Készült: 2024.03.28.13:05:16 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

211. ülésnap (2001.05.30.), 32. felszólalás
Felszólaló Fodor Gábor (SZDSZ)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka vezérszónoki felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 15:04


Felszólalások:  Előző  32  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. FODOR GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm szépen a szót. Engedjék meg, hogy a beszámoló vitája kapcsán én is első gondolatként hadd kezdjem azzal, ami már itt elhangzott a Magyar Országgyűlésben a mai napon, hogy bizony egy különleges pillanatban állunk most itt és vitatkozunk ezekről a beszámolókról. A pillanat azért különleges, mert nem egyszerűen az éves beszámolókat vesszük most sorra, hanem egy fordulóponthoz érkeztünk az ombudsmanok tevékenységének a megítélésénél. Köztudomású, hogy most egy olyan periódusban vagyunk, amikor az ombudsmanok újraválasztása, újrajelölése van napirenden, és bizony ez a mostani vita óhatatlanul is nemcsak az elmúlt évről szól, hanem az egész jogintézmény áttekintéséről, megítéléséről - a mögöttünk álló hat év értékelése is megjelenik felszólalásainkban.

Nos, én is szeretnék ezzel foglalkozni, mert azt gondolom, hogy nem elkerülhető, különösen az elmúlt napok, hetek fejleményeit figyelembe véve, ahol hangoztak el kritikai megnyilvánulások az intézménnyel kapcsolatban, és látjuk azt, hogy a kormánypártok részéről az ombudsmanok személyével kapcsolatban is averziók, finoman szólva averziók merültek fel. Azt gondolom, a mai vitában ezek nem elkerülhető kérdések.

Azt gondolom, Magyarország szerencsés helyzetben volt és van tulajdonképpen - a rendszerváltás utáni Magyarországra gondolok -, hiszen amikor olyan fontos jogintézményeket teremtettünk meg az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásain, majd az első szabad választások után, amelyek hosszú távon meghatározták a Magyar Köztársaság arcát, karakterét, jogi berendezkedését, akkor nemcsak ezen intézmények jogi megteremtése volt fontos, hanem a hozzárendelt személyek is lényegesek voltak.

Amikor azt mondtam, hogy szerencsés helyzetben voltunk, akkor bizony erre gondoltam, a személyekre. Hiszen egy-egy személy a maga arcára formálja az adott jogintézményt, és nem mindegy, hogy ki tölt be egy bizonyos pozíciót, posztot, mert annak súlya, jelentősége bizony a személytől is függ. Gondoljunk Göncz Árpád szerepére mint köztársasági elnökre, gondoljunk Sólyom László szerepére, aki az Alkotmánybíróság elnöke volt, gondoljunk Györgyi Kálmánra, aki legfőbb ügyész volt, és bizony itt az alkalom, hogy gondoljunk az ombudsmanokra, Gönczöl Katalinra, Majtényi Lászlóra, Kaltenbach Jenőre, és meg kell említeni Polt Pétert is, aki az általános helyettes volt addig, amíg legfőbb ügyésszé nem választotta a parlament.

 

 

(12.00)

 

Az a véleményem, hogy mindannyiuknak köszönettel tartozunk, mert nemhogy a jogintézmény megteremtése volt fontos, hanem személyes munkájuk is lényeges volt, amelyben tartalmat adtak ezeknek az intézményeknek, és nagyon sokat tettek azért, hogy valóban független, önálló és erős jogintézményekről beszéljünk, amikor az adott téma, jelen esetben az állampolgári jogok biztosainak intézménye van napirenden és erről váltunk néhány szót.

