Felszólalás adatai

MÉCS IMRE, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr, engedje meg, hogy a helyemről beszéljek, itt vannak a papírjaim.

ELNÖK: Természetes.

MÉCS IMRE, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon fontos törvényjavaslatot tárgyalunk. Nem is maga a törvényjavaslat a fontos, hanem az, hogy ide került a Ház elé, hiszen az új, digitális világnak az egyik fontos alapkövét, a digitális közhitelességet hivatott szolgálni, ami a digitális világban - vagy internetnek is nevezhetjük -, a digitális, elektronikus kapcsolatokban biztosítja azt, hogy hitelesek legyenek azok az információk, amelyeknek feltétlenül azoknak kell lenniük.

Míg a hagyományos körülmények között a partnerek beazonosítása számtalan szálon történik, és végül pszichésen megnyugtató eredményt hoz, hiszen gondoljunk arra, hogy a hagyományos aláírásokat hányan hamisítják, hányszor fordul elő, hogy az ügyvédi irodában kiszólnak, hogy Mancika jöjjön, írja alá és hitelesítse X. úr aláírását, ennek ellenére az egész rendszer működik, telekkönyvekkel, minden egyébbel együtt. Ezeknél százszor vagy ezerszer biztonságosabb elektronikus rendszert lehet létrehozni, de az emberek mégis bizalmatlanok vele szemben. Egy kicsit analóg ez a repülőgép-katasztrófákkal és az autózással. Az autózás ezerszer-tízezerszer kockázatosabb, mint a repülőút, ennek ellenére az emberekben ez az érzés támad.

Miért hangsúlyozom ezt? Azért, mert a digitális világgal és a digitális jelenségekkel kapcsolatban az átlagember rendkívül bizalmatlan. Tulajdonképpen a legfontosabb feladat a bizalom megalapozása lenne, hiszen az átlagember az elektronikus hókuszpókuszokkal szemben joggal bizalmatlan, számtalan olyan esetet lát, amikor becsapják, és bár a világ több részén már elfogadták a digitális aláírásokról szóló törvényt, ennek ellenére, ha az ember megnézi az internetet, csak egy hónap alatt 10-15 csalásról, feltörésről olvashat.

A Microsoft nemrég tette közzé, hogy két tanúsítványát kicsalták tőle, és ennek következtében az a veszély állt elő, hogy a tanúsítványok segítségével vírusokat lehet ráültetni mindazon százezrek gépére, akik ezt a programot használják, és folytathatnánk a sort. Van egy abszolút közbizalmatlanság, és tulajdonképpen ezt kellene leküzdeni és szívós munkával felszámolni egy olyan jó törvényjavaslattal, ami mindennek az alapja lehet.

A baj az, hogy ez a törvényjavaslat nem ilyen. A törvényjavaslatban számtalan jó elem van, sok tekintetben eurokonform, de rengeteg ellentmondást, pongyola fogalmazást tartalmaz, a fogalmi rendszerek nem áttekinthető rendszere tárul elénk.

Probléma az is, hogy a törvényjavaslat nincs kellően beágyazva a klasszikus jogrendbe, aminek a keretei között az ügyletek, az esetek 99,9 százaléka folyik. Elsősorban a rokon területeket hiányolom, hiszen a közhitelesség különböző intézményeihez és az azokat szabályozó alaptörvényekhez nem látom a kapcsolódást: például a közjegyzői rendszerhez, például a telekkönyvi rendszerhez és más hitelesítő rendszerekhez, amelyeket nem jogászként nem is tudok pontosan felsorolni. De úgy tudom, az alkotmányügyi bizottság ülésén is fölmerült az, hogy egy sor törvénnyel és a polgári törvénykönyv és a büntető törvénykönyv különböző szakaszaival a kapcsolat egyáltalán nem átgondolt, és különböző ellentmondásokat tartalmazhat.

