Készült: 2024.03.28.09:57:54 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

110. ülésnap (2020.03.09.), 12. felszólalás
Felszólaló Dömötör Csaba (Fidesz)
Beosztás Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka napirend előttihez hozzászólás
Videó/Felszólalás ideje 4:55


Felszólalások:  Előző  12  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Ami Kásler miniszter urat illeti, szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy neki több évtizedes intézményvezetői, egészségügyi intézményvezetői tapasztalat van a háta mögött. Ez a DK egyetlen politikusáról sem mondható el azok közül, akik itt felszólalnak (Moraj az MSZP és a Párbeszéd soraiból.), úgyhogy legalább ebben az esetben legyenek egy kicsivel több tisztelettel.Fontosnak tartom ugyanakkor, hogy felhozta ezt a témát. A válaszomban szeretnék szólni egyrészt a kormányzati és a hatósági intézkedésekről, az állampolgárok tájékoztatásáról  önnel ellentétben én azt gondolom, hogy ez fontos , harmadsorban pedig arról, hogy ilyen helyzetben mit érdemes tennie a közéleti szereplőknek. A mostani állás szerint kilenc fertőzött betegről tudunk, miközben 67-en vannak karanténban. Jó hír, hogy az olaszországi kirándulásról visszatérő diákcsoport a hét végén elhagyhatta a kórházat.

(13.40)

Az operatív törzs folyamatosan végzi a munkáját, és tájékoztat is naponta a döntésekről, tegnap is tettek bejelentéseket. Folytatódik a Szent László Kórházban a férőhelyek bővítése. A fekvőbeteg-ellátással foglalkozó intézmények dolgozói felhívást kaptak, hogy külföldi utazásaikat halasszák el, a kórházakban és az idősek otthonaiban látogatási tilalom lépett életbe, az iskolák pedig felhívást kaptak arra, hogy halasszák el az osztálykirándulásokat.

Folyamatosan zajlik azon személyek beazonosítása, akik fertőzött személyekkel érintkezhettek. Szeretném itt is felhívni a figyelmet arra, hogy a járványügyi intézkedések be nem tartása szabályszegésnek, súlyosabb esetben bűncselekménynek minősül. Ezt azoknak az iráni állampolgároknak is tudniuk kell, akik nem akarták alávetni magukat a vizsgálatnak. A Szent László Kórházban egyébként a hétvége folyamán a rendőri jelenlétet is meg kellett erősíteni ezzel összefüggésben.

Tisztelt Képviselő Úr! Azt szeretném önnek elmondani, hogy az egészségügyi szakemberek szigorú protokollok alapján járnak el. Arra kérném önöket, hogy segítsék a munkájukat azzal, hogy legalább ilyenkor nem támadják őket méltánytalanul. (Közbeszólások a DK soraiból: Mi megköszöntük!) Több párt is jelezte a múlt hét folyamán, hogy fontosnak tartják a folyamatos tájékoztatást. Tehát miközben ön most ellene beszélt, pár nappal ezelőtt még pont a tájékoztatást követelték, ezért engedjék meg, hogy erről is beszámoljak. Továbbra is üzemel az információs zöldszám, üzemel a hivatalos koronavírus-tájékoztató oldal, amely számlálót is tartalmaz a karanténban lévők és a fertőzéssel diagnosztizáltak számáról. A Népegészségügyi Központ munkatárásai e-mailes megkeresésekre is válaszolnak.

Ami a szélesebb körű kommunikációt illeti, a televíziókban és a rádiókban napok óta futnak azok a tájékoztató kisfilmek, amelyek a megelőzést célzó teendőket emelik ki. A koronavírussal kapcsolatos internetes tartalmak pár nap alatt négy és fél millió emberhez értek el. Ezeket, illetve a tévés hirdetéseket is figyelembe véve elmondhatjuk, hogy a megelőzéssel kapcsolatos felhívásokat a magyar lakosság többsége már láthatta. Már zajlik a további tájékoztató anyagok előkészítése is. Ez a tájékoztató tevékenység mindaddig folytatódik, amíg a járványügyi helyzet mindezt indokolttá teszi.

Tisztelt Képviselő Úr! Talán ön is utalt arra, hogy az ellenzéki, a baloldali pártok több javaslatot is tettek a vírussal szembeni védekezés ügyében. Ezek között vannak olyanok, amelyeken a hatóságok már dolgoznak, vagy már meg is született döntések. Kiment például egy felhívás az osztálykirándulások elhalasztására, a kormány lemondta a március 15-ei ünnepséget, és ha jól tudom, a főváros is. Várhatóan sok más rendezvény is el fog majd maradni. Ami a költségeket illeti, mert ez is fel szokott merülni, szeretném az ellenzéki pártokat is biztosítani arról, hogy a védekezéshez szükséges források rendelkezésre állnak most is, és a kormány a jövőben is biztosítja ezt.

Tisztelt Képviselő Úr! Vannak intézkedések, amelyekben széles körű egyetértés van, és egyes felvetéseikkel ezzel szemben átlépnek egy határt, és egyértelműen a hisztériakeltés kategóriájába tartoznak. Azt tudom, én azt tudom, hogy az ellenzéki pártoknak dolga, hogy a kormányt folyamatosan kritizálja, és egyébként kérdezzék is, de amikor így tesznek, arra kérem önöket, hogy vegyék figyelembe, hogy a mostani járványhelyzet kezelése nem pártpolitikai ügy, hanem olyan kérdés, amelyben összefogásra, higgadtságra és felelősségteljes magatartásra van szükség.

Tisztelt ellenzéki Képviselők! Önökön múlik, hogy a nyers pártpolitikai utat választják, vagy hajlandóake hozzátenni valamit a védekezési munkához. (Szabó Timea: Akkor nem Káslerre kellene bízni! Ez csak Kásler-féle idiotizmus!) Bölcs döntést kívánok önöknek!

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:  Előző  12  Következő    Ülésnap adatai