Készült: 2024.03.28.21:40:44 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

211. ülésnap (2005.04.05.), 78. felszólalás
Felszólaló Pokorni Zoltán (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka vezérszónoki felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 20:23


Felszólalások:  Előző  78  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

POKORNI ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Miniszter Úr! Elnök Urak! Olyan sokan vannak itt a felsőoktatás képviselői, hogy külön-külön nem is sorolom föl őket.

Az előbb hallottuk Szabó Zoltán képviselő úrtól, hogy ha nincs pénz, csinálj reformot - addig is megy az idő. Jól látszik, hogy a jelenlegi kormány, a Gyurcsány-kormány számára nagyon fontos ez a felsőoktatási törvénytervezet: kell egy reform egy szocialista kormány életében, és jól látszik, hogy már önkormányzati reform nincsen, egészségügyi reform sincsen, adórendszer átalakítása sincsen, államháztartás átalakítása sincsen, valamit csinálni kell, hát itt van ez a szerencsétlen felsőoktatás, reformáljuk meg azt, az SZDSZ is nyugodtabb lesz. Valamit csinálni kell, hiszen sodródik az államháztartás, nő az államadósság, hezitál, válságtüneteket mutat az egész gazdaság - legalább valami életjelet produkál a kormány egy ilyen reformmal. (Derültség a kormánypárti padsorokban. - Göndör István: Most növekszik a gazdaság, előtte csökkent!)

Nézzük csak, hogy mi az, ami ez után a nagy akarás után ide elénk került! A kormány benyújtotta ezt a törvénytervezetet, és el kell mondjuk, hogy a törvényjavaslat közel kétéves, sokszor a szereplőkre nézve is méltatlan trükköket alkalmazó egyeztetés után, sok vita után nagymértékben különbözik attól a koncepciótól, amit a minisztérium saját megrendelésre előállított, és amit aztán a minisztérium vezetői sem vállaltak, nem vettek a nevükre.

Emlékszünk talán még a CSEFT elhíresült betűszóra: csatlakozás az európai felsőoktatási térséghez. Először csak verziószámok jelentek meg a különféle anyagokon, majd dátum. Amikor a nap jelölése után az óra-perc is fel lett tüntetve a verziószámokon, azt némi válságtünetnek érzékeltük. A CSEFT-korszakot a MUP követte - MUP: magyar univerzitásprogram -, illetve talán egy változat volt, ami a nemzeti univerzitásprogram nevet érdemelte ki, de gyorsan lecserélték “magyarö-ra - ne is firtassuk, hogy miért. Ebből is talán öt-hat változat mutatkozott.

Tavaly nyáron kezdett a tárca a kodifikációhoz, a tényleges törvényjavaslat előkészítéséhez. Hadd idézzem az akkori vélemények közül talán a legdiplomatikusabbat, a Rektori Konferencia vezetőjét: “A rektorok úgy vélik - fogalmazott Bessenyei Lajos -, hogy szükséges a törvénytervezet új szemléletű és szerkezetű újrafogalmazása, formai követelményekben a jelenleginél lényegesen magasabb igényesség biztosítása.ö Itt nagyon finoman utalt a helyesírási hibákra, kodifikációs pontatlanságra és jogi inkonzisztenciára.

Lassan már követhetetlenné váltak a különféle változatok. A történet ott vett érdekes fordulatot, amikor a Rektori Konferencia elnöke 2004 novemberében, októberében bejelentette, hogy a Rektori Konferencia kész a kodifikált tervezet átírására, gyökeres átalakítására. November elején három napot az Akadémia mátraházi üdülőjében töltöttek, és ott a rektorok, akkreditációs bizottság, főigazgatók, hallgatók, doktoranduszok, ki-ki elmondta, milyen törvénytervezetet szeretne, és ez mind-mind belekerült ebbe az anyagba. Ezek után a november 8-ai dátummal föltüntetett anyagban már társszerzőként voltak feltüntetve meglepetésre ezek a szervezetek, és azóta is mindig ezt halljuk, amit az imént Szabó Zoltántól, hogy az érintettek mind belenyugodtak mindebbe.

Nézzük csak, miért is kell egyáltalán törvénymódosítás, miért van itt előttünk ez a 150 oldalas anyag! Csak megjegyzem: az ön által is többször emlegetett, Mádl Ferenc által benyújtott '93-as törvény mellékletekkel, átmeneti rendelkezéssel, mindennel együtt 46 oldalas volt, Dánia felsőoktatási törvénye 12 oldalas, Finnországé 12, Dániáé 15. Ez egy 150 oldalas mamut. (Dr. Eörsi Mátyás: Pápua Új-Guineában állítólag 4!)

