Készült: 2024.04.19.22:26:15 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

273. ülésnap (2013.04.30.), 178. felszólalás
Felszólaló Szilágyi György (Jobbik)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka Bizottság kisebbségi véleményének ismertetése
Videó/Felszólalás ideje 2:53


Felszólalások:  Előző  178  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

SZILÁGYI GYÖRGY, a fogyasztóvédelmi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Muszáj elmondanom, és kérem majd elnök úr megértését is, mert nem volt itt, amikor az előterjesztő beszélt, hogy mindenről beszélt az előterjesztő, csak éppen erről a törvényjavaslatról nem, hiszen volt itt szó fiatalkorúakról, egészségmegóvásról meg mindenről. Ez mind-mind blabla volt, egyébként a törvényhez semmi köze nem volt, mint ahogy az eredeti törvénynek sem.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom nem támogatja ezt a törvényjavaslatot. Több okból sem támogatjuk. A részletekbe belemegyek és elmondom majd a felszólalásomban. A kisebbségi véleményemben most azt mondanám el, hogy azért nem támogatjuk, mert ebben a helyzetben, ebben a botrányos pályáztatásban, amit önök végrehajtottak, abban, hogy itt próbálják mantrázni azt, hogy az egészségmegóvás és hasonlók, és hogy ez semmi másról nem szól, mint egy 500 milliárdos piac... - most már több mint 500 milliárdos piac lesz, mert ezzel a 10 százalékos árréssel valószínűleg emelkedni fog az ár is, amit a fogyasztókkal fognak kifizettetni. Egy ilyen piacnál önök semmi mást nem csináltak, mint újra felosztották és szétosztották nagyrészt a saját baráti kör, a haverok, szomszédok meg csatlósok között.

Mi ebben nem kívánunk részt venni. Éppen ezért a törvényalkotásban sem fogunk részt venni, tehát nem fogunk benyújtani módosító javaslatokat. Majd itt elmondom önöknek esetleg az általános vita során azokat az eléggé érdekes dolgokat, hogy például azt emlegetik, hogy a 18 év alattiakat mennyire akarják védeni. E szerint a törvény szerint egyébként, amit önök most itt benyújtottak, a 18 év alattiak árulhatnának dohányterméket, tehát kiskereskedelmi tevékenységet folytathatnának. Valószínűleg nehézségekbe ütközik nekik majd, hogy hogy menjenek be a boltba bevinni a dohányterméket, amit ők árulnak, de ez mindegy, majd ezeket elmondom. Tehát felháborító!

Az is felháborító, hogy körülbelül ennyire érdekli a fideszes képviselőket, hogy nem jönnek be, és nem mondják el még csak a bizottsági véleményeket sem. Tehát mit sugallnak ezzel az egésszel? Önök azt sugallják ezzel az egésszel Magyarország minden egyes polgára számára, hogy önök itt a királyok, önök az urak ebben az országban, mindenki más alattvaló, csatlós, hűbéres és tehet... - nem is mondok csúnya szavakat, inkább azt mondom, hogy mindenki maradjon csöndben és szolgálja ki önöket, és fogadja el azt, hogy önök ezt az országot megpróbálják leigázni.

De majd részleteiben kitérek rá, hiszen az idő rövidsége miatt tovább nem tudom folytatni. Egy biztos, a Jobbik Magyarországért Mozgalom ilyen aljas, sunyi dolgokhoz soha nem fogja a nevét adni, és soha nem is fog önökkel ebben közös nevezőre jutni.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)




Felszólalások:  Előző  178  Következő    Ülésnap adatai