Felszólalás adatai

És ha ez így van, akkor nem értem, hogy korábban a képviselőtársaim, ellenzéki képviselő hölgyek és urak módosító indítványt terjesztettek be például arra, hogy az egyesületi módon működő vallási közösségeket külön vallási közösségként szabályozzuk. Van olyan képviselőtársunk, éppen az előbb felszólaló Lendvai Ildikó, aki külön országgyűlési határozatot terjesztett be annak érdekében, hogy az egyházak közötti olyan megkülönböztetés ne legyen meg, amely megkülönböztetés egyébként kellően nem indokolható.

Ezek után azt várta volna az ember, hogy amennyiben a törvényt elolvassák, akkor vártam volna, hogy a korábbi indítványuknak megfelelően a szabályozás ilyen irányát legalább egy elismerő szóval illetik, legalább megállapítják azt, hogy a korábban általuk tett indítványnak megfelelően szabályozásra került a vallási egyesületek jogállása.

Ezzel szemben nem ez történik, hanem - és nagyon nehéz ilyenkor vitatkozni, nagyon nehéz, hiszen a parlamenti műfaj, amit Lendvai Ildikó képviselőtársnőm az előbb számon kért tőlünk, az volna, hogy érvre érvet mondjunk, de hallottunk-e érvet - 9 perc 04 másodpercet beszélt Nyakó István képviselőtársunk, és meggyőződtem róla, hogy a törvényt nem méltóztatott elolvasni. Legalábbis ha elolvasta, ezt ügyesen titkolja, tudniillik a 9 perc 04 másodperc alatt egyetlenegy mondat el nem hangzott, ami a törvényről szólt volna. Természetesen tiszteletben tartom a parlamenti vita szabályait, de ha az MSZP az alkotmány 4. számú módosításánál nem volt jelen és tüntetett távollétével, akkor elmondhatta volna mindezeket az érveket a 4. számú alkotmánymódosításnál, amikor a 4. számú alkotmánymódosítással biztosítottuk, hogy ezekben a kérdésekben a parlament döntsön. De távol voltak, nem mondták el, hanem most. Ha ők demokratikus érzelműek, demokratikus gondolkodású emberek, akkor el kell ismernünk, hogy egy demokráciában, egy jogállamban mindenki alá van vetve a törvényeknek. A törvényeknek való alávetettségük azt jelenti, hogy jelen vitában fel sem tételezhetem, fel sem hozhatom azt a kérdést, hogy az egyházi státus elismerésében ki dönt, hiszen a törvénynek vagyok alávetve úgy, mint önök, úgy, mint én. Tehát jelen vitában ez egy meddő vita, értelmetlen vita és hozzáteszem, hogy nem demokratikus gondolkodású emberhez méltó vita.

Innentől kezdve azt hittem, hogy Lendvai Ildikó képviselőtársunk mégis a törvényről fog beszélni, és el kell ismernem, hogy kétségtelenül, szelektív módon, de olvasta a törvényt. Voltak olyan részek, amelyeket egészen pontosan idézett, voltak olyan részek, amelyek valószínűleg elkerülték a figyelmét, mert többek között azt mondja, hogy jogbizonytalanságot eredményez, hogy a vallási közösségek, az a tizenhét vallási közösség, amit az Alkotmánybíróság felsorol, nincs szabályozva a törvényben. Felhívom a képviselőtársam figyelmét a törvény 20. §-ára, pontosan rendezve van ez a kérdés.

Vagy még egy példát mondok: azt mondja Lendvai Ildikó, hogy nem kaphatnak anyagi támogatást a vallási közösségek. Szeretném felhívni a figyelmét a törvény 8. § (1) bekezdésére, pontosan szabályozva van, hogy milyen feltételek mellett. Egyébként valószínűleg a nyilvánosság előtt, amit mondott, jól hangzik, csak az a probléma vele, hogy a törvény leírt vagy benyújtott szövegével nincs köszönő viszonyban. De a nyilvánosság mindent elbír, mindent el lehet mondani. Zárójelben jegyzem meg, hogy ha így a pontokat felsorolta, hogy miért nem fogadható el számára a törvény, meggyőzött arról, hogy egy ateista párt utódpártjának, bármilyen törvényt alkothatnánk, soha nem fogadnák el egyetlen pontját sem.

