Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kormányzattól sokadszorra hallgatjuk végig, itt Szilágyi György kollégámmal arról lamentáltunk, hogy mekkora sikerként könyvelik el, hogy száz- és ezermilliárdokat tudnak bevonni az uniós szférából, miközben sokkal jobb lenne a saját teljesítménnyel dicsekedni. Vannak persze önerőből megvalósuló beruházások, de amíg, mondjuk, egy otthonteremtési vagy bérlakásépítési program nincsen, mert ezt elszabotálja a kormányzat nyolc éve, addig igen szerény a bizonyítvány ezen a téren.

Az építőiparról egyébként érdemes lenne egypár szót beszélnünk, hiszen azt látjuk, hogy mind a pályázatokkal foglalkozó szakemberek, mind pedig a kivitelezők sorra adják le a vészjelzéseket azt illetően, hogy többek között a kormányzat által helyben hagyott elképesztő munkaerőhiányt illető válság oda vezetett, hogy a kivitelezési munkálatok elképesztően megdrágultak, a kivitelezés ideje lényegesen hosszabbá vált, mint a korábbi években, tehát most már nemzetgazdasági szinten érzékelhető károk érik a magyar gazdaságot abból kifolyólag, hogy a kormányzat nem alakította át a szakképzést, nem épített ki kollégiumi rendszert, nem dolgozta ki a szolgálati lakások rendszerét, a bérlakásprogramot nem terjesztette ki a magyar munkaerő mobilizálhatósága érdekében.

Azt is látjuk, hogy miközben a magasabban kvalifikált munkaerő jó része szinte már távozott Magyarországról, nagyon sokan élnek Magyarországon kistelepüléseken, falvakban, akik szeretnének dolgozni, adott esetben a környéken, a régióban is tudnának megfelelő képzettség, illetve mobilitás birtokában munkát vállalni, ezt mégsem könnyíti meg a kormányzat, és egész egyszerűen nem hajlandó reagálni a vészjelzésekre. A munkaerőhiánnyal kapcsolatban úgy viselkedik, mintha nem létezne, azzal büszkélkedik, hogy milyen alacsony a munkanélküliségi ráta, miközben ez egyáltalán nem változtat azon a helyzeten, hogy bizonyos szegmensekben egész egyszerűen nem lehet elérni megfizethető magyar munkaerőt, a szükséges mennyiségben egészen biztos, hogy nem.

Azt is látjuk, hogy a kormányzat már készül arra az időkre, amikor az EU-források tömeges kipörgése lesz tapasztalható, nem véletlen, hogy vasútfejlesztési tervezeteiket például keleti irányból érkező hitel bevonásával igyekeznek foganatosítani. Ennek egyetlen értelme van: fenn tudja tartani a kormányzat a nagyberuházásokra épülő gazdaságpolitikai elképzeléseit, amelyek lényege az, hogy nagyobb infrastrukturális beruházásoknál négy-öt-hat-hét évig tudnak átmenetileg munkahelyeket biztosítani, mondjuk, a környéken élőknek egy vasútberuházás esetén, aztán természetesen, mivel nem produktív, hosszú távon fennmaradó munkahelyekről beszélünk, ezek a lehetőségek megszűnnek, tehát csak átmeneti pozitív hatások érik a magyar gazdaságot, és végül megint ott maradunk, hogy az önálló láb hiányában a magyar gazdaság köldökzsinórra fog szorulni, valamifajta külső forrásra, külső behatásra.

Természetesen most elvihetnénk ezt az egész vitát abba az irányba, hogy elemezzük, mekkora marhaságokra fordítottak uniós forrásokat Magyarországon, kezdve a nógrádi kutyafitneszszalonon át a zenélő tehenészetig, csak nyilvánvaló módon más kormányok regnálási idejéig kéne hogy visszanyúljunk, tehát a szocialisták ideje alatt rengeteg ilyen őrületnek engedtek teret, azóta én némi elmozdulást tapasztalok ezen a téren.

(17.20)

Ugyanakkor egy kórházi homlokzatcsere vagy adott esetben egy díszkőburkolat cseréje szintén ‑ talán megegyezhetünk ebben ‑ nem biztosít hosszú távon fennmaradó munkahelyeket, tehát a helyi közösségek erősítése tekintetében legalábbis átmeneti hatásként kezelhető, hiszen attól, hogy a kór­ház homlokzatát önök kicseréltetik uniós forrásból, még nem biztos, hogy működik ott a léle­gez­tető­gép, nem biztos, hogy a környéken van mentő, az or­vos vélhetően kivándorolt külföldre. Lehet ezen kacarászni, de szerintem sokkal szomorúbb a helyzet, mint hogy elvicceljük. Hiszen a helyzet az ‑ ma­rad­junk ennél a példánál ‑, hogy Magyarországon ennek a kormánynak ki kellett volna dolgoznia egy egészségügyi szakdolgozókat érintő szolgálatilakás-, illetve bérlakás-koncepciót. Nagyon sok esetben az alacsony fizetésre rakódnak rá azok a lakhatási nehézségek, amelyek együttesen már kezelhetetlen helyzetbe hozzák, mondjuk, azt a szakdolgozót, aki egy vidéki városból Budapesten szeretné megtalálni a számítását, itt szeretné a megélhetése költségeit fedezni. Nem nehéz megegyeznünk abban, hogy ezen a fizetési színvonalon azért ez lehetetlen.

Viszont ha már a nógrádi kutyafitneszt emlegettük, és egyéb, még egyszer mondom, inkább a szocialisták időszakára vonatkoztatható őrültségeket, azért most is jut egy-kettő kérdőjeles. Csak kettőt hadd emeljek ki abban a reményben, hogy konkrét államtitkári válasz fog ezekre érkezni. Sajtójelentésekből szemeztem. Már közel 3 milliárd forintból fejleszthet a Garancsi Istvánhoz tartozó Magyar Természetjáró Szövetség. Nekem a Természetjáró Szövetséggel semmi bajom nincs. A kérdésem az, hogy bármely államtitkár szerint mennyiben indokolható az, hogy az „Alpokaljai kalandozás a Sopron-Fertő térségben” projektre 461 millió forintnál is többet utalnak ki, illetve a „Bakancsos barangolás a Bakonytól a Balatonig” projektre 430,8 millió forintot. Én el tudom képzelni, hogy ezek értelmes célok, és el tudom képzelni, hogy valamifajta felhajtó erővel bírnak a magyar gazdaságot illetően, de azért kijózanítóak ezek az összegek akkor, amikor mondjuk, a kórházi felújításokat vizsgáljuk Budapesten, vagy azt, hogy Óbudán a Margit Kórház tekintetében van, hogy közösségi megoldási modellt kell alkalmazni adott esetben egy szárny felújítása, kifestése érdekében. Tehát nem azt mondom, hogy az összeférhetetlenségi szabályokat a falig kellene szigorítani, de azt mondom, hogy ha vannak önökhöz közelálló gazdasági szereplők, akkor legalább arra figyeljenek, hogy a közvetlen érdekeltségeikbe tartozó közületek, egyesületek, szervezetek esetében ne szaladjon el ennyire az a bizonyos, és ne lógjon ki ennyire a lóláb. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)