Készült: 2024.03.29.11:11:47 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

151. ülésnap (2016.05.12.), 50. felszólalás
Felszólaló Dr. Staudt Gábor (Jobbik)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 14:10


Felszólalások:  Előző  50  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mielőtt a konkrétumokra rátérnék, illetve azokra a területekre, amelyekről külön szeretnék beszélni, engedjék meg, hogy néhány felvezető gondolatban elmondjam, habár elhangzott már párszor, hogy miért problémás, ha ilyenkor terjesztik be a költségvetést.

Problémás, mert a 2015-ös költségvetés végrehajtásáról való elszámolás, a zárszámadás még nem került az Országgyűlés elé. Tehát nem tudjuk, hogy a 2015-ösben minden rendben van-e. Nyilván meg fogja adni az Országgyűlés ezt a beleegyezését, hiszen közel kétharmados többséggel ülnek itt a Fidesz-KDNP képviselői, de formálisan még nem számolt el a 2015. évről a kormány. Emellett nem látjuk a 2016. év tényszámait sem, hiszen nem telt el annyi idő, hogy bizton azt mondhassuk, a 2016-os költségvetés alakulását nagyjából láthatjuk. Tehát csak azokat a számokat látjuk, amelyeket 2016-ra előirányoztunk, de hogy ennek mi lesz a vége, ezt semmilyen módon nem tudjuk kiszámítani. Ehhez képest jönnek a 2017-es számok, amelyek tulajdonképpen úgy lógnak a levegőben, hogy sem a ’15-ös év tényszámait, sem a ’16-os év valódi vagy már pontosnak mondható tervezetét, illetve pontosnak mondható záró számait nem látjuk.

Ez azért is fontos, mert tulajdonképpen a levegőben hozunk egy költségvetést, és ráadásul párhuzamosan ezzel még a 2016-os költségvetés módosításai is tárgysorozatban vannak, sajnos még az év során néhányszor előreláthatóan sor kerül majd a 2016-os költségvetés módosítására is.

(12.30)

Régi probléma: 2010-ben megígérte a kormányzat, hogy egy országleltárt készít, hogy tudjuk, mink van, mik azok a közös javak, amelyekkel gazdálkodik a kormányzat. Ez azóta sem történt meg. Tehát ez a vagyonkataszter várat magára, és ennek a vagyonregiszternek a hiánya ‑ amit nevezhetünk ország­lel­tár­nak is ‑ súlyos ráhatással van arra, hogy pontosan lát­hassuk, a kormány hogy is sáfárkodik a közös javainkkal.

Aztán létszám-előirányzati terv sem készül, hiszen nem elég az, hogy személyi kiadásokra mennyit költünk egyes minisztériumoknál, egyes intézményeknél, mert nem mindegy, hogy azt hány személyre, hány adminisztratív alkalmazottra vagy hány vezető beosztású alkalmazottra költjük. Mert csupán az, hogy emelkedik, nem mutatja meg, hogy a létszámok tekintetében a kormányzat milyen módon szeretne eljárni. Lehet erre azt mondani, hogy ez egy rugalmas hozzáállás, és nagy lehetőséget ad a kormánynak, hogy úgy járjon el, ahogy ő gondolja; mi ezt úgy gondoljuk, hogy egy túlzott felhatalmazottság, és a részletesség elvének nem felel meg ebben a formában a költségvetés.

Aztán ha költségvetésről beszélünk, akkor néhány gondolatot muszáj a Magyar Nemzeti Bankról is ejteni, hiszen azok a befizetések, amelyeknek meg kellett volna történni osztalék formájában, az elmúlt években elmaradtak. Hogy néhány számot említsek: az utóbbi négy évben a Magyar Nemzeti Bank devizaárfolyam-változásból származó eredménye, kapaszkodjanak meg, 1047 milliárd forint volt, amelynek egy részét illett volna osztalékként befizetni. Tudjuk, hogy a felháborodás és a botrányok hatására most talán 50 milliárdot beígértek, de az, hogy több mint ezermilliárd forintról beszélünk, ami árfolyamnyereségként a Magyar Nemzeti Banknál realizálódott 2012 óta, egy olyan szám, ami, ha a legfrissebb államadósság-adatokat nézzük, a 2016. március 31-i adatokat ‑ Magyar Államadósság Kezelő Központ, tehát nem holmi levegőből kapott számokról beszélünk ‑, azt látjuk, hogy 25 473 milliárd forint volt a magyar államadósság mértéke. Ha ezt a két számot összeadjuk, akkor több mint 4 százalékkal csökkenthető lett volna a magyar államadósság, ha a Magyar Nemzeti Bank befizeti ezeket a pénzeket, de ha a felét fizette volna be, akkor is jelentősen csökkenthető lett volna a magyar államadósság. Arról nem is beszélve, hogy másra is költhetők lettek volna ezek a pénzek, de a legrosszabb, amit tenni lehetett, hogy különböző alapítványokra elszórták, amiket nem véletlenül próbáltak titkosítani, most már azt is láthatjuk, hogy miért, amikor nyilvánosságra kerültek ezek a tényadatok.