Amikor létrehoztuk ezt a jogintézményt, akkor tisztában voltunk azzal, hogy egyetlenegy kormány, semmilyen hatalom számára nem lesz kellemes az ombudsmanok tevékenysége. Tisztában voltunk ezzel, de valójában - és közhelyszerűen - a gyakorlat mutatta meg azt, hogy valamilyen módon bizony minden kormány kellemetlennek érzi az ombudsmanok tevékenységét, mert az állampolgári jogok biztosának óhatatlanul is az a dolga és feladata, hogy a szabadságot védje, a polgárok szabadságát, szemben a hatalommal, szemben az állammal, a kormánnyal és a hivatalokkal. És ez így van rendjén, ezért hoztuk létre, ez a lényege, ez a feladata. Kellemetlen lehet egy ilyen feladatkör, de aki ezért személyesen haragszik az ombudsmanokra, ne adj' isten teóriákat gyárt arra vonatkozóan, hogy miért felesleges ez az intézményrendszer, az véleményem szerint tévesen értékeli a helyzetet.

Ne feledjük el, honnan érkezett Magyarország! Tekintélyuralmi ország voltunk a világháború előtt és a világháború után is, rövid, néhány éves felemelő periódusokat leszámítva. Bizony az államszocializmusból érkeztünk és egy olyan politikai kultúrából, ahol teljesen hiányzott a szabadság tisztelete, hiányzott az egyén, a polgár jogainak a tisztelete. Minden olyan törekvés ebben az országban, amely azt szolgálja, hogy végre megteremtsük és visszaadjuk a polgárok szabadságát és méltóságát, a legnagyobb erővel támogatandó. Ezek mind borzasztóan fontosak azért, hogy valóban egy olyan autonóm, független, méltósággal teli és öntudatos nemzet alakuljon ki ebben az országban, amely büszke a szabadságára és mindarra, amit nemes hagyományként fel tud vonultatni akár az elmúlt évtizedből.

Ahhoz, hogy ez bekövetkezzen, szükség van ezekre az intézményekre. Ahhoz, hogy ez sikeres legyen, szükség van az ombudsmani intézményre is. Szükség van rá, mert ha ezeket a vaskos beszámolókat felütjük, azt látjuk, hogy hatalmas tömegben fordulnak a polgárok az állampolgári jogok biztosaihoz, és olyan ügyekben, amelyekben a biztosok precedens- és példaértékű javaslatokat fogalmaznak meg és járnak el bizonyos ügyekben, és e precedensek formálják a politikai kultúránkat olyan irányban, amely szerintem kívánatos és mindenképpen fontos irány.

Még egyszer hangsúlyozom, a jogintézmény létrehozásakor számoltunk ezekkel a kellemetlenségekkel, de azt is világossá kell tenni, hogy kormányok intelligenciája váltogatja azt, ki milyen szinten kezeli ezeket a kellemetlenségeket. Hiszen amikor az elmúlt időszakban - s ez különösen az elmúlt periódusra, az úgynevezett jobboldali kormány idejére volt jellemző - rendszeresen olyan kritikával illették az állampolgári jogok biztosait és magát a jogintézményt, amely méltatlan kritika és téves politikai felfogásból származik, az azt mutatja, hogy ennek a kormánynak nem volt meg az az általam kívánatosnak vélt intelligenciája, hogy kezelje ezt a kérdést, mint ahogy kezelje azoknak a "kellemetlenkedőknek" a tevékenységét, akik a szabadságért tesznek és dolgoznak ebben az országban.

Amellett sem mehetünk el szó nélkül - ha már szóba hoztam a mostani kormány másfajta viszonyulását ehhez a kérdéskörhöz, mint amilyen a szocialista-liberális koalícióé volt -, hogy a jelen politikai kurzus lebecsüli az ombudsmanok munkáját és magát a jogintézményt is. Erre sok példa hozható fel, de engedjék meg, hogy csak egy mai szimbolikus példát hozzak. Amikor ma leültünk és elkezdtük a vitát, megszámoltam, hogy kik voltak jelen a parlamentben, és azt láttam, hogy a tisztelt kormánypártok olyan hatalmas érdeklődést tanúsítottak a vita iránt, hogy két fideszes volt jelen Gönczöl Katalinnak, az állampolgári jogok biztosának a beszámolójánál, egy MDF-es képviselő, és egyetlenegy kisgazda képviselő sem volt jelen. A kormány részéről egy minisztert láthattunk, az igazságügy-miniszter asszonyt. Az ellenzéki képviselők jellemző módon hétszer annyian voltak jelen, mint a kormánypártiak.