Fogalmi zavarok is vannak. A törvényjavaslat - helyesen - megpróbálta a fogalmakat tisztázni, ennek ellenére kérem, hogy aki teheti, analizálja a fogalmi rendszert. Nem tudom, hogy mire fog vele jutni. Nekem már a címmel is problémám van. Talán kevesen tudják, hogy a '60-as évek elejétől digitális elektronikával foglalkoztam, és úgy gondolom, hogy talán nem az elektronikus aláírás szó lenne a helyes. Külföldön is inkább a digitális aláírást használják, de tulajdonképpen maga az aláírás sem igazán jó fogalom: itt digitális közhitelességről van szó.

Azért mondom ezt, mert ma már a technika fejlődése következtében - bár a miniszter úr kifejtette, hogy nem szeretnék a törvényjavaslatot technológiafüggővé tenni a különböző technológiák fejlődése miatt - nem feltétlenül biztos, hogy elektronikus jelenségről van szó: lehet szó optikai jelenségről vagy egészen a kvantumfizikába tartozó jelenségekről is. Nem tudhatjuk, hogy mit hoz a jövő.

Ugyanezek a technológiák jelentik a problémát épp a titkosítások, a kriptográfia fejlődésével, a kódok feltörhetőségével kapcsolatban. Amikor egy tekerős, négytárcsás biciklizárat föl akarunk törni, tudjuk, hogy körülbelül átlagban 450-500 tekerés után találjuk meg a kódot, de ha pechünk van, akkor 9999 után - de annak kicsi a valószínűsége -, utána lophatjuk el a biciklit, és úgy másfél napig kell tekerni.

Ha ezt egy tized másodperc alatt át tudnánk tekerni, akkor a biciklit azonnal el tudnánk lopni. Az elektronikában nem ilyen arányok vannak, hanem milliárdos arányok vannak. Tehát ahhoz képest, amikor a kriptográfiai szabványok kialakultak, ahhoz képest állandóan növelik a kódok hosszát, bízva abban, hogy exponenciálisan vagy faktoriálisan növekszik a visszafejtés nehézsége, így próbálnak védekezni. De algoritmusok szempontjából sem lehetünk biztosak abban, hogy a Fermat-sejtéshez hasonlóan nem lesznek-e olyan új algoritmusok, amelyek a kódolások visszafejtését megoldják, másrészt pedig a sebességre vonatkozó hatalmas, robbanásszerű változások is aggodalmat jelentenek.

A következő dolog, amit meg szeretnék jegyezni, hogy rendkívül nagy a szolgáltatók felelőssége; éppen azért, mert egy nagyon laikus felhasználói körről van szó, azért, mert gyakorlatilag nagyon kevesen értenek a dolgokhoz, és a felhasználók nem tudják ellenőrizni a szolgáltatók munkáját. Jó, erre van a felügyelet, mondja a törvényjavaslat, de a felelősségvállalás terjedelme, az arra való képesség, hogy helytálljanak a szolgáltatók, ha működésük következtében károk keletkeznek, nincs világosan tisztázva. Pedig ha valamit, akkor a törvénynek ezt kellett volna tisztázni, és a kötelező biztosítások értékhatárait meg kellett volna adni.

Nincs erről szó. Annyiról van szó a törvényjavaslatban, hogy megvizsgálja a felügyelet, hogy a szolgáltató rendelkezik-e kellő biztosításokkal, de hogy ezek milyen biztosítások, milyen határig vannak, és hogy nem kell-e föltüntetni azt az ügyfél számára, hogy meddig vállal felelősséget a szolgáltató, feltétlenül hiányosságnak tartjuk.

Az a véleményünk, hogy tulajdonképpen építeni kellene a már meglévő rendszerekre, hiszen évek óta működnek banki rendszerek, más rendszerek, amelyek a biztonságot szolgálják. Egy-egy multinacionális vállalatnak megvan a hírközlő rendszere, kellő biztonsággal és titkosításokkal. Jó lenne ezekre építeni.

