Felszólalás adatai

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Az eddig elhangzott vita során nagyon sok képviselőtársam megemlítette, hogy a központi költségvetés X. fejezetétől a XXIV. fejezetéig terjedő rész, tehát a miniszterelnökség és a minisztériumok számára biztosított pénzforrás növekménye, valamint az önkormányzatok számára biztosított pénzforrás növekménye között enyhén szólva nincs összhang, hiszen az előbbi jobban nő, mint az utóbbi. Nem is lenne itt baj, ha a minisztériumoknak és a miniszterelnökségnek juttatott pénzforrás egyben jelentősen javítaná a minisztériumi munka hatékonyságát. Magyarul, az értékelemzés szempontjából a funkció/költség viszonyára gondolok. Nem gond az, ha a nevező nő, csak nőjön jobban a számláló; azaz nőjön jobban a minisztériumok munkájának hatékonysága. Sajnos pillanatnyilag ez nem nagyon tapasztalható.

A másik gond az önkormányzatok szempontjából az, hogy az önkormányzatok egyre több feladatot kapnak az elkövetkezendő időben, ugyanakkor a pénzforrás nem nő ennek arányában.

(16.50)

Az igaz, hogy a normatív folyó támogatás az oktatási intézmények számára 80 százalékról 90 százalékra emelkedik, de azonnal tegyük hozzá, tisztelt képviselőtársaim, azt is, hogy a nemrég elfogadott közoktatási törvény olyan pluszfeladatokat jelent az oktatási intézmények számára, amelyek elviszik ezt a növekményt. Várhatóan 30 milliárd forint lesz az a növekmény, ami miatt a 80 százalékról 90 százalékra emelkedik a normatív hozzájárulás, de minden bizonnyal 7,4 milliárd forintba fog kerülni az a pluszfeladat, amelyet a közoktatási törvény az oktatási intézmények számára előír.

A másik gondot az okozza, hogy az szja 5 százalékra csökkentése az önkormányzatok bevételt növelő érdekeltségét egyértelműen csökkenti, és ilyen jelentéktelen összeg településenkénti gyűjtésének igen magas költségigényessége is számottevő.

Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetési politika gazdaságpolitikai feladatai között kiemelt szerepe van a stabilitásnak, az erőforrások allokálásának, elosztásának és a jövedelmek újraelosztásának. A stabilitás olyan növekedési ütemet és gazdasági szerkezetet igényel, amely nem rontja az egyensúlyi helyzetet. Ez megköveteli többek között a nemzetközi fizetési mérleg, ennek részeként a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg kedvező alakulását. Sajnos, a 2000. évi költségvetési törvényjavaslat szóbeli elemzése a folyó fizetési mérleg kapcsán csak a külkereskedelmi mérlegről szól, és az indoklásban egy szó sincs az egyre növekvő és a folyó fizetési mérleget kedvezően befolyásoló turizmusról. Pedig évek óta csupán ezen igen fontos ágazat egyenlege pozitív. Az tény, hogy a következő évben a Gazdasági Minisztérium növeli a turizmus támogatását, de a vendégforgalmat leginkább az infrastruktúra befolyásolja kedvezően.

Köztudott, hogy hazánk legnagyobb gyógyfürdője a hajdúszoboszlói. A vállalkozók az elmúlt évben a világhírű fürdőben több mint 2 milliárd forint fejlesztést valósítottak meg a gyógyturizmus területén, ugyanakkor a 4-es számú főút várost elkerülő szakaszának építésére a következő évben csupán 135 millió forint van a központi költségvetésben. Ezen összeg jelentéktelen voltát bizonyítja az, hogy a nevezett beruházás több mint 6 milliárd forintba kerül. Ugyanakkor a kormány 2002-ig csupán 3,9 milliárd forintot kíván ezen célra felhasználni, így nehezen valósul meg a miniszter úr ígérete, amely szerint a világhírű fürdővárost elkerülő út 2002-ig megépül.

A költségvetési politika igen fontos feladata az erőforrások olyan allokálása, amely kedvező szerkezetváltozást eredményez a nemzetgazdaságban. A turizmus fejlesztése, amely komparatív vagy viszonylagos előnyt jelent számunkra, igen pozitív szerkezetváltozást biztosíthatna hazánknak.

Hadd említsem meg, kedves képviselőtársaim, azt a kivételes esetet, hogy az idegenforgalmi bizottságban az üdülési csekk kapcsán szenzációs összhang alakult ki az ellenzéki és a kormánypárti képviselők között, és sok oldalról bizonyítottuk, hogy ez a turizmust milyen mértékben fejleszti. Jó lenne, ha a Házban és a bizottságokban ez a pozitív hozzáállás más esetekben is előfordulna.

A törvényjavaslat helyesen rögzíti a 4-5 százalékos bruttó hazai termelésnövekedést. Ennek megvan az alapja. Azonban az is igen lényeges közgazdasági követelmény, hogy a növekedésnek elsősorban a termelékenység legyen a forrása. A meg nem alapozott növekedés a tőkeelemek túlkínálatát eredményezi. A törvényjavaslat igen gyors növekedésről szól, ha azonban a túlzott növekedésben az infláció és az árfolyam kikerül a jegybank látóköréből, akkor a pénzerózió felpörög, és azt még nehezebb lesz csökkenteni.

