Készült: 2024.03.29.15:21:02 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

249. ülésnap, 230. felszólalás
Felszólaló Dr. Szili Katalin (MSZP)
Felszólalás oka A záróvita lezárása
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás ideje 14:12

Felszólalások:  <<  230  >>    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a nemzetőrség létrehozásáról szóló országgyűlési határozati javaslatot az egységes javaslat szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 205 igen szavazattal, 122 nem ellenében és 3 tartózkodás mellett az országgyűlési határozati javaslatot elfogadta.

 

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a NATO irányítása alatt végrehajtott balkáni katonai békefenntartó műveletekhez történő magyar hozzájárulásról szóló országgyűlési határozati javaslat zárószavazása. Az előterjesztést H/5416. számon, az egységes javaslatot pedig H/5416/8. számon kapták kézhez. Mivel az egységes javaslathoz módosító javaslatot senki nem nyújtott be, határozathozatal következik.

Az alkotmányügyi bizottság 2001. december 10-i ülésén úgy foglalt állást, hogy az alkotmány 19. § (3) bekezdése j) pontja és (6) bekezdése alapján az országgyűlési határozati javaslat elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges.

Most tehát a zárószavazás következik a minősített többség szabályai szerint. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a NATO irányítása alatt végrehajtott balkáni katonai békefenntartó művelethez történő magyar hozzájárulásról szóló országgyűlési határozati javaslatot az egységes javaslat szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 316 igen szavazattal, 15 nem ellenében és 4 tartózkodás mellett az egységes javaslatot elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! (Nagy zaj.) Már csak rövid türelmüket kérem! Rendkívül nehéz a Házat túlkiabálni!

 

Soron következik a nemzeti földalapról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. Az előterjesztést T/5262. számon, az egységes javaslatot pedig T/5262/4. számon kapták kézhez. Mivel az egységes javaslathoz módosító javaslatok érkeztek, ezért záróvitára is sor kerül.

Indítványozom, hogy a benyújtott javaslatokat összevontan tárgyalja meg az Országgyűlés. Aki e javaslatommal egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége az összevont tárgyalási javaslatomat elfogadta.

Megnyitom tehát a záróvitát a T/5262/76. számú ajánlás 1-5. pontjaira. Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni a napirendi ajánlás értelmében ötperces időkeretben. (Nem érkezik jelzés.) Senki sem jelentkezett.

Tisztelt Országgyűlés! Most a módosító javaslatokról döntünk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az előterjesztő módosító javaslatait a T/5262/76. számú ajánlás 1-5. pontjai szerint, amelyeket az alkotmányügyi bizottság támogat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 187 igen szavazattal, 143 nem ellenében és 13 tartózkodás mellett a módosító javaslatokat elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Most a zárószavazás következik. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a nemzeti földalapról szóló törvényjavaslatot az egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 183 igen szavazattal, 156 nem ellenében és 4 tartózkodás mellett fogadta el a módosított egységes javaslatot.

 

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. Az előterjesztést T/5263. számon, az egységes javaslatot pedig T/5263/119. számon kapták kézhez. Mivel az egységes javaslathoz módosító javaslatok érkeztek, ezért záróvitára is sor kerül.

Indítványozom, hogy a benyújtott javaslatokat összevontan tárgyalja meg az Országgyűlés. Aki e javaslatommal egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége az összevont tárgyalási javaslatomat elfogadta.

Megnyitom tehát a záróvitát a T/5263/121. számú ajánlás 1. és 2. pontjaira. Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni. (Nem érkezik jelzés.) Nincsen jelentkező.

 

 

(16.00)

 

 

Tisztelt Képviselőtársaim! Most a módosító javaslatokról döntünk. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az előterjesztő módosító javaslatait a T/5263/121. számú ajánlás 1. és 2. pontjai szerint, amelyeket az alkotmányügyi bizottság támogat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 185 igen szavazattal, 141 nem ellenében, 18 tartózkodás mellett a módosító javaslatokat elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Most a zárószavazás következik. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot az egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 182 igen szavazattal, 158 nem ellenében, 6 tartózkodás mellett a módosított egységes javaslatot elfogadta.

