Készült: 2024.04.20.09:42:11 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

95. ülésnap (2019.11.20.), 121. felszólalás
Felszólaló Bodó Sándor (Fidesz)
Beosztás Pénzügyminisztérium államtitkára
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 9:45


Felszólalások:  Előző  121  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

BODÓ SÁNDOR pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Először is köszönöm szépen a frakcióknak, illetve a hozzászólóknak a markáns és szakmai véleményeket. Én azt gondolom, hogy ez a törvénycsomag mindenképpen megérdemli azt a figyelmet, amit itt most kapott. Engedjék meg, hogy a képviselői hozzászólások kapcsán konkrét dolgokra is reagáljak. Pósán képviselő úr tökéletesen foglalta össze a foglalkoztatási törvények esszenciáját, hiszen itt a biztonságosabb foglalkoztatás megteremtése volt az egyértelmű cél. A munkaerőpiac egy folyamatosan változó világ, talán soha sincs egy fix pont benne, és nyilvánvalóan minden kihívásra reagálni kell. Olyan veszélyhelyzetek jelenhetnek meg, amelyek egy-két-három-öt évvel ezelőtt még nem voltak ismertek, olyan anyagok kerülnek felhasználásra, amelyek kémiai tulajdonságai két-három-öt évvel ezelőtt még nem voltak ismertek. Tehát itt egy folyamatos nyomon követés van. S ami a legfontosabb, hogy ez az időszak minél kisebb legyen, tehát az ismeretlen tartalmú anyagok megjelenése kapcsán legyen egy alaptudásunk, de az ezekre való reagálás minél gyorsabb legyen. Tehát ezekre a kihívásokra napi szinten készen kell lennünk. S tulajdonképpen azt is tudom ígérni, hogy a parlament a következő időszakban is fog még tárgyalni ilyen jellegű törvényekről.

A kisgyermekes anyákra való fokozott odafigyelést köszönöm szépen. Teljesen egyértelmű, hogy a kormányzat nem csak a törvényhozás szintjén kívánja őket támogatni. Jó szívvel ajánlom figyelmükbe, kérem, vigyék hírét annak, hogy például egy olyan támogatási program is ismert, amely alapján azokon a településeken, ahol nincs bölcsődei férőhely vagy nincs bölcsőde, azoknak a szülőknek, nyilván többségében kisgyermekes anyukáknak anyagi támogatást tudunk adni, akik vállalják azt, hogy a gyermek kétéves korát követően visszatérnek a munkaerőpiacra. Van ilyen kérés, van ilyen igény, talán ezer főt is meghaladó már a regisztráltak száma, akik azt mondják, hogy ha ők az állam segítségével tudják finanszírozni azt, hogy a gyermekük jó helyen, mondjuk, egy alapítványi bölcsődében van, akkor ők visszatérnek a munkaerőpiacra, mert valami döntés alapján ez számukra kedvezőbb, és azt gondolom, innentől fogva lehetőségük van arra, hogy a gyermekeiket is jó helyen tudva szakmailag is tudjanak haladni, vagyis semmiképpen ne maradjanak le. Természetesen, ahogy említettem, ez csak egy lehetőség, de a jelenlegi munkaerőpiaci helyzetben minden ilyen ajánlatot komolyan vesznek a jövendőbeli munkavállalók.

Z. Kárpát képviselő úrnak köszönöm szépen, hogy fontos javaslatoknak értékelte a beterjesztett anyagot, és köszönöm a szülők, nagycsaládosok nevében is ezt a támogatást.

Ami a Nunkovics képviselő úr beadványával kapcsolatos jogharmonizációs észrevételét tartalmazza, arra azt tudom válaszolni, hogy a rákkeltő-bejelentések kapcsán jelenleg is szabályozott kérdésről van szó, amely miniszteri rendeletben található, és az adatvédelem megerősítése céljából a rendeleti szintről törvényi szintre kerül ez a szabályozás. S engedelmével talán egy picit részletesebben is szólnék erről. Magyarország Alaptörvénye szerint mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez, minden munkáltató számára kötelezettségeket ír elő. Tehát az uniós munkavédelmi irányelvek harmonizálása, valamint az azokat érintő magyar jogszabályok felülvizsgálata és szükség szerinti módosítása folyamatosan történik. Arra utaltam az előző mondatokban is, hogy ez nem egy egyszer és mindenkorra elvégzett feladat, ezek bizony a következő időszakban is a parlament elé fognak kerülni. Az, hogy ezt milyen jogszabályi szinten kell szabályoznunk, nyilván szakmai kérdés is lehet. Természetesen esetenként előfordulhat, hogy ez törvény és nagyobb nyomatékot ad neki.

(17.00)

De, ahogy említettem, mivel viszonylag gyors változásokra gyors reagálást kell biztosítanunk, ezért alacsonyabb szintű jogszabályi szabályozás is értelmezhető, hasznos és indokolható. Köszönöm szépen tehát a Jobbik-frakció támogatását, ami a foglalkoztatási törvényekkel kapcsolatosan számomra értelmezhető volt.

Vejkey képviselő úr a családok boldogulását nevezte a törvény legfontosabb üzenetének. Ez valóban így van. Egy család, egy családtag akkor lehet boldog nyilván, ha szeretteit biztonságban tudja  munkavédelmi szabályok. És teljesen egyértelmű, ha megfelelő munkakörülmények között, megfelelő díjazásért tud valaki dolgozni, egészséges körülmények között, akkor egész más otthon a családi harmónia.