Ez az egész azt mutatja, hogy menyire fontos a kormánypártok számára ez a kérdés, mennyire becsülik meg a parlament biztosait, mennyire lényeges a témakör, és egyáltalán mennyire fontos, ha úgy tetszik - ha kiterjesztően értelmezzük ezt a problémát -, a szabadság megvédése, az egyén autonómiája, a méltóság és az önbecsülés a polgárok számára ebben az országban. Ez egy üzenet, s jegyezzük meg jól ezt az üzenetet, hogy ezt gondolják a kormánypártok erről az egész kérdésről.

Ha már itt tartunk - Pokol Béla is szóba hozott bizonyos politikai kérdéseket, hogy ki hogyan viszonyul az ombudsman intézményéhez -, mindenképpen fel kell tennünk azt a kérdést, hogy minek köszönhető ez a nagyfokú megbecsülés. Vajon annak-e, hogy a kormánykoalíciót alkotó jobboldali pártok azt a - ha úgy tetszik - kontinentális vagy közép-európai konzervativizmust vallják, amely konzervatív felfogás államközpontú, és ilyen módon teljes kontinuitást mutat az államszocialista felfogással, ahol a polgárt alattvalónak tekintik, és ha vannak törekvéseik a változatásra, azok általában az államra irányulnak. Vajon tényleg ezt vallják-e magukénak, és emiatt van az érdektelenség, vagy egyszerűen azért, mert a személyekkel elégedetlenek, azokkal, akik az ombudsmani hivatalt betöltötték, és valamiféle olyan logika munkálkodik náluk, hogy akik kellemetlenkednek velünk szemben, azokat nem szeretjük, ne adj' isten az ellentmondókon bosszút is állunk, mert erre is látunk elég példát a mai magyar politikai gyakorlatban. Akár ez a magyarázat, akár a másik, mindenképpen szomorú. Az a véleményem, hogy nem így kellene viszonyulni egyetlenegy kormánynak sem és egyetlenegy hatalomnak sem ehhez a jogintézményhez.

Hadd szögezzem le, mi, liberálisok azt gondoljuk, hogy minden olyan jogintézményre - így az állampolgári jogok biztosainak jogintézményére is - kiemelt szükség van ebben az országban, amely azt szolgálja, hogy ebben az országban nagyobb megbecsüléssel legyünk egymás iránt mi, állampolgárok, és nagyobb tisztelettel viszonyuljunk a szabadsághoz. A szabadság ugyanis felnőtté tesz. Aki az állam mindenhatóságában hisz, mint a mostani jobboldali kormány - vagy mint az államszocializmus tette ezt Magyarországon -, az degradálja alattvalóvá a polgárokat. De aki a szabadságban hisz, az a felnőtt emberben hisz és a felnőtt ember méltósággal hozott döntéseiben. Ez valóban - Pokol képviselőtársam gondolatmenetéhez visszakanyarodva - vízválasztó a mai magyar politikában.

Engedjék meg, hogy néhány gondolattal visszakanyarodjam a beszámolókhoz is, bár - mint ahogy az elején említetem - szándékoltan nem kívánok a most elénk tett beszámolók részleteiről beszélni, hiszen sok értelme nem lenne annak, hogy az ember most felsorolja azokat a fejezeteket, amelyekben különböző ajánlásokat olvashatunk, illetve különböző problémákat, eseteket gyűjtöttek össze az ombudsmanok; a mostani felszólalásom elsősorban az állampolgári jogok biztosának a beszámolójához kapcsolódik. Szándékoltan nem akarok ezzel foglalkozni, de ha már szóba hoztam, engedjék meg, hogy néhány területet, amelyeket különösen fontosnak tartok, szimbolikusan és érintőlegesen kiemeljek. Félreértés ne essék, nem akarom persze a többi területet sem - amelyekről most nem fogok szólni - lebecsülni, mert mindegyik, minden alapvető emberi jog fontos, de ha úgy tetszik, néhánynak van valamilyen aktuális üzenete.

