Készült: 2024.03.28.15:26:19 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

94. ülésnap (1999.10.20.), 143. felszólalás
Felszólaló Dr. Schvarcz Tibor (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 13:31


Felszólalások:  Előző  143  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Nagyon röviden szeretnék reflektálni a nyugdíjkorhatár-emelésről kialakult vitára. Ez egy 1991-es országgyűlési határozat végrehajtása volt az MSZP-SZDSZ-kormány részéről, másrészt pedig a demográfiai helyzet kényszerített minket arra, hogy a nyugdíjkorhatárt felemeljük. Most a társadalombiztosítási költségvetésnek nem része a demográfiai helyzet, habár a költségvetés kapcsán kénytelen leszek érinteni az aggasztó demográfiai helyzetet.

A társadalombiztosítási költségvetés mindig sajátos műfaja a költségvetésnek, és ezen belül is a korábbi költségvetések kapcsán - beleértve már az 1993-tól napjainkig tartó társadalombiztosítási költségvetéseket - mindig ugyanazok a kérdések vetődtek fel, és a válaszok mindig sorstragédiaszerűen ismétlődtek, bármekkora retorikai mutatványok is voltak a költségvetések körül. Vagyis - az egészségbiztosító költségvetésére térve - mindig deficites lett az egészségbiztosító költségvetése, bármennyire mondták, mondtuk, hogy most az idén nem, majd a Pénzügyminisztérium azt mondta, azért deficites a társadalombiztosítás, főleg az egészségbiztosítás költségvetése, mert nem a Pénzügyminisztérium nyújtotta be. Már két költségvetést nyújtott be a Pénzügyminisztérium, de azok is deficitesre sikerültek. A bevételeket mindig túl-, a kiadásokat pedig mindig alultervezik.

Kis különbséget azért lehet látni a társadalombiztosítási költségvetéseknél, ugyanis az utóbbi időben már előre betervezik a deficitet. Ez az 1997-es költségvetés során jelentkezett először, amikor már nem erőltetetten nullszaldóra tervezték a költségvetést, hanem előre be volt tervezve a deficit.

A kérdés mindig az, hogy teljesül-e a jóslat és mekkora lesz ez a hiány. Ellenzéki és kormánypárti oldalról mindig a körül vannak a legnagyobb viták, hogy 41 vagy 71 milliárd lesz a várható deficit nagysága, de mindig deficites lett, kivéve a nyugdíjbiztosítót az utóbbi időben. Eddig sohasem sikerült pontosan eltalálni a hiány nagyságát, főleg az egészségbiztosítás területén. Ennek az okát nem a tervezésben kell keresni, hanem abban, hogy a rendszerben komoly hiányosságok vannak, és ha az egészségbiztosítást, az egészségügyi rendszert megnézzük, akkor azt látjuk, hogy az ágazat alulfinanszírozott, és - vitatkozom Horváth Zsolt képviselőtársammal - az egészségügyből 1990 óta igenis forráskivonás folyik. Jelenleg az 1990. évi reálérték 60 százalékán van az egészségügyben a forrás.

A reálértékvesztés változatlanul folyik az egészségügyben. Hogy az utóbbi két költségvetés során a reálértékvesztés nagysága csökkent - mint ahogy ebben a bizottsági vitában megegyeztünk -, nem jelenti azt, hogy az ágazat átkerült volna a pozitív oldalra, annak ellenére, hogy a gazdaság állapota már megállíthatta volna ezt a folyamatot, és megengedhette volna azt, hogy valamilyen módon előbbre lépjünk és nagyobb mértékű forrásokhoz jusson az egészségügy, főleg a társadalombiztosítás területén.

Az egészségügy már a második évben kénytelen szomorúan szembesülni a választási ígéretek nagyon sovány, erőtlen megvalósulásával; a bérek, valamint az ellehetetlenülés miatt a szakma csalódott, kiábrándult, és ha megnézi ezen költségvetés számait, megint becsapva érzi magát.

Amit a Fidesz vezérszónoka vezérszónoklatában elmondott, az nagyon jó egy politikai vitanapon, de a szakemberek számára ez ma már nem elfogadható, hiszen egy nagyívű egészségügyi reformkoncepciót és struktúraváltási koncepciót vázolt fel. Ennek semmi köze az egészségbiztosítás, a társadalombiztosítás költségvetéséhez. A társadalombiztosítás költségvetésében - ez elhangzott a bizottsági vitában is - benne vannak az egészségügy kitörési pontjai, benne vannak a reformok.