Korózs képviselő úr a csökkent munkaképességűekért is szólt, és azt gondolom, mindenképpen helyesen tette. Azért ez egy olyan társadalmi réteg, amit az ő korában, azt gondolom, nem megfelelően kezeltek. Ebben a helyzetben egy olyan mintaprogramról is tudok tájékoztatást adni, ami arról szól, hogy őket a versenyszféra szabályai között is szeretnénk majd alkalmazni.

Ez nem egy késői jövő, ezek a programok jövő év elején mindenképpen elindulnak néhány kelet- vagy észak-magyarországi megyében. Meglátjuk, hogy milyen lesz a fogadtatás. Egyébként erre Nyugat-Európában elég begyakorolt módszertani eljárás van. Bőven megvannak azok a munkakörök, amelyeket ők is el tudnak látni. De itt természetesen biztosítanunk kell azokat a feltételeket, amelyek a munkavégzéshez mindenképpen nélkülözhetetlenek.

Itt a közfoglalkoztatottak kapcsán volt egy észrevétele képviselő úrnak. Nos, a jogalkotó szándéka teljesen egyértelmű: azokat kívánja díjazni, elismerni, akik az elsődleges munkaerőpiacra való visszatérést választják. Tehát ha valaki közfoglalkoztatott, aztán történik valami vele, és majd újra közfoglalkoztatott lesz, az semmiképpen nem az elsődleges munkaerőpiacra való visszatérés, ez nem lehet tartós és hosszan tartó cél. De mindenképpen olyan szemléletet kell kialakítson az emberekben, hogy közfoglalkoztatásból a versenyszférába vezessen az út.

Annál a bizonyos, ön által említett cégnél a munkaügyi ellenőrzések kapcsán volt még fölvetése. Nos, azért azt gondolom, hogy a kollégáim becsülete érdekében mindenképpen el kell mondanom, hogy az ön által említett cégnél az elmúlt kilenc évben 58 ellenőrzés indult, 128 döntésben 192 szabálytalanságot tártak fel kollégáim, és 8 esetben több mint 10 millió forint bírságot szabtak ki. A munkaügyi hatóság szintén tartott 10 darab munkaügyi ellenőrzést, és 4 esetben talált hiányosságot. Tehát nyilvánvalóan kollégáim teszik a dolgukat.

Egyébként az ellenőrzések kapcsán jó partnereink a kamarák, nyugodtan mondhatom, azok a szakmai szervezetek, amelyek tényleg igénylik azt, hogy a tisztességes verseny miatt ezeket az ellenőrzéseket, a szabályok betartását mindenképpen vegyük komolyan. Ahogy ön is említette, itt a bírság mértéke már-már az ellenőröket hozta komolytalan helyzetbe, hogy finoman fogalmazzak.

Gréczy Zsolt képviselőtársaim szavaiból is azt véltem kihallani, hogy támogatja a törvénycsomagot. Köszönöm szépen.

Hohn Krisztina: a kisgyermekes anyák rugalmas foglalkoztatása. Még azt is hihettem volna, hogy ma délelőtt egy rendezvényen voltunk, de nem így volt. Ma voltunk Tatán egy vállalkozókkal való konzultáción, egy megbeszélésen, ahol egyébként a nagyon jelentős munkáltatók mondták azt, hogy a kisgyermekes anyák foglalkoztatása számukra küldetés is. Nyilván küldetés, hiszen azért mégiscsak egy humánum, hogy ezeknek a szülőknek tudjunk segíteni. Praktikus is, hiszen ők azért szorgos kezű, fegyelemhez szokott hölgyek, tehát teszik a dolgukat.

Ami szakmailag mindenképpen nagyon lényegi észrevétel és javaslat volt több kolléga, cégvezető részéről, hogy bizony most már ők találják ki azt a munkamódszert, hogy hogyan és miképpen lehet őket foglalkoztatni: kismama műszakok, későbbi munkakezdések, párokban való foglalkoztatás, hogy valaki 4 órát, valaki másik 4 órát, és így telik ki a napi 8 óra például egy-egy munkakörben. Ezek mind-mind olyan javaslatok, amelyeket az élet ír. Nekünk, azt gondolom, közszereplőknek nagyon fontos feladatunk, hogy ezeket az élettapasztalatokat meghalljuk és törvényi szinten is, vagy azon a szinten, ahol kell, építsük be a munkánkba.

A nagyszülői gyed kapcsán nagyon komoly kérdés volt, hogy vajon milyen érdeklődés van. Képviselő úr, számadatokat egyelőre nem tudok mondani, de azt mindenképpen ígérem, hogy mihelyst az első adatok nálunk rendelkezésre állnak, azt el tudom önnek küldeni. De teljesen értem, hogy érdemleges és megbízható, hogy amikor ezeken a vállalati fórumokon részt veszünk, akkor alig van olyan, amikor ez a kérdés ne hangozna el. Nyilván most alapvetően még a feltételekkel kapcsolatosak az észrevételek, hogyan, miképpen, mikortól. A törvény elfogadását követően azért sok minden tisztázódik, és azt gondolom, utána belátható időn belül konkrét számadatok is rendelkezésre állnak.

Köszönöm szépen még egyszer a támogató javaslatokat, az építő kritikákat, azt gondolom, hogy ez a törvényjavaslat mindenképpen érdemes arra, hogy akár egyhangúlag is támogatni tudja a parlament. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)




Felszólalások:  Előző  121  Következő    Ülésnap adatai