Készült: 2024.03.29.07:58:29 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

337. ülésnap (2013.12.16.), 16. felszólalás
Felszólaló Dr. Rétvári Bence (KDNP)
Beosztás közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka napirend előttihez hozzászólás
Videó/Felszólalás ideje 5:08


Felszólalások:  Előző  16  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Valamelyest tragikus a magyar történelem, hogy az első magyar miniszterelnök, Batthyány Lajos sem tudta békés körülmények között befejezni miniszterelnöki tevékenységét, és Antall Józsefnek sem adatott meg, hogy egy teljes ciklust ki tudjon tölteni Magyarország első, szabadon választott miniszterelnökeként, a független Magyarország első vezetőjeként. Ugyanakkor, ahogy itt a képviselő úr is mondta, ő maga, Antall József is sokat tanulmányozta a történelmi elődöket. Nehéz lehetett egy olyan időszakban készülni, amikor még a középiskolai tanítástól is eltiltották a rendszerellenes nézetei miatt. Az '56-os forradalomnak is részese volt, de otthonról olyan töltetet kapott édesapjától, akiről, ne feledjük el, az egyik budapesti alsó rakpart is el van nevezve, hiszen a második világháború vészkorszakában mentette zsidó honfitársainkat a biztos halál elől. Nos, tehát egy olyan családban nevelkedhetett fel, ahol igencsak erős indíttatást kapott a közélet iránti érdeklődése. Ezt a fajta érdeklődését, ezt a fajta tudását évtizedeken keresztül nem tudta kamatoztatni, hiszen a rendszer háttérintézményekben való kutatómunkára engedte csak, és nem engedte, hogy kilépjen a nyílt színre. Persze nyilvánvalóan abban a korszakban neki sem lett volna ambíciója arra, hogy a politikában az MSZMP-korszakban részt vegyen.

Ugyanakkor már az Ellenzéki Kerekasztal-tárgyalásokon is feltűnt, kiemelkedett (Zaj, beszélgetés. - Az elnök csenget.), az MDF is szinte egyöntetűen választotta meg elnökévé. Jól látható, hogy a rendszerváltás nagy pártja, a Magyar Demokrata Fórum csak addig maradt egységben, amíg az ő személyisége, az ő politikai karizmája, az ő tudása, bölcsessége, taktikai érzéke egyben tudta tartani ezt a pártot. Egy nagyon-nagyon széles összefogású párt volt, hiszen a nemzeti liberálisoktól a nemzeti radikálisokig nagyon sokan voltak ebben a gyűjtőpártban, és csak Antall József volt az, aki össze tudta tartani. Ez is mutatja a politikai zsenialitását. Olyan időszakban kellett Magyarországot vezetnie a kezdeti több mint egy évben, amikor még szovjet csapatok állomásoztak Magyarországon. El sem tudjuk képzelni ma már szerencsére, hogy mennyivel nehezebb lehet valakinek úgy miniszterelnökként irányítani az országot, hogy a korábban bevonult és korábban megszálló szovjet csapatok, bár kivonulófélben vannak, de még mindig itt vannak, ettől függetlenül az ő nevéhez köthető, hogy a Varsói Szerződés helyett a NATO-t választottuk, a KGST helyett pedig az EU-t választottuk. Ő mondta, hogy az Európai Unió felé az egyoldalú szerelemből kölcsönös megbecsülés kell hogy legyen a két szervezet közötti viszony, ő indította el a társult tagság felé vezető tárgyalásokkal Magyarországot, és egyértelművé tette Magyarországnak a nyugat-európai kultúrkörhöz való tartozását, ami mindig így volt, kivéve, amikor Magyarországot külföldi csapatok szállták meg.

Nehéz feladata volt, ezért is hívta magát kamikaze-kormánynak, hiszen Magyarországnak, Magyarország lakóinak az volt az elképzelése a rendszerváltásról és a nyugati világ beköszöntéről, hogy egyik pillanatról a másikra az osztrák viszonyok köszöntenek be Magyarországra, ugyanannyit fognak keresni, és ugyanolyan jól fognak élni az emberek egy-két éven belül, hogyha Magyarország kiszabadul a szovjet gyűrűből. Ez nem így lett. Aki tudta, látta és ismerte előre a folyamatokat, tudta, hogy nem így lesz, és tudta, hogy a népszerűtlenséget is fogja vállalni ezzel.

De ettől függetlenül Antall József vállalta, és lerakta az ő kormányzata alatt, illetve az Ellenzéki Kerekasztal-tárgyalások közben azokat a közjogi alapokat, amelyek szerint működött Magyarország húsz éven keresztül. Ezek még mind kompromisszumos javaslatok voltak, hiszen az Ellenzéki Kerekasztalban az akkori állampárttal kellett valamelyest dűlőre jutni, és nem lehetett tudni, hogy pontosan ők azért a választások után hogyan fognak viszonyulni a kialakult állapotokhoz.

Nagyon fontos mondatokat mondott, amelyek azóta is kimozdíthatatlan sarokkövei a magyar demokráciának. Elég mondani azt, hogy "én keresztény Magyarországot szerettem volna", azóta is Magyarországon a kereszténydemokrata, konzervatív, jobboldali polgári erők mind ugyanígy gondolkoznak, és erre törekszenek, ahogy ő idézte, hogy Európában az is keresztény, aki ateista. Valóban, sokkal többet jelent a kereszténység, mint egy vallás; Magyarország számára, ahogy az alaptörvényünk is fogalmaz, nemzetmegtartó erő.

Ő mondta ki, hogy lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke kíván lenni, és el kellett hogy teljen 21 év ahhoz, hogy ez közjogilag is megvalósulhasson, és aki a magyar nemzet része kíván lenni közjogilag is, az ennek az országnak a része lehet. Ahogy kormányának tagja és utódja, Boross Péter miniszterelnök úr a múlt héten mondta azon a méltó megemlékezésen, ahol a Parlament felsőházi termében a közjogi méltóságok, a köztársasági elnök, a miniszterelnök, a házelnök, korábbi miniszterelnök, miniszterelnökök társaságában emlékeztünk Antall Józsefre, ha Antall József írhatta volna szabadon Magyarország alkotmányát, alaptörvényét, a preambuluma valószínűleg valami hasonló lett volna, mint ami most a magyar hatályos alaptörvény preambuluma. Ő volt az, aki az adott szónak, a tiszteletnek (Az elnök csengetéssel jelzi a hozzászólási idő leteltét.), az ellenfelekkel való tisztességes versengésnek igazi értelmet adott, ezért méltó halála évfordulóján is megemlékeznünk róla.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:  Előző  16  Következő    Ülésnap adatai