugyanebbe az ívbe illeszkedik bele ennek a törvénynek az elfogadása is, illetve teszi ezt teljessé. Tehát az, hogy koncepciótlanul cselekszik ez a kormány és teszi a dolgát az Országgyűlés, nagyon nehezen alátámasztható állítás.

Ugyanakkor a másik oldalról nem szeretnék dobálózni, sem konfliktust szítani, hiszen azt várjuk, hogy önök is támogassák ezt az előterjesztést, de azért a korrektség kedvéért tegyük már helyre a dolgokat. Hiszen az előző ciklusban mégiscsak olyan közállapotok voltak ebben az országban, hogy még az ország akkori miniszterelnöke, Horn Gyula is azt állította, hogy közbiztonság aztán végképp nincsen.

Úgyhogy, ha innen közelítjük a kérdést, és ezt állítjuk szembe azzal, hogy hány törvény került már ebben a ciklusban elfogadásra, illetve végrehajtásra, milyen sikerrel és milyen várakozásokkal, ugyanakkor emellé tesszük azt az állítást is, bár az SZDSZ részéről folyamatosan kapjuk a kritikát, hogy háttal vagyunk Európának, és sorolhatnám még Bauer Tamás idézeteit, akkor is azt kell mondanom, hogy amikor ez a törvény beterjesztésre került, és valóban nem az egész csomag egyben került beterjesztésre... - és még erről is vitatkozhatunk, hiszen nemsokára a Ház elé fognak kerülni azok a jogszabályok, amelyek bár időben egymástól elszakítva kerülnek tárgyalásra; és ha egy picit polemizálni szerettem volna, akkor adhattam volna még tippeket az SZDSZ tisztelt képviselőjének. Fölsorolhatta volna azt, hogy a hatálybalépésnél az időbeli eltérés még nagyobb lesz, mert azoknak a jogszabályoknak, amelyeknek a hiányára hivatkozott, a tervezett hatálybalépése 2003, ez a törvénycsomag pedig a kihirdetést követő negyedik hónap első napján már hatályba fog lépni, tehát ott még nagyobb lesz a szórás.

Ennek ellenére, mivel nemzetközi és európai uniós kötelezettségvállalás van ennek a törvénynek az elfogadására, ugyanúgy, mint a program beindítására, és erre nagyon komoly kormányzati kötelezettségvállalás van, ami egyébként szankcionált, ezért nyilvánvalóan az egyetlen lehetséges és eurokonform megoldás az, hogy az Országgyűlés megtárgyalja ezt az egyébként nagyon jól, szakmailag alaposan előkészített és nagyon hosszan érlelt törvénycsomagot. Hiszen ennek az előkészítése, mindnyájan tudjuk, nem most kezdődött meg, és nem is ebben a ciklusban, ennek egy sokkal mélyebb és hosszabban tartó szakmai kiérlelése, vitája folyt. Azt gondolom, elérkezett ez a törvénycsomag jelen pillanatban abba a szakaszába, amikor érdemben meg lehet tárgyalni, el lehet fogadni, és arra kérem szépen képviselőtársaimat is, hogy ezt tegyék, haladjunk a konszenzus irányába.

Köszönöm, hogy meghallgattak.

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Gál Zoltán úr, az MSZP képviselője.

DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Vártam már azt a megjegyzést is, hogy ez a közbiztonság nem közbiztonság - Horn Gyula ominózus idézetéről van szó -, de szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy amit itt igazából hiányolunk, az az őszinte szó. Ez a kormány rendet ígért. Természetesen, mivel a társadalmi feltételek ezt nem támasztják alá, sőt ezeket a társadalmi feltételeket a mi megítélésünk szerint rontotta is, éppen az ország kettészakadását eredményező szociálpolitikájával, ezen a helyzeten lényegesen változtatni nem lehet. Erre ez a kormány elkezdi szigorítani a büntető jogszabályokat, növeli a hatóságok ellenőrizhetetlen jogkörét, és egyfajta győzelmi jelentéseket tesz, mert ez a nagyon csalóka bűnügyi statisztika most jobb képet mutat, mint korábban.

