Készült: 2024.03.29.09:19:13 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

76. ülésnap, 183. felszólalás
Felszólaló Dr. Világosi Gábor (SZDSZ)
Felszólalás oka A záróvita lezárása
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás ideje 17:46

Felszólalások:  <<  183  >>    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatal következik. Kérdezem, tárgysorozatba veszi-e a tisztelt Ház a Varga Mihály képviselő úr, Fidesz, által előterjesztett T/2732. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 115 igen, 182 nem szavazattal, 3 tartózkodással az előterjesztés tárgysorozatba-vételét elutasította.

Soron következik az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2006. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadását kezdeményező országgyűlési határozati javaslathoz benyújtott módosító javaslatról történő határozathozatal és lehetőség szerint zárószavazás. Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság önálló indítványát H/2812. számon, az alkotmányügyi bizottság ajánlását pedig H/2812/3. számon kapták kézhez. A vitában elhangzottakra nem kívánnak válaszolni, tehát most a határozathozatal következik.

Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő az ajánlás 1. pontjában szereplő indítványt nem támogatja, de a bizottsági állásfoglalásokat figyelembe véve erről határoznunk kell. Ebben Balog Zoltán a határozati javaslat 1. pontjának kiegészítésével azt javasolja, hogy az Országgyűlés a beszámolót az országgyűlési biztos helyettese által írt kiegészítés elutasítása mellett fogadja el. A bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 109 igen, 192 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Arra figyelemmel, hogy a módosító javaslatot az Országgyűlés nem fogadta el, a Házszabály 106. § (8) bekezdése alapján sor kerülhet a zárószavazásra. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a H/2812. számú országgyűlési határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a határozati javaslatot 198 igen, 2 nem szavazattal, 103 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik a jogügyletek biztonságának erősítése érdekében szükséges törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. Az előterjesztést T/2481. számon, az egységes javaslatot pedig T/2481/22. számon kapták kézhez a képviselőtársaim. Mivel az egységes javaslathoz módosító javaslat érkezett, záróvitára is sor kerül. A benyújtott indítványokról az alkotmányügyi bizottság ajánlást készített, amelyet T/2481/24. számon kaptak kézhez.

Indítványozom, hogy a benyújtott javaslatokat összevontan tárgyalja meg az Országgyűlés. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége ezt az indítványt elfogadta.

Most megnyitom a záróvitát az ajánlás 1., 2. és 3. pontjaira. Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni ötperces időkeretben. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok. Így tehát a záróvitát lezárom.

Megkérdezem Kondorosi Ferenc államtitkár urat, hogy kíván-e szólni. (Dr. Kondorosi Ferenc nemet int.) Jelzi, hogy nem.

Tisztelt Országgyűlés! Most a módosító javaslatokról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e az előterjesztő módosító javaslatait az ajánlás 1., 2. és 3. pontjai szerint, amelyeket az alkotmányügyi bizottság támogat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 204 igen, 101 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a T/2481. számú törvényjavaslatot az egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 207 igen, 98 nem szavazattal, tartózkodás nélkül a törvényjavaslatot elfogadta.

Soron következik a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat határozathozatala. Az előterjesztést T/2715. számon kapták kézhez a képviselők.

Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat nem érkezett, határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/2715. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 306 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül a törvényjavaslatot elfogadta.

Soron következik az Országgyűlés felhatalmazásának megadásáról az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. §-a alapján a kormányzatinegyed-beruházás részeként létrejövő kormányzati épületegyüttes megvalósítását célzó közbeszerzési eljárás megkezdéséhez és az eredményes közbeszerzési eljárás esetén a szerződéskötéshez címmel előterjesztett országgyűlési határozati javaslat határozathozatala. Az előterjesztést H/2941. számon kapták kézhez a képviselők.

Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat nem érkezett, határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a H/2941. számú országgyűlési határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 195 igen, 108 nem szavazattal, 1 tartózkodással az országgyűlési határozati javaslatot elfogadta.

Soron következik a "Legyen jobb a gyerekeknek!" nemzeti stratégiáról 2007-2032. címmel előterjesztett országgyűlési határozati javaslat zárószavazása. Az előterjesztést H/2284. számon, az egységes javaslatot pedig H/2284/43. számon kapták kézhez a képviselők.

Mivel az egységes javaslathoz módosító javaslat nem érkezett, határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a H/2284. számú országgyűlési határozati javaslatot az egységes javaslat szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 306 igen szavazattal, nem szavazat nélkül, 3 tartózkodással (Taps az MSZP soraiból.) az országgyűlési határozati javaslatot elfogadta.

Soron következik az ENSZ éghajlat-változási keretegyezménye és annak kiotói jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló törvényjavaslat zárószavazása. Az előterjesztést T/2716. számon, az egységes javaslatot pedig T/2716/11. számon kapták kézhez a képviselők.

Mivel az egységes javaslathoz módosító javaslat nem érkezett, határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/2716. számú törvényjavaslatot az egységes javaslat szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 309 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül a törvényjavaslatot elfogadta.

Soron következik a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat zárószavazása. Az előterjesztést T/2717. számon, az egységes javaslatot pedig T/2717/21. számon kapták kézhez a képviselők.

