Készült: 2024.04.19.22:18:13 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

212. ülésnap (2017.04.10.), 8. felszólalás
Felszólaló Dr. Rétvári Bence (KDNP)
Beosztás Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka napirend előttihez hozzászólás
Videó/Felszólalás ideje 5:15


Felszólalások:  Előző  8  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Láthatjuk, hogy erre a demonstrációra sem sikerült az MSZP-frakció teljességét behozni, még a frakcióvezető sem volt itt, amikor ezt véghez vitték. Talán a frakció harmadát sikerült ehhez az akcióhoz itt meggyőzniük. (Zaj, fo­lya­matos közbekiáltások az MSZP soraiból.) Tudják, nem tudom, hogy ez a Magyar Szocialista Párt milyen felhatalmazással szólal itt meg ebben az ügy­ben vagy kiket tud maga mögött, csak tudja, tisztelt képviselő asszony és tisztelt képviselő hölgyek és urak, mármint a szocialista frakcióban ülő képviselő hölgyek és urak, amikor önök csak úgy mehettek ki erre a demonstrációra (Folyamatos közbeszólások az MSZP soraiból.), ha leveszik az összes MSZP-jelvényt, az összes pártjelvényt, pártszimbólumot ma­gukról, és csak akkor sunnyoghattak oda a tüntetők közé (Folyamatos közbeszólások az MSZP soraiból.), ha semmifajta szocialista jelképet nem tűzhetnek ki, azt hiszem, az jelzi azt, hogy lehetséges, sőt biztos, hogy a tüntetők a kormány egyik vagy másik döntésével nem értenek egyet, de hogy a Ma­gyar Szocialista Párttól ugyanolyan távol akarják tar­ta­ni magukat, az is biztos, hiszen minden szocialistát megkértek, hogy semmiképpen ne hozzon magával semmilyen MSZP-s szimbólumot, úgyhogy a tün­tetők számára is, úgy látszik, az MSZP vállalhatatlan. (Felzúdulás, közbeszólások az MSZP soraiból.) Lehet, hogy a kormánnyal nem értenek egyet, de az MSZP-s támogatás számukra vállalhatatlan. Én eb­ben a helyzetben azért nem lennék ennyire maga­biz­tos, mint amennyire képviselő asszony volt.

Arra is visszaemlékezhetünk, hogy hogyan lehetett közterületeken rendezvényt tartani 2006-ban, és hogyan lehet 2017-ben. Mert bizony 2006-ban egy bejelentett megemlékezésen a rendezvény időtartama alatt egy békés demonstrációra az önök kormányzása alatt lovasrohamot vezényeltek, akkor bizony ott gumilövedékek kerültek elő, akkor bizony ott sokan megtapasztaltuk (Közbekiáltások az MSZP soraiból, köztük Kunhalmi Ágnes: Mert nálatok volt a B-közép.), hogy milyen a könnygáz illata, milyen a könnygáz hatása az ember szervezetére, vagy hogyan kezd el könnyezni egy békés, előre bejelentett megemlékezésen.

(11.20)

Ehhez képest 2017-ben ha valaki a kormány ellen demonstrációt szervez ‑ ami egy idő után nyilván véget ér ‑, és annak a véget érése után valakik, akár nem is békésen, hanem olykor-olykor még a rendőröknek is nekifeszülve tovább folytatják a demonstrációt, akkor ezt a rendőrök méltósággal igyekeznek szabályozott keretek között tartani, noha a rendezvény időtartamát túllépték. Magyarországon most már ilyen módon is lehet tüntetni. Ez bizony a szocialista időszakra nem volt elmondható. (Gőgös Zoltán: A rendőrök mögé bújhattatok! ‑ Kunhalmi Ágnes: Gyáva alakok vagytok!) Ha valaki azt az időszakot szeretné újra, amikor békés megemlékezőkre lovasrohamot vezényelnek, az válassza a Magyar Szocialista Pártot és az ő demokráciafelfogását. (Gőgös Zoltán: A kerítést is ti szedtétek fel!) De ha egy olyan országban szeretne inkább élni, amikor egy demonstrációnak a be nem jelentett részét is lehet normális keretek között végigvezényelni (Dr. Varga László: Ne beszélj demokráciáról! Ti diktatúrát épí­tetek! ‑ Heringes Anita: Szégyellni fognak benneteket a gyerekeitek!), és senkinek nem kell a rendőrségtől tartani, mert a rendőrség megvédi a polgárokat, akkor válassza a Fidesz-KDNP-féle demok­rá­cia­felfogást, tisztelt képviselő asszony, mert ez a valódi különbség az egyik és a másik tábor demok­rá­cia­felfogása között. Önök nap mint nap fölszólalnak itt a parlamentben és máshol, és a demokrácia végét kiabálják, miközben önök voltak azok, akik a legalapvetőbb demokratikus jogot, a gyülekezési jogot sem tudták Magyarországon garantálni, hanem politikai célokra használták a rendőrséget. (Dr. Varga László: Mondjad a baromságot!)