De továbbmenve, mert az ellenzék ideje elég szűkös ezeknél a felszólalásoknál, szeretném példaként felhozni, hogy a részletesség elvének a megsértése miért is probléma. Például a Belügyminisztérium költségvetésében, ahogy tavaly is, annyit láthatunk, hogy a rendőrségre mennyi pénzt költünk, vagy hogy személyi juttatásokra mennyit ‑ több mint 200 milliárdot ‑ költünk. De például a megyei ren­dőr-főkapitányságok sincsenek ebben benne, illetve bontást nem látunk róluk, tehát még azt sem láthatja az Országgyűlés, hogy Budapest, Borsod vagy egyéb megyék mennyit kapnak a rendőrségen belül. Persze ezt a kormány majd el tudja dönteni, de szeretnénk látni, hogy adott esetben több pénz jut-e azokba a megyékbe, ahol a közbiztonság úgy alakult, ahogy, illetve ahol az emberek joggal várják el azt, hogy nőjön a ráfordítás, akár a rendőrség tekintetében is.

S aztán még a felsőoktatásról nem is beszélek; a felsőoktatási szektorban szereplő különböző intézmények nem jelennek meg, míg korábban ez gyakorlat volt. Így nem lehet összehasonlítani azt, hogy pontosan mire mennyit adunk; azt pedig már elmondtam, úgy tűnik, irreális elvárás lenne az, hogy a létszám-előirányzatokat is megismerjük, hogy megyei bontásban a rendőr-főkapitányságoknál azt is határozzák meg, hogy ott nő-e a létszám vagy éppen csökkenni fog.

Továbbhaladva: van, amiket néhol kisebb költségként is feltüntetnek, és pont ezért el lehet mondani róla a véleményünket. A Külügyminisztérium költségvetésében találtunk egy olyan sort, hogy külföldi magyar emlékek megőrzése. Ez szép és jó, 15 millió forint jut rá. Majd kicsit lejjebb haladva a számsorban azt látjuk, hogy az afgán nemzeti biztonsági erők fenntartásához szükséges pénzügyi forrásokra 140 millió forintot költünk. Mondhatják erre, hogy ez nemzetközi kötelezettség, ahogy az valóban igaz lehet, de ezeket talán ideje lenne felülvizsgálni. Nem tudom, meddig kell még a magyar nemzeti emlékek megőrzésére szánt pénz tízszeresét az afgán nemzeti erőknek közvetlenül elutalni. Azt hiszem, hogy ennél jobb célokra is lehetne ezt a pénzt költeni, de ez legalább szerepel a költségvetésben és kritika tárgyává tehető, viszont elmondhatjuk, hogy az adófizetők nem feltétlenül erre gondoltak, amikor az adójukat befizették.

Aztán hozzájárulás az EU költségvetéséhez. Ked­venc adatsorunk, amelyben közel 320 milliárd forint sze­repel, amit mindannyiunk adójából, áfa­bevé­te­lé­ből az EU-nak befizet Magyarország, de nemcsak közvetlenül az EU-nak, hanem láthatunk a brit korrekcióra, s nemcsak ebben az évben, hanem sajnos folyamatosan 22 milliárd forintot ‑ köszönik szépen a britek, örömmel elfogadják ‑, illetve Dánia, Hollandia, Svédország számára, igaz, hogy csak 2,7 milliárd forintot, de ha az elveket nézzük, akkor ezek a pénzek is a magyar adófizetőktől mennek. Ez közel 320 milliárd forint. Mondhatják erre, hogy mennyi pénz bejön az Európai Unióból, de azt meg pont az európai uniós vitanapon tisztáztuk, illetve nem értettünk abban egyet: lehet, hogy ezermilliárd forintos tétel áll rendelkezésre Magyarországnak, hogy lehívjuk, de egyrészt nem tudjuk lehívni az egész összeget, ha viszont le tudjuk hívni, akkor olyan célokra tudjuk lehívni, amik nem feltétlenül a magyar gazdaságot segítik, sokszor látványberuházásokra, sokszor presztízsberuházásokra, és még ezekben az esetekben is elképesztően magas korrupciós hányaddal bírnak ezek a beruházások. A kis- és középvállalkozásokhoz viszont sajnos alig jut ezekből a pénzekből. Tehát azt lehet mondani ‑ én nem állítok túlzást ‑, ha ennek a 320 milliárd forintnak durván a harmadát, amit EU-s pénzként úgymond ajándékként, vagy sokan úgy gondolják, hogy ajándékként megkapunk, célzottan, megfelelően, mérnöki precizitással elköltenénk a magyar gazdaság fellendítésére, mondjuk, a kis- és középvállalkozások segítésére, akkor sokkal nagyobb eredményt érnénk el, mint hogy ezt befizetjük, és az EU majd megmondja, igaz, hogy papíron több pénzt, de az eredmény tekintetében sajnos kevésbé eredményesen hogy tudunk lehívni.

