Készült: 2024.04.19.22:19:06 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

276. ülésnap (2005.12.05.), 66. felszólalás
Felszólaló Stolár Mihály (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka elhangzik az interpelláció/kérdés/azonnali kérdés
Videó/Felszólalás ideje 2:37


Felszólalások:  Előző  66  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

STOLÁR MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! A Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság pályázatot hirdetett a szakképzés fejlesztésének támogatására. A pályázatok benyújtásának határideje április vége, az elbírálás végső határideje június vége volt. Egyes iskolák megkapták a pénzt, ám vannak szakképző iskolák, amelyek már több mint fél éve megkötött szerződéssel rendelkeztek, de még egy fillért sem láttak.

A szerződés alapján az iskoláknak szeptember végéig kellett elszámolniuk, amit meg is tettek, hiszen a beígért és általuk már megelőlegezett és elkötött pénzt csak úgy kaphatják meg önöktől, ha betartják a szerződést és elszámolnak. El is számoltak hát azzal, amit még meg sem kaptak önöktől.

Az elszámolás óta több mint két hónap telt el. Csak Veszprém megyében önök legalább 50 millió forint körüli összeget nem fizettek ki kizárólag a megyei fenntartású intézményeknek a vezetők számításai szerint. A városi fenntartású intézmények, gazdálkodó szervezetek esetén és a régió más megyéiben sem jobb a helyzet, mint ahogy ezt számos panasz jelzi.

A nem fizetés magyarázata, hogy a pénz jelentős részét tartalékképzés címén a kormány zárolta. Ezért az Oktatási Minisztérium alapkezelő igazgatósága jövőre ígéri a pályázati pénzek kifizetését. Addig az önkormányzatok, az iskolák mit tehetnek mást, kölcsönöket szereznek, kamatot fizetnek, ha tudnak, és eldönthetik, hogy a gyerekek számára biztosítják a fűtést és a világítást vagy a pedagógusoknak éppen a bért.

Tisztelt Államtitkár Úr! A miniszterelnök úr nemrég arról beszélt, hogy éhséglázadástól tart. Igaza volt, itthon családok százezrei vannak kiéhezve az igazságosabb kormányzásra. Ám ezt önöktől hiába várják, pályázók sora kényszerül kamatostul kifizetni azt a pénzt, amit önök pusztán ígértek.

Ön tisztességes dolognak tartja-e, hogy pályázatokon elnyert összeget zárolt a kormány? Ön tisztességesnek tartja-e, hogy pályázati pénzeket háromnegyed évvel később fizessenek ki, mint ahogy azt a pályázóknak megítélték, és fél évvel később, mint arról a nyertes pályázó elszámolt? Ön elfogadhatónak tartja, hogy iskolák a gyerekeknek szánt pénzből hitelezzenek a kormánynak, és így fizessék meg az önök rossz gazdaságpolitikájának az árát?

Tisztelettel várom válaszát. (Taps a Fidesz soraiból.)




Felszólalások:  Előző  66  Következő    Ülésnap adatai