Vannak immateriális és vannak materiális dolgok. Egy költségvetés kapcsán elsősorban materiális, kézzelfogható dolgokról kell beszélni. Az egészben immateriális például a praxisjog privatizációja vagy az ígéretek és a reformok meglebegtetése, a struktúraváltás ígérete, valamint az, hogy valamilyen gyógyszer-támogatási ösztönzőrendszer kerül bevezetésre, illetve az, hogy valamilyen módon támogatni fogják a háziorvosi privatizációt bizonyos pénzösszegekkel.

(13.50)

Amíg nem látszanak a költségvetési sorokban komoly tételek, milliárdok ezekre a célokra, addig immateriális dolgok, mondhatjuk úgy is, hogy ígéretek vagy meg nem valósult elképzelések. A szónoklatok kapcsán érintették már a korábbi struktúraváltást, hogy a törvény annak idején jó irányba ment, csak rossz irányba hajtottuk végre, és rossz volt a végrehajtás. Ha abban a törvénytervezetben akkor lehetett volna mellé forrásokat tenni, és ha a kórházi struktúraváltás mellé akkor sikerül letenni és egy időben elindítani a sürgősségi ellátás koncepcióját - ami most egy fáziskéséssel jön a kórházi ágyak csökkentése mellé -, akkor ez nagyon jól kiegészítette volna egymást.

Mi elkezdtük az ágyak csökkentését. Most Mánya képviselőtársam 88 ezer kórházi ágyról beszélt, akkor százezer fölött volt a kórházi ágyak száma, de akkor a megszűnő kórházi ágyakat ki lehetett volna váltani, vagy a feszült helyzeten lehetett volna segíteni egy sürgősségi ellátási koncepcióval, egy mentőállomás-, egy mentőfejlesztési koncepcióval; akkor a dolog, azt hiszem, elfogadhatóbb és könnyebben kivitelezhető lett volna.

Sajnos az egészségügyben úgy jönnek a reformok, hogy mindig valami fáziskésés van, és mindig látszik ez a négyéves ciklusonkénti változás, és mindig az utóbbi kormányzat meg akarja haladni az előzőt, és valamilyen módon annullálni akarja a korábban elkezdett, elvégzett reformokat. Ez vonatkozik a prevenció területére is, aminek a költségvetési forrását jelenleg a tb-költségvetésben abszolút nem látni, de sajnos a nagy költségvetés területén sincs nagy pénzösszeg erre elkülönítve.

Szó került arról, hogy a kórházak ma már jól gazdálkodnak, és nem fenyegeti az a végzet, amit mi itt felvázoltunk, a kórházak jelentős részét, hogy ellehetetlenülnek, illetve csődbe jutnak. Ez a végzet nem fenyegeti őket, hiszen már ott vannak: a 116 kórházból körülbelül 20-25 kórháznál nagyon komoly, 60 napot meghaladó az adósságállomány, de másik 50-70 kórháznál is jelentős adósságállomány van. Ezek adódnak abból, hogy forráskivonás volt, adódnak az ügyeleti perekből, adódnak abból, hogy a kórházak - amit most a törvény lehetővé tesz - kénytelenek voltak a gyógyító-megelőző kassza forrásaiból amortizációra, beruházásra, felújításra pénzt fordítani.

Nemcsak azt jelenti a forráskivonás, hogy most a finanszírozás reálértéken van vagy reálérték fölött van, hanem az egészségügyi infláció - ez többször elhangzott már - magasabb a normális inflációnál, és magasabb az az inflációs ráta is, amellyel a kórházaknak meg kell terhelniük a gyógyító-megelőző kasszánál a bevételi oldalon keletkező nyereségeket vagy bevételeket. Tehát abból a bevételből kell fedezni a 13. havi fizetéstől kezdve rengeteg kiadást, és ez erre, 2-3 százalékos növekedés mellett és nulla dologi növekedés mellett elégtelen.

Tehát nem riogatni akarjuk itt mi a kórházakat, és nem riogatni akarjuk a tévénézőket, hanem a valós helyzetet szeretnénk felvázolni, és szeretnénk valami olyan megoldást találni együtt, hogy ezek a kórházak kilábaljanak ebből a csődközeli, illetve csődbe jutott helyzetükből.