Amit gyakran hallunk, ez a bizonyos bolognai folyamat. 1999 nyarán, az előző kormányzati ciklusban mi is aláírói voltunk ennek a bizonyos nyilatkozatnak, amelyik visszautal a '88-as úgynevezett magna chartára. Magyar változatban Keszei tanár úr tollából a tételmondat így hangzik: “Ez rendkívül fontos, mivel csak az egyetemek függetlensége és autonómiája biztosítja, hogy a felsőoktatás és kutatás rendszere folyamatosan alkalmazkodni tudjon a változó szükségletekhez, a társadalom elvárásaihoz és a tudomány haladásához.ö A bolognai folyamat alapdokumentuma szerint tehát ahhoz, hogy a felsőoktatás a szükségletekhez és a társadalom folyton változó feltételeihez alkalmazkodni tudjon, két dolog meghatározóan szükséges: az intézmények függetlensége és autonómiája.

Hat célt fogalmaztunk meg akkor Bolognában, érdemes ezeket felidézni, mert ma már úgy hivatkoznak erre itt, a teremben, mint valami Európai Unió által suhogtatott vizes kenderkötélre: tetszik, nem tetszik, ezt nekünk végre kell hajtani. Nézzük meg, mi volt ez a hat cél! Áttekinthető és összehasonlítható diplomák; két ciklusra, alapképzésre és magasabb fokú képzésre tagolható oktatási rendszer; a harmadik a kreditrendszer bevezetése; a negyedik a hallgatók és oktatók, kutatók, vezetők mobilitása; az ötödik az európai szintű együttműködés a minőségbiztosításban; és végezetül a hatodik az egész Európára kiterjedő, egységes felsőoktatási rendszer létrehozása.

Az áttekinthető diploma nem jelent mást, mint hogy a képzés részleteit tartalmazó mellékleteket kell csatolni a diplomához; ezt kérésre ma is megteszik. A két ciklusból az alapképzés szakképesítést, illetve a második ciklusra továbbjutni szándékozó fiatalok számára biztosítson lehetőséget, a második ciklus pedig a master és/vagy doktori fokozat megszerzésére készítsen föl. A mobilitás a hallgatókra, oktatókra vonatkozzon. Végezetül a sok rejtélyes európai dimenzió nem jelent mást, mint egyfajta együttműködést, közös tanulmányi és képzési-kutatási programokban való együttműködést.

Mi az, ami ebből törvénymódosítást kíván? A sokat emlegetett többciklusú lineáris képzési rendszer bizonyosan ilyen.

Nem kíván jelentősebb törvénymódosítást az összehasonlítható diplomák kiadása, kérésre ilyet ma is kiállítunk. Ezt kell általánosabbá tenni, illetve az ehhez kapcsolódó informatikai, illetve bérköltségeket finanszírozni.

A kreditrendszer bevezetése megtörtént, az intézmények már az európai kredittranszfer alapján értékelik a hallgatók teljesítményét, ennek megfelelően adják ki most is a diplomáikat.

A mobilitás lehetősége megvan, azt is inkább kiteljesíteni, finanszírozni kellene, nem csökkenteni az erre szolgáló ösztöndíjkereteket, hanem növelni. A hallgatók állami támogatásának átvihetősége más országokba megoldható, akárcsak ahogyan megoldotta a kormány a diákhitel esetében.

A minőségbiztosítás nemzeti szintű vizsgálatát a Magyar Akkreditációs Bizottság biztosítja, ez kötelező előírás.

Az európai együttműködés viszonylag egyszerűen megoldható a minőségbiztosítás keretében. Az európai együttműködésben a magyar oktatók külföldre távozása, az ottani programokban való részvétele aránylag jól áll. Sokkal nehezebb, alapvetően pénzügyi-finanszírozási okok miatt, illetve a magyar egyetemeken, főiskolákon a szinte fehér hollóként ritka angol nyelvű kurzusok miatt a külföldi oktatók magyarországi vendégtanítása, ez kíván pénzügyi, illetve szervezeti átalakítást.

(13.40)

Tehát összességében el lehet mondani, hogy a hat bolognai cél közül öt nem kíván jelentősebb törvénymódosítást, új felsőoktatási alaptörvényt pedig kiváltképpen nem.

Kívánja-e a hatodik, a lineáris rendszer, a kétciklusú vagy többciklusú képzési rendszer kialakítása? Nézzük meg, hogy a velünk együtt induló, Bolognában ezt a nyilatkozatot velünk együtt aláíró országok hogy jártak el, fenekestül átalakították-e a felsőoktatási rendszerüket, vagy bölcsebben. Tudjuk, hogy az Egyesült Királyságban nem állami előírás a tanulmányok szerkezete, a diploma tartalma, ezt az intézmények szabják meg. Franciaországban a nyolcvanas évek óta 3, 5, illetve 8 évre tagolódik a képzés. A bolognai nyilatkozat aláírása után elhatározták, hogy 3 év után is kapjanak valamiféle kimenetet, diplomát a hallgatók, de itt továbbra is a hagyományos módon kétféle kimenetet kapnak a hallgatók.