De szeretném megnyugtatni önt is, képviselő asszony, ha a Közép-európai Egyetemre beiratkozna, hogy ott legyen diákigazolvány-matricája, ezt a következő években is folyamatosan meg tudja tenni, hiszen ez a törvénymódosítás a Közép-európai Egyetemet semmilyen mértékben nem érinti. (Kunhalmi Ágnes: Most fogjátok bezárni! Olyan törvényeket hoztok, ami nektek jó.)

Ön egy nagyon fontos dolgot mondott, így április 11. előtt egy nappal a törvény előtti egyenlőséget említeni szerintem egy nagyon fontos mondat. Mert azt hiszem, talán ez a legfontosabb üzenete annak a törvényjavaslatnak is, amit elfogadott az Országgyűlés, hogy a törvény előtt mindenki egyenlő. Véget ért az a szocialista korszak, amikor Soros György ír egy levelet az MSZP-SZDSZ-es kormány miniszterének és miniszterelnökének, és onnantól kezdve máris indulnak a kodifikátorok, és törvényszövegbe foglalják azt, amit Soros György tőlük megrendelt. (Kunhalmi Ágnes: Te meg Putyin tollbamondója vagy! Szentpéterváron is bezárták az egyetemet, ők is ugyanazt csinálják!) Vége a megrendelésre folytatott jogalkotásnak, tisztelt képviselő asszony. Mert bármilyen más személy írt volna Magyarországról vagy máshonnan Magyar Bálintnak, egyrészt ő nem köszönhette volna meg a lex CEU elfogadását, másrészről pedig Magyar Bálint nem állította volna a teljes kormányzati apparátust ezen egy ember kérésének a szolgálatába. (Dr. Varga László: Lemészároltok egy egyetemet, büszke lehetsz magadra.)

Mi azt kérjük csak mindenkitől, az összes Magyarországon működő egyetemtől, akár magyar, akár külföldi, akár állami, akár nem állami, akár külföldi képzésnek a Magyarországra hozatala, akár itt folytatott képzés, hogy tartsa be a törvényeket. (Kunhalmi Ágnes: Magyar egyetemeket támadtok meg és egyetemi tanárokat. Hazaárulók vagytok! Ez a helyzet. ‑ Gőgös Zoltán: Így van, pontosan, szélsőségesek vagytok, meg kell tőletek óvni az országot!) Azt hiszem, hogy mindenki szerintem a leginkább ezen a kijelentésen nyugodhat meg. Semmi másra nincs szükség, csak és kizárólag a törvények betartására. Aki itt a törvényeket betartja, annak Magyarországon nincs félnivalója, így ezeknek az egyetemeknek sem.

Azok a mondatai pedig teljes mértékben nevetségesek, hogy Magyarországon minden egyetem minden tanszéke politikai nyomás alatt van. (Kunhalmi Ágnes: Pedig így van!) Azt hiszem, ezt maguk a tanszékvezetők kérnék ki a leginkább maguknak. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban. ‑ Gőgös Zoltán: Meg kell óvni tőletek az országot!)




Felszólalások:  Előző  8  Következő    Ülésnap adatai