Csak szeretném visszaidézni a korábbi vitákat, amikor önök még azt is megkérdőjelezték, hogy nekünk jogunk van a '90. évi IV. remekműhöz bármilyen módon hozzányúlni, és ami egyszer már szerzett jog, az egyházak azok egyházak, és ennek ellenére most már ezt az érvrendszert elhagyják, hiszen az Alkotmánybíróság, és legyünk következetesek, azt a javaslatot, azt az indítványt, hogy a 7. §-t hatályon kívül helyezze az Alkotmánybíróság, elutasította. Tehát az Alkotmánybíróság is úgy foglalt állást, hogy igenis ebben a helyzetben amit önök megtehettek volna, de nem tettek meg, és húsz éven keresztül tűrték, hogy egyre jobban szaporodnak az egyháznak bejegyzett szervezetek különböző előnyökkel és különböző visszaélésekkel; nem kívánom idézni a múltkori vitából azt a sort, amikor a nemzetbiztonsági évkönyvek többször jeleznek egy egyházat az önök kormányzata alatt, és önök elolvassák a nemzetbiztonsági évkönyvet, hogy egy adott vallási közösség nemzetbiztonsági kockázatot jelent, és semmit nem tettek.

Hogy önök húsz éve ezzel a problémával semmit nem tettek, akkor nézzük a tényeket! A tények pedig, hogy az új törvény megalkotását követően létrejött az európai gyakorlatnak megfelelő kétfokú rendszer, és ebben a kétfokú rendszerben a vallásszabadság mindenki számára teljes mértékig biztosított. Oly mértékig biztosított, hogy tíz ember azonos hitelveket vallva jogi személyiséget élvez. Ilyen nem volt korábban; hozzáteszem, hogy példaértékű. Hogy ebből a vallási közösségek közül ki kaphat egyházi státust, úgy gondolom, hogy megint csak Magyarország büszkén vállalhatja, hogy a hasonló rendszereket követő európai jogrendekben a vallási pluralizmus biztosításában az első egyharmadban vagyunk.

Engedjék meg, hogy elmondjam, hogy múlt hét pénteken sikerült találkoznom a Baptista Világszövetség elnökével, aki azt mondta, hogy a magyar törvény példaértékű. Példaértékű, tekintettel arra, hogy helyesen értelmezi az egyház és állam szétválasztását, az egyház és az állam szétválasztása nem az egyház és társadalom szétválasztása, és megfelelően szabályozza a törvény azt a rendszert, ahogy a társadalmi szolgáltatásait, az egyházaknak az együttműködését a jogrendszer biztosítja. Így tud például a Baptista Szeretetszolgálat szolgálni az egész világon, és ezzel csak köszönettel tartozunk.

Zárójelben jegyzem meg, hogy miközben önök kritizálják azt a megoldást, bár nem ehhez a törvényhez tartozik, hogy nem a vallási közösségek kérdéséről, nem a hitelvek kérdéséről, hanem a magasabb státus megadásának a kérdéséről a parlament dönt, ugyanez a hatásköre megvan a belga parlamentnek, és érdekes módon az az egyház, ahol az amerikai kongresszus 50 százalékánál több képviselő tartozik a baptista egyházhoz, ezt a státust például Belgiumban, Brüsszelben, ahonnan nekünk tanácsokat adnak, nem kapják meg. Ilyen körülmények között ez is hozzátartozik, hogy ezeket az eredményeket el tudjuk mondani, tehát az elérni kívánt cél, hogy valahol a tisztességes eljárás és a vallási meggyőződéssel való visszaélést lezárjuk, azt gondolom, hogy ezt a célt a korábbi jogalkotással is elértük, tudomásul véve azt, hogy az Alkotmánybíróság a tisztességes eljárás szabályait megkérdőjelezte, és ezért született meg többek között ez a törvénymódosítás.

E törvénymódosításból egyrészt kiemelem a vallási egyesületek jogállásának a szabályozását, mégpedig egy olyan szabályozását, amivel teljes mértékig egyetértek, hogy csak azokban a kérdésekben tesz különbséget a kétféle vallási közösségi forma között, ahol az indokolt. Zárójelben jegyzem meg, hogy korábbi alkotmánybírósági határozatok közül a 4/1993. és a '98-as alkotmánybírósági határozat is leszögezi azt a tényt, hogy a jogalkotónak joga van különbségeket tenni az egyházak között, a vallási közösségek között annak társadalmi súlya, szerepe, társadalmi szerepvállalása miatt.