(11.20)

Azt elfelejtik hozzátenni, hogy ebben a szabálysértési kódex csökkentő hatásától kezdve sok minden van. Mi csak azt hangsúlyozzuk, hogy ha valóban nagyobb biztonságot akarunk teremteni az embereknek, és ha valóban eredményesebb harcot akarunk a bűnözés egyik legveszélyesebb formája, a szervezett bűnözés ellen produkálni, akkor azokat a társadalmi feltételeket kell támadni - mint ahogy említettem -, amelyek tulajdonképpen termelik a bűnözést, és e tekintetben ennek a kormánynak nincsen koncepciója, és sajnos nincsen koncepciója a bűnüldözést illetően sem.

Szóba jött itt a szervezett bűnözés elleni központ. Mit tud a képviselőtársam, mit csinál ez a központ? Mire ment el ez az 500 millió forint, amit önök megszavaztak rá? Folyik ott adatgyűjtés? A hírek szerint nem nagyon. (Az elnök pohara megkocogtatásával figyelmeztet az időkeret leteltére.)

Tisztelt Országgyűlés! Elnök Úr! Két percet kértem, de...

ELNÖK: Kérem szépen, hogy fejezze be!

DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): ...meghosszabbíthatnám egy rendes hozzászólás kérésével?

ELNÖK: Ha újra kér szót, akkor természetesen igen, de most a két perc lejárt.

DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen.

ELNÖK: Hozzászólásra megadom a szót Gál Zoltán úrnak, az MSZP képviselőjének.

DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Szóval, nem akarom túlságosan nyújtani a szót, azt szerettem volna még csak Juharos képviselőtársamnak elmondani, hogy az a jogalkotási folyamat, amiről ő beszélt, ez valahol az 1998 tavaszán elfogadott büntetőeljárási törvénykönyvnek a - hogy mondjam - szétbontására épül. Ez a büntetőeljárási törvénykönyv egy egészen új rendszert fogalmazott meg, amelynek a hatálybalépési időpontja 2001 lett volna.

Amikor önök hatalomra kerültek, lefékezték - pontosabban: megállították, nem is lefékezték - az egész igazságszolgáltatási reformot is, gondolok itt a táblák felállítására, és elkezdték kimazsolázgatni ebből a büntetőeljárási törvényből azokat az elemeket, amelyekről úgy gondolták, hogy az önök rendkoncepciójába, vagyis "büntetünk, és akkor majd rend lesz" koncepciójába beleillik.

Emlékeztetnék a maffiacsomagra, hogy éppen az ellenzék követelésére került be némi garancia, hogy az a bizalmas információszerzés ne egyszerűen csak egy ilyen ködös jogi fogalom, a szervezett bűnözéssel kapcsolatban lévő valami alapján, a hatóság kizárólagos mérlegelése alapján történjék, hanem legalább az ügyész lássa és az ügyész legalább szóljon bele. Gondolom, senkinek nem lehet kellemes érzése, hogy ellenőrizhetetlen, átláthatatlan és korrigálhatatlan eljárások nyomán valahol szerepel valamelyik bűnüldöző hatóság gépi rendszerében; hozzátéve, hogy az adatvédelem kérdésében megint csak alapos vitáink vannak. Egy markáns, az adatvédelemhez értő - az egész bűnüldözés szempontjából ez egy lényeges kérdés - adatvédelmi biztos helyett kevésbé felkészült és kevésbé járatos adatvédelmi biztosok megválasztásáról folyik itt tulajdonképpen a vita.

Hozzátartozik ehhez a helyzethez, és ha már szót kértem: ennek a törvényjavaslatnak az indokolásában van egy nagyon érdekes mondat. Valószínűleg ez az indokolás egy ilyen előtanulmánynak a bemásolása vagy idetevése ehhez a törvényjavaslathoz, de egy érdekes gondolatot elsüt. Nevezetesen, hogy a német példa, ahonnan ennek az egész rendszernek a gondolata származik - vallja be az indokolás -, azt mondja, hogy a németek nem használják a szervezett bűnözés fogalmát, mert - mondják a németek - ez jogilag megfoghatatlan - és azt hiszem, igazuk van.

Az indokolásban az szerepel, hogy a németeknél az "ügy" kategóriával operálnak. Az indokolás úgy állítja be, hogy az talán még amorfabb és megfoghatatlanabb, még nagyobb jogkört biztosít a hatóságnak, holott talán éppen fordítva van. Talán éppen egy ügy konkrét megítélése az, ami alapján számon kérhető lenne a hatóságtól az is, hogy mit, miért csinál. De a szervezett bűnözés ismérvei vagy a nemzetközi bűnözés ismérvei - mint ahogy említettem -, mi ez, kérem szépen? Mi ez? Nem lehet megfogni, nem lehet számon kérni a hatóságtól.

