Felszólalás adatai

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! A XX. századbeli magyar kalendáriumban kétszer volt sorsfordítóan nevezetes nap november 4-e: 1956-ban és 1945-ben. Indulatos fájdalommal idézzük föl 1956. november 4-ét, amikor forradalmunk győzelmét szabadságharcban fojtotta vérbe a szovjet-orosz hadsereg. Máskor önbecsüléssel emlékezünk 1945. november 4-ére, amikor úgy éltünk a szabad választások eszközével, hogy a nagyvilág a demokrácia fellegváraként emlegetett bennünket.

Manapság, emberöltők távlatából a két november 4-e azért is összetartozik, mert mind a kétszer ugyanazzal a gyarmatbirodalommal volt dolgunk. Én itt most a sikeres eredményre irányítom figyelmünket, amely példa arra, amikor a zord idők hagyatékával szembekerülve eredményt értünk el. Valóban, 1945. november 4-e mérföldkő az önbizalom útján, ahogyan a reá erőltetett háborúban megalázott, a korábbi oligarchák lidércétől iszonyodó ország népe elszántan és okosan megragadta az akkor lehetséges optimális eszközt azért, hogy legyen népképviselet, ami akkor már száz éve vágyként lebegett.

A demokratikus választások napján megjelent a szavazásra jogosultak 92 százaléka, akik megválasztották 83 százalékban a polgári-nemzeti többségű parlamentet. Az ország eredményesen teljesített a gazdasági és társadalmi reformok szféráiban. Voltak belpolitikai kötélhúzások, mégis haladtunk az 1947-es év közepére kitűzött békeszerződés irányába, továbbá az annak nyomában várható szuverenitás felé, ami esedékes volt a megszálló hadsereg kivonulásával. Nem így történt, mert a Szovjetunió megszálló hadserege 1947-ben megszegte nemzetközileg vállalt kötelezettségeit, börtönbe vetettek képviselőket a parlamentből, elüldözték a miniszterelnököt, az Országgyűlés elnökét.

Kimondom - annál is inkább, mert a hivatalos történelemírás nem fogalmaz pontosan -, hogy itt nem kommunista hatalomátvétel történt, hanem a világ leghatalmasabb hadserege hatalomba helyezte a magyarországi kommunista kisebbséget, miután fogságba vetette a magyar nép megválasztott vezetőit. Az is tény, hogy a világ közvéleménye tiltakozott a demokratikus választások meggyalázása ellen. Mindazonáltal eltartott negyven esztendeig, amikorra a nyugati demokráciák szövetsége már összegyűjtött annyi erőt, hogy kényszerítse a keleti zsarnokságot uralkodásának a következményeit beismerni. Mi több, történelmi perspektívában a kommunista diktatúra nemcsak a Szovjetunió csődjét okozta, hanem előidézte a több száz esztendős cári birodalom szétesését is. Mindeközben a magyar nép nemcsak kiérdemelte szabadságát, de előmozdítottuk más nemzetek függetlenségének ügyét is.

Igen, időszerű felidézni történelmünk fényes lapját 1945. november 4-éről, mert arra ráíródott a világ elismerő dicsérete, merő ellentétben a mai Magyarország szimpátiáért hajlongó botladozásával. Akkor a rabigából éppen kilépve, a fájó terhek súlya alatt görnyedve mégis dicséretes eredménnyel lendültünk előre. Nem úgy, mint mostanság, amikor lemaradunk a legtöbb összehasonlításban akár az idegenekkel, akár önmagunk lehetőségeit mérlegelve. Sajnos valóság lett a gunyoros aforizma-mondás, hogy Magyarország mostanára már messze maga mögött maradt.

Manapság, a 2008-as esztendő viszontagságaival küszködve az 1945-ös szellemiségben visszatalálhatunk az önbecsüléshez, amikor majd jól érezzük magunkat hazánkban, és jó lesz megint hírünk a világban.

Köszönöm, elnök úr. (Bagi Béla tapsol.)