Az eddigi vita során a leginkább kiélezett gondolatsor a 6 százalékos inflációval kapcsolatban hangzott el. Szakmai berkekben köztudott, hogy az inflációt 10 százalék alatt igen nehéz, még egyszer mondom, igen nehéz mérsékelni. Erre a nemzetközi gyakorlat is számtalan példát mutat. Az is közismert, hogy 2000-ben nem tartható az élelmiszer-árufőcsoport nyomott árszínvonala. A KSH adatai alapján egyértelmű az is, hogy hazánkban az összes fogyasztás egyharmadát az élelmiszerek fogyasztása képezi. Most nem szólok azokról a kis jövedelműekről, akiknél ez az arány jóval nagyobb. Ha a gyógyszerárak és az energia várható áralakulását is figyelembe vesszük, akkor biztos, hogy 6 százaléknál nagyobb lesz a jövő évi inflációs ráta. Az viszont igaz, hogy a forintárfolyam csúszóleértékelésének mérséklése az inflációt csökkenti.

Köztudott, hogy a valutaleértékelés hatására az export nő, az import csökken, az idegenforgalom nő, a tőkebehozatal emelkedik, ha azonban a valutaleértékelés mérséklődik, akkor ez kedvezőtlenül hathat az exportra, az idegenforgalomra és a tőkebehozatalra. Ha a kormány 6 százalékos inflációval számol, akkor igen ellentmondásos a 2000. évre tervezett áfanövekmény. Ugyanis jövőre az 1999. évi várható áfánál 10,9 százalékkal magasabb áfabevételre számít a kormány. Ha a kabinetnek a lakások építését szorgalmazó elképzelései valóra válnak, és a lakossági fogyasztás a tervezett 4-5 százalékot eléri, akkor sem lehet 10,9 százalékos áfabevételre számítani 6 százalékos infláció mellett.

Az pedig egészen nevetséges, kedves képviselőtársaim, hogy a törvényjavaslatban van egy olyan kitétel, hogy ha az APEH 2000. - azt hiszem - november 25-éig az szja és az áfa egész évi bevételi kötelezettségének 89 százalékban eleget tesz, akkor 6,6 milliárd forinttal fizethet ki többet személyi juttatás címén. Nézzék meg, képviselőtársaim, az elmúlt éveket. November végére a 89 százalékos bevétel eleve biztosított volt, tehát az APEH már előre kifizetheti a 6,6 milliárd forintos személyi juttatást, ha az elmúlt évek folyamatát veszem figyelembe.

Az adóbevétel nagyságát a már említett növekedés döntően befolyásolja, a növekedés tervezésénél azonban abból kell kiindulni, hogy azt a beruházások határozzák meg. A jelentős beruházásokat azonban nemcsak a kamatláb- és a profitkilátások, hanem egyre inkább a tőzsdén kialakult tendenciák befolyásolják. Sajnos ez egyre kedvezőtlenebb. A beruházások növekedése a keresletet növeli, ez pedig sokszorosító hatása miatt még fokozottabban emeli a nemzeti jövedelmet. Mivel hazánkban nem teljes a foglalkoztatottság és nem teljes a kapacitáskihasználás, ezért nincs inflációs hatása a beruházások növekedésének.

A 2000. évi költségvetési törvényjavaslatban azonban igen nagy gondot jelent az, hogy a kormány 6 százalékos inflációval számol, és ehhez igazítja a közalkalmazottak, köztisztviselők 8,25 százalékos keresetnövekedését. Ha az infláció magasabb lesz, akkor reálbércsökkenés következhet be; ez visszaveti a fogyasztást és a termelést, ezzel a profitkilátásokat, ezáltal a beruházásokat. Ez lenne a költségvetési törvény legnagyobb öngólja.

A 2000. évi költségvetési törvényjavaslat legnagyobb gondja talán az, hogy nem jól oldja meg a jövedelem újraelosztását. Közismert, hogy hazánkban milyen jelentős a jövedelemegyenlőtlenségek kialakulása. Igaz, hogy ez az 1980-as években kezdődött meg, de az 1990-es években növekedett. A törvényjavaslat elfeledkezik a szegények egy részéről. Több szakértői vizsgálat igazolja, hogy a személyi jövedelemadóból leírható 1700 forintot, illetve 2100 forintot nem tudják igénybe venni azok a családok, ahol a felnőttek inaktívak, és jövedelmük döntő részét adómentes szociális ellátások képezik.

(17.00)

E családok száma hazánkban több, mint 270 ezer. A munkanélküli szülőkön kívül az alacsony keresetűek sem tudják teljesen igénybe venni az említett támogatási formát. Egy gyermekét egyedül nevelő, havi 18 229 forintot kereső személy, vagy egyszülős és kétgyermekes család, ahol a havi jövedelem nem haladja meg a 30 260 forintot, éves szinten több ezer forinttal kevesebb mértékű adójóváírást tud érvényesíteni, mint a jobb anyagi helyzetben lévők.

A támogatási formák alanyi jogúvá változása egyértelműen azt jelenti, hogy így kevesebb jut az elesetteknek. Rajtuk segíteni a kormánynak kell. Ezt a keresztény etika is megköveteli.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)