 

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a földrendező és földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. Az előterjesztést T/5264. számon, az egységes javaslatot pedig T/5264/31. számon kapták kézhez. Mivel az egységes javaslathoz módosító javaslatok érkeztek, ezért záróvitára is sor kerül.

Indítványozom, hogy a benyújtott javaslatokat összevontan tárgyalja meg az Országgyűlés. Aki a javaslattal egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége az összevont tárgyalási javaslatomat elfogadta.

Megnyitom tehát a záróvitát a T/5264/33. számú ajánlás 1. és 2. pontjaira. Megkérdezem, ki kíván felszólalni. (Nincs ilyen jelzés.) Jelentkező nincsen.

Tisztelt Országgyűlés! A záróvitát lezárom. Most a módosító javaslatokról döntünk. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az előterjesztő módosító javaslatát a T/5264/33. számú ajánlás 1. és 2. pontjai szerint, amelyeket az alkotmányügyi bizottság támogat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 195 igen szavazattal, 132 nem ellenében, 20 tartózkodás mellett fogadta el a módosító indítványt.

Tisztelt Országgyűlés! Most a zárószavazás következik. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a földrendező és földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot az egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 214 igen szavazattal, 130 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett a módosított egységes javaslatot elfogadta.

 

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a takarmányok előállításáról, forgalomba hozataláról és felhasználásáról szóló törvényjavaslat zárószavazása. Az előterjesztést T/5042. számon, az egységes javaslatot pedig 5042/52. számon kapták kézhez. Mivel az egységes javaslathoz módosító javaslatot senki nem nyújtott be, a határozathozatal következik. (Folyamatos zaj.)

Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a takarmányok előállításáról, forgalomba hozataláról és felhasználásáról szóló törvényjavaslatot az egységes javaslat szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 332 igen szavazattal, 8 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett az egységes javaslatot elfogadta.

 

Tisztelt Képviselőtársaim! Soron következik az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység végzésének formáiról szóló törvényjavaslat zárószavazása. Az előterjesztést T/5047. számon, az egységes javaslatot pedig T/5047/94. számon kapták kézhez. Mivel az egységes javaslathoz módosító javaslatot senki nem nyújtott be, a határozathozatal következik.

Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység végzésének formáiról szóló törvényjavaslatot az egységes javaslat szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 188 igen szavazattal, 154 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett az egységes javaslatot elfogadta.

 

Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztők több törvénnyel kapcsolatban indítványozták, hogy az Országgyűlés elnöke ezek sürgős kihirdetését kezdeményezze. A Házszabály 108. § (2) bekezdése alapján az Országgyűlés elnökét erre az Országgyűlés kéri fel. A felkérésről az Országgyűlés vita nélkül határoz.

Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e azzal, hogy az Országgyűlés elnöke kezdeményezze a tőkepiacról szóló, a közlekedéssel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló, a társadalmi szervezetek és az alapítványok nyilvántartásba-vételére vonatkozó rendelkezések módosításáról, valamint egyes cég-, csőd- és felszámolási eljárási rendelkezésekről szóló, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról szóló, a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló, a felnőttképzésről szóló, a nemzeti földalapról szóló, a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosításáról szóló, a mérésügyről szóló 1991. évi XLV. törvény és a nemzeti szabványosításról szóló 1995. évi XXVIII. törvény módosításáról szóló, a földrendező és földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény módosításáról szóló, az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység végzésének formáiról szóló törvények sürgős kihirdetését. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 192 igen szavazattal, 129 nem ellenében, 26 tartózkodás mellett úgy határozott, hogy az Országgyűlés elnöke kérje a törvények sürgős kihirdetését a köztársasági elnöktől.

 

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az Országos Választási Bizottság tagjainak megválasztásáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája. Az előterjesztést H/5647. számon kapták kézhez. Az előterjesztéshez, annak tartalmára figyelemmel, módosító javaslatot nem lehet benyújtani.

Először megadom a szót Pintér Sándor belügyminiszter úrnak, a napirendi pont előadójának, 10 perces időkeretben. Öné a szó, miniszter úr.

 

Felszólalások:  <<  230  >>    Ülésnap adatai