Tehát mindezt csak megint azért mondom, hogy az alapvető eltérés ott van közöttünk, hogy mi úgy szeretnénk a bűnözés elleni harcot vívni, hogy közben valamilyen kontrollja maradjon a hatóságoknak, mert sok-sok szakértő leírta már ebben a világban, hogy a szervezett bűnözés elleni harc egyben mindig a jogállamért folyó harc is. Ez a szemlélet az, ami önökből megítélésünk szerint hiányzik, és ez mondatja velünk azt és azokat a példákat, amelyeket itt Gyimesi képviselőtársam kifogásolt és amibe sajnos, nemcsak az érintett és érdekelt hatóságok vezetői, hanem a miniszterelnök is beszállt, és nemhogy jó példát mutatott volna, hanem szerintem inkább rosszat.

Megítélésem szerint ez a lényege a dolognak.

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Juharos Róbert úrnak, a Fidesz képviselőjének.

DR. JUHAROS RÓBERT (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Gál Képviselőtársam! Az az igazság, hogy más nyelvpolitikai síkon mozgunk. Számunkra az átfogó társadalompolitikai koncepció szükségessége, illetve ennek a léte vagy hiánya egy olyan nyelvpolitikai sík, amivel túl sokat kezdeni nem tudunk. A szocializmusban persze megszokhattuk ezt a nyelvpolitikai mozgásteret. Tudjuk, hogy önök előszeretettel használták, mi mégis azt gondoltuk, hatékonyabb az, ha kormányprogramot fogadunk el, a kormányprogramnak megfelelően pedig beterjesztjük azokat a törvényeket és elfogadjuk azokat, illetve végrehajtjuk azokat, amelyek a kormányprogramban meghatározásra kerültek - ennek keretében ezt a törvénycsomagot is.

Lehetne persze itt tudományos vitát folytatni, el tudunk menni ebbe az irányba is természetesen, mint például azzal a felvetésével sem értek egyet, hogy a német jogrendszerben, illetve a német kriminológiában nem ismerik a szervezett bűnözés fogalmát és nem használják. Az "organisierte Kriminalitä t" németül egy bevett és ismert fogalom, és természetesen nyilván operálnak a magyar tudomány, jogtudomány művelői is ugyanezekkel a fogalmakkal, illetve az összehasonlító tudomány elemzői is. De mégis szeretnék még egy felvetést tenni a vitában elhangzottakhoz, ez pedig az SZDSZ képviselőjének szólna.

Örültem volna, ha mélyebben tanulmányozza - Horváth Balázshoz hasonló megjegyzést fűzök a hozzászólásához - magát az előterjesztést a képviselő úr, hiszen számos olyan felvetése hangzott el az általános vitában, amelyek egyszerűen nem állják meg a helyüket. Ilyen például az a felvetése - most csak egy példát mondok, nem fogom kivesézni a teljes hozzászólását, de egyszerűen tényszerűen nem állják meg a helyüket -, hogy kaphat-e példányt a polgári jogi szerződés aláírója vagy nem kaphat. A törvény egyértelmű ilyen értelemben, csak arról rendelkezik, hogy letétbe kell helyezni. Természetesen nem zárja ki azt, hogy aki egy ilyen megállapodást aláír, az rendelkezzen ezzel a példánnyal. Kérem, olvassa el alaposan magát az előterjesztést!

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Gál Zoltán úr, az MSZP képviselője.

DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Ígérem, hogy ha nagyon nem bántanak, abbahagyom a vitát, de itt ez a nyelvtani elemzés, amit Juharos képviselőtársam némi politikai ízzel felvetett, némi reagálást kíván. Arra, hogy a szocializmusból ered ez a kifejezés, amit én használtam, hadd idézzem itt a könyvből szó szerint azt, amit az előbb is elmondtam. Egy francia szakértő járt itt, tanulmányozta Magyarországon a szervezett bűnözés helyzetét, és ő mondta azt - és valószínűleg nem a szocializmusból maradt maradvány alapján -, amit idéztem, hogy a korrupcióval és a szervezett bűnözéssel szembeni politika hosszú távon csak egy prosperáló és nyitott társadalomban lehet eredményes.

