Készült: 2024.04.18.20:55:14 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

44. ülésnap (1998.12.22.), 167. felszólalás
Felszólaló Dr. Pepó Pál
Beosztás környezetvédelmi miniszter
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka interpelláció szóban megválaszolva
Videó/Felszólalás ideje 4:08


Felszólalások:  Előző  167  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. PEPÓ PÁL környezetvédelmi miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Munkatársaimmal jó néhányszor nyilatkoztunk a médiában és elmondtuk, hogy milyen öröklött körülmények között kell munkánkat végeznünk, milyen problémákkal találtuk magunkat szembe. Ugyanakkor arról is tájékoztatást adtunk, hogy milyen tervei vannak a tárcának a jövőre vonatkozóan.

Az nem tagadható, hogy kisebb megtorpanást okozott a tárcánál a kormányváltás, a területfejlesztés és az építésügy, valamint a műemlékvédelem leválása a volt Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumról. Az átszervezés minden intézménynél jelent akadályokat a munkavégzésben. A szétválásban érdekelt minisztériumokkal történt megegyezés után a Környezetvédelmi Minisztériumban jó színvonalú munka folyik, amelynek eredményei az elkövetkezendő időszakban egyre nagyobb mértékben nyilvánulnak meg. A Környezetgazdálkodási Intézet épületének átadását úgy hajtjuk végre, hogy a legkisebb fennakadást se okozza a munkában. A Központi Környezetvédelmi Alap kezelőszervezete már jelenleg is a minisztérium épületében tevékenykedik. Az átköltözésük csak nagyon minimális fennakadást okozott. Sikerült nagyon rövid idő alatt az Alkotmány utcai épületben használt lokális számítógépes hálózatot áttelepíteni, amely azóta is folyamatosan és ugyanazon a színvonalon működik. A munkatársak elhelyezése megfelelően megoldott, és a munkakörülményeik még javultak is. A kezelőszervezet hatalmas ügyirattömegét is megfelelő körülmények közé helyeztük. Hasonló megoldást fogunk biztosítani a Környezetgazdálkodási Intézet más egységei számára is.

Tehát arra a kérdésére, hogy hova lesz a KGI, azt válaszolhatom, hogy más szervezeti felépítésben és más épületben történő elhelyezéssel, de továbbra is működni fog és segíteni fogja a minisztérium munkáját. Ez a részben új helyen történő elhelyezés - mert a KGI laboratóriumait nem érinti a költözés - még nem jelenti azt, hogy a szervezet meg is szűnik. Ugyanazon a helyen, ahová a KGI ideiglenesen költözik, eddig a volt KTM Területfejlesztési és Építésügyi Hivatalának, illetve az Országos Területfejlesztési Központnak a munkatársai dolgoztak. Ezeket az épületek eddig is béreltük és ezután is bérelni fogjuk. Ez tehát pluszkiadást nem jelent.

A képviselő úr felveti a Környezetgazdálkodási Intézetnek a Hargita téren történő elhelyezését is. Az említett ingatlan az Országos Meteorológiai Szolgálat épülete, de a szolgálat is a XVI. költségvetési fejezethez, a minisztérium költségvetési fejezetéhez tartozik, így ezt a fejezetet terheli az épület várható felújítása, és teljesen mindegy, hogy a felújítás melyik szervezet érdekében történik.

(16.00)

A változások és a költözések ellenére az intézet el fogja látni a feladatait, az a munka színvonalában nem fog megmutatkozni.

Megjegyzem továbbá, hogy az Alkotmány utcai épületbe nem a Földművelésügyi Minisztérium épületében levő bérlők költöznek, hanem a minisztérium feladatait ellátó különböző intézmények, agrárintervenciós központ és így tovább.

Engedjék meg, hogy egy mai napi eseménnyel zárjam a válaszomat. Bécsben meghirdették az ünnepi környezetvédelem ügyét, azt hiszem, hogy ehhez nekünk is kell társulnunk, vagy szükségesnek tartom, hogy társuljunk. Ez azt jelenti, hogy minél kevesebb hulladék képződjön, illetve minél több szeretet kerüljön szétosztásra a kollégák között.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)




Felszólalások:  Előző  167  Következő    Ülésnap adatai