Az egyik ilyen a diszkrimináció tilalmának a kérdésköre. Szerintem ma Magyarországon ez rendkívül fontos témakör. A kisebbségi jogok biztosának beszámolójánál erről majd részletesebben szeretnék szólni, de önmagában ezt olyan fontos társadalmi kérdésnek érzem és gondolom, aminél nem árt egy pillanatra megállnunk, hiszen ennek nemcsak kisebbségi vetülete van, hanem az élet minden területén fellelhető - nemre, korra vagy akár vallási meggyőződésre vonatkozóan - a diszkrimináció kérdése, ami az én ízlésem szerint sajnos egyre égetőbben jön elő Magyarországon. Persze önmagában az, hogy vannak ilyen kérdések vagy problémák, nem baj, a kérdés mindig az - és ez minősít egy országot -, hogy egy ország hogyan reagál, hogyan válaszol ezekre, mer-e szembenézni ezekkel a problémákkal. Tehát a diszkrimináció tilalmára vonatkozó problémákat különösen aktuálisnak és fontosnak érzem, és nagyon örülök annak, hogy a beszámolóban ez fontos és hangsúlyos szerepet kapott.

 

(12.10)

 

Szeretném kiemelni a sorkatonák jogairól szóló részt is. Ez megint különösen azért lényeges és hangsúlyos, hiszen politikai viták voltak erre vonatkozóan az elmúlt időszakban Magyarországon, és lesznek is még az általános hadkötelezettség, illetve sorkötelezettség problémája révén. Azt hiszem, azok a beszámolók és általános vizsgálatok, amelyek egyébként még Polt Péter nevéhez fűződnek - hiszen ő általános helyettesként végezte ezeket az átfogó vizsgálatokat -, minden adatnál és minden szólamnál, felszólalásnál, retorikánál erősebben bizonyítják azt, hogy milyen súlyos és komoly jogsértésekkel kell szembenézni a hadseregen belül a kényszersorozáson átesett fiataloknak, és mutatják azt, hogy ez bizony nem változott az utóbbi időben sem, hiszen '99-ben fejeződött be az utolsó átfogó vizsgálat erre vonatkozóan.

Szeretném még kiemelni azt is, amit Gönczöl Katalin asszony itt kiemelt a beszédében: a börtönállapotokra vonatkozó megállapításokat. Meggyőződésem szerint bizony egy ország civilizáltságát mutatja az is, hogyan viszonyul azokhoz, akik szembekerültek a törvénnyel, milyen börtönviszonyok között kell letölteniük azt a büntetést, amit rájuk a független bíróság kiszabott. Őszintén szembe kell azzal is néznünk Magyarországon, hogy itt is rendkívül komoly lemaradásunk van. Ugyan én soha nem hallottam még arról, amit itt Pokol Béla említett, hogy bármikor, bárhol az Európai Unió szóvá tette volna, hogy számunkra milyen hátráltató tényező az, hogy az Alkotmánybíróságunk jogköre túlontúl széles, arról viszont már hallottam, hogy a börtönviszonyainkat kritizálták. Azt gondolom tehát, érdemes szembenézni reálisan a problémáinkkal!

Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy végezetül összefoglalóan hadd mondjam el: mi a Szabad Demokraták Szövetsége részéről e fontos jogintézményt továbbra is megőrzendőnek, sőt erősítendőnek tartjuk. Azt gondoljuk, hogy képviselői kitűnőre vizsgáztak az elmúlt időszakban, és a leghatározottabban támogatjuk az újraválasztását Gönczöl Katalinnak, Kaltenbach Jenőnek és Majtényi Lászlónak is.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

 




Felszólalások:  Előző  32  Következő    Ülésnap adatai