Itt elhangzott Horváth Zsolt képviselőtársamtól, hogy ha az ellenzéknek lenne jó javaslata, azt megfogadnák. Van jó javaslatunk, volt tavaly is, az önkormányzati egészségügyi normatíva bevezetését már háromszor javasoltam személy szerint, meg kellene próbálni megkísérelni, hogy bevezetik, hiszen az önkormányzatok így valamilyen módon forráshoz jutottak.

Tehát nemcsak azok a kórházak kerültek jobb helyzetbe, akik jól gazdálkodnak, hanem azok a kórházak vannak jó helyzetben, akik jól gazdálkodnak, és akiknek a büdzséjükhöz a helyi önkormányzat vagy a megyei önkormányzat hozzá tud tenni évente több milliót. Itt említeném a szegedi példát, ahol rendszeresen 120 milliót adnak, Nyíregyházán 100 milliót adnak a kórháznak évente rendszeresen. Ott, ahol a megyei jogú városok nem foglalkoznak a megyei kórházaikkal, és nem adnak semmit, ott nagyobb gondok vannak, és számos megyei kórház emiatt is nehéz helyzetbe kerül. Tehát ha az önkormányzatok valamilyen normatív támogatást kapnának a központi költségvetésből, amit csak egészségügyi célokra fordíthatnának, akkor mindjárt lenne forrásuk ahhoz, hogy megvalósíthassák a struktúraváltást, a pályázati pénzek önrészét és így tovább. Tehát mindenképpen azt kellene nézni, hogy hogyan lehetne az önkormányzatok forrásait növelni, amit az egészségügyi kiadásokra tudnak fordítani.

A költségvetésben benne van annak az ígérete és annak a reális valósága, hogy létszámot kell leépíteni az egészségügyben, hiszen elhangzott a bizottsági vitánál is, és 600 millióval ott van a végkielégítés valahol a tb-költségvetésben az, amit végkielégítésre kell fordítani, tehát ez az ágazat, ahol létszámhiány van, mindenképpen kénytelen további létszámleépítésre.

Ez is egy lehetőség, hogy a kórházi struktúrát valamilyen módon átalakítsuk, úgy, hogy ellehetetlenítjük a kórházakat, és saját maguk kénytelenek valamilyen módon csökkenteni a struktúrájukat és megváltoztatni az ágyszámokat. Ez hasonlít ahhoz, mikor a róka csapdába kerül, és ahhoz, hogy futni tudjon, lerágja a saját lábát. Csak az a baj, hogy nem mindig azon a területen történik ez, abban a kórházban következik ez be, ahol nincs szükség arra az ellátásra, tehát ez semmiképpen nem tervezhető, ez spontán alakuló folyamat, és nagyon nehéz ezt törölni.

A gyógyszerkasszára csak egy reakcióm lenne. Itt már többször elhangzott, hogy milyen jól megoldotta a Fidesz vezette kormányzat ezt a több éve és több országban komoly problémát jelentő dolgot; íme, egyszerre két év alatt sikerült megoldani, mert itt nem beszéltünk a promóciós tevékenységről, nem beszéltünk az árfelhajtó hatásról, és egy csomó mindenről nem beszéltünk még, amit nem sikerül olyan könnyen fejlett biztosítási rendszerekkel rendelkező kórházaknak vagy országoknak sem utalni.

De a gyógyszerkassza bezárása nagyon komoly gondot jelentett azokban a betegségcsoportokban, ahol korábban 90 vagy 100 százalékos finanszírozású gyógyszerek voltak, amik most kikerültek ebből a körből. Most nem reklámként mondom, de az oszteoporózis világnapján engedtessék meg nekem elmondani: az oszteoporózis néhány gyógyszere szintén kikerült ebből a körből; tehát be lehet zárni a gyógyszerkasszát, lehet valamit racionalizálni, de meg kell nézni, hogy mik azok a betegségcsoportokat, amelyeknek a gyógyítását mindenképpen ebből a kasszából szolidarisztikus alapon finanszírozni kellene. (Szórványos taps.)

A kisebbségi véleményem ismertetése kapcsán elmondtam már, hogy mik azok a gondok, amiket nem tudunk elfogadni e költségvetésnek kapcsán. Itt ezt pusztán szerettem volna még árnyalni azzal, amit most elmondtam; tehát semmiképpen nem tartjuk ez a költségvetést jónak és támogatandónak.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)




Felszólalások:  Előző  143  Következő    Ülésnap adatai