De az Igazságügyi Minisztériumról is essen néhány szó. Nem az egész minisztériumi költségvetésbe szeretnék belemenni, mert kevés az idő, hogy ezt megtegyem. Újra láthatunk 500 millió forintot a jogászképzés színvonalának emelésére, ami egy nagyon szépen hangzó gondolat, illetve a bűncselekmények áldozatainak kárenyhítésére 100 millió forintot.

De megint csak nem látunk ‑ és ezt kezdeményezem módosító javaslatként is ‑ egy olyan kártérítési alapot, amely a bűncselekmények áldozatainak a számára nyílna meg, azon áldozatok számára, akik hiába kapták meg, egy polgári kártérítési perben hiába ítélték meg nekik azokat az összegeket, amilyen károkat ők szenvedtek, de nem tudják kin behajtani, hiszen ha volt is vagyona az elkövetőnek, azt az állam elviszi a bűnügyi költségekre, és ha volt is lefoglalható vagyon, abból a sértettek vagy a hozzátartozóik már nem látnak semmit.

Azért szörnyű ezt mondani, mert még azokat a javaslatokat is elutasították, hogy a kielégítési sorrenden a miniszter engedélyével lehessen egy cserét tenni, tehát először kellene hogy sor kerüljön az áldozatok kifizetésére, és utána az állam a bűnügyi költségek tekintetében várna a sorára, illetve megpróbálná behajtani 20-30 év alatt, ahogy gondolta. Ez annál is inkább jó lenne, ha így lenne, mert az állam mindig elmondja, hogy erőszak-monopóli­um­mal rendelkezik, kizárólagos monopóliummal, hogy megvédje az állampolgárait.

Ha viszont ezt nem teszi meg, akkor úgy gondolom, hogy nemcsak erkölcsi, hanem jogi felelőssége is, hogy helytálljon azokért a károkért, amiket az állampolgárok egy bűncselekmény áldozataiként elszenvedni kényszerülnek, és az állam vállalja akár a pénzügyi felelősséget is, illetve legalább a sorrendcsere megtörténjen ebben a tekintetben, tehát az elkövetőn majd az állam próbálja meg beszedni ezeket az összegeket. Erre javasolnánk egy összeget, 1 milliárd forintot. Véleményem szerint ez az összköltségvetés szempontjából nem egy magas összeg, illetve ahhoz a felelősséghez képest is, ami az államon van, hogy megvédje az állampolgárait, ez egy minimális összeg. Ennek az elosztására különböző elveket ki lehetne dolgozni, de legalább már rendelkezésre álljon egy ilyen alap.

A végén nagyon röviden szeretnék két olyan módosító javaslatomról is megemlékezni, amely a XXII. kerülethez és a 18. választókerülethez kötődik. Két beruházást szeretnék az Országgyűlés figyelmébe ajánlani, tekintettel arra, hogy sok helyen kisebb beruházások is belekerültek a költségvetésbe.

(12.40)

Az egyik egy Duna-parti beruházás lenne, a XXII. kerületben a Hajó és Duna utca környékét érintené, önkormányzati területen egy sport-rekreációs, mindenki számára látogatható közpark, sportlétesítmény; nyilván nem stadion, hanem a létesítményt értsék úgy, hogy egy rendezett környezetben sportolni, rekreációs céllal kijárhatnának a polgárok, és nemcsak a XXII. kerületből, hanem ez Dél-Buda viszonylatában is egy előrelépés lenne, és fellendíthetné az egész környéknek nemcsak a sportéletét, hanem az egész Dél-Budának a tömegsportszokásait, illetve kikapcsolódási szokásait.

Illetőleg a másik, a Nagytétény-Óhegy körzetnek a belterületbe vonása, illetve építési övezetté alakítása. Jelen pillanatban hiába Budapesthez, a XXII. kerülethez tartozik, de ezen építeni nem lehet, zártkerti részről van szó. Annál is inkább, mert ez kormányzati tekintetből vagy a költségvetésnek a nagyságát tekintve apró összegből megoldható lenne. És egy olyan zóna alakulhatna ki, ahol pont egyébként akár a CSOK-os megoldásokkal házakat lehetne építeni, ingatlanokhoz, telkekhez lehetne… ‑ vagy az ott élők tudnának beruházni ilyen megoldásokba, illetve fejleszteni ezt a környéket; illetve azt a telekéhséget, illetve újlakás-éhséget, házéhséget ki lehetne elégíteni, amelyet nyilván a kormány is lát, ha a CSOK-ot létrehozta. Ehhez nem túl nagy összeg ráfordításával Dél-Buda körzetében egy jó alkalmat lehetne teremteni.

Tehát kérem a kormányt, hogy ezt támogassa, és teremtse meg a lehetőséget az itt élők és egész Dél-Buda számára, hogy jobb környezetben élhessenek. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)




Felszólalások:  Előző  50  Következő    Ülésnap adatai