Készült: 2024.04.20.07:00:30 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

90. ülésnap (2011.05.10.), 160. felszólalás
Felszólaló Dr. Kocsis Máté (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka Expozé
Videó/Felszólalás ideje 6:39


Felszólalások:  Előző  160  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. KOCSIS MÁTÉ (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Előrebocsátom, hogy nem fog húsz percig tartani az előterjesztői expozé, ugyanakkor a H/3075. számú országgyűlési határozati javaslattal kapcsolatban néhány gondolatot szeretnék elmondani.

A biztonság az ember legalapvetőbb igényei közé tartozik, és egyúttal életminőségének egyik fő meghatározója. Az Országgyűlés, összhangban az elfogadott kormányprogrammal, azt gondolom, hogy eddig minden szükséges lépést megtett azért, hogy a magyarországi közbiztonsági állapotok javuljanak, a korábbi állapotok, amelyek szinte már-már a megszűnését jelentették egy-egy település közbiztonságának, helyreálljanak.

Azt hiszem, hogy ez ügyben az Országgyűlés jogalkotói feladatainak mind jogszabályi, mind igyekezve a meglévő lehetőségeket mérlegre téve, pénzügyi szempontból eleget tett. De mint Magyarország legfőbb népképviseleti szerve, az Országgyűlés továbbra is kiemelt jelentőséget kell hogy tulajdonítson a közrend, a közbiztonság fenntartása, illetve az ehhez szükséges eszközök megteremtése ügyében, különös tekintettel arra, hogy újabb és újabb kihívások elé áll a hazai közbiztonság, illetve annak fenntartása.

Az elmúlt hetekben Gyöngyöspatán és hazánk egyéb más pontjain olyan helyzet alakult ki, amely helyzet következtében kihívóan közösségellenes magatartást tanúsító, formaruhás, egyenruhás csoportok jelentek meg, illetve egy olyan társadalmi jelenséget igyekeztek a jelenlétükkel megoldani, amelyről azt gondoljuk, hogy az arra adandó válasz ez esetben az ő részükről nem helyes. Ezen jogellenes csoportok törvényes felszámolásának elősegítése véleményünk szerint szükségessé teszi a határozati javaslatban foglaltak elfogadását.

Magyarország hatályos jogrendszere egyértelműen és világosan szabályozza, hogy a közbiztonság és közrend védelme a rendőrség feladata. Ez a szervezet, amely megteremti hétköznapi életünk biztonságát, amire semmilyen más ideológiai, politikai vagy félkatonai alapon szerveződő tömörülés nem képes. Sajnálatos módon az elmúlt időszakban az ország több pontján, és lényegében a Heves megyei Gyöngyöspatáról van most szó, ott is a közbiztonságra és az ott élő emberekre újabb veszélyt jelentő helyzet alakult ki, mely nem segítette az ügyet, hanem ártott annak. A hatóságok előtt még részben tisztázatlan hátterű és motivációjú személyek és csoportok idézték mindezt elő.

Azt gondoljuk előterjesztőtársammal egyetemben, hogy a helyzet tisztázása nem tűr halasztást. Kevés a világos és ellentmondásmentes tény ebben a történetben. Annyit tudunk biztosan, hogy a Magyar Vöröskereszt húsvéti kirándulásra vitt volna családokat, amire jóval húsvétot megelőzően már kaptak felkérést. Mindezek után más érdekcsoportok a kialakult helyzettel kapcsolatban valótlanságokat állítva, hazánk rossz hírét keltették a nemzetközi közvélemény előtt.

Hamar kiderült azonban, hogy nem mondtak igazat azok, akik a helyzettel kapcsolatban evakuálásról beszéltek. Az események minden jel szerint egy szervezett, előre kitervelt akció részét képezték. Láthattuk azt is azonban - és gondolom, ebben nincs vita köztünk -, hogy a kormány a kialakult helyzetet ismerve, gyorsan és határozottan lépett fel a rend és a biztonság megőrzése és a kialakult helyzet továbbromlása ellen. A helyszínre látogató belügyminiszternek a sajtó nyilvánossága előtt a helyiek is megköszönték a határozott fellépését.

Gyöngyöspatán tehát lényegében, összefoglalóan egy minden eddiginél otrombább kísérlet szemtanúi lehettünk, amely az amúgy is nehéz helyzetben lévő település mindennapjait még inkább lerontotta, még inkább rontotta azt az objektív és szubjektív biztonságérzetet is a helyiekben, amelynek a megteremtése, azt gondolom, közös érdekünk kell hogy legyen.

Éppen ezért elengedhetetlen, hogy az általunk javasolt bizottság 150 napos fennállása alatt lehetőség szerint minden, ez ügyben zavaros kérdést tisztázzon, és munkájának eredményeként egy jelentést készítsen az Országgyűlés számára, amely megoldási javaslatokat is kell hogy kínáljon majd. Ebben a jelentésben természetesen a tények ismertetése mellett olyan javaslatokat kell majd tennünk, amely megelőzi azt, hogy a jövőben ilyen jelenségek az ország bármely településén kialakulhassanak.

A határozati javaslatban a bizottságot 12 taggal kezdeményezzük felállítani, és azt gondoljuk, hogy mivel az érintett témában releváns lehet néhány olyan információ is, amely nemzetbiztonsági kockázatot is felvethet, releváns lehet vagy találkozhat a bizottság olyan adatokkal, tényekkel, információkkal, amelyek mindezt megkövetelik, javasoljuk azt is, hogy olyanok legyenek tagjai ennek a bizottságnak, akik rendelkeznek érvényes C típusú nemzetbiztonsági ellenőrzéssel.

A tegnapi bizottsági ülésre visszautalva azért azt elmondanám elöljáróban, hogy én magam is azt gondolom, hogy a bizottságnak nem lehet célja az állandó zárt ajtók mögötti ülésezés, hiszen ez sem a hazai, sem a nemzetközi közvélemény érdekét nem szolgálja, és nem oldja meg az ügyet. De értelemszerűen tekintettel kell lennünk az előbb elmondottakra akképpen, hogy a C típusú nemzetbiztonsági ellenőrzés megléte szükséges legyen.

Végezetül engedjék meg, hogy Németh Szilárd képviselőtársammal együtt javasoljuk az Országgyűlésnek, hogy a Házszabály 34. és 35. §-a alapján az eseti bizottságot hozzuk létre, és arra kérem önöket, hogy ezt szíveskedjenek támogatni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

(13.20)




Felszólalások:  Előző  160  Következő    Ülésnap adatai