(17.50)

Nagyon fontos lenne, hogy megismerjük a végrehajtási rendeleteket, és generálisan az is mondható: talán szerencsésebb lett volna egy sokkal rövidebb törvényjavaslatot beterjeszteni, amely a sarokpontokat rögzítette volna és azokat az alkotmányos alapokat, amelyekre építve lehet ezeket a szolgáltatásokat megszervezni, illetve a kötelezéseket végrehajtani. A végrehajtási rendeletben, kormányrendeletben kellett volna a részleteket tisztázni, amellyel biztosítani lehetett volna, hogy a későbbiek folyamán, ha az élet fejlődik és valószínűleg fejlődik, akkor hozzá lehessen igazítani a dolgokat. Most egy nagyon túlszabályozott, sok tekintetben ellentmondásos törvényszöveget kaptunk, amelyben egy-egy pont is szemben áll a másik ponttal, nehezen értelmezhető, és éppen a technológiafüggetlenségre való törekvés sok tekintetben érthetetlenné teszi a szöveget.

A másik, hogy rendszerben kellene gondolkodni, tehát nem elegendő csupán ennek a törvénynek a meghozatala, hanem egy sor más jogterületet is át kellene tekinteni és ott a fokozatos bevezetésnek a törvényi előkészítését meghozni. Az, hogy kötelezővé teszik a hatóságok számára az elektronikus azonosítás vagy a hitelesség elfogadását, helyes dolog. De ott vannak rögtön a kiskapuk, hogy például önkormányzatok saját rendeletben szabályozzák ennek a lehetőségét és módját. Kérdem én, hogyan lesz az önkormányzatoknak megfelelő szakembere arra, hogy ezeket a rendelkezéseket létrehozzák. Egyáltalán hogyan tudnak felkészülni, van-e elegendő szakértő? A szakértői szféra elég kicsi, és a szakértői szféra el van foglalva arra, hogy a szakmában dolgozik, programokat alkot, üzemeltet és így tovább. Itt viszont szükség van egy olyan kultúrára, olyan tömeges ismeretre, amit széles körben kellene terjeszteni. Tehát várjuk azt, hogy a kormány rendelkezésre bocsássa legalább a végrehajtási rendeletek tervezeteit, hiszen sokszor a részletekben van elásva a probléma, amit jó lenne, ha mi is ismernénk. Kérdés az is, hogy miképpen jelölik ki azokat a szervezeteket, amelyek a minőségi tanúsítványokat kiadhatják. Gondolom, ennek a rendje is a kormányrendeletben lesz szabályozva.

Az SZDSZ álláspontja összességében az, hogy nagyon fontos kezdeményezésről van szó, nagyon jó lenne, ha sikerülne egy jó törvényt létrehozni, de jelen formájában ez a javaslat nem alkalmas erre. Megkíséreljük másokkal, szakértőkkel együtt módosító indítványokkal a minimális célt elérni, hogy az induláshoz megfelelő legyen a törvényjavaslat, és ezeket beterjesztve, ha ezekből a kardinálisokat elfogadják, akkor az SZDSZ támogatni fogja a javaslatot.

Végül hadd említsem meg azt, hogy ezt a rendkívül fontos tématerületet felölelő törvényjavaslatot rendkívül röviden tudjuk csak megtárgyalni. Két hete kaptuk meg, tehát addig, amíg kiadtuk a szakértőinknek, amíg magunk is átrágtuk rajta magunkat, ide kerültünk erre a hétre. Hirtelen a házbizottság előrehozta szerdáról a mai napra ezt a tárgyalást, és végeredményben péntekig le kell zárulnia az egésznek. Én ezt nem tartom szerencsésnek. Ez egy annyira fontos terület, annyira fontos törvény, hogy ennek a kihordása megérné azt, hogy ne zárja le a Ház a vitát ezen a héten, hiszen le lehet zárni a vitát erővel, de akkor nem lesz ebből igazán jó törvény. Épp az első törvényt kell nagyon alaposan elkészíteni, hiszen nagyon sok más törvény alapul majd ezen, és nagyon sokat fog kínlódni a kormány is, az Országgyűlés is, ha nem tartjuk be a fejlesztések rég bevált rendjét.

Köszönöm a türelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)