Németországban 2002 őszén kezdték el a kétciklusú képzés alkalmazását. Ott a diákok 5,3 százaléka vesz részt ilyen típusú képzésben, és nagyon nyugodt fejlesztéspolitikával, mondhatni, organikus módon nőnek bele az igényeknek, a munkaerő-piaci visszaigazolásoknak megfelelően a kétciklusú képzésbe. Ausztriában 2005 elején az egyetemi szakok 25 százaléka - nem több - kétciklusú. Megtartották a régi egyetemi és főiskolai szakokat, és elindították az újakat is, nem szüntették meg egy csapásra a régi főiskolai és egyetemei szakirányokat. Lengyelországban 2000 körül indult el a folyamat gyakorlatilag magától. Az intézmények fölismerve ennek az értékét, európai dimenzióit, szépen maguktól elkezdtek ilyen tagolású képzési utakat kialakítani. Csehországban, ahol '98-ban, illetve 2001-ben egy törvény lehetővé tette ezt a lineáris képzési rendszert, ott is mindenféle sürgetés és erőszak nélkül teszik ezt. Olaszországban szintén egy vegyes rendszert hoztak létre, elindították az új típusú képzéseket, de megtartották még - deklaráltan egy hosszabb átmeneti időszakra - a hagyományos képzési utakat. A teljes európai kép ennél jóval színesebb.

Olyan megoldást, amit most Magyarország készül meglépni, hogy 2006 szeptemberétől megszünteti egy csapásra a főiskolai és egyetemi szakokra való felvételt, és kihalasztja ezeket a képzési utakat, azaz már 2005 novemberében ilyen szakokat nem hirdethet meg főiskola és egyetem, tudomásom szerint egyetlenegy ország választott: Norvégia 2002-ben; rajta kívül senki. És ott is egy vegyes rendszert hoztak létre, de ott egy csapásra egy évet, és utána fölmenő rendszerben végigzongorázták ezt a dolgot.

Tehát a bolognai folyamat, a nyilatkozat önmagában - a hat célkitűzés közül csak egy az, ami ilyen jellegű törvényhozást indokolna, és abban is azt látjuk az európai körkép után, hogy ilyen jellegű radikális átalakítást, mint amit most Magyarország tervez, a nálunknál szerintem bölcsebb, nyugodtabb fejlesztéspolitikát vivő országok nem választanak. Ezért fogalmaznak úgy a képviselőtársaim, hogy ez egy vakrepülés. Nem véletlenül évtizedek, évszázadok alatt alakultak ki ezek a képzési utak, nem véletlenül van úgy, ahogyan van. Érdemes ezt az áttérést megtenni, de nem mindegy, hogy hogyan, mert ezek a károk, amiket közben elszenvedhetünk vagy okozhatunk, nem reparálhatók. Sok minden javítható, lehet kísérletezni az irányító testülettel. Ez aránylag könnyen reparálható jogalkotás módján. De ha karok, tanszékek, intézetek alól csúszik ki a képzési út, a talaj, az évek, évtizedek alatt gyógyítható csak be. Tehát nagyobb türelem, nagyobb körültekintés, kevesebb kapkodás - ez a legfontosabb, amit most ennek a vitának az elején a Fidesz hangsúlyoz.

Néhány részletről: az irányító testületről rengeteget beszéltek eddig is, az elmúlt másfél esztendő vitái ekörül csúcsosodtak. Nehéz eldönteni, hogy azzal a szervezettek kapcsolatban, ami majd létrejön, kinek van igaza, a miniszter úrnak, aki úgy fogalmaz, hogy majd itt kiteljesedik, felnőtté válik az intézmény, és az autonómia megerősödik, vagy azoknak a kritikusoknak, akik attól félnek, hogy a minisztérium, a kormány, amelyik előkészíti a folyamatot, amelyik a tagok egy részét delegálja - megjegyzem zárójelben: a szenátus sem az intézményből delegál tagokat, hanem külső tagokat kérhet föl, talán az egyetlen a rektor, aki az adott intézményhez tartozik -, nos ez az intézmény a kormányzat, a politika szőrős lábát jelenti-e majd a tudomány hűvös csarnokaiban. Ha nekik van igazuk, akkor joggal fogalmazhat úgy az ELTE egyik volt dékánja - hangsúlyozom, idézet, de a vita érzelemittasságát jól mutatja -: “Vigyázat! Vigyázat! Magyar Bálint most ősszel öt évre kinevezi embereit, s a következő kormányzati ciklus teljes ideje alatt csapatai uralkodnak a felsőoktatási intézményeken.ö Nyilván ez az egyik nézet. A másik pedig az, amit a miniszter úr hangsúlyoz, hogy most lesz igazán felnőtté a magyar felsőoktatás.

