Készült: 2024.03.29.09:33:01 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

145. ülésnap (2020.07.02.), 40. felszólalás
Felszólaló Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka vezérszónoki felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 6:34


Felszólalások:  Előző  40  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. STEINMETZ ÁDÁM, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Asszony! Az előttünk fekvő, sporttörvényt módosító javaslat két fontos módosítást vezetne be a 2004. évi I. törvényben. Az egyik, hogy olimpiai járadékra jogosult, ha az érmessel halála időpontjában és legalább az azt megelőző öt évben megszakítás nélkül közös háztartásban élt  tehát itt a házastárs özvegyéről van szó; illetőleg: az érmes özvegye az érmes életjáradékának teljes összegére jogosult közös kiskorú gyermekük nagykorúvá válásáig. Igen, ezt az előttem felszólalók is elmondták már, és köszönöm szépen az őszinteséget, ahol az is nyilvánvalóvá vált, hogy ez most egy szerencsétlen eset kapcsán merült fel, és valamilyen szinten egy személyre szabott törvényalkotás is, de én szeretném megvilágítani azt önök számára, hogy nem teljesen erről van szó.Ismerve egyébként a javaslat célját és az előzményeit, elöljáróban azt szeretném mondani, hogy én ezt jó szívvel tudom támogatni, és azt gondolom, mindenki más itt az Országgyűlésben is majd a holnapi szavazáskor reményeim szerint ezt meg fogja tenni.

Bár itt országgyűlési képviselői minőségemben vagyok, ezért az embereknek is meg kell magyarázni, hogy miért fontos kérdés az életjáradék, és miért fontos további kedvezményeket tennünk, aminek azért vannak költségvetési vonzatai is, még akkor is, mint hallottuk, ha ez nem jelentős. Különösen akkor, amikor a koronavírus-járvány okozta válságban több százezer ember veszíti el munkahelyét vagy csökken a fizetése, akkor érdemes elmagyarázni nekik, hogy a költségvetésből miért kell az özvegyekre is gondolnunk, azokra az emberekre, akik ezeket a sportolókat egy életen át segítik.

Az életjáradékkal kapcsolatban szerintem leszögezhetjük, hogy ez a társadalom tiszteletének és megbecsülésének egyfajta jele azon sportolók iránt, akik egy olimpián arany, ezüst- vagy bronzérmet szereznek. Ezt egyébként sportolóként én magam is tapasztalom, hogy milyen szeretet árad felénk, és nem csak társadalmilag, mint említettem, anyagilag is megbecsül minket a magyar nemzet. De úgy is kell viselkedni. És ha itt egy zárójelet nyitok: mivel példaképnek tekintenek minket, ezért fontos az, hogy sportolóhoz méltó módon viselkedjünk, nemcsak a sportpályafutás alatt, hanem azt követően is, a sportszerűséggel, a sportéletvitellel összeegyeztethetetlen életmód vagy cselekedet mindenféleképpen roncsolja az olimpikonok nimbuszát.

Arról is meg kell emlékeznem, hogy a társadalom nagy részének, amely nem űzte ezt a sportot ilyen magas szinten, kevés fogalma lehet arról, hogy egy olimpiai győzelem vagy egy dobogós helyezés hátterében milyen munka áll, milyen lemondás áll, mennyi elvégzett edzés, verseny, és hogy ez milyen közös munka. Kell egyrészt hozzá egy nemzet szeretete, szurkolása; kell hozzá egy jó edző, kell egy jó csapat, ha csapatjátékról van szó, illetőleg egy olyan közeg, amely folyamatosan fenntartja a versenyszellemet; kell hozzá egy jó szakmai stáb; és nem utolsósorban kell hozzá egy szerető család, egy olyan megértő társ, feleség vagy férj, aki igenis minden segítséget és minden támogatást megad ahhoz, hogy ezt a sokszor emberfeletti munkát ezek a versenyzők el tudják végezni.

Úgyhogy én ebből a szempontból is szeretném megvilágítani, és ez nem került ide, az Országgyűlés plénuma elé, hogy ezért nem teljesen tekintem ezt egy személyre szabott jogalkotásnak, mert nagyon sokan, ne adj’ isten, kerülhetnek ilyen hasonló helyzetbe, és igenis fontos az özvegyek, a túlélő házastársak és a családok megbecsülése.

Végezetül én is tisztelettel szeretnék megemlékezni Benedek Tiborról és arról, hogy a jelenlegi sporttörvény értelmében az ő családja nem lenne jogosult erre a támogatásra, ezért is szükséges ezt a módosítást megalkotni. Szeretném azt is hangsúlyozni, hogy Benedek Tibor, a volt csapattársam  Isten nyugosztalja! , aki háromszoros olimpiai bajnok, világbajnok, Európa-bajnok és világbajnok szövetségi kapitány is volt, bár hivatalosan még nem volt a nemzet sportolója, de gyakorlatilag már a nemzet sportolója volt. Éppen ezért, mivel Benedek Tibor mindenki sportolója volt, párthovatartozástól függetlenül, én ezt a törvényjavaslatot abszolút egy pártokon felül álló kezdeményezésnek tekintem.

(9.50)

Arra kérem egyébként az ellenzéki képviselőtársaimat is, hogy hasonlóképpen tekintsenek erre a törvényjavaslatra, ne csináljanak ebből pártpolitikát, és támogassák azt. De csendben azt is szeretném megjegyezni, hogy mivel Benedek Tibor egy egész nemzet sportolója volt, ezt a törvényjavaslatot elegánsabb lett volna egy összpárti egyeztetést megelőzően összpártilag benyújtani és úgy elfogadni. Sajnálom, hogy ez jelen esetben nem történt meg, de őszintén remélem, hogy a jövőben hasonló, nemzetünket érintő közös ügyekben erre sor fog kerülni. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)




Felszólalások:  Előző  40  Következő    Ülésnap adatai