Készült: 2024.03.29.08:35:06 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

184. ülésnap (2004.11.09.), 235. felszólalás
Felszólaló Gőgös Zoltán (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kétperces felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 2:19


Felszólalások:  Előző  235  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Elhangzott itt a SAPARD-programmal kapcsolatban egy olyan észrevétel, hogy a homokhátság önkormányzatai nem tudtak sikeresen pályázni. Szeretném pontosítani, képviselőtársam, hogy a SAPARD is egy EU-s pályázat, tehát nem lehet kézi vezérléssel irányítani. Tehát magyarul, a sorrendváltoztatás, a pályázatok sorrendjének változtatása azonnal kizárja az országot is abból a körből, ha ezt észreveszik. Az én körzetemben nagyon sok önkormányzat nyert sikeres pályázatot, de ennek az volt az oka, hogy ők december-januárban elhitték, hogy érdemes ide pályázni. Aki májusban adta be a pályázatát, vagy még április 28-án, sajnos azoknak 90 százaléka már nem fért bele a rendszerbe, hiszen akkor jött be két hét alatt a pályázatok több mint fele. Ha megnézzük, hogy körülbelül négyszeresen lett túligényelve ez a SAPARD-támogatás, akkor teljesen jogosan mondhatjuk azt, hogy ebből nyilván mindenkinek nem került. Aki itt korábban ébredt, meg aki hamarabb elhitte, hogy ebből pénzhez tud jutni, az volt szerencsés.

Kékkői képviselőtársam megjegyzésére, hogy miért nem támogatják a jelentést, az utolsó sorra szeretnék rávilágítani. A 213 milliárd, amivel szembeállítja a 217-et, az már egy módosított előirányzat volt. Az eredeti még a Fidesz-kormány elfogadott költségvetésében 198 milliárd volt, azt mi emeltük még annak idején, pontosan a géptámogatások korai elfogyása miatt egy több mint 10 milliárdos összeggel. A jelentés mindig az eredeti előirányzatokat veszi figyelembe, és ha végignézzük '98-tól folyamatosan a támogatási szinteket, akkor úgy gondolom, hogy ebben igazából nincs szégyenkeznivalónk, hiszen valamennyi eddigi évünk messze több, mint amennyi a törvényi előírás.

Igaz, azt lehet vitatni, hogy EU-val vagy EU nélkül, de amiről az agrárgazdasági törvény szólt, akkor nyilván nem voltunk az EU tagjai. Magyarul, azt az előírást is lassan hozzá kellene igazítani az Európai Unió szabályaihoz, és abban pontosan lefektetni, hogy mi az, amit hazai támogatásból kell biztosítani, mert ez most egy gumiszabály. Úgy gondolom, hogy ennek a gumiszabálynak a 2005. évi költségvetés tökéletesen megfelel, hiszen azért a 327 milliárd forint támogatás nem kevés összeg. Azt hiszem, ezt képviselőtársam is elismeri.

Köszönöm szépen.




Felszólalások:  Előző  235  Következő    Ülésnap adatai