Az bizonyos, hogy az a megoldás, ami ma a törvénytervezetben előttünk van, és a Magyar Köztársaság alkotmányában is garantált autonómia, nincs összhangban. Alkotmánybírósági beadványokat látunk magunk előtt, és ezek bizony meg fogják állni a helyüket, ha ezen itt nem változtatunk. Valóban, az egyik értelmezési lehetőség az, amit Szabó Zoltántól hallottunk, hogy ez a vállalatirányításban megszokott kettős irányítási rendszer. S ő azt mondja, válasszuk külön a tanulmányi, akadémiai és a gazdasági döntéseket. Válasszuk! De a törvény ezt nem teszi. A törvény úgy fogalmaz: stratégiai döntések. És hogy mi az, azt a döntéshozó, irányító testület mondja meg. Lehet egy másik megoldás - ilyen módosító javaslatokat már láttam beadás előtt -: csináljunk egy alsóházat, felsőházat, a szenátus javasol, az irányító testület - nevezzük át fenntartói tanácsnak - pedig egyetért, vétójoga van, önálló javaslatot nem tehet. Más-más irányba megy a két dolog, de így ebben a formájában bizonyosan nem tölti be azt a szerepet sem, amit Szabó Zoltán kíván, és azt sem védi meg, ami az egyetemek, intézmények autonómiájából megvédendő.

Az autonómia egy nehezen értelmezhető dolog. Ha oly hatékonyak és gazdaságorientáltak lettek volna a magyar egyetemek, mondjuk, a kilencvenes évek elején, mint ahogyan most a miniszter úr szeretné őket látni - mondjuk, '92-94 között bizonyosan megszüntetik a gépészképzéseket, hiszen tönkrement a nagyipar, gépjárműgyártás nem létezett -, ha ezt tette volna hatékonyan, piacorientáltan, akkor ma nem lenne felsőfokú végzettségű ember, aki a magyar GDP-növekedés felét kiadó gépjárműipar szakemberbázisát jelentette. Tehát vigyázat a túl rövid távú, túlságosan a gazdaság napi igényeire koncentráló intézményvezetéssel!

Persze, van másik oldala is az autonómiának. A gőzmozdonyokat emlegette a miniszter úr az expozéjában. Gőzmozdonyok a hetvenes évek óta fővonalakon már nincsenek, szárnyvonalakon megszűntek a nyolcvanas években is. Bár a műegyetemen még a kilencvenes évek elején volt gőzmozdony tanszék, gőzgép tanszék bizonyosan, mert a professzor uraknak órát kellett adni. Tehát kétélű a dolog, de az az évtizedes, évszázados tapasztalat, hogy jobb inkább az intézményekre bízni, azt a fajta tehetetlenséget is elviselve, ami ebből az autonómiából fakad.

Azt a fajta autonómiát, amire itt szintén utalás történt, a gazdaság területén Szabó Zoltán idézte az elkártyázott téeszt, lehet-e elkártyázni egy egyetemet, nos, ezen a területen jelentősen növeli az intézmények önállóságát. Abszurdumról beszélt a miniszter úr. Én azt tartom abszurdumnak, ha egy költségvetési támogatást kapó intézmény a költségvetési forrásainak föl nem használt részét állampapírba fektetheti, amely állampapírt azért bocsát ki az Államadósság-kezelő Központ, hogy a költségvetés hiányát befedje, azt a költségvetési hiányt - mert többek között azért hiányos -, mert kifizetik az egyetemek támogatását. Ilyen nonszensz, amit megenged ez a törvény, utoljára a Lupis Brókerház idején volt, '93-ban, vagy a gmk-k idején, '88-ban. Hová megyünk vissza?!

(13.50)

Ha világosan különbséget akarunk tenni közszféra és magánszféra, piaci viszonyok és költségvetési intézmények között, akkor bizonyos, hogy ennek a törvénynek ezeket a pontjait korrigálni, de legalábbis finomítani kell.

Mindazonáltal ez a törvény közelében sincs annak, amit a minisztérium az első koncepcióiban letett, nagymértékben javult, és az így benyújtott javaslat fenntartja a lehetőségét annak, hogy szakmai és politikai konszenzus alapján tudjunk egy törvényt elfogadni. Ahhoz azonban, hogy ez megtörténjen, a vita során alapvető módosításokra van szükség a finanszírozásban, az intézményirányításban, illetve a kétciklusú képzés bevezetésének a módjában. Mi ezeket a javaslatokat a részletes vitában ismertetni fogjuk.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki oldalon.)




Felszólalások:  Előző  78  Következő    Ülésnap adatai