Felszólalás adatai

LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! Az elmúlt évtizedben állami erőfeszítés révén értük el, hogy a nagykorúságot elért állami gondozott fiatalok egy része az összegyűjtött családi pótlék, iskoláztatási támogatás, árvaellátás, kereseteik és adományok révén egy szerényebb lakást meg tud vásárolni. Nem kiszolgáltatott albérlőként, netán hajléktalanként kezdik el a felnőtt életüket, hanem lakástulajdonosként.

Sajnos, egyre több aggasztó jelzés érkezik arról, hogy ezeket a tapasztalatlan fiatalokat ingatlanaikból kiforgatják, kisemmizik. Ezeknek a szeretetre éhes fiataloknak sokszor elég egy jól beszélő, váratlanul felbukkant rokon, néhány hónapos színlelt kedveskedés, és meggyőzik őket arról, hogy adják el lakásaikat, majd - úgymond - együtt máshol jobbat, nagyobbat vásárolnak. Ezek a jogügyletek megtörténnek, papíron minden szabályos, gyakran a tényleges érték feléért, harmadáért történik a vásárlás, és a kiforgatott fiatal hamar albérletben vagy a hajléktalanok között találja magát.

A megyémből, Bács-Kiskun megyéből két konkrét esetet említek. Egy fiatal 1998 szeptemberében vásárolta meg 800 ezer forintért a házát, és 2000 augusztusában vesztegette el 200 ezer forintért. A másik példa: az elmúlt év elején 750 ezer forintért vett ingatlant augusztusban adta el a fiatal 300 ezer forintért. Látszólag szabályos, nagykorúak által kötött, megtámadhatatlan szerződések történtek, valójában aljas kisemmizések. Asszisztálhatunk-e ehhez?

Nem lehetne-e az árvízkárosultak most épülő lakásaihoz hasonlóan öt-hat évre jelzálogot bejegyeztetni a fiatalok állami segítséggel vásárolt ingatlanjaira, lakásaira? Ez esetben az elidegenítési tilalmat csak az illetékes gyámhivatal oldhatná fel, és ezzel némi jogi védelmet adnának az önálló életet kezdő fiatal felnőtteknek. (Az elnök jelzi az idő leteltét.) Kérdezem tehát: van-e mód a mielőbbi jogi megoldásra? Köszönöm.