Készült: 2024.03.29.07:49:26 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

134. ülésnap (2020.06.03.), 124. felszólalás
Felszólaló Z. Kárpát Dániel (Jobbik)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kétperces felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 2:00


Felszólalások:  Előző  124  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Először is az államtitkár úrnak szeretném megköszönni, hogy aktívan részt vesz a vitában. Ez mindig üdítő jelenség, színfolt. Ahogy a demokráciából haladunk valamerre, évenként egyre üdítőbb ez a színfolt, tehát egyre nagyobb gyógyírt jelent a lélek sebeire. Ugyanakkor ezt ki is használom, engedelmével.Az államtitkár úrhoz fordulok a tekintetben, hogy szóba került itt azért egy nagyberuházás, a Budapest-Belgrád vasútvonal, viszont nem ismerjük a kormányzat ezzel kapcsolatos várakozásait, akár a teremtett munkahelyek számát illetően, akár a megtérülés tervei tekintetében. Viszont azt látjuk, hogy komoly, fajsúlyos tételek kerülnek elkülönítésre mind a költségvetésben, mind pedig a későbbi elhatárolások terén erre a területre.

Ugyanakkor engem legalább ennyire érdekelne az is, hogy az űrkutatási projektek módosítás általi támogatásától mit vár Magyarország Kormánya. Konkrét tények, számok talán segíthetnének azon, hogy egy nyugodtabb hangvételű vita folyjon köztünk, hiszen ha látnánk azt, hogy űrkutatási tevékenység támogatása által hány munkahelyre számít Magyarország Kormánya, hány magyar honfitársunk lehet érdekelt abban, hogy űrkutatási projektekbe bedolgozzon vagy adott esetben érintettként részt vegyen ilyen tervekben, akkor elképzelhető, hogy sokkal jobb szándékkal tudnánk ezekhez hozzáállni.

Nacsa képviselőtársam számára jegyezném meg, hogy a benyújtott ellenzéki költségvetési módosítók természetüket tekintve olyanok, hogy sokszor egymás alternatívái, tehát ha én benyújtok egy lombikbébiprogramot felső kalap nélkül támogató programot, egy képviselőtársam pedig benyújt egy átfogó demográfiai programot, minden bizonnyal találunk átfedő területeket ezek közül. Ha kipurgáljuk ezeket az átfedéseket, lehet, hogy már nem is vagyunk olyan messze a valóságtól.

Viszont azt látom, hogy ha az önök gazdaságpolitikája valóban annyira meggyőző lenne, mint amilyennek gondolják, talán nem kellene százmilliárdos nagyságrendet pusztán a kormányzati tevékenység kommunikációjára fordítani, legyen az minisztériumra elköltve vagy éppen a köztévére. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki padsorokban.)




Felszólalások:  Előző  124  Következő    Ülésnap adatai