(11.30)

"Ilyen politika elsősorban a kormánynak a gazdasági és szociális politikájától függ." - és így tovább. Ezek nem a szocializmusból itt maradt maradványok, tisztelt képviselőtársam, hanem valószínűleg egy jól felkészült szakértő helyes megállapításai.

Ami pedig a szervezett bűnözés dolgát illeti, a törvényjavaslat indokolására hivatkoztam. Igaz, hogy apró betűvel van írva - ezért kerülhette el képviselőtársam figyelmét -, de itt van benne az indokolásban, azt mondja: "A részint mintaként követett német modell egyébként a védelmi program alkalmazhatóságának előfeltételei sorában nem említi meg a 'szervezett bűnözést'. - a Belügyminisztérium anyagából idézek. - A német kodifikátorok tudniillik azt vallják igen következetesen, hogy a szervezett bűnözés jelensége végül is alig-alig fogható, ragadható meg a jog eszközeivel (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), ekként pedig egy ilyen kategorikusnak, mellőzhetetlennek tekinthető jogi feltétel megjelenítése kockázatos lenne." (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Innét idéztem, tehát ennyit a nyelvtani...

ELNÖK: Képviselő úr, lejárt a kétperces időkeret.

DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): ...politizálásról. Köszönöm.

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Hankó Faragó Miklós úr, az SZDSZ képviselője.

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Arra szeretnék röviden reagálni, amit Juharos Róbert mondott az imént. Az kétségtelen tény, hogy ha elolvasunk egy törvényjavaslatot, akkor annak a megfogalmazásaiból juthatunk más-más következtetésre, de azzal vádolni - akár ön, akár Horváth Balázs képviselő úr -, hogy a javaslatot nem olvastam, azok után, hogy több alkalommal is szó szerinti idézeteket olvastam fel, enyhén szólva, szeretnék szolidan fogalmazni: furcsa.

Szeretném az ön figyelmébe ajánlani annak a bizonyos szerződésnek a másolatával kapcsolatban a törvényjavaslat 2. számú mellékletét, amely a 27. oldalon, a g) pontban azt írja: "biztonsága érdekében ezen megállapodásból részére másolat nem készíthető". A törvény egyetlen szót nem szól arról, hogy adható másolat, ebben a mellékletben pedig az szerepel, hogy részére másolat nem adható. Akkor meg - hogy úgy mondjam - enyhén szólva összekeverjük a szezont a fazonnal, ha a letétbe helyezett példányt összetévesztjük az ügyfél részére átadható példánnyal. A bíróság kaphat egy letéti példányt, erről rendelkezik maga a törvényjavaslat, a 7. § (5) bekezdése hatalmazza fel erre a Fővárosi Bíróságot. De a bíróság is csak jogvita esetén kaphat letétet, mindaddig, amíg ez fel nem merül, addig ez a szerződés kizárólag a rendőrség birtokában van, hiszen a rendőrség nem fogja úgy értelmezni a törvényt, hogy miután nem szól róla a törvény, akkor korlátlan mennyiségben vagy bármilyen formában kaphat másolatot az ügyfél. A rendőrség lobogtatni fogja majd ennek a törvénytervezetnek vagy akkor már esetleg törvénynek a mellékletét, amely szó szerint tartalmazza azt - még egyszer idézem önnek -: "biztonsága érdekében ezen megállapodásból részére másolat nem készíthető", azaz hosszú időn keresztül nem ismerheti meg, az aláírást követően igazából talán csak a bírósági eljárásban tekinthet esetleg bele, de erről sem rendelkezik a törvény. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Lehet, hogy a bírói példányt sem olvashatja el.

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Juharos Róbert úr, a Fidesz képviselője. (Dr. Juharos Róbert jelzésére:) Eláll. (Dr. Kis Zoltán: Rájött, hogy... Ez nehezebb szakma, mint a polgármesterség! - Dr. Juharos Róbert közbeszól.)

Tisztelt Országgyűlés! Mivel több felszólaló nem jelentkezett, az általános vitát elnapolom. Folytatására és lezárására a következő ülésünkön kerül sor.

Soron következik a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása. Az előterjesztést T/4752. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/4752/1-4. számokon kapták kézhez.

Tisztelt Országgyűlés! Most az írásban előre jelentkezett felszólalóknak adom meg a szót, a napirendi ajánlás szerint 15-15 perces időkeretben. Elsőként Mátrai Márta, a Fidesz képviselő asszonya következik.