Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt jelen lévő Képviselőtársaim! Talán nem indokolatlan megemlítenem azt, hogy miközben átjönnek itt a kék szalonon, a kis szalonon rendszeresen ide, a parlamenti plenáris ülésre, talán megnézik időnként a szobrokat és ott azokat a hagyományos magyar foglalkozásokat, melyek között ott van többféle szoborművel a halászat. Talán a legtöbbjük a képviselők közül már volt a Vadász teremben, ahol a Balatoni halászat című festmény szinte meghatározza a hangulatát az egész helyiségnek, megfelelő eleganciát adva ennek a szép teremnek. Nem véletlen van ez, hiszen az ősfoglalkozások között jócskán a magyarságot megelőzően jelen volt már a Kárpát-medencében a halászat nyoma, és régészeti leletek bizonyítják azt, hogy gyakorlatilag a magyarság történelmével együtt alakult, fejlődött a mindenkori halászat Magyarországon. Még a 19. században is a pákászkodás és a halászat mint a gyűjtögető életformának egy utolsó megmaradt kincse maradt itt meg a Kárpát-medencében.

Az elmúlt fél évben, miközben ilyen jellegű jogszabályok voltak, több alkalommal emeltem fel a szavam annak érdekében, hogy megpróbáljam elgondolkodásra késztetni képviselőtársaimat, hogy vajon jó lesz-e ez, hogy január 1-jétől a természetes vízi halászat megszűnik Magyarországon, vajon jó lesz-e az, hogy a sporthorgászok veszik át az uralmat az összes természetes víz fölött, és megszüntetjük ezt a magyar ősfoglalkozást, megszüntetjük ennek a hagyományait. Nyilvánvalóan ennek szakmai, halfaunára gyakorolt hatásai, ökológiai szempontból történő vizsgálata során mondtam rendszeresen véleményt, és most eljutottunk oda, hogy most már arról is véleményt kell mondani, hogy vajon mi lesz azzal a 240 családdal, aki ebből élt Magyarországon.

Nemrég meghívást kaptam Szentes és Csongrád közé, hogy részt vegyek magyar halászok egy tiltakozó összejövetelén, amivel egy félpályás útlezárással próbálták meg felhívni a figyelmet arra, hogy milyen igazságtalanság érte őket. Családokkal, halászokkal találkoztam ott. Halászemberrel, akinek már a nagyapja is halász volt, és az unokájával halászott egészen a múlt év végéig magyar vizeken. Többé nem teheti. Halásszal, aki befektetett sok-sok pénzt abba, hogy csónakja legyen, csónakmotorja legyen, vegyen hálókat, legyenek berendezései ahhoz, hogy tudja végezni a szakmáját, és mindez egy nap alatt lett értéktelen. Közel 80 milliós teljes életmű omlik össze úgy, hogy egyik napról a másikra használhatatlan lesz, hiszen vízre sem teheti, és nem mehet ki többet, hogy használja azokat az eszközöket, amelyekbe egész életében befektetett, amiből élni fog.

Nyilvánvalóan a magyar kormány, részben a horgászati lobbinak engedve, részben társadalmi nyomásra szavazatoptimalizálási szempontból hozta meg ezeket a döntéseket, mert azt gondolta, hogy 240 halászcsalád nagyobb veszély Magyarország vizeire, mint 350 ezer horgász. Nyilvánvalóan ennek a szakmai kételyeit már korábban elmondtam, és nem ezt szeretném elmondani újra, hanem azt, hogy van 240 család Magyarországon, amely elvesztette a megélhetését, amellyel nem tárgyal a magyar kormány, akit nem fogad a földművelésügyi miniszter, akiért nem áll ki az agrárkamara és egyetlen szakmai érdekképviseleti szervezet sem, mert azt gondolják, hogy mindez jól van így. A legtöbben azt gondolják, hogy ezek az emberek most elvesztették a megélhetésüket, próbálják meg magukat átképezni, vagy menjenek ki a munkaerőpiacon bármilyen más helyre. Nem értik meg azt, hogy milyen emberek élnek itt. Nem értik meg, hogy ezeknek lételeme a víz, a halászat, és ebben éltek idáig. Találkoztam a tüntetésen egy bácsival, akit ’56-ban majdnem halálra ítéltek, és úgy úszta meg, hogy egész életét utána a Tiszán töltötte, és úgy várta a rendszerváltást, és úgy lett jobboldali Fidesz-szavazó, hogy világéletében megtagadta azt, amit korábban a szocialista rendszer teremtett. Azt mondta, hogy míg a várakozást az ítéletre ’56-ban egyenes háttal várta, most megrogyott a háta, és sírva fogadta a hírt, hogy soha többet nem végezheti a szakmáját, és amire az unokáját és a fiát tanította, az a szakma eltűnik Magyarországról.

(20.40)

Ezek a halászok kérnek most szót. Ezen a héten péntekre, szombatra, vasárnapra már tüntetést jelentettek be ide, a Parlament elé a dunai rakpartra, hogy lehetőség szerint félpályás útlezárással hívják fel a figyelmet arra, hogy milyen igazságtalanság érte őket, és nem kérnek sokat. Azt kérik, hogy hallgassa meg őket valaki. Azt kérik, hogy a felelős szakkormányzat legalább tárgyaljon velük, hogy mi lesz velük, hogy fogják őket igénybe venni, mi lesz a szelektáló halászattal, az ökológiai célúval, mi lesz azzal, amit a vizek egyébként igényelnek, és a horgászok érdeke is az, hogy a jobb ökológiai állapot elérése érdekében a halászok megőrizzék a szakmájukat. Mi lesz azokkal, akik nem tudják folytatni a szakmájukat? Kapnak kártérítést? Felvásárolják az értéktelenné tett eszközeiket? Jelen pillanatban mindössze ennyit kérnének, hogy valaki fogadja őket a kormány részéről, valaki legalább tárgyaljon velük, de erre idáig semmiféle biztatást nem kaptak.

Most azt az üzenetet hoztam, hogy legalább a parlamentben elhangozzanak ezen igények, hogy megkérik a kormányzatot, hogy ezen hét folyamán legalább kezdődjék meg a tárgyalás az ő sorsukról és jövőjükről, és lehetőség szerint induljon meg annak érdekében a gondolkodás, hogy mi lesz a magyar halászattal. Ebben kérem az országgyűlési képviselőtársaim segítségét. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az LMP és a Jobbik soraiban.)