Mivel az egységes javaslathoz módosító javaslat nem érkezett, határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/2717. számú törvényjavaslatot az egységes javaslat szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 304 igen szavazattal, nem szavazat nélkül, 1 tartózkodással a törvényjavaslatot elfogadta.

Most soron következik a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról szóló 1996. évi LVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. Az előterjesztést T/2758. számon, az egységes javaslatot pedig T/2758/24. számon kapták kézhez a képviselők.

(17.30)

Mivel az egységes javaslathoz módosító javaslat érkezett, záróvitára is sor kerül. A benyújtott indítványokról az alkotmányügyi bizottság ajánlást készített, amelyet T/2758/27. számon kaptak kézhez.

Indítványozom, hogy a benyújtott javaslatokat összevontan tárgyalja az Országgyűlés. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az indítványt a látható többség elfogadta, hogy együtt tárgyaljuk.

Most megnyitom a záróvitát az ajánlás 1., 2. és 3. pontjaira. Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni ötperces időkeretben. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok, így nyilvánvalóan a miniszter asszony sem kíván szólni.

Most a módosító javaslatokról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e Göndör István módosító javaslatait az ajánlás 1., 2., 3. pontjai szerint, amelyeket az előterjesztő és az alkotmányügyi bizottság egyaránt támogat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatokat 200 igen szavazattal, 2 nem ellenében, 105 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/2758. számú törvényjavaslatot az egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 307 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül a törvényjavaslatot elfogadta.

Soron következik a közlekedéssel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. Az előterjesztést T/2837. számon, az egységes javaslatot pedig T/2837/14. számon kapták kézhez a képviselők. Mivel az egységes javaslathoz módosító javaslatok érkeztek, ezért záróvitára is sor kerül. A benyújtott indítványokról az alkotmányügyi bizottság ajánlást készített, amelyet T/2837/16. számon kaptak kézhez.

Indítványozom, hogy a benyújtott javaslatokat összevontan tárgyalja meg az Országgyűlés. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége az indítványt elfogadta.

Most megnyitom a záróvitát az ajánlás 1. és 2. pontjára. Megkérdezem, kíván-e valaki szólni ötperces időkeretben. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok, így nyilvánvalóan a miniszter úr sem kíván szólni.

Most a módosító javaslatokról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e Hankó Faragó Miklós indítványait az ajánlás 1. és 2. pontjai szerint, amelyeket az előterjesztő és az alkotmányügyi bizottság egyaránt támogat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatokat 288 igen szavazattal, 1 nem ellenében, 14 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/2837. számú törvényjavaslatot az egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 305 igen szavazattal, nem szavazat nélkül, 1 tartózkodással a törvényjavaslatot elfogadta.

Az előterjesztő indítványozta a törvény sürgős kihirdetését. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e ezzel. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 297 igen szavazattal, nem szavazat nélkül, 2 tartózkodással úgy határozott, hogy az Országgyűlés elnöke kérje a törvény sürgős kihirdetését a köztársasági elnöktől.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. Az előterjesztést T/2759. számon, az egységes javaslatot pedig T/2759/16. számon kapták kézhez a képviselők. Mivel az egységes javaslathoz módosító javaslatok érkeztek, záróvitára is sor kerül. A benyújtott indítványokról az alkotmányügyi bizottság ajánlást készített, amelyet T/2759/20. számon kaptak kézhez.

Indítványozom tehát, hogy a benyújtott javaslatokat összevontan tárgyalja meg az Országgyűlés. Aki ezzel az indítvánnyal egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége az indítványt elfogadta.

Megnyitom tehát a záróvitát az ajánlás 1-7. pontjaira. Megkérdezem, kíván-e valaki szólni ötperces időkeretben. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkező nincs, így feltételezem, hogy a pénzügyminiszter úr sem kíván szólni. (Dr. Veres János: Így igaz!)

Most tehát a módosító javaslatokról döntünk. Először az előterjesztő által támogatott indítványokról határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e az előterjesztő által támogatott módosító javaslatokat az ajánlás 1., 2., 3., 4., 6. és 7. pontjai szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 307 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

A bizottsági állásfoglalásra figyelemmel még egy javaslatról döntünk: az ajánlás 5. pontjában Répássy Róbert az egységes javaslat 1. § (14) bekezdésének elhagyását kezdeményezi. Az alaprendelkezés a költségvetési törvény 97. §-ában az Egészségbiztosítási Alapból nyújtott támogatás egyes részletszabályait tartalmazza. Az alkotmányügyi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 121 igen szavazattal, 186 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/2759. számú törvényjavaslatot az egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 192 igen szavazattal, 116 nem ellenében, tartózkodás nélkül a törvényjavaslatot elfogadta.

Soron következik az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat zárószavazása. Pettkó András képviselő, MDF, önálló indítványát T/1638. számon, az egységes javaslatot pedig T/1638/4. számon kapták kézhez a képviselők. Mivel az egységes javaslathoz módosító javaslat nem érkezett, a határozathozatal következik.

A döntéshozatal előtt megkérdezem, a kormány álláspontját ki kívánja ismertetni. (Jelzésre:) Megadom a szót a pénzügyminiszter úrnak. Veres János pénzügyminiszter úr!

Felszólalások:  <<  183  >>    Ülésnap adatai