(11.20)

Akkor, ha ennyire kifogásolják ezt a megoldást az MSZP-s képviselőtársaim, nagyon szívesen - a konstruktivitás hangoztatása mellett - hallottam volna megoldási javaslatot önöktől például arra, hogy ha ma tíz fővel alakulhat egy egyház, egy vallási közösség, akkor tessék szíves lenni mondani, hogy azonos súlyúnak, azonos társadalmi szerepvállalásúnak tekintik-e a népszámlálási adatok alapján - ahol egyébként anonim módon veszik fel az adatokat - egy többmilliós közösséggel. Vagy az intézményfenntartó egyházakkal azonosnak tekintik-e azt a tíz főt, aki holnap vallási közösségként megalakulhat. Ezekkel a kérdésekkel önök nem hajlandók szembenézni, hiszen húsz évig sem voltak hajlandók szembenézni. Nagyon jó volt önöknek így, ahogy van, minél nagyobb a zavarkeltés lehetősége ezen a területen, önöknek annál jobb, mert annál inkább elő tudnak venni különböző ügyeket, vagy úgy gondolják, hogy politikailag ez bármilyen módon az önök számára kihasználható. Higgyék el, hogy az egyházak nem ezt kívánják, hanem az egyházak szabályozott működési rendet kívánnak, mégpedig olyan működési rendet, ahol ez a különbségtétel, ami alkotmányosan megalapozott, szabályozva van.

Tisztelt Képviselőtársaim! Természetesen a vita során vannak olyan kérdések, vannak olyan tételek, amelyeket egyébként pontosan a parlament bölcsességére kellene bízni, és pontosan a közös munka eredményének kellene lenni. Ha persze más volna a hozzáállás, ha egy olyan hozzáállás volna, hogy értjük az elérni kívánt célt, értjük azt, hogy egyrészről a vallással való visszaélés lehetőségének minden formáját zárjuk ki, másrészről viszont mindenfajta biztosítékot adjunk meg mindenfajta vallási tevékenységnek, amely valóban az, szabályozzuk és támogassuk az egyházak hasznos társadalmi tevékenységeit, támogassuk az egyházak és vallási közösségek nemzetépítő tevékenységét, ha ilyen hozzáállással folytatnánk a vitát, akkor elképzelhető volna, hogy módosító indítványokkal valóban olyan törvényt alkotunk, amely működőképes, de nemcsak működőképes, hanem megoldja azokat a problémákat, amelyek az elmúlt 20-25 évben fölgyűltek ebben az országban.

Tisztelt Ház! Azokról a részekről, amelyeket a korábbi törvény tartalmaz, hiszen azzal együtt kell értelmezni, most nem kívánok beszélni. Ezekkel a módosító indítványokkal és ezzel a szabályozással, a szabályozás irányával, a szabályozás gondolatával, a szabályozás etikájával, a szabályozás jogi megalapozásával teljes mértékig egyetértek, és meggyőződésem, hogy ha ehhez a kérdéshez ilyen hozzáállással állnánk hozzá, és a vita valóban arról szólna, hogy érvre érvet mondunk, valóban arról szólna, amiről az előterjesztés szól, akkor egy minőségi törvény alkotására volna lehetőség.

Visszatérek egyetlen mondatra: én azt hittem, hogy az ellenzéki padsorokból meg fogják dicsérni azt a megoldást, hogy a magyar törvényhozás meg kívánja nyitni a bírói utat, a jogorvoslat lehetőségét a szabályozásban. Azt vártam, de bocsánat, lehet, hogy akkor lelkiismeret-vizsgálatot kéne tartanom, hogyha megdicsérnének az ellenzéki oldalról, de ezt most hagyjuk. (Nyakó István: Az mindig ránk fér.) Igen, én legalább szoktam. Tudja, képviselő úr, az a kettőnk közötti különbség, hogy nem dicsekszem, de legalább szoktam. (Nyakó István: Erősebben kell csinálni, képviselő úr.) Igen. Azt gondolom, hogy ha elfogadjuk azt, hogy egy demokratikus jogállamban a törvényeknek vagyunk alávetve, ha elfogadjuk azt, hogy a kétfokozatú elismerési eljárás kellő biztosíték arra, hogy a nyilvánosság előtt folyjon, a kétfokozatú eljárás teljes biztosíték arra, hogy a jogorvoslat az első szakaszban és a másik szakaszban is érvényesüljön, akkor helyes megoldást találhatunk.

Még egy dolgot engedjenek meg: azokra a kritikákra, bár nem tartozik ide, hanem a negyedik alkotmánymódosításhoz tartozott volna, amit itt felhoznak, úgy zárójelben jegyzem meg, hogy azért most nemcsak a nemzetiségi törvényről beszélünk, ahol szintén a parlament ismeri el a nemzetiségeket, hanem engedjék meg, hogy még egy dolog megemlítsek: hogyha valaki ennyire kényes vagy ennyire félreérti a magyar parlament szerepét, akkor meg kell állapítanom, hogy az Alkotmánybíróság minden tagját a magyar parlament választja meg. De ugye, képviselőtársaim, ebből nem fogják azt mondani, hogy a magyar Alkotmánybíróság egy politikai szervezet? (Nyakó István: Alakul a dolog.)

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)